A 2013. május 8-i, szerda reggeli misén Ferenc a Vatikán vendégházában tartott miséjén – melyen egy bíboros és egy érsek koncelebrált – azt mondta, hogy annak a kereszténynek, aki az Evangéliumot akarja hirdetni, mindenkivel párbeszédbe kell elegyednie, abban a tudatban, hogy senki nem birtokolja az igazságot, mert az igazság a Jézussal való találkozásban adódik át. A mai keresztényeknek olyanoknak kell lenniük, mint Szent Pál, aki Athénben mondott beszédével a görögök felé hidat épített, hogy az Evangéliumot hirdesse, anélkül hogy eközben bárkit is elítélt volna. Ferenc kiemelte Pál bátor viselkedését, aki „inkább a szívhez közeledik és a párbeszédet keresi”. Ezért a népek apostola igazi „Pontifex, hídépítő”. Ez szolgáljon a mi okulásunkra, hogy mi is eszünkbe idézzük, milyennek kell lennie egy kereszténynek. „Egy kereszténynek Jézus Krisztust olyan módon kell hirdetnie, hogy elfogadják őt és ne utasítsák vissza. És Pál tudja, hogy neki az Evangélium eme üzenetét kell az emberek között elvetnie. Tudja, hogy Jézus Krisztus üzenete nem könnyű, de nem tőle függ: neki minden tőle telhetőt meg kell tennie, mégis, Jézus Krisztus üzenete, az igazság üzenete, a Szentlélektől függ. Jézus azt mondja: »Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.« (Jn 16,13) Pál nem azt mondja az athéniaknak: »Ez az igazság enciklopédiája. Tanuljátok meg, és akkor birtokolni fogjátok az igazságot!« Nem! Az igazság semmilyen enciklopédiába nem megy be. Az igazság egy találkozás. Az igazság Jézus legnagyobb igazságával való találkozás, a nagy igazsággal. Senki nem ura az igazságnak. Az igazságot egy találkozásban fogadjuk be.” „De miért viselkedett így Pál?”, tette fel a kérdést Ferenc. Mindenekelőtt azért, hangzott a válasza, mert ez Jézus módszere, aki „mindenkivel szóba elegyedetett”, a bűnösökkel, a vámosokkal, az írástudókkal. Pál tehát Jézus viselkedését követte. A kereszténynek, „aki az Evangéliumot akarja hirdetni, ezt az utat kell követnie: mindenkit meg kell hallgatnia! Most az Egyház életének jó időszakában vagyunk: ez az utolsó 50, 60 év már szép idő, mert én emlékszem, hogy amikor mi, mint egy olyan katolikus család gyermekei, amilyen az enyém volt, ilyeneket hallottunk: »Nem, annak a házába nem mehetünk, mert azok nincsenek egyházilag megesketve!« Ez olyan volt, mint a kirekesztés. Nem, te oda nem mehetsz! Vagy azért, mert ők szocialisták vagy ateisták, nem mehetünk oda. Most – Istennek legyen hála – már nem beszélnek így, nem igaz? Ez valami olyan volt, mint a hit védelme, mindazonáltal falakkal való védelem: az Úr azonban hidat épített! Először: Pál ezt a viselkedést veszi fel, mert ez volt Jézus viselkedése. Másodszor: Pál tudja, hogy evangelizálnia kell és nem buzgón térítenie.” Ferenc XVI. Benedeket és ennek tanítását hozta emlékeztetőül: „Az Egyház nem prozelitizmus (= buzgó hittérítés) által növekszik, hanem belső vonzás, a tanúság, a hirdetés által”. Pál „hirdet és nem buzgón térít, és azért tudott így viselkedni, mert nem kételkedett az Úrban”. „Azok a keresztények, akik félnek hidat verni, és inkább falakat építenek, olyan keresztények, akik nem biztosak a hitükben, akik nem biztosak Jézus Krisztusban.” A keresztényeknek az a feladatuk, hogy úgy viselkedjenek, mint Pál, és kezdjenek hidakat verni, és így előre menni.      „Pál tudja, hogy nincs szüksége rá, hogy igazolja magát, és erre okokat keressen. Ha az egyház elveszti ezt az apostoli bátorságot, akkor olyan egyházzá válik, mely megáll, egy rendezett, szép, óh, mily szép egyházzá, mely azonban nem gyümölcsöző, mert elvesztette a bátorságát, hogy a perifériára menjen, ahol olyan sok ember él, akik a bálványimádás, a világiasság, a posztmodern gondolkodás áldozatai.” Feltéve: 2013. május 15.