Pár napja kaptam egy levelet, melyben ez állt: »A Magyar Kurírról idézek egy mai hírt: „A vatikáni bizottság megállapította egy II. János Pál közbenjárásának tulajdonított gyógyulásról, hogy tudományosan megmagyarázhatatlan. Ha a teológiai bizottság jóváhagyása is megtörténik, II. János Pált még idén szentté avathatják.” Kérdezem eléggé összezavarodva, mi lesz, ha ez megtörténik?? Mi lesz a pápai tévedhetetlenséggel?«      És hol van a levélben említett botrányhoz képest a mai botrány? Urunk Jézus Krisztus ezt mondta: „„Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz. Ha kezed vagy lábad botrányt okoz, vágd le és dobd el. Jobb csonkán vagy sántán bemenned az életre, mint két kézzel, két lábbal az örök tűzre kerülnöd.” (Mt 18,7-8)      „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket. Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy e kicsik közül egyet is megbotránkoztasson.” Egy laikus számára a katolikus Egyház, a katolikus vallás egyetlen szóba sűrítve a pápaságot, vagy még rövidebben a „pápát” jelenti. 2013. március 13. óta van egy ember, aki Róma püspökének mondja magát és a Vatikán vendégházában lakik. És irtózik attól, hogy egyedül mutasson be szentmisét, és hogy csak úgy celebráljon szentmisét, hogy közben nem tart szónoklatot, melyben a kétezer éves – már a kisiskolás korban megtanult – hittételeket mondja el úgy, mintha azokat most személyesen és egyedül ő találná ki. És van egy másik ember, aki pápa (?) volt, de lemondott, mert túl fárasztónak találta, és azóta egy elkényeztetett anyacsászárnő számára is túlzásba vitt kellemes életet folytat, és a Vatikán „öregek otthonában” lakik (lásd a honlap mai cikkét), és magát Őszentségének hívatja.      És van egy pápai lakosztály, ami üresen áll. Valószínűleg azért, mert az új „római püspök” mindentől iszonyodik, ami katolikus, ami valamikor szent volt, ahol katolikusként kellene viselkednie – és ahol nem emberek éljeneznek megállás nélkül körülötte. Felteszem a következő kérdést: Arról az emberről, aki ezt a zűrzavart elő tudta idézni, arról az emberről, aki normálisnak tartja, és „megelégedett” (lásd a honlap mai cikkét) a mostani dupla-pápasággal, elképzelhető normális aggyal, hogy hisz Jézus Krisztus szent Egyházában, hogy hisz a katolikus vallásban, hogy egyáltalán tudja azt, hogy mit jelent a pápaság? Az Egyház kétezer éves történetében soha senki nem volt, aki a maihoz akár csak megközelítőleg hasonló helyzetet el tudott volna képzelni. A katolikus vallás az ész vallása: azon néhány hitigazságon kívül, melyek az emberi értelmet meghaladják, és amit ezért az ember csak az Isteni Kinyilatkoztatás révén ismerhet, minden egyebet a józan ésszel be tud látni. Ami ma történik, azt pont a józan ésszel nem lehet megérteni. Ahhoz, hogy élni tudjunk, hogy ne veszítsük el a józan eszünket, és ne veszítsük el a hitünket, valamilyen választ kell a magunk számára találni. G. atya szerint ez a válasz abból áll, hogy a most történtekre senki nem tud választ adni, ezért azzal foglalkozzunk, hogy a mi hitünk ne rendüljön meg: hogy annak tudatában éljünk, hogy „Istentől jöttünk, és Istenhez megyünk”. A felvetett probléma létezik, de nem szabad túlreagálnunk. Imádkozzunk, és a magunk hithűségével törődjünk. Én ezen kívül még egy kiegészítést találtam a magam számára. Úgy gondolom, a Jóisten minden embert abba a korba teremtett, melyben természete folytán a legnagyobb esélye van az üdvözülésre. Nos, ha a Jóisten feltenné nekem a kérdést, hogy milyen keresztet választok, inkább a fizikai vértanúságot, vagy a lelkit, egészen biztosan a lelkit választom. Azt hiszem, a hithű katolikusok mostani lelkiállapota, amikor úgy érzik, hogy megindult alattuk a föld, hogy azt a drágakövet, melyet Isten kegyelméből birtokolhattak, éppen azok gyalázták meg, akiknek a legkevésbé szabadott volna ezt tenni, a lélek vértanúsága. Feltéve: 2013. május 2.