A katholisches.info szerkesztője, Giuseppe Nardi, német nyelvre fordította az ismert, tradícióhoz közel álló történész professzor Roberto de Mattei első állásfoglalását (a Corrispondenza Romana) Ferenc pápa megválasztásához. Ennek magyarra fordítása következik most: Az egyháznak új pápája van: Jorge Mario Bergoglio, az első nem-európai pápa, az első latin-amerikai pápa, az első Ferenc-nevű. A tömeg-média megpróbálja bíboros, Buenos Aires-i érsek és egyszerű pap múltjából kitalálni, hogy milyen lesz az egyház jövője a pontifikátusa alatt. Melyik forradalom képviselője lesz? Hans Küng a „lehető legjobb választásnak” nevezte (La Repubblica, március 14.). Mindazonáltal a pápa tevékenységét csak munkatársai kinevezése és első programbeszédei után lehet megbecsülni. Mert minden pápára érvényes, amit Enea Silvia Piccolomini bíboros 1458-ban pápává választása pillanatában, amikor a II. Pius nevet vette fel, mondott: „Felejtsétek el Eneát, hallgassatok Piusra.” A történelem soha nem ismétlődik meg egészen pontosan, de azért a múlt segít a jelen megértésében. A 16. században az Egyház egy addig soha nem volt válságot élt át. A humanizmus erkölcstelen hedonizmusával a római kúriát és magát a pápát is megfertőzte. E korrupció ellen jött létre Luther Márton protestáns pszeudo-reformja, melyet a Medici családból származó X. Leó „szerzetesek közötti civakodásként” intézett el.      Az eretnekség éppen kezdett terjeszkedni, amikor X. Leó halála után 1522-ben váratlanul egy német pápa, az Utrecht-i Adrian-t választották pápává, aki a VI. Hadrián nevet vette fel. VI. Hadrián pápát pontifikátusának rövidsége megakadályozta, hogy terveit befejezhesse. Különösen érvényes volt ez, ahogy az ismert pápa-történész, Ludwig von Pastor írja, a nagyszámú visszaélések elleni gigantikus harcra, mely mind a római kúriát, mint csaknem az egész Egyházat eltorzította. Még ha pontifikátusa tovább tartott volna, a baj az Egyházban olyan mély gyökereket eresztett, jegyzi meg Pastor, hogy kérdéses, hogy egyetlen pontifikátus a szükséges változást meg tudta volna-e teremteni. Az egész bajt, melyet több generáció idézett elő, csak hosszú, folyamatos munkával lehetett legyűrni. VI. Hadrián felismerte a baj nagyságát és a felelősséget, mely az Egyház férfijait terhelte. Ez világosan kiderül abból az Instructio-ból, melyet Francesco Chieregati apostoli nuncius a pápa nevében 1523. január 3-án a Nürnbergi Birodalmi gyűlésen felolvasott. Ludwig von Pastor aláhúzza e dokumentum rendkívüli jelentőségét, nem csak azért, mert ebből meg lehet ismerni a pápa elképzelését az Egyház megújításáért, hanem mert olyan szövegről van szó, amilyenre az Egyház történelmében korábban soha nem volt példa. Miután a pápa elítélte a lutheri eretnekséget, az instrukció utolsó és fontosabb részében a legmagasabb egyházi tekintélyeknek a felforgatókkal szembeni csődjét, tehetetlenségét tárgyalta:      „Nyíltan elismerjük, hogy Isten Egyházának ezen üldözését az emberek, és különösen a papok és prelátusok bűnei miatt engedi meg. Tény, hogy Isten nem azért húzta vissza kezét, mert nem tudna megmenteni bennünket, hanem azért, mert a bűn elválaszt Tőle bennünket, és ezért nem hallhat meg minket. A Szentírás világosan kimondja, hogy a nép bűneinek eredete a klerikusok bűneiben rejlik, és ezért, ahogy Aranyszájú Szent János kifejtette, Megváltónk, amikor a beteg Jeruzsálemet meg akarta tisztítani, először a templomba ment, hogy elsőként a papok vétkeit büntesse meg, mint egy jó orvos, aki a betegséget a gyökerénél gyógyítja meg.      Soha nem törekedtünk a pápai méltóságra, és sokkal jobban szerettük volna szemünket a privátélet csendjében lecsukni. Szívesen lemondtunk volna a tiaráról, és csak istenfélelemből, a választás jogszerűségéből és a skizmától való félelemből vettük rá magunkat, hogy a legfőbb pásztor hivatalát elfogadjuk, amit se becsvágyból, se rokonaink meggazdagodásának reményében akarunk gyakorolni, hanem egyes egyedül azért, hogy az Anyaszentegyháznak, Isten jegyesének eredeti szépségét visszaadjuk, hogy az elnyomottaknak segítsünk, hogy a bölcs és rátermett férfiakat támogassuk, hogy egyáltalán mindent megtegyünk, amit egy jó pásztornak és Péter igazi utódának illik.      Ugyanakkor senkinek nem szabad csodálkoznia azon, ha minden visszaélést nem egy csapásra szüntetünk meg, mert a betegség nagyon mélyen gyökeredzik és nagyon szétágazódott. Ezért egyik lépést a másik után fogunk megtenni, és először a nehéz, veszedelmes bajokat helyes gyógyszerrel győzzük le, hogy elsietett reformokkal nehogy mindent még jobban összekuszáljunk. Mert, ahogy Aristoteles mondja, minden hirtelen változás veszélyes a közösség számára.” VI. Hadrián szavai segítenek nekünk annak megértésében, hogyan található meg az egyház mai válságának eredete az egyház férfijainak a II. Vatikáni Zsinat óta eltelt fél évszázadban mutatott tanbeli és erkölcsi hiányosságaiban. Az Egyház csalatkozhatatlan. De tagjai, a magas egyházi tekintélyek is, követhetnek el hibát, és késznek kell lenniük, hogy hibáikat a nyilvánosság előtt be is vallják.      Tudjuk, hogy VI. Hadriánnak megvolt a bátorsága, hogy a múlt eme kritikus felülvizsgálatát elvégezze. De hogyan fog most az új pápa szembenézni az egyház tanbeli és erkölcsi önpusztításának folyamatával, és milyen viselkedést fog tanúsítani a modern világgal szemben, melyet mély keresztényellenes hangulat itat át. Csak a jövő adhat választ e kérdésekre, de biztos, hogy mostani korunk sötétségének okai a legújabb múltban rejlenek. A történelem azt is elmondja, hogy VI. Hadrián pápát Giulio de Medici követte VII. Kelemen (1523-34) néven a pápai trónon. Az ő pontifikátusa alatt zajlott le a rettenetes Sacco di Roma 1527. május 6-án V. Károly császár lutheránus zsoldosai által. A pusztításokat és szentségtöréseket, melyeket akkor elkövettek, és melyek felülmúlták a vandálok 410-es pusztítását, alig lehet leírni. Különös kegyetlenséggel bántak az egyházi személyekkel: az apácákat megerőszakolták, a papokat és szerzeteseket megölték vagy rabszolgaként eladták, a templomokat, palotákat és házakat feldúlták, a relikviákat szétszórták vagy elvitték. A vérengzést gyors egymásutánban éhség és pestis követte. A város lakóinak száma megtizedelődött. A katolikus nép az eseményeket a bűneiért kapott megérdemelt büntetésként értelmezte. Csak e szörnyű fosztogatás után indult meg az élet alapvető változása. Az erkölcsi és vallási relativizmus légköre szétoszlott, és az általános szükségben a szent városban komoly, szerény és töredelmes légkör kezdett el elterjedni. Ez az új atmoszféra tette lehetővé a 16. század katolikus ellenreformációjának nagy vallási újjáéledését. 2013. március 17.