Amikor Lefebvre érsek VI. Pál pápának azt mondta, hogy az új mise rossz, a pápa így válaszolt: „Monsignore, Ön nem szeret engem.” A természettudós Balogh professzor, arra a riporteri kérdésre, hogy hisz-e Istenben így válaszolt: „Ha nem hinnék, úgy viselkednék, mint az amőba a pocsolyában, amelyik csak két dimenziót ismer, és ezért a harmadik dimenziót nem tudja elképzelni.” Columbo hadnagy az amerikai krimisorozatban az egyik gyilkosnak, amikor tetten érte, ezt mondta: „Ön azon bukott le, hogy nincs lelkiismerete. És ezért azt feltételezi, hogy másnak sincs. Hogy pénzért más is lemond az elveiről.”
Ha nem lenne olyan szomorú, ami ma a szemünk előtt zajlik az egyházban, a Pius Közösségben, a világban, akkor nagyon szórakoztató tanulmány lenne. Ugyanis mindhárom területen a napnál világosabban megmutatkozik, hogy a szereplők melyik embertípushoz tartoznak: azokhoz, akiknek vannak elveik, van jellemük, vagy azokhoz, akiknek nincsenek elveik, mert jellemük sincs. Lefebvre érsek e két csoport közötti vitát nevezte a „süketek párbeszédének”. Egyszerűen azért, mert akinek nincsenek elvei, az soha nem fogja tudni még lehetőségként elképzelni sem, hogy valaki azért áll ki egy elv mellett, mert azt objektív fontosnak tartja. Ezért ő minden felvetésre csak szubjektív megjegyzésekkel tud reagálni: „Önnek az fáj, hogy nem önt választották meg főnöknek.” – „Ön nem szereti X. Y.-t.” – „Ön féltékeny X. Y.-ra.” stb. stb. Vagy még ennél is gyakoribb és divatosabb szólamokat: „Ön vét a szeretet ellen.” – „Ön békétlenséget szít.” – „Ön nem engedelmeskedik.” – „Ön fanatikus.” stb. stb.
Egészen elképesztő ennek fényében megvizsgálni a mai katolikus internetes sajtót. Az egyik ilyen weboldal szerzője egyik nap leközöl egy írást, melyben kifejti, hogy a gesztusok sokkal fontosabbak, mint a szavak, mert jobban megragadnak az emberekben. Nem telik bele 24 óra, és egy újabb írásban azt magyarázza, hogy a média milyen alacsony színvonalú, mert csak a gesztusokra figyel, pedig azoknál mennyivel fontosabbak Bergoglio nagyszerű szavai. Egyik nap lehoz egy cikket az újítások ellen, a másik nap mellette. Amikor én kapok hosszú gyalázkodó leveleket, melyben mindennek elmondanak csak azért, mert az igazat írtam vagy válaszoltam valakinek, a levélírók (szinte) kivétel nélkül így írják alá levelüket: „Én azért is a legnagyobb testvéri szeretettel gondolok önre, és imádkozom önért”. Bevallom felfordul a gyomrom az ilyen „testvéri szeretettől” és „imádságtól”.
A süketek párbeszéde pedig megállíthatatlanul folyik tovább. Akinek semmi sem fontos, aki semmiben nem hisz komolyan, akinek nincsenek elvei, akinek mindegy, hogy mi az igazság, aki ma ennek tapsol, mert ez van éppen hatalmon, holnap meg a másiknak, az soha, semmikor, semmilyen témában nem fogja tudni felfogni, hogy vannak olyanok, akiket maga az igazság, az objektív valóság érdekel személytől függetlenül. Ezért nem érdemes e két tábornak egymással párbeszédet folytatni.
Végezetül egy másik élményem. Egy amerikai pionírokról, és ezek nehéz munkájáról szóló könyvben olvastam a következő történetet. Két asszony, akik évtizedekig gürcöltek, hogy termővé tegyék az elfoglalt területeket, idős korukban beszélgetnek. Az egyik, akinek különösen nehéz sora volt, felháborodik látva a fiatalok könnyű életét, és így fakad ki: Én ennyi idős koromban napi 18 órát dolgoztam. Mire a másik így válaszol: Mert neked nem volt más választásod. Nekik van. És nem tudod, hogy te mit tettél volna, ha neked is lett volna választási lehetőséged.
Azt hiszem, ezer évig az embereknek nem volt más választásuk, mint hogy keresztény életet éljenek. Isten talán azt vizsgálja most, hogy hányan vannak, akik hűek maradnak Hozzá, és az Ő tanításához, amikor már szabadon választhatnak. És a mai helyzet, a katolikusok mai reakciója éppen azt mutatja meg, hogy a szabad választáskor milyen kevesen választják Istent, a kétezer éves katolikus tanítást és erkölcsöt.
|
vissza