1. A Lefebvre érsekről szóló film DVD-n is megjelent az FSSPX francia disztriktje által készített Lefebvre érsek életéről szóló film, melynek legizgalmasabb része a II. Vatikáni Zsinat idejéből bevágott egykori tudósítások. Ezekből valók a következő idézetek: Mgr. Jean Rodhain püspök a Szent Péter bazilikából távozóban a kollegialitásról éppen elfogadott dokumentum kapcsán ezt nyilatkozta:      „Ez egy reform, ami minden olyan egyházmegyét érint, mely az Egyház kormányzásában részt vesz. Ezért mi most olyasvalamit élünk át, mint egy földcsuszamlás, mely az egész kereszténységet megrázza, és melynek kihatásai az egész világon érezhetőek lesznek.” Jean Guitton filozófus a különböző vallások és a katolikus Egyház közötti viszonyról elfogadott zsinati dokumentumokkal kapcsolatban nyilatkozta:      „Mostanáig az Egyház álláspontja a következő volt: Azoknak, akik elszakadtak tőle, vissza kell hozzá térniük. Vagyis rajtuk áll a változtatást magukra vállalni. (Vagyis nekik kell megváltozniuk.)      Ezzel szemben most, és én azt hiszem, hogy ez a kommunizmusnak, mely a zsinat által láthatóvá válik, a nagy újdonsága, nos, most, mi katolikusok azt gondoljuk, hogy a megtérés nem egyetlen irányban folyik. Tehát, és ez valami egészen új: mi, katolikusok érezzük, tudjuk és hirdetjük, hogy a mi Egyházunkban nekünk is nagy erőfeszítéseket kell tennünk, hogy minden tőlünk elszakadt testvérünket felvehessük, mégpedig úgy, hogy ők az egyesült egyházban valóban szabadnak érezzék magukat.” Lefebvre érsek a vallásszabadságról – Assisi 1986-tal kapcsolatban – mondta:      A tévedésnek és az igazságnak azonos jogokat adni – ha ezt meg lehet tenni –, olyan, mint a betegséget és az egészséget azonos szintre helyezni. De ha ez megtörténik, akkor az az egészség, az orvosok, az orvostudomány végét jelenti. Pater Aulagnier nyilatkozta Lefebvre érsekről:      Assisiben Krisztus Helytartóját így látni, ez mélyen megalázta őt, mert olyan nagyon hitt Krisztusban. Fizikailag nem bírta elviselni, hogy Péter utódát erkölcsileg, teológiailag így lássa viselkedni. Jean Madiran író a Szent X. Pius Papi Közösségről, illetve az 1988-as püspökszentelés utóhatásáról mondta:      Ha Róma engedményeket is tesz, a kiegyezés akkor sem tenne jót az FSSPX-nek. És Róma nem tud elégséges garanciákat adni egy esetleges kiegyezéshez. A püspöknek az Egyházban súlya van, ezért volt helyes a püspökszentelés, az FSSPX az egyetlen közösség, melynek saját püspökei vannak, ezért van nagyobb súlya, mint más tradicionalista közösségnek. 2. Tárgyalások Rómával? Részlet Pater Stephan Maessen – az FSSPX-ből való kizárása után 2003 júliusában a hívekhez írt – leveléből Befejezésül még egy észrevétel. Egyesek azt mondják: „Az Egyház krízise még soká tarthat, 50 évig, 100 évig, ki tudja?” Nem, ilyen soká nem tarthat, ez tévedés! Miért? Nos, az Egyház válságának véget érését lehet imával sürgetni, de beszéddel aligha. Lefebvre érseknek azonban igaza volt, amikor úgy vélte, hogy lehetetlen, hogy egy ilyen válság tovább tartson, mint 30, 40 év. Azért nem, mert a tradíció törése egy generáción túl már irreparábilis. Ha a Krisztus által alapított római katolikus Egyház például 100 évig kijön a pápai hivatal gyakorlása nélkül, ha ebben az intervallumban négy püspök elég arra, hogy az apostoli tradíció legértékesebb örökségét, mely az Egyház létalapját teszi ki, megőrizze, akkor minek, kérdem Önöket, adta Krisztus a pápaságot Egyházának? Luxusnak? Ha az ember gyengesége elegendő a Depositum fidei tiszta megőrzésére, akkor miért biztosította Krisztus Péternek és utódainak a Szentlélek különleges segítségét ahhoz, hogy a hitet, ha legfőbb hatalmukra hivatkoznak, csalhatatlanul adják tovább?!      Egy a jövőben élő történész joggal mondhatná: Válság – igen, ez lehetséges. Ha azonban az Egyház egy évszázadon át a pápai tan- és lelkészi hivatal tényleges gyakorlása nélkül is meglenne, nem lenne ez bizonyíték arra, hogy a pápaság valójában szükségtelen? 3. Maeßen atya gondolatai 2013. júniusában Maeßen atya a fent idézett 2003-as szavaihoz hozzátette, hogy a nagyszülők még átadhatják az unokáknak a hagyományt, és a folytonosság csak akkor szűnik meg, ha ennél hosszabb ideig tart a „rendkívüli” állapot.      Arra a felvetésemre, hogy egyfelől a pápák már évtizedek, sőt már több mint 50 éve nem teljesítik feladatukat, elsősorban a hit őrzését, és hogy Bergoglio-val valójában minden beteljesült vagy beteljesülni látszik abból, amit az Egyház ellenségei, köztük a szabadkőművesek mintegy másfél évszázad óta tervbe vettek, Maeßen atya azt mondta, hogy egy valami még hiányzik: A zsidók azt akarják, hogy a római egyházmegye szűnjön meg, a körülötte levő egyházmegyék között osszák fel területét, és ezzel a Róma püspöke cím szűnjön meg. Vagyis Péternek ne legyen többé utóda, és a pápa, aki alatt mindez történik, menjen vissza Jeruzsálembe, és a katolikus világnak csak mintegy tiszteletbeli főnöke legyen. Ez a lépés még hátra van, de hogy Bergoglio efelé halad, azt az is mutatja, hogy nem enged magáról hivatalos pápai fotót készíteni, és hogy nevét még a hivatalos iratokon is egyszerűen csak Francesco-nak írja alá a „pp” nélkül. A kúria hivatalos évkönyvében is így áll aláírása az első oldalon, míg Benedek – akit Maeßen atya is csak Ratzinger bíborosnak hív – pápaként van a könyvben feltüntetve. Arra a kérdésemre, hogy hol van az Egyház, illetve mi a véleménye a „zsinati-egyház” kérdéséről, azt mondta, hogy egyetért a honlapra minap feltett cikk szerzőjével (nagy valószínűséggel Zaby atya), de ő úgy fogalmazna, hogy a katolikus Egyház még létezik a struktúrájában, a hivatalaiban, melyeket azonban a zsinati-egyház „megszállva” tart. Maeßen atya úgy véli, hogy ami ma történik az Egyházban, az kívül áll az eddig ismert törvényszerűségeken, az eddig ismert üdvrendben, és csak Isten tudja, hogy mit miért enged meg, mi még csak sejteni sem tudjuk. Ugyanakkor azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a mostani fél-katolikusok megtérnek, és az is előfordulhat, hogy végül ők üdvözülnek, mi pedig nem. Azt viszont folyvást hangsúlyozta, hogy egyetlen ima, egyetlen katolikus jótett sem veszik el, Isten számon tartja, és „felhasználja” őket.      Az atya azt sem tartja kizártnak, hogy az abortusz során napjainkban megölt gyermekek sorsa ugyanolyan lesz, mint a betlehemi gyermekeké, azaz Isten színe látására jutnak, hiszen a „halál mai kultúrája” során valójában a Sátánnak áldozzák fel őket. Bergoglio-val kapcsolatban még azt is mondta, hogy az egyháztörténelem folyamán mindig a szekták privilégiuma volt egyedül az Evangéliumra hivatkozni. A katolikus Egyház, mint intézmény az Evangélium mellett a görög filozófiára és a római jogra épült. Ezért van az, hogy az erkölcstelenül élő katolikus is katolikus, mert jogilag az. Csak a protestánsok mondják egy rossz keresztényre, hogy az „nem keresztény”.      Bergoglio nagyon rafinált, de buta, viszont kiszámíthatatlan, ezért előfordulhat, hogy kicsúszik az őt irányítók keze alól. Maeßen atya a mai kor egyik legfeltűnőbb jelének tartja, hogy szemben minden eddigi korral, amikor egy-egy alkalmatlan ember olykor-olykor hatalomra került, ma minden jelentős vezetői poszton egy teljesen – enyhén kifejezve – alkalmatlan ember ül. A Sátán a gyűlölet vezeti, és azért az általa vezetett csoportokat, erőket nem érdekli, ha maguk is elpusztulnak, a fontos az, hogy Jézus műve, a kereszténység elpusztuljon. Ami a neo-konzervatívokat illeti – olyanokat, mint például de Mattei, Mosebach, Hesenmann, Badde, vagy az ú. n. tradicionalista honlapok készítői –: Maeßen atya szerint ezek azért nem merik végiggondolni a dolgokat és felvállalni az ezekből levont következtetéseket, mert becsvágyuk mellett rettenetesen félnek attól, hogy az egyház gettóba kerülhet. De ugyanettől féltek azok a főpapok, klerikusok vagy csak írók, filozófusok is, akik a zsinat után világosan látták a helyzetet, mint például azok, akiket a Lefebvre filmből idéztem (a fent említetteken kívül például Siri bíboros, Graber püspök stb.) Ez utóbbi véleményére befejezésül álljon itt két rövid hír: 4. Ezek az emberek pánikszerűen rettegnek attól, nehogy az egyház gettóba kerüljön 4/1. Kétszer „Szentatya” – és mégis egy szív és egy lélek (forrás: www.kath.net – 2013. június 17.) Micsoda öröm: van egy öreg, „emeritált” és egy új, „igazi” pápánk, akik azonban együtt dolgoznak az egyház javáért, amennyire erre Benedek pápa [!] még képes lesz. Két „szentatya” – és mégis egy szív és egy lélek.” Akár hiszik, akár nem, ezt a mondatot egy katolikus segédpüspök, a salzburgi Andreas Laun mondta, akinek ezen a honlap számára is számos kommentárját lefordítottam már. E kommentárok közlésével akkor hagytam fel, amikor Msgr. Laun valami ökumenikus szoborcsoport létrehozataláért szállt síkra, majd az elkészült alkotást nagy örömmel bejelentette. Ez már hónapokkal korábban történt, és nagyszerűen passzolt annak az útnak egyik állomásához, melynek vége körülbelül ezzel a fenti bejelentéssel érte el egyik, talán nem is az utolsó, csúcspontját. Aki kíváncsi az egész cikkre, az a kath.net-en elolvashatja. 4/2. A csöndes templom – milyen kényelmes és milyen önző (forrás: www.kath.net – 2013. június 17.) Ahányszor lehetséges számunkra, gyerekeinkkel bebumlizunk [pontosan ezt a szót használja a szerző] egy templomba. De, ojé, mit élünk ott át? Már ott tartunk, hogy a két középső gyerekünk nem hisz egy szerető Istenben és a kedves keresztényekben.      Önök hogy érzik magukat a templomban? Nekem minél több gyerekem van, annál problémásabb a katolikus hitemet a gyerekekkel összeegyeztetni. Mindannyiszor az az érzésem, hogy a gyerek, vagyis normális gyerekek nem kívánatosak a templomban, és a hívek azt az érzést adják át nekem, hogy a gyermekeim jelenlétével büntetni akarom őket. Ennek a kath.net-en megjelent cikknek a szerzője, Theresa Wächter (valószínűleg az ausztriai Linzből). Az elmúlt napokban ehhez a cikkhez annyi hozzászólás érkezett, hogy a cikket minden nap „frissként” mutatja be a kath.net. Akit érdekel a cikk további része és a kommentárok, ott utánanézhet. Én mindössze annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy Ferenc nemrégen arról prédikált, hogy „legyünk olyanok, mint a gyerekek, és ne használjuk a jólneveltség szociális beszédstílusát”, mert aki ilyet tesz, az nem katolikus. Ez megint olyan féligazság, mely károsabb, mint a hazugság. Amennyiben ugyanis a gyerek-beszéd alatt az őszinteséget értjük, ez az állítás nyilvánvalóan igaz. Ha azonban a gyerekként viselkedést felnőttekre vonatkoztatva használjuk, ez alatt mindig azt értjük, hogy valakinek nem nőtt be a feje lágya, éretlen maradt, mint egy gyerek, annak minden éretlen tulajdonságával.      „Például teljesen impulzív módon cselekszik. Ha a gyerek nem kapja meg azt, amit akar, akkor káoszt idéz elő. Egy gyerek megtanulja a környezetét manipulálni, de ahogy nő, emberi módon megtanulja megosztani a sajátját másokkal, megtanul másokat megérteni és szeretni. De vannak olyan gyerekek, akik soha nem nőnek fel, akik a szociális és erkölcsi fejlődésen soha nem haladnak tovább, hanem ehelyett továbbra is megpróbálnak másokat kihasználni, manipulálni, mintha azok élettelen tárgyak lennének.” (idézet Philip M. Bailey „Személyiség portrék” című könyvéből) Theresa Wächter gyermekei valószínűleg önhibájukon kívül nem tudnak felnőni: egyszerűen nem nevelik meg őket. A gyerekek fegyelemre való nevelése ugyanis ugyanannyira ódivatú és kárhoztatandó a mai emberek többségének a szemében, mint Ferenc számára a „jólneveltség”. Theresa Wächter azonban nem csak a szociális viselkedésre, de a gyerekeknek szóló kiskatekizmusra sem tanítja meg gyermekeit. Ha ugyanis megtanítaná őket arra, ami egy anyának kötelessége, akkor például minden vasárnap elmennének a templomba, és nem csak, amikor „lehetséges”, nem „bebumliznának” a templomba, hanem fegyelmezetten és figyelmesen, áhítattal mennének Isten házába, és Istenre és az ott történtekre figyelnének, nem pedig saját magukat szórakoztatnák. Amiről itt a szerző beszámol, az pontosan az, amitől az élet elviselhetetlenné válik: az emberek csak a jogaikat ismerik, de a kötelességeiket nem, se Istennel, se embertársaikkal, se a környezettel szemben. Feltéve: 2013. június 19.