A parancsok betartása formálja át a lelket és tartja meg a legbiztosabban hitet

A Thököly úti kápolna falára ki van függesztve a kápolna rendje, mely Weigl atya előadás nyomán készült, melyen az atya teológiai érvekkel támasztva alá mondta el, hogyan kell egy katolikusnak általában és különösen a szentmisén viselkednie. Ahogy múlik az idő, ezt a rendet egyre kevesebben tartják be, veszik komolyan. A minap egy hölgy egy másik hölgytől megkérdezte, hogy miért nem tartja be a falra függesztett utasításokat, mire az felháborodva ezt válaszolta: „Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy ettől függ a hitem?”

Tipikus mai kérdés, tipikus mai viselkedés! Olyan, amire az ember elképedésében azonnal nem is tud válaszolni. Pedig a válasz nagyon egyszerű, és nagyon ősi! De igen, ettől függ a hit! Az ember viselkedése, a külső mindig csalhatatlan tükre a belsejének, a szívének, a lelkének. Mondhatni, az ember lelkiségét a külseje határozza meg.

Vajon Szent István királynak, és a többi európai nemzetalapító vezérnek hány embert sikerült volna kereszténnyé tennie, ha a viselkedésre vonatkozó szigorú parancsok és ezek betartását ellenőrző intézkedések helyett tanítással, szelíd szavakkal, türelmes meggyőzéssel próbálta volna pogányait megtéríteni? Vajon ez utóbbi módszerrel mikorra, ha egyáltalán sikerült volna államot alapítaniuk? Vagy az ókorban a pogányok többsége nem a keresztények viselkedésének láttán, és nem „teológiai” ismeretük hatására tért meg? Vajon mikorra vált vplna a római birodalom kereszténnyé, ha a katolikusok viselkedése nem rítt volna ki környezetük viselkedéséből?
     A tömeg számára a térítés parancsok formájában kezdődik – ahogy az Ószövetség választott népénél, a zsidóknál is –, annak előírásaival, hogy MIK ISTEN PARANCSAI, ÉS AZOKAT HOGYAN KELL BETARTANI. És ha egy nép a katolikus parancsokat betartja, akkor egy-két-három generáció alatt kikerülhetetlenül katolikussá válik! Mert viselkedésének katolikus módra történő alakítása átformálja lelkét és szívét, és ezeket is katolikussá teszi. És nem utolsósorban, kinyitja számára Isten „kincses-ládáját”. Például azzal, hogy növeli benne az alázat és az engedelmesség erényét!

Hogy a viselkedés milyensége milyen erős beidegzőséghez vezet, azt misem bizonyítja jobban, minthogy Európa szelleme hiába többszáz éve nem katolikus már, pár évtizeddel ezelőttig, tehát még legalább 500 évig, a katolikus viselkedési forma, szokás nem tűnt el az európaiak életéből. Ezért kellett a Sátánnak olyan eszközökhöz, mint a tévé, internet nyúlnia, hogy a lakások négy fala közé beférkőzve végre ezeket is kiirthassa, amivel a regenerálódási, az újrakezdéshez való képességet tette végérvényesen semmissé.

Mennyire igaza volt Williamson püspök úrnak, aki azt mondta, hogy az egyház akkor lesz újra katolikus, ha a nők megint szoknyát hordanak! Abban, hogy a Pius Közösség a mai válságába jutott, óriási része van annak, hogy ezekre a viselkedési módokra nem hívják fel a figyelmet, nem követelik meg, nem ellenőrzik. Ily módon a misére járókat nem nevelik, nem formálják őket katolikus emberekké. Azt természetesen senkinek nem lehet megparancsolni, hogy higgyen Jézus Krisztusban vagy, hogy katolikussá váljon. De adott helyzetekben, adott vezetőnek azt igen, hogy a rábízottak katolikus módon viselkedjenek. Mert ez a leghatásosabb módszer arra, hogy „evangelizálja” őket. Aki ezt nem teszi, bár ez állapotbeli kötelességéhez tartozik, az a rábízottak üdvét veszélyezteti.

2013. január 27.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA