„Az Úr szózatot intézett Jónáshoz: »Kelj útra, menj el Ninivébe, a nagy városba! Hirdesd neki, hogy gonoszsága színem elé jutott.« … Jónás bement a városba, és hirdetni kezdte: »Még negyven nap, és Ninive elpusztul!« Ninive lakói hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik egyaránt zsákruhát öltöttek. .. Aztán a király és főemberek parancsára kihirdették ls elrendelték Ninivében: »Ember és állat, ökör és juh, semmit se egyék, ne legeljen, és vizet se igyék. Öltsön zsákruhát ember és állat és harsány hangon könyörögjön az Istenhez. Mindenki hagyja el gonosz útjait és a rosszat, amit a keze végbevitt. Ki tudja, hátha irgalmas lesz és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk.« Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg.” (Jón 1,1-2/34-10) Se a kereszténység előtt, se utána egészen az utolsó mintegy 100 évig nem volt olyan nép, nem volt olyan országvezető, aki ne Isten, vagy a nem-keresztények valamilyen általuk elképzelt más túlvilági erőnek tulajdonították volna, ha valami nagy csapás érte őket. Az ember veleszületett tulajdonsága, hogy természeti csapás esetén ösztönösen úgy érzi, rosszat tett, ezért a túlvilági hatalmasságok haragját vonta magára, és a fenyegető veszélytől csak úgy menekülhet, ha vezekel és bűnbocsánatért könyörög.      Például Nagy Szent Gergely az 590-es római pestisjárvány idején mezítláb vezette az esdeklő körmenetet Szent Péter sírjához, amikor Hadrianus mauzóleuma tetején megjelent neki Szent Mihály arkangyal, aki a hüvelyébe dugta kardját a kiengesztelődés jeleként, mire a járvány megszűnt. De nemcsak a katolikusok, hanem minden vallás követői így gondolkodtak. Például Eger vára azért menekült meg Dobó alatt, mert a janicsárok nem voltak hajlandók harcolni tovább, mert az iszlám eleve-elrendelés tana értelmében meg voltak győződve, hogy Allah akarata a keresztények győzelme. Amikor a 2005 karácsonyi nagy ázsiai tsunamikor egyetlen katolikus pap azt merte mondani, hogy ez Isten büntetése volt (hiszen jórészt európai turisták haltak meg, akik ahelyett, hogy karácsony ünnepét odahaza ünnepelték volna, nyaralni mentek a kétes hírű szórakozásairól ismert távol-keleti vidékre), olyan felzúdulás tört ki az egyház oldaláról is, mintha az illető pap maga idézte volna elő a katasztrófát. Természetes, hogy megrendítő látvány az emberek szenvedése, és senki nem kívánja, hogy másokkal ilyen nagy baj történjen. De ennek semmi köze ahhoz, hogy Istent nem lehet a végtelenségig sérteni. „Ne áltassátok magatokat: Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja. Aki tehát a test szerint vet, testéből is arat majd romlást.” (Gal 6,7-8)      A mai ember olyan fokban él bűnben, olyan fokban nem vesz tudomást Istenről, hogy óriási botorság azt hinni, ezt Isten nem torolja meg, még itt ebben az életben is.      Ezért akár tetszik, akár nem, akár politikailag korrekt, akár nem, korunk természeti csapásai – jobban, mint valaha – Isten figyelmeztetései, amiket így kellene fogadni, és amiről a katolikus papoknak így kellene prédikálniuk. És akkor Isten talán megbocsátana. A különleges és érthetetlen nem az, hogy ilyen csapások megtörténnek, hanem az, hogy Isten ennyire türelmes, és ilyen keveset küld – egyelőre. Hogy a mostani csapás mennyire az isteni büntetés része, a Biblia is bizonyítja, amiben soha semmi nem áll csak úgy véletlenül, hanem minden mindennel összefügg. „Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé idejében történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön és el nem sodorta mindnyájukat.” (Mt 24,37-39)      Elgondolkodtató, hogy az utolsó időkről szólva Jézus éppen a vízözönt és Noé idejét hozza fel példának. Azt évszázadokig megszokta az ember itt Közép-Európában, hogy tavasszal, nyár elején, amikor a hegyekben olvadni kezd a hó, megáradnak a folyók. De azt, hogy az áradás oka felhőszakadás, azaz a víz felülről jön, nos, ez alighanem új megtapasztalás. És nagyon jól mutatja, hogy az ilyen felhőszakadásból jövő víz igenis képes vízözönt okozni, vagyis mindent elönteni.      Ha ezek után még azt is meggondoljuk, hogy alig pár nap, és itt van az 1963. június 29-i Cappella Paulina-ban lezajlott trónraemelés 50. évfordulója, nos … a legfőbb ideje, hogy térdre essünk, és könyörületért imádkozzunk (lásd a honlap cikkét: „Róma el fogja veszíteni a hitet és az Antikrisztus székhelye lesz”). Feltéve: 2013. június 9.