Bizonyos számú „jó” katolikus azt szeretné, ha a Szent X. Pius Papi Közösség pótlásaként egy új kongregáció alakulna. Bár osztom aggodalmukat afelett, hogy az FSSPX jelenleg a legjobb úton halad, hogy a katolikus hit és élet egykor dicsőséges védelmezését feladja. Ezért megértem azt a vágyukat is, hogy egy másik és hasonló kongregáció pótolhatná az FSSPX-t, ugyanakkor nem gondolom, hogy egy ilyen alapítás lehetséges lenne. Ennek oka röviden a következő: Lefebvre érsek 1970-ben fogalmazta meg azokat az alapító elveket és szabályokat, melyekre a papi közösség felépülhetett és melyek működését biztosíthatták. Az érsek nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy tervezett alapítása annak az egyházmegyének a püspökétől, amelyben az eljövendő közösség anyaháza áll, hivatalos megerősítést kapjon. Ugyanis az érsek számára ezen engedély elnyerése vagy elutasítása jelentette a nagy különbséget a katolikus Egyház egy kongregációjának vagy egy privát közösségnek a megalapítása között. Amennyire fontos volt számára egy katolikus kongregáció megalapítása, annyira kevéssé érdekelte egy privát intézmény létrehozása.      Amikor az érsek az illetékes egyházmegye (Genf, Lausanne és Freiburg) püspökét, Charriére püspököt felkereste az engedélyért, nem nagy reményt fűzött a sikerhez. Hiszen a zsinati forradalom ebben az időben már teljes erővel tombolt, és az ő alapszabályai ellene mondtak ezen szellemi áramlatnak. A Gondviselés azonban úgy intézte, hogy Charriére püspök megadta a belegyezését, talán azért, mert tudta, hogy hamarosan nyugdíjba vonul. Akárhogy is volt, Lefebvre érsek örvendezve tért vissza Econe-ba, és az a hír járja, hogy jövetelekor diadalmasan lengette kezében az alapító okiratot. Az érsek számára ez azt jelentette, hogy egyházi engedéllyel alapíthat az Egyházban egy kongregációt, amely tehát bírja az egyházi tekintélyt. Akkor is, ha Róma néhány évvel később megpróbálta ezt az engedélyt visszavonni, ez a római próbálkozás a lényegét és az egyházi törvényeket tekintve olyannyira jogtalan volt, hogy az érsek továbbra sem habozott a Pius Közösségen belül egy klasszikus kongregáció főnökének egész tekintélyét gyakorolni.      Ez a klasszikus katolikus tekintély akkora erőt jelent, hogy e tekintélynek a zsinati hazugságok elé történő befogása által a zsinati pápáknak szinte az egész egyetemes egyházat sikerült elpusztítani. És mivel ma a Pius Közösségen belül e tekintély a zsinati Rómával való gyakorlati kiegyezés elé van fogva, most ugyanez az erő gyakorlatilag a Pius Közösséget rombolja szét. Ugyanakkor Lefebvre érsek a közösségen kívüli papok, apácák és laikusok feletti tekintélyre soha nem tartott igényt, hanem ezen személyek számára csupán az atya, a tanácsadó és a barát szerepét töltötte be. Csakhogy mára egy Charriére püspök napjai már régen eltűntek. Egyáltalán, vajon hány értelmes püspök létezik még a hivatalos egyházban? Van köztük olyan, aki hajlandó lenne egy hagyományos és zsinatellenes alapító okiratot engedélyezni? Szinte úgy tűnik, mintha annak idején, amikor Lefebvre érsek a katolikus alapszabályokkal a kezében a katolikus várból kimasírozott, háta mögött lecsapódott a zsinati csapórács. A 2009. és 2011. között lezajlott teológiai párbeszéden részt vett négy FSSPX-es teológus egyike ezt mondta beszélgetőpartnereiről, a római teológusokról: „Szellemileg betegek, de megvan az egyházi rangjuk és tekintélyük.”      Minden bizonnyal a Szent X. Pius Papi Közösség volt az utolsó klasszikus kongregáció, mely ebben az irányvonalban alakult – legalábbis Isten elkövetkező fenyítéséig. És még így sem tartott ki sokáig. Ezen okból véleményem szerint most is érvényes a következő közmondás: „Amit nem lehet megváltoztatni, azt hagyni kell.” Ezért mind azon lélek számára, akik püspöki vezetést és támaszt kérnek, egyelőre csak atya, tanácsadó és barát akarok lenni. Még ez a feladat is éppen elég nagy. Adja meg Isten mindannyiunknak segítségét. Kyrie eleison Feltéve: 2013. június 3.