A Szent X. Pius Papi Közösség hanyatlása abból, amit egykor Lefebvre érsek alatt jelentett és képviselt (1970-től 1991-ig), azzá, amivé az elmúlt mintegy 15 év alatt lett, szinte már borzalmas. A most induló kis sorozatban először is azt fogjuk megvizsgálni, vajon ma ebben a nyomorúságos világban, melyben élünk miért lett a borzalom már szinte normális jelenség. Mert megérteni egyet jelent megbocsátani, és nekünk mind szükségünk van a megbocsátásra.      Másodszor: szembe kell szállnunk a borzalommal – nem azért, hogy elbátortalanodjunk, hanem pont fordítva, hogy „derekunkat fel tudjuk övezni” a még rosszabbra, ami nagy valószínűséggel jönni fog. Harmadszor, meg szeretnénk vizsgálni, hogy egyáltalán mit jelent ez: „derekunk felövezése”. Mert Isten ebben az életben elég munícióval látott el bennünket, hogy valamit elérjünk (mindazonáltal ezzel kapcsolatban fontos, hogy azt a kis vizet, amivel rendelkezünk, ne a homokba öntsük).      Annak megértésére, hogy a borzalom ma miért lett annyira normális, kezdjük válaszunkat három érzékeny katolikus gondolkodóval, akik a mi korunkat helyesen ítélték meg. XIII. Leó pápa 1884-ben a szabadkőművességről szóló nagy enciklikájában (Humanum genus) megírta, hogyan haladnak a szabadkőművesek ördögi elvei a katolikus Egyház egykori figyelmen kívül hagyásától az Egyház megsebesítéséig, majd szétzúzásáig. Innen tovább minden pozitív vallás elpusztításától minden természetes vallás elpusztításáig, és végül a nagy ismert természetes igazságok lerombolásáig, mint például Isten teremtéséig, a Gondviselés és a lélek halhatatlanságának a tagadásáig.      A 21. század még ennél is tovább megy egy lépéssel, nevezetesen mindenfajta igazság-fogalom elpusztításáig. Az emberi értelem kásává vált – még a pápák, bíborosok és püspökök értelme is. Szent X. Pius pápa 1907-ben a modernizmusról írt nagy enciklikájában ( Pascendi ), átlátta, hogy a modernisták minden igazság és gondolkodás-képesség ugyanolyan lerombolására törekszenek, mint a szabadkőművesek. Bár a kiabálás egy pápa méltóságához nem illik, X. Pius a Pascendiben minden rendelkezésére álló erős kifejezést felhasznált, hogy az értelem elrothadását pellengérre állítsa, melynek segítségével a modernisták a katolikus hit kiirtását végzik.      A Pascendi arra a következtetésre jutott, hogy a modernizmus a végállomás. A pápa drámai figyelmeztetése az Egyháznak félévszázadnyi haladékot szerzett. De pont azt a hit-rothadást, melyet Szent X. Pius még egy időre „kirúgott” az Egyházból, XXIII. János és VI. Pál a II. Vatikáni Zsinat segédletével az egyház hivatalos tanításává tette. És ha még a pápák is elveszítik az eszüket, miért ne történhetne ez meg egy sima egyházi rendfőnökökkel? Egy harmadik katolikus gondolkodó, aki felmérte a katolikus hittan pusztítását a II. Vatikáni Zsinat által, az olasz laikus, Romano Amerio volt, akinek analízisét a modern tévtanokról (Iota Unum) Lefebvre érsek nagyra értékelte.      (Részlet a honlap következő cikkéből, A II. Vatikáni zsinathoz intézett kérdések: »Romano Amerio professzor, a modern tévedések mesteri áttekintésének, az „Iota unum”-nak (Mt 5,18 – „egy i betű vagy egy vesszőcske sem szűnik meg a tarvényből.”) olasz szerzője „Az Egyház dezorientált tanító funkciója a II. Vatikáni Zsinat után” témáról tartott még eladást. Bemutatta, hogy a püspökök, sőt maguk a pápák is a zsinat óta nem teljesítik azt a feladatukat, melyet nekik Isten adott, mely Jézus Krisztus egyetlen, megváltozhatatlan, természetfölötti doktrínájának tana. Ehelyett saját személyes véleményüket tanítják. II. János Pál pápa miközben ily módon a modern világgal kiegyezik, a pápai tekintélyt ássa alá, mely az Egyházat azon tény alapján tartotta eddig össze, hogy a kereszténység nem egyszerűen az emberek vallásos érzületének összefoglalása, hanem Isten kinyilatkoztatott szavának hordozója.      Manapság azonban ezen egyetlen isteni Ige helyett a teológusok véleményének sokaságát prédikálják nekünk, melyek egymással is ellenkeznek, s melyek semmilyen más erősebb tekintélyre nem támaszkodnak, mint a saját emberi gondolkodásukra. Így zúzzák szét a szellemet, melyet a „szeretetnek, szeretetnek, csak a szeretetnek” kell helyettesítenie. Pedig kezdetben az Ige volt és nem a szeretet, mert a szeretet (a Szentlélek Isten) az Igéből (a Fiúistenből) ered; mert nem létezhet szeretet valami iránt, mely az Ige által nem válik ismertté. Igazság nélkül elrothad a szellem; romlott szellemre pedig elrothadt szívek következnek.)«      Amerio egy helyütt azt írja, hogy ha a dolgok úgy haladnak tovább, ahogy eddig (és ezt több mint 20 évvel ezelőtt írta), akkor a közeli jövőben lehetetlen lesz egyáltalán még beszélni vagy írni, és hogy csak a hallgatás marad hátra. Bizony, ha az Antikrisztus idejének jelenlegi általános főpróbáján a napok nem rövidülnének meg, ahogy az Úr mondja (Mt 24,22: „De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok”), akkor mi mindannyian elveszthetjük eszünket és hitünket. Ki akarja hát az első követ vetni a mai pápára vagy püspökre, aki elvesztette a józan eszét? Mindazonáltal, Urunk ugyan megtiltja, hogy azért mondjunk ítéletet, hogy elátkozzunk valakit (Mt 7,1: „Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek”), mert egyedül Isten az Ő mindentudásában ismer minden körülményt, mely szükséges egy csalatkozhatatlan ítélet meghozására. Ugyanakkor ezzel egyidőben azt megparancsolja Urunk, hogy értékeljünk mindent, alkossunk ítéletet mindenről, hogy különbséget tudjunk tenne az igaz pásztorok és a béresek, illetve a juhok és a báránybőrbe bújt farkasok között (Mt 7,15: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok”). Katolikusokként az a mi felelősségünk, hogy megmentsük a lelkünket. folytatása következik Kyrie eleison Feltéve: 2013. június 9.