Valamivel több mint egy évvel ezelőtt jelent meg Franciaországban egy kis, 150 oldalas könyv, mely bizonyítja, hogy az FSSPX vezetői már több éve – legalább az 1990-es évek közepétől – dolgoznak az újegyházzal való kiegyezésen. Hw. Michel Lelong, az újegyház egyik papja a könyv szerzője, aki művének ezt a címet adta: „A szükséges megbékülés számára”. Lelond páter láthatólag büszke arra, hogy abban a csoportban, mely a II. Vatikáni Zsinat és a tradíció közötti, illetve a római illetékesek és a Szent X. Pius Papi Közösség főnökei közötti megegyezésen dolgoznak, vezető szerepet játszik. Lelong pátert 1948-ban szentelték pappá, és már a II. Vatikáni Zsinat előtt komoly szerepet játszott a vallások közötti kapcsolatokban, ezért érthető, hogy azt a zsinatot is „örömmel és telve reménnyel” fogadta (nem ismerős ez a kifejezés? – Gaudium et spes), mely azon igyekezett, hogy az egyházat a modern korral összekapcsolja. Működésében a köztiszteletben álló francia diplomata és kormánytisztviselő, Gilbert Pérol – 1988-tól 1992-ig francia követ a Vatikánban – volt a segítségére. Mint hivatásos diplomata és gyakorló katolikus Pérol szilárdan hitt a katolikus Pius Közösség és a bizonyára szintén katolikus Vatikán közötti megbékélésben. Azt sem értette, hogyan különbözhettek ezek össze? Nem katolikusok mind a ketten? E kettő közötti ellentét az ő számára felfoghatatlan volt. Ezért 1995-ben egy rövid szövegben olyan megoldást fogalmazott meg, mely a GREC (Groupe Réflexion Entre Catholiques), egy katolikusokból álló párizsi csoport alapeszméje lett. Ez a szöveg azért érdemel figyelmet, mert olyan katolikusok millióinak vágyát fejezi ki, akik az 1960-as évek óta a zsinat és a tradíció között ide-oda csapódnak. Pérol kijelenti, hogy bár ő nem teológus, de az egyházban és a világban jelenleg meglévő helyzet megköveteli, hogy a zsinat által kettészakított katolikusok problémáját „egészen új fogalmakkal írják le”. Elsősorban diplomataként azt javasolja, hogy egyfelől Róma ismerje el, hogy rosszul bánt a tridenti rítussal, és hogy az 1988-as kiközösítést szeretné feloldani, másfelől a Pius Közösségnek nem szabad a zsinatot kereken elutasítania, és ezen felül el kell ismernie, hogy még mindig Róma a legmagasabb egyházi tekintély. Más szóval, Pérol azt javasolta, hogy ha mindkét oldal néhány lépést tenne a másik felé, úgy véget lehetne vetni a zsinat és a tradíció közötti összeütközésnek, és ettől kezdve minden katolikus „életük végéig boldogan élhetnek egymással”. Ily módon ő és katolikusok milliói nem lennének tovább azzal konfrontálva, hogy vagy Rómát a tradíció kedvéért vagy a tradíciót Róma kedvéért el kell hagyniuk. Egyszerűen csodálatos. Végre vissza az 1950-es évek komfortos viszonyaiba. Csakhogy ezek az idők végleg elmúltak. De miben rejlik Pérol – és katolikusok százmillióinak – tévedése? Pérol tévedés rögtön az elején van, amikor azt mondja, hogy ő nem teológus. Valóban, ő nem hivatásos teológus, nem ez a „szakmája”, csakhogy a katolikusoknak mind laikus teológusoknak kell lenniük, vagy jobban mondva, minden katolikusnak jól kell ismernie a katekizmust. Mert a hitigazságokat a katolikus csak a katekizmus fényében ítélheti meg. Urunk figyelmeztetése, hogy a juhokat meg kell különböztetni a farkasoktól (lásd Mt 7,15-20) nem a hivatásos teológusoknak, hanem minden egyszerű hívőnek is szól.      Pérol lemondása a teológiáról a diplomácia javára további példája annak, hogy a modern ember képtelen felfogni a hittan fontosságát. Ez a fent említett könyv legnagyobb tanulsága a számunkra. Kyrie eleison [megj.: Hogy ez a helyzet mennyire igaz, azt most a pápaválasztáskor lehetett csak igazán megtapasztalni. Egyszerűen felfoghatatlan, hogyan képes akár csak egyetlen ember is katolikus maradni – legalábbis az általam látott és hallott németországi és osztrák területeken – mindannak hallatán, amit a médiában lehetett az elmúlt napokban hallani. A különböző csatornákon nemcsak a riporterek és megszólaltatott egyszerű emberek, de minden szakkommentátor, köztük püspök, pap, szerzetes, a legmodernebb, leg-antikatolikusabb szólamokat ismételgette, mintha olyan, hogy katolikus igazság, katolikus tan, katolikus erkölcs soha nem is létezett volna. Hogyan maradhat ezek hallatán egy egyszerű hívő igaz katolikus? Még az is, aki jól ismeri a katekizmust, elbizonytalanodik, ha mindenkitől az ott tanultak ellenkezőjét hallja. Ráadásul évtizedek óta arra nevelik, hogy a tudomány ma mindent jobban tud, mint a régi korok, ezt naponta ezerszeresen érzékeltetik vele a technikai mütyürökkel, így hát igazán nem lehet rossz néven venni, ha e két oldalról jövő támadás hatására, azt hiszi, a vallásban is minden másképp van, mint régen. Az sem véletlen, hogy pont az idősebb korosztály dől be az „újnak”, hiszen egyfelől neki még van valami tekintélytisztelete, ezért jobban hisz azoknak, akik nyilvánosan megszólalhatnak, másrészt számukra a mai kor – persze tévesen – valóban a technika csodája. A fiataloknak könnyebb a helyzetük, mert ők senkit nem tisztelnek, és a technika újdonságait természetesnek veszik, tehát azt sem csodálják úgy, mint szüleik.] Feltéve: 2013. március 14.