Az elmúlt héten a „Szerkesztői üzenetek”-ben fontos témáról volt szó, ezért, hogy megmaradjon, cikkben is elmentem. 2013. november 10-i, vasárnap esti „Szerkesztői üzenetek”: Nemrégiben egyik cikkemben azt írtam, hogy annak ellenére, hogy oda járok misére, nem tekintem többé magamat a budapesti Piuszos-közösség tagjának. Hogy ez mennyire helyes döntés volt részemről, igen hamar komoly megerősítést nyert. A mostani hétvége kiváló példát mutatott a mai Evangéliumhoz: „Hasonlít a mennyek országa olyan emberhez, ki jó magot vetett földjébe. Mikor pedig aludtak az emberek, eljöve az ellensége, és konkolyt vete a búza közé.” (Mt 13,24) A honlapon fent van (a KÖNYVTÁR/HELYZETKÉP oldalon) az a cikk, melyben Piero Marini, egykori szertartásmester azt nyilatkozta, hogy »Ferenc alatt „friss levegőt szívhatunk a mocsaras-büdös levegő után”«      Ez jutott eszembe, amikor meghallottam, hogy az egyik ősrégi piuszus-hívő [?] (aki ráadásul családtagjaival együtt a katolikus illem és a kápolna szabályainak legdurvább megsértője) ma arra ragadtatta magát, hogy a „közösség nevében felszólaljon és köszöntse” az új főnököt, és annak az örömének adjon hangot, hogy ő végre „friss szelet hozott a kápolnába”.      Nekem fenti kijelentésem óta már nincs jogom kikérni magamnak, hogy a nevemben valaki felszólaljon, hogy valaki úgy tegyen, mintha erre a szerepre őt bárki felkérte volna. És főleg, hogy mások nevében ne rúgjon bele abba a papba, aki ezt a közösséget ellátja. Ha nekem nincs is erre MÁR jogom, egyfelől még visszamenőleg is visszautasítom, hogy ezt az embert valaha is alkalmasnak vagy méltónak tartottam volna arra, hogy engem, illetve a közösséget bármiben képviselje, másfelől ismerek elég a közösséghez tartozó hívőt, aki joggal utasítja most is vissza ezt a szerepet. És aki nyomatékosan kikéri magának, hogy ez az ember bármikor, bármiben is képviselje őt, főleg ekkora szemétségben, mintegy egy már amúgy is a földön fekvő sebesült ember nyilvános belerúgásában.      Arra kérem a kápolnában mostanában megforduló új híveket, hogy ezt a „nyilatkozatot” vegyék figyelembe a ma történtekkel kapcsolatban. És azt is, hogy én, ez a honlap, és mindazok a hívek, akik ebben az ügyben ugyanúgy gondolkoznak, mint én, ezennel is bocsánatot kérünk Fuchs atyától a ma, a kápolnában elhangzott sértésért. A két nappal későbbi, november 12-i „Szerkesztői üzenetek” Tegnap este kaptam egy levelet, ami így hangzik: „Engedje meg, hogy megkérdezzem, hogy tudott az a bizonyos nem is mai hivő a családjával együtt kápolnai illem- és szabályokat sérteni? Mert ha nyár lenne és a nők fedetlen fővel vagy a férfi shortnadrágban ment volna be, akkor könnyen érteném. De most ősz van. Talán nem akkor ültek le és álltak fel, amikor kellett volna? Ne haragudjon a kíváncsiságomért, ha lehetséges, küldjön pár sort nekem vissza.” Azért válaszolok itt és nem cikkben vagy levélben, mert bizonyos reakciókból egyfelől úgy tűnik, ezt a szerkesztői üzenetek oldalt többen olvassák, mint a cikkeket, másfelől, mert erről a problémáról rendszeresen kapok kérdéseket, annak ellenére, hogy a honlapon lassan már megszámlálhatatlanul sok írás foglalkozik ezzel a témával. A KEZDŐLAP-ról el lehet jutni a KERESÉS A HONLAPON oldalra. Az ott leírt módszer szerint a Google keresője: szoknya katolikus-honlap.hu kifejezésre a következő cikkeket hozza ki – az olvasó kérdésésnek egyik részére, az öltözködésre vonatkozóan: 1. Isten akarata az öltözködésünket illetően 2. Az emberektől való félelem nagyobb kényszert és ... 3. Változtassuk meg Rómával szembeni ... 4. A kápolna rendje 5. Miért nem akarunk „elitet” alkotni? 6. Olasz pap kidobott a templomból egy túl rövid ... 7. „Ha mindenki teljesíti a kötelességét, akkor minden ... 8. Kultúra-riadó 9. A parancsok betartása formálja át a lelket … Ezeken felül még sok cikk foglalkozik a viselkedéssel általában, a katolikus lelkülettel, magunk előrehaladásának módjaival, és mint a legfontosabbal, az elöljárókkal szembeni engedelmességgel. Amikor ezt a listát nemrég elküldtem egy olvasónak (aki a mostanihoz hasonló kérdést tett fel nekem), ő azt válaszolta, hogy a régi enciklikákban egyetlen szó nincs arról, hogy a nőknek nem szabad nadrágban járniuk. Bevallom, erre a kifogásra – képletesen szólva – kissé felemeltem a hangomat: Ilyen csacskasággal csak a nem-katolikusok szoktak érvelni! Ők szokták azzal vádolni a katolikus Egyházat, hogy új dolgokat tanít, hiszen 1950-ben is fogalmazott még meg dogmát! – Nos, azt, hogyha valaki bemegy a templomba, akkor ott is kell levegőt vennie, hogy ne fulladjon meg, szintén nem parancsolta meg soha az Egyház. De ettől ez még igaz! Mondhatnám az életben maradáshoz szükséges csalatkozhatatlan tanítás! Az Egyház és a kormányok nem parancsolnak meg olyasmit, ami természetes! Az Egyház akkor jelent ki dogmának valamely tanítást, amikor azt valaki megtámadja! Azt a tanítást, amit mindig, mindenhol, mindenki igaznak tartott, nem fogalmazza meg automatikusan dogmának! Hiszen nincs rá szükség! Erre csak akkor lesz szükség, ha valaki kétségbe vonja ezt az igazságot.      Száz évvel ezelőtt ember nem volt, aki álmában arra gondolt volna, hogy nők valaha is nyilvánosság előtt nadrágot viselhetnek! Hát még arra, hogy mára a nők csaknem százszázaléka mégis nadrágot fog hordani! A katolikus nők is mind! Még 25 évvel ezelőtt ember nem volt, aki elhitte volna, hogy törvényt kell hozni arra, hogy a homokosok nem házasodhatnak! Ki gondolta valaha is, hogy olyat, hogy homo-„házasság”, törvény fog előírni! Ki gondolta valaha is, hogy olyat, hogy létezik egy harmadik nem, be lehet vezetni az anyakönyvbe, vagy azt, hogy nem szabad hivatalosan azt mondani, hogy apa és anya, hanem csak azt, hogy szülő 1 és szülő 2, valaha törvénybe fogják egyszer iktatni! Ez csak azt bizonyítja, hogy a megbomlott, Istentől elszakadt emberi agy mindenre képes, de ezek ellen nem lehet egy még normális korban törvényeket hozni! Hiszen el sem tudják ezeket képzelni egy normális korban!      A mai világ katasztrófájának egyik oka éppen az, hogy minden, évezredekig természetes cselekedet helyére törvényt kell hozni. Hamarosan eljön az idő – hacsak Isten nem szól közbe –, amikor nem lesz annyi papír a világon, amire a naponta sokasodó törvényeket fel lehet írni, mert megtaposva, elárulva a keresztény értékrendet, az emberek minden tettét irányítani és szabályozni kell. Képzeljük el, hogy mi lesz akkor, amikor az ember valóban végképp leért már az állat színvonalára (ahova egyenesen tart), akkor hány törvényre lesz szükség, hogy valaki életben maradhasson? Szóval, a régi enciklikákban, melyek az illemmel foglalkoztak, azért nincs benne a női nadrágviselet tiltása, mert az Egyház soha nem hitte, hogy ilyen tiltásra valaha is szükség lehet. Amikor én 1995. március 1-én életemben először léptem be egy piuszos kápolnába, egyetlen nadrágos nőt nem láttam ott. Ma már külföldön is hétről hétre több lesz az a nő, aki nadrágban jelenik meg a szentmisén. Weigl atya, amikor kihirdette a kápolna rendjét, el is magyarázta, hogy mit miért követel meg. Ezeket mondta (idézve a honlapon is megtalálható kápolnarendből): „A férfiak figyelmét felhívta a szentmiséhez illő öltözködésre és viselkedésre (a rövid nadrág, a hanyag öltözet és hanyag ülés elkerülésére). Leghosszabban a nők öltözködésére tért ki. E problémával kapcsolatban két pontot emelt ki: a hajfedő viseletét és a nadrágviseletet. A Szentírásban Szent Pál világosan figyelmeztette az asszonyokat a hajfedő viselésére. Weigl atya néhány fátylat is hozott magával, amelyeket a jövőben ki lehet kölcsönözni. Minden asszonyt megkért, hogy ezentúl csak ezekkel, illetve valamilyen más, a fej befedésére alkalmas ruhadarabban (kalapban vagy kendőben) lépjenek be a szentmise termébe. A nadrágviselettel kapcsolatban megismételte a katolikus tanítás erre vonatkozó előírásait. Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, s mindkettőjüknek különleges és nemüket meghatározó feladatokat adott. A női nemet az utódok világra hozásának feladatával a teremtésben való részvétellel is kitüntette. Ezért – mondta Weigl atya – a nőnek takarni illik magát: és erre a feladatra még a szűk szoknya is alkalmasabb (bár ez sem helyes), mint a legbővebb nadrág.” Ahogy ebből a rövid idézetből és a honlapon található írásokból kiderül, a nők szoknyaviselete elsősorban tanbeli kérdés, és csak ennek következményeként ízlésbeli. Vagyis, amit Weigl atya is hangoztatott, a katolikus nőknek sehol nem szabad nadrágban járniuk, nem csak a szentmisére. Ha a nők ezt megtennék, akkor ezzel bebizonyítanák, hogy komolyan veszik hitüket, hogy hajlandók kicsiben hűségesek lenni, és ezáltal kiérdemelni a nagyban való hűséget is (amire saját erejük már nem elégséges). Nem hiába mondja Williamson püspök úr, hogyha a nők újra szoknyában járnának, újra katolikus lenne a világ.      Ami a fejkendőt illeti. Ezt nem minden Piuszos pap követeli meg, ami azért érthető, mert manapság a nőknél is sok a rövidhajú viselet. Weigl atya viszont minden nőtől megkövetelte, így került be a kápolna hivatalos, kifüggesztett rendjébe. Az az ember, aki valaha ült már hosszú, kibontott hajú nő mögött a szentmisén, tökéletesen megérti, hogy Szent Pál és rá hallgatva Weigl atya, miért ragaszkodott a nők fejkendőjéhez. Egy ilyen hosszú, elterülő, kibontott hajfonat (ami az említett nő unokáinak van) valószínűleg még kihívóbb, mint egy nadrág, amit ülés közben nem is lehet látni.      Maeßen atya mondta, hogy a gyóntatószékben milyen sok esetet hall, amelyekben a nők kihívó viselkedésükkel, öltözködésükkel idegen bűnben voltak részesek. [Amikor ezt felvetették az üzenetekben szereplő „hívő” előtt, ő azt válaszolta, hogy ez a férfi baja, bűne, amivel elárulta, hogy a katekizmus, a gyónási tükör is ismeretlen a számára.] Tehát visszatérve az eredeti kérdéshez: Az említett „hívő” maga is sokszor nadrágban jön a misére, családtagjai pedig, mind a férfiak, mind a nők pontosan úgy járnak, ahogy azt Weigl atya megtiltotta. A nők úgy néznek ki, ahogy a Rákóczi téri örömlányok, tehát nem csak a kápolna rendjét nem tartják be, de a mindennapokban is súlyos bűnt követnek el szemérmetlen öltözetükkel (még akkor is, ha ma ez az általános viselet). Hiába van kifüggesztve a kápolna rendje, hiába vannak kitéve a kis kendők, se nem engedelmeskednek, se nem használják azokat.      Ez most különösen azért káros, mert az utóbbi időben elég sok új hívő jött, és az ő figyelmüket néhány hívő felhívta a kápolna rendjére. Nevelési szempontból is igen rossz, hogy ők azt látják, hogy pont a régi és idősebb hívek ezt nem tartják be.      Már csak azért is, mert ha ezek a szabályok önkényesek lennének, akkor is be kéne tartani őket annak, aki ide jár. Vagy ne járjon a kápolnába, de ha jár, akkor tartsa be a falon jól látható, mindenki számára érvényes és a kápolna tulajdonosától elrendelt szabályokat. Ezt nem csak egy katolikusnak, de egy ateistának is meg kell értenie. Hogy egy magát katolikusnak tartó – a közösség nevében felszólalni merészelő ember – nem tartja be, valóban elképesztő. És csak azt bizonyítja, hogy a legjobb, legkatolikusabb helyen is pogánnyá válhat valaki. Akkor viszont reménykedjünk, hogy a legpogányabb helyekről is jöhetnek megtérők. Másnap, november 13-án a kérdezőtől megint levelet kaptam, majd még hármat, sorrendben a legfontosabb részletek ezekből: 1. levél: Amit idézett a levelemből, sajnos rosszul írtam, eredetileg „fedetlen vállra” gondoltam. Mert aztán az is visszatetsző tud ám lenni, főleg, ha esküvőn mutogatják. Mindazonáltal ezután teszek valamit a fejemre. És nem leszek nyilvános helyen nadrágban. 2. levél: Szabad-e javasolnom – kérnem, hogy a következő 2 kis javítást illessze bele a szövegbe: Az első: Mert ha nyár lenne és a nők fedetlen fővel (a levélíró fedetlen vállra gondolt, mint utólag kérte kijavítani), vagy a férfi shortnadrágban... A második ajánlott javítás: Az olvasó pár nap múlva a következőket írta: „Ezután teszek valamit templomban a fejemre és nem leszek nyilvános helyen nadrágban.” A válaszom a 2. levélre: Kedves N. N., a második javítást, illetve „utószót” magamtól is feltettem volna, készülök rá, hiszen ilyet nem szabad „kihagyni”, meséltem is G. atyának. A vállat nem biztos, hogy ki kéne, mert akkor tompítom a történetet, mert ha már oda süllyedtünk, hogy fedetlen vállal is jövünk misére, nincs már mit mondani. 3. levél: Még oltár elé is odaállnak fedetlen vállal – ezt valamiért különösen szereti a menyasszonyok némelyike! Az aktus, amiben azt fejezik ki, hogy csak a párjukkal holtomiglan-holtodiglan, máris gellert kap, mivel szabadon nézegethetni bárki a pucér vállukat. Miért nem szólnak a párnak előre, amikor jelentkeznek az egyházi esküvőre, hogy akárhogyan nem lehet majd odaállni? De vettem részt református templomban is télen! esküvőn, ahol minden nő kis keppben, bundában, vagy más melegítő ruhácskában volt az alkalmi felett, de az ara, az nem. Kb. 12-15 fok lehetett odabent, de ő végig fedetlen vállal vett részt a szertartáson, és ki is ment utána úgy a havas kinti világba. Feltéve: 2013. november 24.