Béketűrésre az apostol szavai szerint azért van szükségünk, hogy teljesítvén Isten akaratát, elnyerjük az ő ígéreteit (Zsid 10,36). És isteni Üdvözítőnk azt mondja: béketűréstekben bírjátok lelkeiteket (Luk 21,19). Az embernek, ó Filótea, az a legnagyobb szerencséje, ha szíve felett uralkodik. Ezt pedig leginkább a béketűrés által éri el. Tehát oda kell törekednünk, hogy ezen erényben tökéletesedjünk. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy isteni Üdvözítőnk az örök életre szükséges malasztokat béketűrő élete és szenvedése árán szerezte meg nekünk s hogy eszerint nekünk is a szenvedések, fájdalmak s bajok türelmes elviselése által kell ezen erényt elsajátítanunk. Ne korlátozd béketűrésedet a szenvedések bizonyos nemére, hanem terjeszd ki mindenre, amivel Isten meglátogat. Némely ember szívesen viseli el az olyan szenvedéseket, melyekben némi megtisztelő vonás van; például, ha a bátran helytálló katona az ütközetben megsebesül vagy fogságba kerül; ha valakit vallása miatt bántalmaznak; ha valaki a becsülettel végződő perben vagyonát veszíti; az ilyen emberek azonban nem a szenvedést, hanem a dicsőséget szeretik.      Az igazán béketűrő ember egyenlő módon veszi a meggyalázó és a megtisztelő szenvedéseket. A gonosz, érzéktelen emberek szidalma, gáncsolódása és megvetése a nagy lélekre nézve szinte élvezet; de ha jó emberek, ha barátai s rokonai részéről kénytelen ilyesmit szenvedni, ahhoz már hősies béketűrés kívántatik meg. Amiért is jobban megcsodálom Borromei Szent Károlyt azért, hogy hallgatagon és szelíden viselte el azon kifakadásokat, melyekkel egy igen szigorú szerzetes-rendnek szónoka őt illette, minthogy egykedvűen vette sok kicsapongó embernek szidalmait. Amiként ugyanis a méhszúrás fájdalmasabb a szúnyogcsípésnél, épp így nehezebb elviselni a jó emberektől származó sérelmeket, mint azokat, melyeket gonosz emberek halmoznak reánk. Néha azonban megesik, hogy a véleménykülönbség még az erényes és legjobb szándékú embereket is egymás megsértésére ragadja. Ne csak magát a bajt viseld el békével, hanem annak minden körülményét és következményét is. Sokan ugyanis nagyon vágyódnak a szenvedések után, de azoknak kényelmetlenségeit nem akarják magukra venni. Mitsem bánkódnám, így szól az egyik, ha szegény lennék, csak a szegénység ne akadályozna abban, hogy barátaimnak szolgálatára legyek, hogy gyermekeimet neveljem s állásomnak megfelelőbben élhessek. Egy másik meg így beszél: Mitsem törődném ezzel, ha nem látnám, hogy szerencsétlenségemet gondatlanságomnak tulajdonítják. A harmadik pedig azt mondja: Mitsem gondolnék ezzel a rágalommal, csak mások ne adnának reá semmit. Sokan a szenvedésekkel egybekötött nehézségeknek egy részét elviselnék ugyan, de valamennyit nem, s azt mondják, hogy nem a betegség teszi őket türelmetlenné, hanem hogy másoknak terhére vannak; vagy hogy nincs pénzük, amivel magukon segíthetnének.      Én pedig azt mondom, ó Filótea, a béketűrés arra kötelez bennünket, hogy ha már betegnek kell lennünk, akkor oly helyen, oly körülmények között s úgy legyünk betegek, ahogyan Isten azt akarja. Íme ez a béketűrésnek főszabálya. Ha valami baj ér, segíts magadon minden megengedett módon, mert istenkísértés volna, ha a segítséget kizárólag őtőle várnók. Aztán nyugodjál bele mindenbe, s ha sikerült a bajt elhárítanod, adj hálát Istennek; ha nem sikerült, magasztald Istent béketűrésed által. Én Szent Gergellyel tartok, aki így szól: Ha igazságosan vádolnak valamely hibáról, alázkodjál meg s valld be, hogy nagyobb szemrehányást is érdemelnél. Ha pedig igaztalan a vád, nyugalommal védekezzél; ezt kívánja tőled az igazság szeretete s felebarátod épülése. Ha nem fogadják el védekezésedet, ne nyugtalankodjál s ártatlanságod bizonyítását ne erőltesd; mert eleget tevén az igazságosság kötelmének, az alázatosságot is gyakorolnod kell. Ily módon sem jó hírneveden nem esik csorba, sem nem vétesz a szelídség és alázatosság erényei ellen. Lehetőleg keveset panaszold föl a méltatlanságot, amely ért; az ilyen panaszkodás ritkán esik meg bűn nélkül, mert önszeretetünk a szenvedett sérelmet mindig nagyobbítja. Ha szükségesnek látod, hogy kedélyed megnyugtatása vagy jó tanács végett másnak panaszkodjál: sohase fordulj könnyen fölinduló egyénekhez vagy olyanokhoz, kik szívesen gondolnak s beszélnek másokról rosszat. Panaszaiddal csak nyugodt lelkületű és Isten szeretetében megerősödött személyekhez fordulj, mert ha másként cselekszel, nemcsak nem nyugtatod meg lelkedet, hanem még jobban megzavarod azt. Némelyek betegségben vagy egyéb bajban nagyon óvakodnak a panaszkodástól, mert jól tudják, hogy ez az elpuhultságnak s a gyávaságnak a jele; mindazonáltal nagyon rajta vannak, hogy mások megsajnálják őket s türelmüket dicsérjék. Hát az igaz, ez is béketűrés, azonban hamis béketűrés s valósággal nem egyéb, mint finom kevélység és lappangó hiúság. Az apostol szerint az ilyeneknek van ugyan dicsőségük, de nem olyan, mely Isten szerint való.      Az igazán türelmes keresztény nem fakad panaszos szóra baja miatt, s nem is kívánja, hogy sajnálkozzanak fölötte, s ha bajáról szól is, egyszerűen s elfogulatlanul teszi azt, s anélkül, hogy azt nagyítaná. A sajnálkozást nyugodt lélekkel fogadja, kivéve, ha oly baj miatt sajnálják, amelyet nem szenvedett; ilyenkor is a tévedést szerényen oszlatja el. Ilyképpen megmarad lelkének egyensúlya az igazság s a béketűrés között, mert baját bevallja ugyan, de nem panaszkodik miatta.      Rajta tehát, Filótea! Minden erődből azon légy, hogy az apostol szavai szerint Jézus Krisztus szívedben és cselekedeteidben testet öltsön azáltal, hogy tanításához őszinte szeretettel ragaszkodol, s életét mindenben utánozni törekszel. Kétségtelen, hogy ezen igyekezeted fájdalmakkal lészen egybekötve. Ezek azonban elmúlnak, s a benned élő Jézus lelkedet kimondhatatlan örömmel tölti majd el, melyet senki sem vehet el tőled. Ha beteg vagy, ajánld fájdalmaidat, gyengeségedet s összes bajaidat az Úr Jézusnak, s kérdd őt, egyesítse azokat szentséges szenvedésének érdemeivel. Gondolj az epére s ecetre, melyet irántad való szeretetből ízlelt meg; éppígy te is Isten szeretetéért engedelmeskedjél mindenben az orvosnak. Óhajtsd gyógyulásodat, hogy Istennek szolgálhass; azonban a hosszú betegségtől se vonakodjál, hogy neki engedelmeskedjél; de sőt ha ez Istennek szent akarata, a halálra is szánd rá magad, hogy mielőbb eljuss Isten dicsőséges színének látására.      Meg ne feledkezzél arról, Filótea, hogy a méhek igen keserű eledellel táplálkoznak, mialatt a mézet készítik; hogy tehát a mi szívünk sem telhetik be azon szent édességgel, mely az erények gyümölcse, hacsak előbb nem esszük a fájdalomnak keserű kenyerét, melyet Isten küld számunkra. S minél inkább megaláz bennünket a fájdalom, annál értékesebb lesz szívünkre nézve az erénynek édessége.      Gondolj gyakran a megfeszített Jézusra; nézd számtalan sebét; a gyalázatot, a fájdalmakat, melyekkel elhalmozzák; a szomorúságot, mely egész szívét betölti; mezítelenül, elhagyatottan függ a kereszten; rágalom és káromlás hallik feléje mindenfelől. És be fogod látni, hogy a te szenvedéseid az övéihez sem nagyságra, sem számra nézve nem foghatók, s hogy te sohasem szenvedhetsz olyasmit, amit éretted elviselt szenvedéseihez volna hasonlítható. Vonj továbbá párhuzamot magad s a szent vértanúk vagy oly személyek között, kik tenálad sokkal többet szenvednek, és fakadjon ajkad hálaimára ilyképpen: Ó, az én töviseim rózsáknak tetszenek, szenvedéseim élvezetnek, ha azokhoz hasonlítom magam, kik segedelem, ápolás és vigasz nélkül szomorúan s fájdalomtól gyötörve állandó haláltusában vergődnek! Feltéve: 2013. december 9.