„Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, minden önmagával meghasonlott város vagy ház elpusztul.” (Mt 12,25) – „Ha valamely ország meghasonlik magával, az az ország nem állhat tovább fenn. Ha egy család meghasonlik magával, az a család nem maradhat tovább együtt.” (Mk 3,24-25) Az FSSPX németországi hivatalos lapjának, a Mitteilungsblatt-nak 416. és 417. számában (2013. szeptember és október) jelent meg a közösség történetének krónikája a kezdetektől 2012. szeptemberéig. Nagyon érdekes és tanulságos olvasmány, sok mindent meg lehet belőle tudni, ami eddig nem nagyon volt ismert. Ugyanakkor az olvasás közben több dolog is szembeötlik, ami kissé furcsa: A krónika jelentőségéhez mérten sokkal többet foglalkozik a közösségnek a harmadik világban kifejtett munkásságával (ami innen nézve sokkal kevésbé ellenőrizhető), mint az európai fejleményekkel. Míg a közösség első évtizedeiben elszenvedett sajnálatos veszteségeiről, úgy tűnik, hűségesen beszámol, addig az utolsó 10 év kellemetlenségeiről egyetlen szót sem ejt. Például nem beszél Williamson püspök úr kizárásáról, számos pap önkéntes vagy kikényszerített kilépéséről. A „tárgyi” veszteségek közül ehelyütt kettőt említek, amelyek történetét „elsőkézből” ismerem: A krónika 2003-ban beszámol a Diestedde-i Don Bosco gimnázium 20 éves fennállásával kapcsolatos ünnepségekről, de egy szóval sem említi se az iskola viharos megalakulását, se 2007-es gyászos megszűnését. A Wadersloh-Diestedde-i Don Bosco gimnáziumról (DBG) álljon itt egy illetékes, M. W. atya beszámolója, aki 1985-től 1996-ig vett részt a közösség egyetlen németnyelvű, államilag elismert fiúgimnáziumának munkájában.      Az iskolát 1982-ben Brilon Wald-ban alapították meg, majd 1983-ban Diestedde-be telepítették át. Az első években súlyos problémák adódtak a vezetésben, olyannyira, hogy 1985 májusában az állam ultimátumszerűen felszólította a közösséget, hogy strukturális változtatásokat hajtsanak végre, különben bezárják az intézetet. Ezek a változtatások megtörténtek.      1985-ben az akkori rendfőnök, P. Schmidberger P. Schulz-t [a mostani bécsi priort] bízta meg az egész intézmény, és P. Wildfeuer-t külön az iskola vezetésével. 1986. szeptember 12-én P. Wildfeuer lett mind az iskola, mint az internátus igazgatója. Az 1985-ben mindössze 25 tanulót számláló intézmény 1994-ben már 110 tanulót oktatott.      A gimnázium, ami a német nyelvterületen az FSSPX pap-utánpótlásának legfontosabb forrása volt, 1989-ben megkapta az állami elismerést – ennek legfontosabb alapját P. Wildfeuer szakképesítése szolgáltatta –, ami nemcsak emelte az iskola rangját, de komoly financiális előnyökkel is járt. (Félmillió DM szubvenció évente, és P. Wildfeuer fizetéseként 80 ezer DM készpénz, egy német gimnáziumi igazgató fizetésének 80 százaléka.)      1989. augusztus 14-én Lefebvre érsek meglátogatta a gimnáziumot, és ez alkalomból a DBG-t a közösség legjobb iskolájának nevezte. 1993. január 31-én nagy ünnepséggel emlékeztek meg a DBG 10 éves fennállásáról, ezen alkalomból megjelentettek egy ünnepi kiadványt, melyből mindenki meggyőződhetett a gimnázium virágzásáról.      Mindezen sikerek ellenére a közösség vezetősége 1994 nyarán egy 29 éves tapasztalatlan papot nevezett ki az internátus igazgatójává, és P. Wildfeuer-re már csak az iskola igazgatását bízta. P. Wildfeuer két évvel később lemondott igazgatói megbízatásáról.      1994 és 1999 között ötször cserélték az intézmény igazgatóját, az említett 29 éves papot 1995-ben az egész intézmény igazgatójává tették, 1996-tól már csak internátus vezetésével bízták meg, aztán 1997-ben végleg eltávolították az iskolából. 2000-től 2006-ig viszonylag megint nyugodt évek következtek. 2006-ban új igazgatót neveztek ki. Ezt követte egy „apokaliptikus év”, aminek végén, 2007 tavaszán a Don Bosco gimnázium végleg megszűnt. Az FSSPX eme nagyon fontos iskolájának, utánpótlás-nevelésének rövid története után jobban érthető a következő történet: Amikor P. Wildfeuer-t megkérdeztem, hogy mivel indult el az intézmény „romlása”, ő ezt mesélte el. Mint iskola- és internátus-igazgató nemcsak matematikára és fizikára tanította a diákokat, hanem katolikus lelkületre, viselkedésre is. Többek között megtiltotta nekik a farmernadrág viselését. Amikor 1994-ben (ő ekkor 47 éves, egyetemi végzettségű gimnáziumi tanár és pap) elvették tőle az internátus vezetését, és annak igazgatójául egy fiatal papot neveztek ki, ennek első intézkedései közé tartozott, hogy a diákoknak engedélyezte a farmernadrág viselését. Ezzel egyfelől aláásta elődje, idősebb és tekintélyesebb paptársa tekintélyét, nem csak, mint volt igazgatónak, de még mindig hivatalban levő gimnáziumi igazgatónak is, másfelől a tanárok és papok közötti egyetértést, kölcsönös tiszteletet is megmérgezte. P. Wildfeuer hiába tiltakozott a közösség legfőbb vezetőinél, azok nem tettek semmit. A hangulat, a bizalom annyira megromlott, hogy P. Wildfeuer nem vállalta tovább a munkát. A másik veszteség, amit a fent említett krónika nem említ, a salzburgi priorátus felszámolása. A 2002-es évben még büszkén felsorolja ennek megnyitását, de ennek 9 évvel későbbi kényszerű megszűnését már nem említi.      Ezzel a priorátussal kapcsolatos a következő elképesztő történet is. Amikor 2007-ben az addigi priort, P. Fuchs-t Jaidhofba helyezték, utódául az addig Amerikában tevékenykedő P. Göttler-t nevezték ki. Egy évvel később őt úgy váltották le priori tisztségéről, hogy P. Wilhelm lett az új prior, de P. Göttler-t nem helyezték máshová, ahogy ezt az FSSPX alapszabálya előírja, hanem meghagyták az új prior beosztottjának. Ez rendkívüül súlyos botrány, és egy ember szándékos megalázása!      Úgy gondolom, hogy Jézus szavai a meghasonlott közösségről, ahogy Diestedde-ben, úgy itt is nagyon gyorsan érvényesültek: a priorátus 2011 szeptemberében megszűnt. Mindezek után bár kis késéssel, de aktuálisabban, mint valaha, következzék Pater Helmut Trutt, az FSSPX osztrák disztrikt 2006. szeptembertől 2013. szeptemberéig hivatalban levő vezetőjének a közösség hivatalos lapjának, az Ursprung und Ziel 2013. februári számában megjelent előszavának [= Vorwort] befejező része. P. Trutt e levelében közzétett utasítását annak ellenére hozta nyilvánosságra, hogy ekkor már ismert volt, hogy szeptembertől P. Frey lesz az utóda, ő pedig müncheni prior lesz. Utasításának a dolog természetéből amúgyis eredő hosszútávú általános kötelező érvényét ez a megjelenési dátum csak még jobban kiemeli és megerősíti. 1979. március 4-én, az FSSPX müncheni nagy rendezvényén, alapítónk, Marcel Lefebvre érsek a következő szép szavakat használta a papokhoz intézett beszédében: „Kedves Barátaim: A keresztény nép, a hívek Önökre tekintenek; a híveknek szükségük van Önökre, de papként van szükségük Önökre, és nem emberként, akik önmagukat keresik, akik a dicsőséget keresik, akik mások csodálatát keresik, akik a megbecsülést keresik. Nem, a hívek papokat akarnak, papokat, akik szentté teszik őket, papokat, akik nekik a Jóisten kegyelmét megszerzik, a szentségekből áradó kegyelmet, a keresztség szentsége, a gyónás szentsége, a Legméltóságosabb Oltáriszentség szentsége és mindenekelőtt a szentmiseáldozat és minden más szentség által.” – Ez mindig legyen és maradjon így. De hogy ez tényleg így maradhasson, és a munkát örömmel lehessen végezni, az Egyház alapítása óta bizonyos rendet tartott szükségesnek bevezetni. Maga Krisztus a tanítványait kettesével küldte különböző helyekre, melyekbe ő akart később elmenni (lásd Lk 10,1: „Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült.”) A tanítványnak apostolnak, Krisztustól „küldött”-nek kellett lennie. Nem a saját nevében kellett mennie és nem oda, ahova ő akart. Feladatát és működési területét egy magasabb hatalomtól, Istentől és az Ő Egyházától kellett kapnia, és a híveknek a hozzájuk ily módon küldött papban kellett megbízniuk. Teljesen nyilvánvaló, hogy e rend nélkül a hívek és még a papok között is egyenetlenség, viszály és civakodás keletkezhet. Szent Pál apostol a korinthusi híveknek már hasonlóról panaszkodott: „Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban. Kloé hozzátartozói ugyanis azt a hírt hozták felőletek, testvérek, hogy pártokra szakadtatok. Arra gondolok, hogy akadnak köztetek, akik így nyilatkoznak: »Én Pállal tartok, én meg Apollóval, én Kéfással, én meg Krisztussal.«” (1 Kor 1,10-13) Nem, Krisztus nem megosztott, és misztikus teste sem szabad, nem lehet megosztott. Ezért vannak illetékességi területek, melyek az egyházjogban vannak megnevezve és rögzítve, a mi Szent X. Pius Papi Közösségünkben is. Ezzel kerülhetjük el a régi korinthusiak viszálykodását a mi köreinkben – és ezzel Szent Pál szemrehányásait is megspóroljuk magunknak.      Elődöm, Pater Weigl [Dr. Michael Weigl – végzett jogász] ezért adta ki hivatalánál fogva a „Direktorium für die administrativen Aufgaben bei der Verwaltung der Sakramente – Gemäß dem Kirchenrecht und den Bestimmungen des Generalrates der Priesterbruderschaft St. Pius X.” = Direktórium az adminisztratív feladatok számára a szentségek kiszolgáltatásánál – Az egyházjog és a Szent X. Pius Papi Közösség előírásai alapján” című utasítás-gyűjteményt, mint kötelező normát az osztrák disztrikt számára. Ennek 28. pontjában többek között ez az előírás található: „A keresztség minisztere: Az illetékes miniszter a prior, aki a szentség kiszolgáltatását saját priorátusa más papjára is átruházhatja. Egy idegen priorátusban – kivéve a végszükséget – senki nem szolgáltathatja ki a normális gyermekkeresztséget az illetékes prior szükséges engedélye nélkül, még saját beosztottjai sem.” Ez a tény talán egyes híveknek nem volt eléggé ismert, ami miatt az elmúlt években néhány kedvesnek szánt, de a helyi főnök számára inkább kellemetlen kérésekre került sor. Be lehet látni, hogy egy pap lelkipásztori tevékenysége alatt a barátság értékes kötelékei szövődhetnek, melyeket bizonyos alkalmakkor különösképpen ápolni szeretnének. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a már nem illetékes pap meghívása egyúttal az aktuálisan illetékes pap méltánytalan mellőzését is jelenti. Igaz, az alázat erényét a megaláztatások elviselésével lehet megszerezni – mindazonáltal én nem akarok az lenni, aki ezt a megaláztatást a lelkekért tisztességesen ügyködő paptársamnak okozza, annál is kevésbé, hiszen jogilag is ő a szentségek illetékes kiszolgáltatója. Ezt a tényállást már korábban egy paptalálkozó alkalmával megbeszéltük, és akkor úgy határoztunk, hogy mostantól kezdve az illetékes pap a szentségek reguláris kiszolgáltatója, és e rendelkezés alól nem lehet kivételt tenni. Szívből kérem Önöket, hogy értsék meg és vegyék figyelembe a jövőben ezt a közleményt. Úgy legyen és maradjon, hogy a pap tevékenységét a jövőben is örömmel folytathassa Önöknél. Papi áldással Pater Helmut Trutt Az Ursprung und Ziel 2012. májusi számában megjelent egy cikk „Werteerziehung” [ = Értékekre nevelés] címmel. Ebben a Bajor Tanár- és Tanárnőszövetség e. V. Alsó-bajorországi Járási Szövetsége Pater Stefan Frey, a Zaitzkofen-i Jézus Szíve papszeminárium régensét a gyerekek neveléséről és az értékekről kérdezte. Ebből az interjúból következik most néhány részlet: Kérdés: Milyen értékekre van szükségük gyermekeinknek és fiataljainknak? P. Frey: Alapjában véve ezeknek olyan értékeknek kell lenniük, melyek segítenek a felnövekvőknek olyan életet élni, mely egy szabad és felelősségteljes emberi lényhez méltó.      Ha mi a gyerekeket udvariasságra, mások tiszteletére, figyelmességre, szavahihetőségre, hűségre, önfegyelemre és felelősségtudatra neveljük, akkor semmiképpen nem önkényes kényszereket rakunk rájuk, hanem olyan életértékeket közlünk velük, mely személyiségüket formálja, az emberi együttélést kellemesebbé teszi, és amelyek ezenfelül elengedhetetlenek a társadalmi rend harmonikus működése számára. Lefebvre érsek olyan katolikus hagyományos elveken alapuló közösséget hozott létre, mely az újegyház demokratizálását figyelmen kívül hagyva, továbbra is hierarchikus felépítésű. A hierarchia a rendre és a tekintélytiszteletre épül, a tekintélytisztelet pedig a múlt, az elődök, a már egyszer meghozott szabályok betartásán. A tekintélytisztelet nem tűri el a kivételeket. Ha a földrajztanár az osztály előtt megalázza a történelemtanárt, akkor semmi nem biztosíthatja többé, hogy a diákok ettől kezdve őt, vagy egy másik tanárt, vagy bárki más felnőttet tiszteljenek.      A Pius Közösség bizonyos időközönként máshova helyezi papjait. Ugyanakkor ezek a papok mind ugyanannak a közösségnek, ugyanannak az értékrendnek, rendszernek, hierarchikus rendnek a tagjai, ezen a tényen nem változtat új beosztásuk. Vagyis, egy új disztriktvezető nem valami más, idegen értékrenddel rendelkező közösségből érkezik új állomáshelyére, hanem ugyanabból, ahonnan elődje. Mindezek után súlyos botrány, és teljesen felfoghatatlan, hogyan történhet, hogy P. Frey megszegve P. Trutt fent bemutatott rendelkezését, alig két hónappal hivatalba lépése után enged egy hívő kérésének, és megengedi, hogy egy idegen pap szolgáltassa ki a keresztség szentségét. És az végképp felfoghatatlan, hogy ez az idegen pap pontosan az, akire P. Trutt rendelkezésében hivatkozott, vagyis aki a szabályt eredetileg külön lefektette. Ne felejtsük Urunk, Jézus Krisztus szavait:      „Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, minden önmagával meghasonlott város vagy ház elpusztul.” (Mt 12,25) – „Ha valamely ország meghasonlik magával, az az ország nem állhat tovább fenn. Ha egy család meghasonlik magával, az a család nem maradhat tovább együtt.” (Mk 3,24-25) – Ahogy például többek között Diesteddével és Salzburggal történt. És Jézusnak e szavairól se feledkezzünk meg:      „Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz. Ha kezed vagy lábad botrányt okoz, vágd le és dobd el. Jobb csonkán vagy sántán bemenned az életre, mint két kézzel, két lábbal az örök tűzre kerülnöd.” (Mt 18,7-8) – „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket. Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy e kicsik közül egyet is megbotránkoztasson.” Feltéve: 2013. november 4.