A most következő Ijjas Antal előszó, benne Lorenzoi Valla bemutatása, arról tanúskodik, hogy a legkatolikusabb környezetben, a mai körülményekhez képest elképzelhetetlenül ép katolikus korban is válhat valaki eretnekké, radikális anti-katolikus eszmék hirdetőjévé, pontosan olyan pogánnyá, mint a mai kor emberei. Lorenzo Valla semmivel nem volt jobb, mint Luther, akinek egyik előfutára volt. És azt a szomorú tényt bizonyítja, hogy élhet valaki katolikus környezetben, járhat katolikus szentmisére, ha ellenáll Isten kegyelmének, az nem tud működni benne.
Bessenyei Ferenc mondta, hogy egy művésznek mindig felkészült állapotban kell lennie, hogyha megérinti a „múzsa csókja”, alkotni legyen képes. Ha tétlenül vár az ihletre, az nem tud mibe megkapaszkodni. Ugyanez érvényes Isten ajándékaira: Minek győzzön a hagyományos Egyház, a hagyományos katolikus tanítás és liturgia, ha mi nem vagyunk készen, hogy élhessünk vele. Késznek pedig úgy kell lennünk, hogy mindazt megtartjuk, ami a hatalmunkban áll, például a katolikus öltözetben, érzületben, viselkedésben. Jézusnak a 10 hajadonról szóló példabeszéde ugyancsak erre hívja fel a figyelmet. (lásd: Mt 25,1-13)
Ami a szerkesztői üzenetből idézett mondat második felét illeti. A katolicizmus a világ leglogikusabb, legprecízebben felállított tudománya, amiben minden igaz, minden mindennel összefügg, olyan, mint a legbiztosabb alapokra emelt katedrális. Manapság azért nehéz mégis továbbadni, mert amilyen mértékben a világ távolodott Istentől, olyan mértékben távolodott a valóságtól és a logikától is. A mai szellemi zűrzavarban egyszerűen nincs kapaszkodó, ahonnan el lehetne kezdeni a megmagyarázását.
Ezért ma egy kb. 25-30 év alatti embernek egyszerűen nem lehet megtanítani a katolikus tanítást – legalábbis az igazat nem. Úgy nem lehet valamit oktatni, hogy minden „igen”-hez megszámlálhatatlanul sok „de mikor nem” kitétel kapcsolódik. Hogyan lehetne hatéveseket számolni megtanítani, ha a 2 meg 2 az 4-hez folyton hozzá kell tenni, hogy 2 meg 2 olykor mégsem 4, hanem egyszer 5, másszor meg 3.
Szerintem, ez is – az igaz katolikusság továbbadásának lehetetlensége – egyik oka annak, amiért valójában már elindult a 40 napos felhőszakadás. Lehet, hogy ez most nem 40 napig, sőt talán még csak nem is 40 évig, hanem annál is tovább tart (bár én ezt kizártnak tartom), de hogy ez már akkor is olyan időszak, amikor már nem előre megyünk, hanem elérkeztünk a végső állomáshoz, csak még az Isten által megadott jel várat magára, nos, ez igen valószínű.
Írta: Ijjas Antal
1939.
A reneszánsz és a hitszakadás kora, az alkonyodó 14. századtól a 16. század utolsó harmadáig ér. Nem minden tekintetben korkezdő vagy végző dátumok e pontok, de mégis alkalmasak arra, hogy összefüggő események kezdeti és véghatárait kifejezzék. Ennek a kornak kezdetén (1357) halt meg Boccaccio, s a korszak hozzávetőleges végén (1564) Kálvin.
A genfi prédikátor műve – bármennyire nem mutatható ki kettőjük között közvetlen kapcsolat és bármennyire eltérnek egymástól egyéniségük vonásai – a maga alapzataiban nem független attól a szellemi folyamattól, amelynek a firenzei szépíró műve egyik kezdeti jelentkezése. Egy Chesterton tollára méltó téma volna megmutatni a vidám novellista és a hideg genfi reformátor eszményei között az egymásnak megfelelő, korrelatív vonalakat. Kettőjük paradox azonosságainak van még egy másik véletlen kifejezője is: az a Lorenzo Valla, olasz humanista (cca. 1406-1457), aki az Avignonból visszatért pápák uralkodásának viharos évei alatt nőtt fel, és lett egyik legjellegzetesebb megtestesítője és elindítója annak az életérzésnek, amely a reneszánsz alatt keletkezett.
Egyik életrajzírója és méltatója az irodalmi forradalom első viharmadarának nevezi Vallát, s erre vall jellegzetesen gúnyos és öldöklő vitairata is, a De voluptate ac vero bono Libri III. A mű sem önmagában, sem irodalmi hatásában nem jelentős, de éles kifejeződése egy kor szellemének. Ez a szellem az antik pogányságból meríti és most szemérmetlen bátorsággal újra megfogalmazza azt az erkölcsi elvet, hogy „amit a természet hoz létre és alakít, az csak szép és szent lehet”, és „a természet éppen olyan, vagy majdnem ugyanaz, mint az Isten”. Valójában erkölcsös életet csak a természettel való összhangban lehet élni, a természettel való harmónia pedig sem több, sem kevesebb, mint az érzékek kielégítése. Az érzéki élvezet a legnagyobb földi jó.
A könnyedén megírt vitairat alapjában támadta a kereszténységet: erkölcsi felfogásának a természetfölötti életre mutató vonatkozásaiban és az azokra emelt intézményekben. Jellemző, hogy a szerzetesi életet külön vitairatban is támadja Valla. Ez a műve messze túlmegy kora s az előző időszak szerzetellenes irodalmának támadásain, amelyek inkább visszásságokat tettek szóvá, hibákat, a szerzetesi szabályok és egyes szerzetesrendek vagy zárdák gyakorlati élete körül felmerült ellentmondásokat; míg Valla a szerzetesi élet elvére és gyökerére méri a fejszét, a szerzetesi fogadalomra, amely [szerinte] a természetes élettel ellenkezik.
Egy új mozgalom öntudatlan összefoglalója Valla akkor is, amikor szót emel a pápák világi hatalma ellen, a Konstantin-féle adománylevél hamisított voltára utalva. Valla erről írt művében is tovább megy, mint a kétes hitelességű okirat eddigi támadói; támadásának hevességét és keserűségét a későbbi korok is alig múlták felül. A pápaságnak a világi érdekekbe való benyúlásában látja a szerencsétlen Itália összes bajait. A korszaknak ez is új vonása: a nemzeti érzület, amely a keresztény univerzalizmus eddigi egységénél is főbbnek és értékesebbnek érzi a nemzeti önelvűséget.
Így tükröződnek egy kornak jellegzetes vonásai egyetlen emberben, aki még hozzá egyházi ember volt, sőt közel állt a kúriához, mint a lateráni bazilika kanonokja!
Ugyancsak tőle származik első, éles megfogalmazása annak a gondolatnak, hogy az eddigi érinthetetlennek tartott hitnek egyik fő forrása, a Szentírás legalább is részben emberi mű.
Ezt a korszakot különféle szempontok szerint különféle osztályozásnak lehet alávetni. Általában az iskolás osztályozás szerint Amerika felfedezésével szokás végezni a középkort és kezdeni az újkort. Ez a dátum az általunk tárgyalt kort majdnem pontosan a közepén vágja ketté.
Amerika felfedezése, mint tény és dátum, valóban jelentős, az emberiség szellemére való hatása s politikai következményei valóban rendkívüliek. Azonban a mai történeti szemlélet szerint Amerika felfedezése és minden, ami azzal együtt járt, csak része volt egy folyamat egységének, és ez a szellemi folyamat egyöntetűen fogja át az egész korszakot.
A korszak jegyei akkor lesznek világosak előttünk, ha összehasonlítjuk azt az előzővel és az utána következővel. A kornak majdnem teljes fogalmi kincse, rendszere és értékelése merőben más, mint az előzőé. A közfelfogás öntudatlanul másképp értékeli a viszonyt az ember és a természetfelettiség, az ember és a természetes világ, az ember és az állam, az ember és a jog, az ember és az Egyház nagy kapcsolataiban.
Az előző korban a természet érzékelése a természetfelettivel szemben háttérbe szorult. A középkor szelleme a természetes világot majdnem csak mellékességnek tekintette, amely elsősorban a természetfelettivel való vonatkozásaiban érdekelte. Most előtérbe kezd lépni a természetes világ iránt való érdeklődésnek olyan foka, amely öntudatlanul is a természetes világot tekinti értékesebbnek, s később nem is habozott a maga elveit a természetfelettitől függetlennek tekinteni, a természetfelettit a természetes világ értékelési rendjének alávetni.
A középkori világérzésben a hívő elsősorban kereszténynek tudta magát, nemzeti hovatartozásának jegyei háttérbe szorultak e mellett az alapérzület mellett; most fellép a különböző nemzeti kultúrák fejlődése. Velük párhuzamosan megindul a nemzeti államok kialakulásának folyamata, az európai állammisztikáé. A politikai események is a kor formai fő jellemvonását mutatják: egy átmeneti kor jellegét.
Sokat vitatott kor ez, amelynek ábrázolásában talán éppen az átmenetiség hangoztatása idéz fel sok közismert értékelési ellentmondást. Vannak értékelések, amelyek e korban az irodalom, tudomány és művészet fellendülését szeretik összefüggésbe hozni az Egyház válságával, mintha az irodalom, művészet és tudomány fejlődése csak az Egyház akkori erőinek aláhanyatlásából fakadhatott volna. Ez nem áll. Az Egyházat eltöltő természetfeletti életerő hatalmas, ellenséges erőket győzött le e korban, olyanokat, amelyek nem künn támadtak, hanem az egyházi élet legmagasabb intézményeinek bensejében. Az Egyház története: a diadalmasan küzdő Egyház története s ez a kor sem méltatlan az Egyház tündöklő szerepéhez az emberiség történetében.
„A keresztény Egyház története” többkötetes mű V. kötetének előszava után, következzen a szövegben említett Lorenzo Valla rövid bemutatása.
Lorenzo Valla 1457. augusztus 1-én mint apostoli titkár és kanonok halt meg, és nagy tiszteletadás közepette a Lateránban temették el. Valla művei roppant módon elterjedtek, és már a 15. és 16. században több nyelvre lefordították őket, amiben nagy szerepe volt a könyvnyomtatás felfedezésének és elterjedésének.
A modern világi kutatásban Valla-t mint az olasz humanizmus meghatározó személyiségét méltatják, és különösen új állításainak radikalizmusát hangsúlyozzák. Valla filozófiai művét E. Grassi „a tradicionális metafizikával és a keresztény gondolkodással való elvi leszámolásnak látja, amennyiben ez a platonizmusban és az arisztotelizmusban gyökerezik”. Ugyanakkor Valla-nak nem sikerült egy új keresztény gondolkodáshoz eljutni. P. R. Blum megállapítja, hogy Valla a teológiai tananyag tiszteletlen magyarázatával és antropocentrikus perspektívájával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a teológia az újkorban elvesztette rangját, mint vezető tudományág.
Most következzen Lorenzo Valla-nak a szerzetesi életről írt fentebb már említett művéből egy részlet.
SZERZETES: Nem tudod, hogy a szentség tisztelete és méltósága azt követeli, hogy az istentiszteletet a lehető legtisztább testtel és lélekkel gyakoroljuk?
LORENZO: Mégsem lesz több érdeme a papnak az önmegtartóztatása miatt, mint nekem. Mert így a nők például alacsonyabb rendűek lennének, mivel nem lehetnek papok, miközben Isten előtt nincs sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő. És az egykori papok és leviták sem értek el többet másoknál, és nem voltak jobbak csak azért, mert a papi méltósággal voltak felruházva. És ha a papi hivatal szentsége azokban a régi időkben nem tette szentebbé a házasságot, ma sem teszi ezt az önmegtartóztatás, és a fogadalmak sem teszik az önmegtartóztatást nagyobb jutalomra méltóvá.
SZERZETES: Miért teszünk akkor ígéretet, hogy Venus adományaitól megtartóztatjuk magunkat?
LORENZO: Micsoda? Te úgy érted az önmegtartóztatást, hogy tartózkodni mindenféle szerelemtől?
SZERZETES: Igen.
LORENZO: Nevetséges. … Ugyanis mindenféle fogadalom, mindenféle böjtölés, minden eskü és végül minden törvény, mert a fogadalomtétel is egyfajta törvény, a félelem miatt lett kitalálva, azaz, hogy világosabban beszéljek, a hitványak miatt.
Végül következzen egy kis részlet egy katolikus egyháztörténelemből, ami ugyan már régóta fent van a honlapon, de most a témához való szoros kapcsolódása miatt ide másolom.
írta: Wilhelm Hünermann
(részlet)
Az új idők kapujánál
Nikolaus von Cues bíboros halála (1464)
„De valami egészen érdekeset találtam” – mutatja elragadtatottan Péter. „Valami egészen újat, ami alapjaiban fog mindent megváltoztatni. Nézzen ide, nagyméltóságú Uram! Itt van egy latin Biblia, melyet Mainz-ban egy bizonyos Johannes Gensfleisch, Gutenberg-nek is nevezett, adott ki. Nem írva van, hanem mozgatható betűkkel nyomtatva. A jövőben nem kell majd a szerzeteseknek fáradságos munkával könyveket másolni. Gutenberg nyomdájában rövid idő alatt százával, ezrével lehet majd példányokat rendelni, melyek olcsó pénzért az egész világon elterjednek.”
„Régóta ismerem ezt a művészetet, barátom” – mosolyog a bíboros. „Csak azt nem tudom, vajon áldást hoz-e ez majd a világ számára vagy sem. Nem minden, ami le van írva, érdemli meg, hogy bárki elolvashassa. Mindenesetre ez a találmány nyitja meg az új idők kapuját.”
„Nem lesz több keresztes háború” – folytatja Cusanus. „Azok az idők, mikor Európa ilyen nemes célokért elragadtatottan összefogott, örökre elmúltak. Nem lesz több keresztes háború. Dómokat, melyeknek a tornyai az égig nyúlnak, sem fognak többé építeni. Az új katedrálisok kupolái alkotják azt az új eget, melyet az emberek maguknak készítenek. Nem fognak többé Summa-t sem írni, amit egykor Albert és Tamás írtak, nem koronáznak többé császárt, nem találnak ki többé olyan költői művet, mely Dante Isteni színjátékához hasonlóan földet, eget, időt és örökkévalóságot összefoglal. A nagy egységek ideje tovatűnt. A szellem ezután szét fog bontani mindent, részleteket fog kutatni, a tudomány minden területén hallatlanul új ismeretekre fog jutni. De a végső nagyság hiányozni fog belőle, mert nem fog tudni többé semmit sem összefoglalni. Minden felbomlik, mióta a hit egysége veszélybe került és az Isten-szeretet mély áhítata kihűlt. Az emberek szélesre feszítik majd hajóik vitorláit, ahogy ezt a portugálok már most teszik, de nem Isten országát keresik többé, hanem földi kincsek után ásnak idegen partokon.”
„Milyen sötéten lát Ön!” – kiáltja Peter von Erkelenz.
„A valóságot látom! Volt valaki (Kempis Tamás), aki már régen felismerte és leírta ezt kis könyvecskéjében, a Krisztus követésében. Ebben egy haldokló világnak tartott tükröt és e világ sírjának kapujára ezt véste: Isten szeretetén és szolgálatán kívül hiúságok hiúsága minden. Az a legfőbb bölcsesség, hogy a világ megvetése által törekedjünk az örök hazába.”
Feltéve: 2013. november 14.