Michael Glatze, a „homo-jogok” mozgalom egyik volt vezető képviselője „normális” lett, visszatalált Istenhez. Lépésével a homoszexuálisok egyik legnagyobb hazugságát leplezte le, miszerint a homoszexualitás „veleszületett”, a „természetnek egy variánsa”, sőt Isten egyik teremtési formája: „Ahogy Isten megteremtett engem” szólam, a homoszexuálisok egyik legarcátlanabb standard-kijelentése. A híres „homo-gént”, amit még pár évvel ezelőtt mindenki emlegetett, nem találták meg.      A homokosok egykori híres, elismert és rengeteg díjjal kitüntetett képviselőjüket most természetesen gyűlölik és üldözik. Az itt következő vallomást Michael Glatze írta, és Giuseppe Nardi fordította olaszról németre. A cikknek csak azokat a részeit hagytam ki, melyek a különböző homo-díjakról és elismerésekről tudósítanak. Ezekhez – feltételezem – az interneten hozzá lehet férni. „Végre szabad” Írta: Micael Glatze Viszonylag könnyen jutottam el a homoszexualitáshoz, mert eleve törékeny voltam. Édesapám 13 éves koromban, édesanyám 19 éves koromban halt meg. Fiatal voltam, és a pubertás a szexualitás új jelenségével egészen összezavart. A lányokhoz nem mertem közeledni, így megrekedtem a férfivá érés homo-erotikus átmeneti szakaszában. Ez egyre zavartabbá tett, míg végül 14 évesen azt gondoltam, hogy homoszexuális vagyok. 20 évesen nyilvánosan homoszexuálisnak jelentettem ki magam mindenki előtt, akit csak ismertem. „Vallani” akartam, meg voltam győződve, és ezt nyíltan meg akartam mutatni, a másokkal szembeni dac miatt is. 22 évesen a fiatal homoszexuálisok első újságjának kiadója lettem. A nyilvánosságra hozott képanyag a pornográfiát súrolta, de azon a véleményen voltam, hogy a mindig nagyobb siker érdekében ezt az eszközt is használhatom. Ez volt a Young Gay America megszületésének pillanata.      Az újság nagy sikert aratott. Kitüntetéseket, elismeréseket, társadalmi figyelmet kapott. Az egyik legnagyobb homo-szervezet díját a kanadai miniszterelnök személyesen nyújtotta át. És nagyon sok fellépésem volt a médiában, egészen a Time Magazin címoldaláig. Egy filmet is készítettem, melyet szinte minden tévéállomás sugárzott, hiszen a téma, a homoszexualitás vonz. Ezt is díjakkal és kitüntetésekkel árasztották el. Csaknem 16 évre volt szükségem, hogy felfedezzem, hogy a homoszexualitás nem igazán „virtuóz”. Nem volt könnyű magamban az érzéseimet e témához tisztázni, hiszen egész életemet a homoszexualitás, és az ezzel való foglalkozás töltötte ki. A homoszexualitás természeténél fogva pornográf. Pusztító és fiatal emberek agyában zavart okoz életüknek pont abban a fázisában, melyben szexuális identitásuk a gyerekből felnőtté válás átmenetében éppen kialakulóban van. Ezt 30 éves koromig nem tudtam.      Az újságom sikere óriási volt. Kormányzati szervezetek, könyvtárak, iskolák, szülők csoportjai, láthatólag mindenki látni akarta. 2005-ben arra kértek, hogy tartsak beszédet egy előkelő iskolában. Amikor e fellépésem felvételét később megnéztem, pont akkor jöttek az első kétségek bennem elő. És elkezdtem komolyan kételkedni abban, amit életemből és befolyásomból csináltam. Mivel a homo-bunkeremben senkit nem ismertem, akivel kételyeimről és a kérdésekről beszélni tudtam, magányomban Istenhez fordultam. Az utolsó lökést ehhez bélgörcseim adták, mely egyre gyöngített, és melyeket életmódom okozott. Ettől kezdve gyorsan elkezdtem megérteni olyan dolgokat, melyekről addig elképzelni sem tudtam, hogy valóságosak, kezdve azzal a ténnyel, hogy világos lett előttem, hogy én a bűn és csábítás mozgalmának egyik vezére vagyok. Mindezt úgy, hogy ekkor még egyetlen dogmáról sem hallottam vagy olvastam. Nem, ez egészen magamtól lett egyszerre világos. Amikor komolyan gondolkoztam és imádkoztam, világossá vált számomra, hogy a homoszexualitás se nem természetes, se nem felszabadító, hanem sokkal inkább megakadályozza, hogy valódi identitásunkat megtaláljuk. Nem tudjuk többé az igazságot látni, mert a homoszexualitás megvakít, megtéveszt bennünket. Azt hisszük, a homoszexualitástól befolyásolva, hogy a fajtalanság nem csak elfogadható, hanem még erény is. Csakhogy nem létezik homoszexuális „vágyakozás” és „akarás”, melyet a fajtalanságtól el lehet választani. Ezt az igazságot nem akartam elfogadni, és eleinte megpróbáltam minden áron ignorálni. A homo-kultúra és a vezető homoszexuálisok befolyása által meg voltam győződve, hogy a helyeset teszem. Másfelől az a vágy, hogy az igazságot megkeresem, nem hagyott többé nyugton. Éreztem, hogy volt valami bennem, ami nem stimmel. Jézus Krisztus többször ajánlja nekünk, hogy rajta kívül senkiben sem bízzunk. És én ezt tettem. És hirtelen világos lett előttem, hogy Isten birodalma minden egyes ember szívébe és lelkébe bele van ültetve.      Amit hirtelen a homoszexualitásról felfedeztem és megtudtam, egészen meglepő volt. Hirtelen a napnál is világosabb lett előttem, hogy rosszat tennék, vagy reszkíroznám, hogy rosszat teszek másoknak, ha addigi életemet folytatnám. Elkezdtem gyógyulni, amikor első alkalommal magamra figyeltem és nem valamire, amit akartam. Most először fedeztem fel, hogy mennyire függő, mennyire függőségtől szenvedő vagyok. Minden alkalommal, amikor kísértést éreztem, hogy visszaessek a fajtalanságba, megpróbáltam ezt nem elnyomni, hanem tudatosítani magamban; megálltam és foglalkoztam vele. Nevén neveztem a kísértést, és utána vártam, hogy az ima segítségével egyedül eltűnjön. És így történt. Minden alkalommal. Óriási és vitális különbség van a magunk vagy más iránti felületes csodálat és egy igazi csodálat között. Ha egészen szeretjük magunkat, akkor felhagyunk vele, hogy fajtalan vágyak rabszolgái legyünk. Szexuális impulzusaink létünk valóságos részeivé válnak az ösztön helyett, és megszabadulunk a neurotikus zavarodottságtól. A homoszexualitás megakadályozza, hogy mélyre hassunk, távol a felületességtől és az önző vágyaktól.      És ez az ösztön és ez a zavarodottság ösztökél arra, hogy még a törvényes engedélyezést is megkapja. Sok homoszexuális ezt komolyan gondolja, és meg van róla győződve, ahogy én, mint vezetőjük is az voltam, hogy tökéletesen a helyeset cselekszi. Mert felületes vágyaik visszatartják őket attól, hogy mélyre ássanak, magukba ássanak, igazi identitásukhoz, egyszóval homoszexualitásuk visszatartva őket attól, hogy az igazságot keressék és megtalálják.      A „törvényekért” folytatott harc, és még inkább, ha egyszer ezeket meghozzák, oda vezet, hogy nagyon sokan elszalasztják az alkalmat, hogy igazi énjüket megismerjék. Az énjüket, mely Krisztus képmása, és melyet Isten ajándékozott nekünk. A homoszexualitás nálam 13 évesen kezdődött, és akkor végződött, amikor sikerült magamat a homo-propaganda külső befolyásolásától izolálni, és intenzíven a belső igazságra koncentrálni. Akkor végződött, amikor 30 évesen az Istentől kapott énem nagyságát és mélységét felfedeztem.      Istent sok homoszexualitástól vagy más fajtalan viselkedésmódtól uralt ember ellenségnek tekinti, mert Ő megmutatja nekik, kinek és minek kellene valójában lenniük. Ezek az emberek inkább „szerencsétlen tudatlanságban” maradnak, és az igazságot elfojtják. És ezt úgy teszik, hogy közben azokat, akik ezt az igazságot kimondják „rasszistának”, „szeretetlennek”, „gonosznak” és „diszkriminálónak” ítélik el és szidalmazzák. Nem könnyű azokból a sebekből kigyógyulni, melyeket a homoszexualitás okoz.      A segítség ehhez gyenge és alig észrevehető. A homo-ideológusok vakságukban felégetett földet hagytak maguk után. Aki segíteni akar nekik, azt ellenségnek tekintik, és harcolnak ellene. Azt a kevés segítséget, ami van, aljasnak állítják be, nevetségessé teszik, retorikusan elhallgattatják vagy újabban törvények segítségével illegálisnak jelentik ki. Az is a homo-agenda része, hogy az embereket meggyőzik, hogy ne tegyenek fel kérdéseket viselkedésükről, és annak helyességéről. Számomra az volt a legnagyobb, legmeglepőbb és legszebb felszabadulása életemnek, mely olyan sok társadalmi sikert és elismerést látott, amikor sikerült a homo-befolyás alól „kilépnem”. A fajtalanság szabályosan elrabolja a testünket, hogy szellemünket egy másik ember fizikai formájára, külsejére fixálja. A homoszexuális nemi aktusa – ugyanúgy, mint minden más szexuális fajtalanságé – soha nem lesz kielégítő: ez csak egy neurotikus procedúra.      A normalitás a normalitás, és azért hívják így, mert ennek megvan a jó oka. Abnormális azt jelenti, „ami kárt okoz nekünk, ami a normalitást károsítja”. A homoszexualitás elrabolja tőlünk a normalitást, a természettel való egységünket. A homoszexuális emberek az „igaz szerelmet” keresik. Az igaz szerelem valóban létezik, de csak akkor jön el, amikor nincs semmink többé, ami akadályozza, hogy belsőnkből teljes pompájában előlépjen. És mi tényleg nem tudunk igazán „mi” lenni, amíg fejünk és vágyunk egy spirálisban, egy csoport-mentalitásban, mely egy védett, törvényileg engedélyezett és kiélt fajtalanságon nyugszik, van fogva tartva. Isten elém jött. Ezt teszi mindenkinél, aki ezt engedi. Azt mondta nekem az imában, amikor egész viselkedésemről és énemről kétségek támadtak meg, hogy nem kell semmitől félnem, hogy most végre otthon vagyok. Csak a fejemet kellett egy kicsit lomtalanítanom és megtisztítanom, valamiféle lelki higiéniát elvégeznem.      Meg vagyok győződve róla, hogy alapvetően mindenki ismeri az igazságot, egészen a legbelsejében ismeri vagy legalábbis sejti. Úgy gondolom, hogy pont ez az oka annak, amiért a kereszténység olyan sok embert elrettent. Mert belsejükben érzik, hogy az igazsággal találkoznak, és hogy ez az igazság lelkiismeretüket érinti. És a lelkiismeret segít nekünk kimondani, mi a helyes, és mi a helytelen. És ezt sokan nem akarják. Bár sokat beszélnek az „igazságról” és a „jóról”, a „helyesről”, és mindenekelőtt a „szabadságról” és a „szabadnak lenniről”, de valójában egyáltalán nem akarják ezt, mert érzik, hogy ez változásokat hoz magával, részben radikális változásokat.      Az igazság azonban mindig szabaddá tesz bennünket. És egyre közelebb visz bennünket az igazi emberléthez, ahelyett, hogy eltávolítani attól. Ma beszélhetünk saját emberi jogokról a homoszexuálisok számára, melyek azonban pont az ellentétei az emberi jogoknak. Mert a zűrzavar a fejünkben összekeveri a jót a hamissal, és nem engedi többé felismerünk, miből áll az igazi emberlét és az igazi emberiesség. A bűnből és a tudatlanságból való kiszállás mindig lehetséges. A szexuális igazságot az ideológiai torzításoktól távol – mint például a szexuális forradalomé – meg lehet találnia annak, aki hajlandó elfogadni, hogy az emberiség iránti szeretetnek felel meg, ha az életünkre káros viselkedési módokat megtiltjuk. A homoszexualitás életem 15 évét elrabolta tőlem, és egy kompromisszumok, önbecsapás és hazugságoktól terhes életet erőszakolt rám. És a saját médiám és vezető szerepem miatt még támogattam és terjesztettem is ezt, és ezzel sok fiatal embert vezettem tévútra.      Az európai országokban a homoszexualitás időközben már annyira „normális”, hogy a gyerekeket már az alsó osztályokban arra kényszerítik, hogy „homoszexuális” gyerekekről szóló könyveket olvassanak. Lengyelország próbál ellenállni ennek, ezért az EU a lengyel miniszterelnököt „taszítónak” nevezte. Én, én sokáig valóban taszító voltam. Még mindig próbálom mindazt az összes vétket, amit magamra raktam, metabolizálni. Mint a „homo-jogokért” harcoló mozgalom vezetője a múltban sokszor volt alkalmam a nyilvánosság előtt beszélni. Ha azt, amit ilyenkor mondtam, ki tudnám törölni, azonnal megtenném. Most már tudom, hogy a homoszexualitás egyúttal fajtalanság és pornográfia.      És azt is tudom, hogy mindenki meg tudja magát szabadítani ezektől a láncoktól. Nem játszik szerepet, mennyire szomorú az élettörténetük, mennyire meggyőzöttek. Ha Isten kinyilatkoztatta nekünk az igazságot, akkor annak oka van, jó oka. Azért kaptuk ajándékba, hogy mi valóban mi magunk lehessünk. Hogy valóban igazi természetünket, mint Isten képmását felismerjük és élhessük, és ezzel a világban hatni tudjunk. Nem csalóka képekről, fantazmagóriákról és álomvilágról van szó, amiket a homoszexualitás kínál, hanem az igazságról. Nem tudjuk magunkat máról holnapra a világ összes vétkétől megszabadítani, de lehetséges és megtörténik, ha mi magunk nem állunk ellen ennek a tisztításnak. Isten a végén mindig győz, ha nem tudnátok. Feltéve: 2013. augusztus 3.