„Benedek pápa kudarca bizonyítja, hogy a »makacsok« és a »semmilyen kompromisszumra nem hajlandók« maximál-programja volt a legreálisabb: vagyis a hagyományhoz való fenntartás nélküli visszatérés” A Paix Liturgique 40. levelében leközölt egy Martin Mosebach német íróval készített interjút az egyház jelenlegi állapotáról. Martin Mosebach, több német irodalmi díj nyertese, a Häresie der Formlosigkeit = A formátlanság eretneksége című könyvében – amit több nyelvre is lefordítottak, többek között magyarra is – már korábban is élesen bírálta a liturgia zsinatutáni fejlődését. Mostani nyilatkozatában ugyanilyen élesen ecsetelte a pápaváltás után kialakult helyzetet és véleményét a jövőről. [Hónapok óta ez a legjobb cikk, amit Rómával kapcsolatban olvasni lehet, ezért legszívesebben az egészet kövér betűkkel jelölném. Ha nem is olyan nyíltan, mint szeretnénk, de valójában nagyon sok benne van, amit meg kell szívlelni. És vannak benne kijelentések, melyek egy mindenképpen Róma-hű értelmiségitől igen merészek, mint például egy boldoggá avatott pápáról ez: „Ne feledjük, hogy a legrosszabb, a valóban elképzelhetetlen, már mögöttünk van: egy római pápa, VI. Pál, aki a liturgiát szétrombolta.” Persze, ahogy a helyzet most kinéz, Bergoglio még ennél is rosszabbakat fog művelni, ő a tant és magát a pápaságot is lerombolja. Ez utóbbit esetleg úgy, hogy annyiszor és olyan radikálisan játssza majd a bohócot, hogy a katolikusok maguk fognak könyörögni, hogy ne legyen többé pápa. És ha már ő nem lehet az, akkor más se legyen többé, fogja mondani. – Mint eddig is, szögletes zárójelben a szerkesztő megjegyzései olvashatók.] Kérdés: Az Ön véleménye szerint mi a jövője Ratzinger pápa liturgikus reformjának? Hozhat-e még gyümölcsöt, vagy zsákutcába megyünk? Mosebach: Benedek pápa legfontosabb liturgikus törekvése bizonyára a „reform reformja” volt. De alig kezdte meg ezt [nyolc évig volt pápa; ennyi idő alatt ne lett volna ideje rá, ha komolyan gondolja? Szent V. Pius pápa például csak öt évig uralkodott], be kell vallani, lemondásával fel is adta. Jelenleg semmilyen kilátás nincs ennek folytatására, annál is inkább, mivel – ahogy halljuk – a rítuskongregációt az új pápa [?] a „reform reformjának” nyílt ellenségeivel töltötte fel. Éppen ezért olyan fontos az az örökség, amit Benedek pápa a Summorum Pontificum motu proprioval hagyott hátra: a régi rítus újra-beolvasztását az egyház rítusaiba.      Mindazonáltal úgy tűnik, hogy Benedek pápa pontifikátusából ez az utolsó pozitív szó, amit mi nem csak a régi rítusról, hanem általánosságban a liturgiával kapcsolatban Rómából hallani fogunk. Benedek pápa láthatóan tökéletesen tévesen ítélte meg a helyzetet. Nyilvánvaló, hogy nem látta meg, milyen mélyre hatolt az anti-liturgikus eretnekség szelleme a magas klérusban. [1. Azzal, hogy minden várakozás és elvárás ellenére maga egyetlen régi rítusú szentmisét sem mutatott be a Summorum Pontificum megjelenése után – holott tudhatta volna, hogy ennek milyen nagy lenne a hatása, sokkal nagyobb, mint ezer intézkedésé – az derül ki, hogy ez az anti-liturgikus eretnekség benne is táptalajra talált. 2. Mint egyetemi professzor, megyéspüspök, aztán a Hittani Kongregáció prefektusa, majd pápa, kinek, ha nem neki, kellett volna látnia a valós helyzetet? Ha mégsem látta, akkor e hivatalok egyikére sem volt alkalmas.] Kérdés: A jezsuitáknak adott interjújában Ferenc pápa [?] kijelentette, hogy a Summorum Pontificum XVI. Benedek pápa okos gesztusa volt, hogy néhány hívő vágyának megfeleljen, akik ragaszkodnak a Vetus Ordo-hoz. A tradicionalista világ azonban ragaszkodik ahhoz – Canizares és Hoyos bíborosok kijelentéseire támaszkodva –, hogy ezzel a világegyház egy kincset kapott vissza. Kinek van igaza? Mosebach: Benedek pápa működéséből csak a Summorum Pontificumnak van sansza a jövőre. A „reform reformja” valószínűleg már kezdettől fogva kilátástalan projekt volt. A klérus általános liturgikus képzetlensége és értetlensége mellett reménytelen volt egyes szentségi formák visszatérését reklámozni, melyek csak a szentségi corpus egészéből nyerik értelmüket és jelentőségüket. Benedek pápa kudarca ebben a kérdésben bizonyítja, hogy a „makacsok” és a „semmilyen kompromisszumra nem hajlandók” maximál-programja volt a legreálisabb: a hagyományhoz való fenntartás nélküli visszatérés.      [Nem tudni, hogy Mosebach mennyit mond el abból, amit lát. Mindenesetre mindabból, amit Joseph Ratzinger egész életében eddig tett, sokkal inkább az tűnik ki, hogy a „reform reformját” és a motu proprioját elsősorban ő maga nem vette komolyan, és csak azért találta ki, hogy az olyan neo-konzervatívokat, mint például Mosebach is, megtévessze, elaltassa, és szembefordítsa azokkal, akiknek álláspontját Mosebach éppen most, de már túl későn, helyesnek, az egyetlen lehetségesnek nevezi. Pont ezzel állította szembe Ratzinger a két tábort, aminek végül a tradíció szétzúzása lett a vége. Ahogy már többször olvasni lehetett e honlapon: Ratzingerre ezt a szerepet osztották azok, akik évtizedek óta valójában az egyház sorsát intézik.] Kérdés: 2013. október 24-től 27-ig zajlott le a Coetus Summorum Pontificum zarándoklata Rómában. Canizares bíboros után idén Hoyos bíboros celebrálta a szentmisét a Szent Péter bazilikában. Mennyire volt fontos az egyház számára, hogy azok a hívek, akik ragaszkodnak a régi rítushoz, ennél az eseménynél szemléletesen tanúsították a hagyományos liturgiához való közelségüket? Megismerkedhet-e ily módon az új pápa [?] egy olyan valósággal, amit talán nem eléggé ismer? [Ne feledjük, hogy Canizares bíboros még hivatalban van, míg Hoyos bíboros már régóta „nyugalmazott”.] Mosebach: Katolikusként most egy olyan pápa [?] nyomasztó színjátékát éljük át, aki a nyilvánossággal szemben a legkisebb ellenállás útját járja, és akit ezért, mint mindenkit, aki a mainstream-t követi, „bátorként” dicsőítenek. Nyugodtan hihetünk Benedek pápának, amikor ő a liturgia nagy hagyományát az egyház kincsének tekintette. [Hogy előtte csaknem kétezer évig mit mondtak a pápák és az Egyház, nem számít érvnek, mintha az Egyház nem éppen attól különbözne a legesleginkább minden más emberitől, hogy nála a lényeget tekintve minden változatlan.] Nem ravasz diplomáciai gesztus volt a részéről, amikor ennek a hagyománynak újra biztosította a helyét az egyházban. Hogy Ferenc pápa [?] ezt másképp ítéli meg, sajnos túlságosan is jól a képbe illik.      [Mi mást jelent valaminek a százszázalékos elvevése, majd egy tizedének a visszaadása, ha nem álszenteskedést? Benedek gesztusa diplomáciai lépés volt, mégha nem is abban az értelemben, ahogy Bergoglio mondta, és itt Mosebach is felveti – lásd az előző kérdés-feleletnél elmondottakat.] Kérdés: Ha Benedek pápa liturgikus restaurálásával szembeni ellenállást nézzük, és másik oldalon a Róma és az FSSPX között meghiúsult egyezséget, nem kell félnünk egy újabb liturgikus háború kirobbanásától? Mosebach: Nagyon fontos, hogy a Coetus Summorum Pontificum zarándoklata sok embert vezet Rómába. Egy népszerűségre törekvő pápa számára egy impozáns arányú részvétel talán még egy kis pozitív érvet is jelenthet, ugyanakkor a régi rítus híveinek most egészen határozottan arra kell berendezkedniük, hogy az elkövetkező években ne pillantsanak többé Róma felé és ne próbáljanak meg Rómához ragaszkodni, hanem az újraszerzett szabadságot a mindenkori helyükön szilárdítsák meg és építsék ki, és a reményüket teljes egészében az új papgenerációba vessék. Ne feledjük, hogy a legrosszabb, a valóban elképzelhetetlen, már mögöttünk van: egy római pápa, VI. Pál, aki a liturgiát szétrombolta. Kérdés: Hat hónappal Ferenc pápa [?] megválasztása után úgy tűnik, hogy Benedek pápa liturgikus reformjából nem maradt meg sok? Így van ez? Mosebach: Elvileg elképzelhető. Például látjuk a Vatikán beavatkozását az Immacula ferenceseinek a szerzetesi életébe, látjuk, hogy minden tradicionalista lelki közösség, melyet nem minden tag töretlen közös akarata egyesít, fennmaradásában veszélyeztetve van.      Másfelől azonban természetesen azt is megállapíthatjuk, hogy Nyugat-Európában a hivatalos egyház összességében sokkal gyengébb lett, és ezért nem rendelkezik már azzal az erővel, amivel a 70-es és 80-as években romboló tevékenységét végrehajthatta. És a másik oldalon a tradicionalista csoportok erősebbek lettek: már nem lehet őket egyszerűen megfélemlíteni és elsöpörni, ahogy azt oly sok püspök a „zsinat szellemében” korábban megtette. A tradíció ügye nem annyira rossz, ha erősen arra koncentrál, hogy belül erős maradjon, ne osztódjék meg a viszályokban, és mindenekelőtt fiatal embereket, fiatal papokat nyerjen meg magának. Volt egy rövid könnyebb időszakunk, most újra Róma nélkül kell tovább haladnunk, de ezt már ismerjük. Feltéve: 2013. november 14.