A római Szerzetes Kongregációnak a pápa [?] jóváhagyásával az Immaculata ferenceseinek rendjébe történt radikális beavatkozása az egyház jelentős részében felzúdulást okozott. Az egyház „konzervatív”, de nem hagyománytisztelő része megpróbálja igazolni a római döntést, ami egyfelől nemigen sikerül nekik, másfelől nagyon rossz útra vezeti őket, hiszen – különösen a Vatican Insider krónikásai, élükön Andrea Tornielli-vel – a renddel és annak alapítójával kapcsolatban számos hamis adatot terjesztenek (ezeket az adatokat a rend hivatalos szóvivője már több ízben helyreigazította – úgy tűnik, eredmény nélkül). A római beavatkozás valódi okairól a rend – ez év május 1-én 80. évét betöltő – alapítójának és eddigi rendfőnökének, Stefano Maria Manelli atyának egy vezércikke adja meg a helyes felvilágosítást, mely német nyelven most jelenik meg először [2013. augusztus 3-án a katholisches.info-n, melyből ez a magyar fordítás készült].
A helyzet könnyebb megértése kedvéért azonban elsőként álljon itt az Immaculata Ferencesei Kongregáció rövid története:
Stefano Maria Manelli atya, az alapító 1933. május 1-én született Fiumében. Ő volt a 21 gyermeket számláló családban a hatodik gyerek. Szüleinek – Isten szolgái Settimio
Manelli és Licia Gualandris –boldoggá-avatási eljárását 2010. december 20-én nyitották meg. A család lelki vezetője Pio atya volt. A kis Stefano 5 évesen tőle kapta első áldozását. A család hamarosan leköltözött a dél-olaszországi Apuliába, Pio atya közelébe. Stefano 12 évesen lépett be Copertino Kis Szemináriumába. Belépett a minorita rendbe, ahol 1954. május 27-én tette le ünnepélyes örök fogadalmát. Másfél évvel később, 1955. október 30-án, Krisztus Király ünnepén szentelték pappá.
Stefano atya 1960-ban doktorált Rómában a Seraphicum Pápai Teológiai Fakultáson a Szeplőtelen Fogantatásról írt disszertációjával. Ez a munka adta a későbbi rendje nevét. Ezután a rend iskoláiban, Benevent érseki szemináriumában és az Avellinoi Vallástudományok Intézetben oktatott. 1982 és 1988 között két alkalommal volt a minoriták nápolyi provinciájának tartományfőnöke.
Stefano atya 1965-től tanulmányozta Szent Maximilian Kolbe írásait. Ennek hatására a II. Vatikáni Zsinat után egyre inkább a ferencesek rendalapítója, Assisi Szent Ferenc követését Kolbe atya példája szerint tekintette szerzetesi élete fő céljának. 1969. december 24-én Stefano Maria atya rendtársával, Gabriele Maria Pellettieri atyával együtt arra kérte a minorita rend főnökét, hogy megújított, szigorúbb ferences életet folytathassanak, egy ferences-máriás életmódot, melyet ők „a ferences élet máriás nyomdokának” neveztek. Így alakult meg 1970 augusztusában a Jó Remény Anyja búcsújáróhelyén, az Avellino melletti Frigento-ban az első Máriás Ház.
Az ezt követő évek során egyre több szerzetes csatlakozott hozzájuk. Az állandó növekedésük, ferences-máriás életmódjuk és az anyarendben tapasztalható ellenkező irányú fejlődés 1990. június 22-én egy új rend megalakulásához vezetett. Az egyházi elismerést – először egyházmegyei szinten – Benevent érseke, Msgr. Carlo Minchiatti adta meg számukra. 1998. január 1-én a rendet pápai jog szerint ismerték el. A három szerzetesi fogadalom, a szegénység, önmegtartoztatás és engedelmesség mellé egy negyedik fogadalmat fűztek, a Szeplőtelen Szűz és Istenanya, Mária iráni feltételnélküli felajánlást.
1982. november 1-én alapították meg a rend első női ágát a Fülöp-szigeteken. Ma több mint 50 házuk van a világminden táján 350 apácával. 2006-ban alakult meg a rend szemlélődő női ága, a klarisszák, akiknek négy házuk van, melyekben több mint 40 apáca lakik. 1990. szeptember 8-án következett a laikusok közösségének megalakulása, az Immaculata Mediatrix Missziója (MIM).
2008-ban a rend káptalana úgy döntött, hogy az egész rend belső életében visszatér a római rítus rendkívüli formájához, az egy évvel korábban kiadott Summorum Pontificum motu proprio alapján.
Német nyelvterületen a rendnek mindössze egyetlen háza van, az ausztriai Kitzbühel-ben, ahol 2002-ben az akkori salzburgi érsek, Georg Eder a rendnek adományozott egy elhagyatott kapucinus kolostort. 2007-ben a dél-tiroli Innichen-ben szerették volna az éppen akkor feladott ferences kolostort megszerezni, de az akkori megyéspüspök, a kapucinus [!] Wilhelm Egger ezt megakadályozta. A kolostor azóta is üresen áll.
A kapucinusok 2010-ben oszlatták fel utolsó felső-ausztriai kolostorukat Ried-ben. Az Immaculata ferencesei szerették volna megszerezni ezt a kolostort is, de a Linzi megyéspüspök nem engedélyezte letelepedésüket. Ebben a kolostorban azóta egy indiai karmelita lakik a Kerala-ban alapított karmelita kongregációból, akit állítólag nemsokára néhány társa is követni fogja.
Az Immaculata Ferencesei Kongregáció a világ mind az öt kontinensén jelen van. A rend missziós tevékenységet is folytat. Általános rendfőnökük 1990. június 23. óta alapítójuk, Stefano Maria Manelli atya [volt].
Giuseppe Nardi 2013. május 5-én a rend által gondozott firenzei Mindenszentek templomban járt, ahonnan magával vitte a rend hetilapjának – Il Settimanale di Padre Pio – aktuális, aznap megjelent számát, melynek vezércikkét maga az alapító, Stefano atya írta. Az újság három hónapja feküdt az íróasztalán fordításra várva. Most, az elmúlt napok viharos eseményei nyomán, végre lefordította a cikket.
A cikkből kitűnik, hogy az Immaculata ferencesei nem titkolták se véleményüket, se megváltozott életmódjukat, amit teljesen természetesen éltek és hirdettek meg. Ennek oka abban rejlik, hogy az ő fejlődésük alapvetően különbözik a többi Ecclesia Dei közösségtől. Az utóbbiak az ellenállás, a perifériára szorulás, a nyílt elnyomás viszonyai között éltek. Az Immaculata ferencesei ilyen körülményeket nem ismertek. Mostanáig.
Írta: Stefano Maria Manelli FIF atya
Rendíthetetlenül a tradícióhoz, az Egyháznak a kezdetektől érvényes tanításához ragaszkodni: ez az egyetlen garancia a reménnyel teli jó jövő számára. Napjainkban azonban ez nem így van, napjainkban a legnagyobb „sötétség” uralkodik az „új” és „más” utáni állandó keresés miatt.
Pio atyának egyik lelki lányához intézett eme figyelmeztetése gyorsan terjedt San Giovanni Rotondo-ban. 1968-t írtak, ez volt Pio atya utolsó földi éve: 1968. szeptember 23-án hunyt el.
Pio atya szóban forgó lelki lánya közvetlenül gyónása után letérdelt Pio atya elé, és Pio atya, aki kezét kétszer vagy háromszor erőteljesen a fejére tette, ezt mondta neki szinte hangosan, úgy hogy többen meghallhatták: „Nem elfelejteni, lányom, kitartás és állhatatosság atyáink hitében”, majd még egyszer nyomatékosan megismételte: „Atyáink hitében!”
Micsoda világító hitvallása ez Pio atyának! A felbonthatatlan egységért „atyáink hitével”, az Egyház egyetlen örökké-érvényes hitével az idők végezetéig.
Akkoriban Pio atya ezen kijelentése szájról szájra járt San Giovanni Rotondo-ban, és mindenki azonnal intő figyelmeztetésnek fogta fel védelmül és védekezésül a várható veszélyek láttán. De teljes terjedelmében és súlyában mégis csak lépésről lépésre az elkövetkezendő hónapok és évek világították meg Pio atya eme felkiáltásának egész drámáját, amikor az egyházban és a világban konkrétan és nagyon gyorsan neki fogtak „atyáink hitének” elpusztításához.
Bevezették a szentmise új liturgiáját, mely ahelyett, hogy megtöltötte volna a templomokat, kezdte kiüresíteni őket, és a vasárnapi mise átlagos 60 százalékos látogatottságát 5 százalékra zsugorította össze az egykor keresztény Európában. Ezzel egyidőben a gyónás szentsége rémisztő összeomlást ért meg egészen a gyóntatószékek eltűnéséig sok templomban. Úgy tűnik, hogy a mesterséges fogamzásgátlás az élet elutasításából és gyűlöletéből vált a párok, a keresztény párok halálos uralkodójává. Illetlen divat terjedt el mindenhol, ami az egész társadalomban az erkölcsök szemérmetlen pusztulásához vezetett. És így tovább az élet minden területén.
És mi nagyon jól tudjuk, hogy Pio atya vérzőn emésztette fel magát a napi szentmiséért, a nappal és éjjel tartó gyónásokért, az élet védelméért és az élet számára mindig nyitott keresztény házasságért, tisztességes és méltó keresztény öltözködésért. Mindezt „atyáink hite” szerint.
De van még egy másik epizód Pio atya életéből, mely életének utolsó napjaiban (talán 1968 augusztusában) történt. Barátai és lelki gyermekeinek (néhány orvos és látogató) egyik csoportjával együtt elköltött vacsora közben a beszélgetés azokra a sokrétű gyümölcsökre terelődött, melyeket a nagy II. Vatikáni Zsinattól reméltek, mely alig három évvel korábban fejeződött be.
A jelenlevők kis csoportja a zsinat gyümölcseiként a jövő számára számos reménykeltő dolgot sorolt fel és jövendölt meg. De ehhez meg akarták kapni Pio atya megerősítését is, és ezért ránéztek. Pio atya azonban csak ezt mondta nagyon-nagyon komolyan: „Csak sötétségek várnak ránk, mindenütt csak sötétség … de nem mondhatunk semmit… maradjunk csendben!” [Vajon ez a második rész mit jelent?]
Rémisztő jóslat, mely szemeink előtt évről évre valósággá válik az élet tömeges lemészárlásával, a család, az ifjúság, a szerzetesi élet összeomlásával, az ideák elrettentő összevisszaságával és a hit dogmáinak tagadásával…
„Atyáink hitének” feladása miatt most „a sötétség hatalma” uralkodik (lásd: Lk 22,53).
Feltéve: 2013. augusztus 8.