A háttérben a közösség három püspökének az 1988-as püspökké szentelésük 25. évfordulója alkalmából kiadott közös nyilatkozata van. Ebben az aláírók keményen bírálták a II. Vatikáni Zsinatot és a római tanítóhivatalt.
A katholisches.info – szintén a Focus-ra támaszkodva – azt írja, hogy a Piuszosok nyilatkozata felbőszítette Müller érseket, aki állítólag ezt mondta: „Most már tényleg elég volt.”
Ugyanakkor a cikk írója – olvasva a három püspök nyilatkozatát – úgy értékeli, hogy „maga a Pius Közösség, nem »szakításnak« szánta a közleményét, de Müller érsek ennek fogta fel”.
Hogy ez mennyire így van, bizonyítja a www.pius.info szerkesztője, P. Andreas Steiner írása, aki a hírhez fűzött kommentárjában továbbra is ragaszkodik ahhoz a meséhez, hogy a lemondott pápa „a Pius Közösség számára egyházjogi megoldást akart találni. Ezért a közeledéséért [?] keményen bírálták őt. Utóda, Ferenc hivatalba lépése óta még nem nyilatkozott hivatalosan a Pius Közösséghez és a teológiai konfliktusokhoz”,
Econe, 2013. június 27-én, „Szűz Mária, az örök segítség anyja” ünnepen
(forrás: www.pius.info – 2013. június 28.)
Az FSSPX három püspöke elsőnek köszönetét fejezte ki Lefebvre érseknek (1905-1991), dicsérték az ő „heroikus aktusát”, hogy Rómával szembeszállva, a várható szankciók ellenére bátorsága volt a püspököket szentelni, hogy a tradíció az ő halála után is fennmaradhasson. Utána 12 pontban fogalmazták meg mondanivalójukat az egyház mai helyzetéről.
E látlelet kezdetén áll egy mondat, amit Andreas Steiner, nagy kiegyezés-párti FSSPX-pap másképp fordít az eredeti – nyilván francia nyelvű – szövegből, mint a többi újságíró:
„Azon súlyos tévedések okai, melyek jelenleg az egyházat éppen pusztítják, nem a zsinati szövegek téves értelmezésében, hanem magukban a szövegekben van, mégpedig a zsinat hajmeresztő irányvonala miatt.” – P. Steiner e mondatnak „nem a zsinati szövegek téves értelmezésében” részét, így fordította: „nem annyira a zsinati szövegek téves értelmezésében”. Ez a beszúrás, vagyis tompítás, jól mutatja – amire a katholisches.info cikkírója is utalt –, hogy a vezetők még mindig nem adták fel kiegyezés-vágyukat.
Ezután a püspökök 12 pontban sorolják fel a zsinat legsúlyosabb tévedéseit, melyek az egyház mostani válságos helyzetéhez vezettek. Éles szavakkal azzal vádolják Rómát, hogy ott „liberális szellem” uralkodik. Különösen a zsinatnak az ökumenizmushoz, a vallásszabadsághoz és a kollegialitáshoz való álláspontját bírálják (ahogy eddig is).
Ezen kívül kritizálták az új misét, melyet „ökumenikus és protestáns, demokratikus és humanista szellem itat át”, és ami „kiüresíti a keresztáldozatot”. A pápa a zsinat óta nem gyakorolja teljesen a hivatalát; az „új uralkodó” az úgynevezett „Isten népe”. Mindezen változásoknak a hit gyengülése az eredménye.
A nyilatkozat első 10 pontjában semmi nincs, ami egyfelől ne mindannak az ismétlése lenne, amit az FSSPX csaknem 45 éve egyfolytában mond, másfelől, ami az elmúlt másfél év igyekezetére utalna, mellyel az FSSPX vezetősége feladva eddigi elveit, a Rómával való kiegyezést támogatta.
De ekkor jön a 11. pont, mely így szól:
»11. – Az Egyház iránti eme szeretet magyarázza azt a szabályt, melyet Lefebvre érsek mindig betartott: Minden körülmény között az isteni Gondviselést követni, anélkül, hogy ennek valaha eléje vágnánk. Mi is így akarunk tenni. Akár úgy, hogy Róma nemsokára [!] visszatér a tradícióhoz és minden idők hitéhez, ami az Egyházban a rendet újra visszaállítaná, akár úgy, hogy Róma kifejezetten elismeri azon jogunkat, hogy a hitet annak egész teljességében valljuk meg és a vele ellenkező tévedéseket elutasítsuk, azzal a joggal és kötelességgel, hogy a tévedésekkel és az ezeket nyilvánosan előmozdítókkal szembe állhassunk, bárkik is legyenek ezek – ez bizonnyal a rend újrafelállításának kezdetét jelentené. Erre várva, és azon válság láttán, mely az egyházban továbbra is végzi pusztításait, folytatjuk a katolikus hit védelmében végzett munkánkat.«
Vagyis a közleményben a három püspök hivatalosan is kijelenti, hogy elvetették Lefebvre érsek álláspontját és figyelmeztetését, és az ő 2006-os határozatukat, miszerint addig nem kötnek Rómával semmilyen egyességet, amíg Róma meg nem tér, hiszen minden más esetben fennáll annak az esélye (és ezt az utóbbi évek eseményei kivétel nélkül bizonyították), hogy Róma „maga alá gyűri”, felmorzsolja azt a tradicionalista közösséget, mellyel bármilyen gyakorlati egyezséget kötött. Erről Lefebvre érseknek, pont Ratzinger bíborossal folytatott 1988-as tárgyalásai kapcsán, már voltak szomorú tapasztalatai.
[A fotón az egyik „felmorzsolt” közösség, a brazil Campos-i St. Johannes Maria Vianney közösség – amit Lefebvre érsek társa a püspökszentelésben, Antonio de Castro Mayer püspök (1904-1991) alapított – második püspöke látható Ferenccel. Areas Rifan püspökkel kapcsolatban lásd a honlap több cikkét, köztük a Hova vezet a kompromisszum? avagy: ilyen mélyre lehet süllyedni? címűt.]
Amikor én 1995-ben megismerkedtem a tradícióval, az első írás, amit a Mitteilungsblatt-ban elolvastam, Mgr. Tissier de Mallerais „NAGYÍTÓ ALATT A TRADICIONÁLIS MOZGALOM” címmel az „Il Regno” című olasz újságnak 1994 áprilisában adott interjúja volt. Amikor ezt követően először találkoztam Maeßen atyával, beszélgetésünket ezzel a kérdéssel kezdtem: Tissier püspök azt mondja ebben az interjúban, hogy az FSSPX híveit nem zavarja, hogy „szakadároknak” tekintik őket, azaz nincsenek egységben Rómával, engem viszont zavar, pedig szeretném a tradicionális katolikus hitet vallani. (Maeßen atya válaszára egyszer s mindenkorra megértettem a problémát, és én is olyan hívővé váltam, mint amilyenekről Tissier püspök beszélt. Emlékeztetőül közlöm az interjú kérdéses részét:
»Kérdés: Ratzinger bíboros azt a benyomást kelti, hogy a Papi Közösséggel szimpatizáló laikusok konfliktus helyzetben vannak az Önök liturgiája, amelyre szükségük van, és a felelősök szkizmatikus viselkedése között. Hogyan vélekedik Ön erről?
Tissier: Azok a hívek, akik követnek bennünket, tökéletesen meg vannak arról győződve, hogy mi nem követtünk el szkizmát. Azok a hívek, akik követnek bennünket, katolikusok, és egyáltalán nem áll szándékukban, hogy szkizmát kövessenek el, csakúgy ahogy nekünk sem.
Nem értem azt a megkülönböztetést, melyet Ratzinger bíboros az ún. felelősök (vagyis a Papi Közösség papjai és püspökei), akiket ő „meglepő és aggasztó keménységgel” – ezek az ő szavai – vádol, és a laikusok közé tesz, akik a miséinkre, a mi liturgiánkra jönnek, mert, ahogy Ratzinger bíboros gondolja, egy kis nosztalgiára vágynak, de egy szkizmától félnek. Semmi esetre sem! Azok közül a hívők közül, akik követnek bennünket, senki nem fél attól, hogy e követéssel szkizmát követ el. Minden hívő, aki hozzánk jön, meg van arról győződve, hogy az Egyház tagja marad akkor is, ha bennünket követ. Ez a Ratzinger-i különbség-tétel tipikusan dialektikus, ahogy Ön is láthatja. Ratzinger bíboros dialektikusan gondolkozik, Hegelt követve és általa kiképezve, mindig mindenhol ellentétet keres. Például itt is, egy ellentétet a Papi Közösség vezetői és a hagyomány hívei között. A valóságban e kettő között nincsen semmiféle ellentét, éppen ellenkezőleg, tökéletes véleményegység uralkodik közöttük. Mi egész egyszerűen katolikusok vagyunk. A hívek azért jönnek hozzánk, mert ők is katolikusok akarnak maradni, és nem kérnek abból a neo-protestantizmusból és neo-modernizmusból, amit a hivatalos Egyházban találnak. Ez az igazi probléma.«
Nos, hetek óta minden Piuszos kápolnában ki van téve egy prédikáció szövege, melyet ugyanaz a Tissier püspök mondott 2013. május 19-én, aki az említett interjút adta. A papok egy része azért terjeszti a hívek között ezt a szöveget, hogy megnyugtassa őket, hogy nem lesz kiegyezés Róma és a közösség között, és nem is veszik észre, hogy a püspök hozzáállása e témához mekkorát változott, és hogy ez mennyire árulkodó a közösség vezetőiről.
„Ezek tehát az okok, amiért nem sírunk, ha Rómától talán [!] nem kapjuk meg a várt jóváhagyást – nem tudom. … Mind azokat a szép ajándékokat, melyeket Róma nekünk felkínál, nem fogadhatjuk el vizsgálat nélkül, anélkül, hogy figyelembe vennénk azokat a körülményeket, melyek között nekünk ezeket az ajándékokat adnák.”
És mindezt 2013. május 19-én, a mostani Rómával, a lemondás, a konklávé, Ratzinger bíboros saját helyzetének elképesztő meghatározása, Ferenc viselkedése stb. stb. után! Ráadásul a helyzet ilyen téves és ilyen naiv, mondhatni gyermeteg felmérése! Még hogy Róma ajándékokat kínál a Pius Közösségnek?
Ahogy már írtam, meggyőződésem, hogy a mai FSSPX legnagyobb bűne, mulasztása a hívekkel szemben az, hogy nem kommentálja a történéseket. Régen Rómának minden lépését elmagyarázták. Ahogy ott megjelent vagy történt valami, az FSSPX kiadott egy „mit kell tartani x. y. lépésről”, dokumentumról stb. szöveget. Most bármi történik Rómában, például a két fehér ruhás püspök közös aktusai stb., az FSSPX nem tartja feladatának híveinek megfelelő felvilágosítást adni.
Hogy milyen skizofrénia uralkodhat a közösségen belül, jól illusztrálja a legutóbbi eset: Egy Piuszos pap most vasárnap a helyes, katolikus öltözködésről prédikált. Elkértem beszédét, hogy feltehessem a honlapra, hiszen ez nagyon fontos és aktuális probléma. A beszédét ugyan odaadta, de közzétenni mégsem tudom, mert a következő megjegyzést fűzte hozzá: „De csak privát használatra!” … Nos, ezt már végképp nem tudom kommentálni, mert egyáltalán nem értem.
Feltéve: 2013. július 11.
A honlap egyik kedves olvasója lefordította a Pius-püspökök nyilatkozatát az angol nyelvű verzióból. (Ezért vannak benne kisebb fogalmazásbeli eltérések az első, németből készült fordítástól.)
püspökké szentelésük 25. évfordulója alkalmából
1. A püspökszentelések 25. évfordulója alkalmából a Szent X. Pius Papi Közösség püspökei ünnepélyesen kívánják kifejezni Msgr. Marcel Lefebvre és Msgr. Antonio de Castro Mayer iránt érzett hálájukat azért a hősies tettért, amelyet volt bátorságuk megtenni 1988. június 30-án. Különösképpen szeretnék kifejezésre juttatni fiúi hálájukat tiszteletreméltó alapítójuk iránt, aki az Egyház szolgálatában eltöltött annyi év után sem vonakodott elviselni az engedetlenség igaztalan vádját, amivel a katolikus hit és a papság védelmezése miatt illették.
2. Az érsek úr szentelés előtt nekünk címzett levelében ezt írta: „Könyörögve kérlek benneteket, maradjatok hűek Péter székéhez, a Római Egyházhoz, Anyánkhoz és Tanítómesterünkhöz a teljes katolikus hitben, amelyet a hitvallások, a Trienti Zsinat katekizmusa elénk állítanak, és amelyet ezeknek megfelelően a szemináriumban elsajátítottatok. Maradjatok hűségesek e hit továbbadásában, hogy eljöjjön a mi Urunk országa.” – Ez az utóbbi mondat mutat rá arra, hogy mi volt a legmélyebb oka annak, amit tenni készült. „Hogy eljöjjön az Úr országa. – Adveniat regnum tuum!”
Azon súlyos tévedések okai, melyek jelenleg az egyházat éppen pusztítják, nem a zsinati szövegek téves értelmezésében, hanem magukban a szövegekben van, mégpedig a zsinat hajmeresztő irányvonala miatt.”
3. Lefebvre érseket követve megállapítjuk, hogy az Egyházat elpusztító súlyos tévedések okai nem a zsinati szövegek téves értelmezésében (a törés hermeneutikájában, ami lehetetlenné tenné a reformok folytonosságban történő értelmezését), hanem éppen magukban a szövegekben vannak, amik a zsinat elképesztő döntésének a következményei. Ez a döntés válik nyilvánvalóvá a zsinati dokumentumokban és a zsinat szellemiségében: Látván a laikus és profán humanizmust, az önmagát istenítő ember vallását, az Egyház, az emberré lett Isten kinyilatkoztatásának egyedüli birtokosa azt akarta, hogy megismerjék az ő újfajta humanizmusát, ezért azt közvetítette a világ felé: „Nekünk is, sőt jobban, mint másoknak, van ember-kultuszunk.” (VI. Pál pápa záróbeszéde 1965. december 7.) – Az Isten és az ember kultuszának ez a mai egymás mellett élése gyökeresen ellene mond a katolikus hitnek, amely azt tanítja, hogy csak az egy, igaz Istené az elsőség, Őt kell imádnunk, és Fiát, Jézus Krisztust, akiben az istenség teljessége testileg lakozik. (lásd: Kol 2,9)
4. Kötelesek vagyunk továbbá megállapítani, hogy ez a rendkívüli zsinat, amely önmagát csak pasztorális és nem dogmatikus zsinatnak jelentette ki, egy egészen új, az Egyház addigi történetében ismeretlen, a Szenthagyományban gyökerekkel nem rendelkező tanítóhivatalt hozott létre. Egy olyan tanítóhivatalt, melyet átitattak a szubjektivizmus és az immanentizmus modernista elvei; mely azt célozza meg, hogy a katolikus tanítást kibékítse a liberális eszmékkel. Az élő hagyomány hamis koncepcióját követve megváltoztatja az Egyház magisztériumának természetét, tartalmát, szerepét és gyakorlatát.
5. Ennek következtében Krisztus királysága már nem áll az egyházi tekintélyek figyelmének középpontjában, jóllehet Jézus ezen kijelentése: „Nékem adatott minden hatalom a földön és a mennyben.” (Mt 28,18) továbbra is abszolút igazság és valóság. Aki ezt tagadja, az tulajdonképpen Jézus istenségét nem ismeri el. Így tehát a zsinat következményeként megtagadják Krisztusnak az emberi társadalmak feletti uralmát, sőt egyenesen harcolnak ellene. Az Egyházat megszállta ez a liberális szellem, ami leginkább a vallásszabadságban, az ökumenizmusban, a kollegialitásban és a mise megújított rítusában válik nyilvánvalóvá.
6. A Dignitatis humanae dokumentumban vázolt vallásszabadság, és alkalmazásának ötvenéves gyakorlata tulajdonképpen oda vezet, hogy azt kéri az emberré lett Istentől, hogy mondjon le ember feletti uralkodásról, aki önmagát istenné tette. Ez Krisztus megsemmisítésével egyenlő. Ahelyett, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmába vetett szilárd hit ihletése alapján vezetnének bennünket, úgy látjuk, hogy az Egyházat szégyenletes módon az emberi okosság irányítja, s emiatt már önmagában is kételkedik. Az államtól sem követel mást, mint amit a szabadkőműves páholyok is akarnak: hogy csak egy legyen a sok vallás között, melyeket már nincs is bátorsága hamisnak nevezni.
7. A mindenütt jelen lévő ökumenizmus (Unitatis Redintegratio) és a vallások közötti hiábavaló párbeszéd (Nostra Aetate) nevében elhallgatják Krisztus egyetlen Egyházának igazságát. A papok és hívek nagy része emiatt már nem látja a mi Urunkban és a katolikus Egyházban az üdvösség felé vezető egyedüli utat, és lemondott arról, hogy a hamis vallások követőit megtérítse, inkább meghagyják őket az egyedüli igazságot illető tudatlanságukban. Ilyen értelemben egy hamis egység keresése által az ökumenizmus szó szerint kiölte az Egyház missziós lelkületét. A szent küldetést a leggyakrabban csak egy tisztán földi értelemben vett békeüzenet hirdetésévé, a világ nyomorán enyhíteni próbáló humanitárius szereppé alacsonyítja le, hogy beállhasson a nemzetközi segélyszervezetek sorába.
8. A mi Urunk istenségébe vetett hit meggyengülése az Egyházban a tekintély egységének a felbomlásához vezet a kollegialitás, egalitarizmus és a demokratizmus szellemének megjelenése által (ld. Lumen Gentium). Többé nem Krisztus a fő, akitől minden, de főleg a tekintély gyakorlása származik. Egy olyan pápa, aki nem gyakorolja hathatósan tekintélyének teljességét, a többi püspökhöz (akik az I. Vatikáni Zsinat tanításával ellentétes módon azt gondolják, hogy az Istentől származó hatalom kollegiálisan, és megszokássá váló módon megosztható) és paphoz hasonlóan immár az új uralkodót, „Isten népét” követi és hallgatja. Ez pedig nem más, mint a tekintély megsemmisülése, aminek következménye, hogy a család, a szemináriumok, a vallási intézmények mint keresztény értékek romba dőlnek.
9. Az 1969-ben kihirdetett új miserend gyengíti annak hirdetését, hogy Krisztus a kereszt által uralkodik (regnavit a ligno Deus). Sőt, maga a rítus az, ami elfedi és elhomályosítja az eucharisztia áldozati és könyörgő jellegét. Emögött a Húsvét misztériumának új és hamis teológiája lakozik. Mind e kettő a mi Urunk által a Kálvárián alapított katolikus lelkületet rombolja le. Az új rítus demokratikus és humanista, áthatja egyfajta ökumenikus és protestáns szellemiség, ami kiüresíti Krisztus keresztáldozatát. Kiviláglik belőle a presbiteri rend szentségi papságot károsító, a „megkereszteltek általános papságának” a koncepciója.
10. A zsinat után ötven évvel az okok ugyanazon dolgokból állnak, és ugyanazt a hatást fejtik ki. Éppen ezért a püspökszentelések létjogosultsága a mai napig fennáll. Ez pedig nem más, mint a Krisztus Egyháza iránti szeretet, ami Lefebvre érseket vezette, és fiait továbbra is vezeti. Ez, „a katolikus papság teljes tisztasága és missziós szeretetével történő átadása” (Msgr. Lefebvre: Lelki kalauz) utáni vágy hajtja a Pius Közösséget akkor, amikor sürgetve kéri a római illetékeseket, hogy térjenek vissza a tradíció tanbeli, erkölcsi és liturgikus kincsestárához.
11. Ez az Egyház iránti szeretet magyarázza meg azt az elvet, amit Lefebvre érsek mindig a szeme előtt tartott: követni az isteni Gondviselést minden szorongattatás közepette anélkül, hogy megengednénk magunknak, hogy elébe menjünk. Mi is ugyanezt szándékozunk tenni akkor is, ha Róma mielőbb visszatér a tradícióhoz és minden idők hitéhez (ez újra rendet teremtene az Egyházban), és akkor is, ha kifejezetten elismeri a Közösségnek azon jogát, hogy a hitet a maga teljes tisztaságában vallja, az annak ellentmondó tévedéseket elutasítsa; hogy joga és kötelessége ezeknek a tévedéseknek a hirdetőit nyilvánosan bírálni, bárkik is legyenek azok (ez jelentené a rend helyreállításának a kezdetét). Mindeközben, azon válság ellenére, ami az Egyházban folyamatosan újabb katasztrófákat idéz elő, ki fogunk tartani a katolikus Tradíció védelme mellett, és reményünk teljes marad, mivel szilárd hittel valljuk: „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18).
12. Követni kívánjuk tehát a püspöki rendben kedves és tiszteletre méltó atyánk tanítását: „Kedves barátaim, legyetek vigasztalásom Krisztusban. Maradjatok szilárdak a hitben, hűségesek a valódi szentmiseáldozathoz, a mi Urunk igaz és szent papságához Krisztus földi és mennyei győzelméért és dicsőségéért.” (Levél a püspökökhöz) Mária szeplőtelen Szíve közbenjárására méltóztassa nekünk a Szentháromság a hűség kegyelmét megadni ahhoz a püspöki hivatalhoz, amit Isten dicsőítésére, az Egyház győzedelmére és a lelkek megszentelésére kaptunk, és gyakorolni akarunk.
Ecône, 2013. június 27-én, a Mindenkor Segítő Szűz Mária ünnepén
Msgr. Bernard Fellay
Msgr. Bernard Tissier de Mallerais
Msgr. Alfonso de Galarreta
Feltéve: 2013. július 12.