Egy csomó hithű katolikus meg van rémülve a Szent X. Pius Papi Közösség vezetőinek továbbra is követett kurzusától. Mivel ezek a katolikusok nagyra becsülték, amit az elmúlt évtizedekben a Pius Közösségtől kaptak, kezüket tördelve kérik egy új közösség megalapítását. Megijeszti őket az ettől eltérő vízió, mely szerint a katolikus jövő egymástól független ellenállási fészkekből fog állni. De talán megnyugtatja őket, hogy ez a vízió egy kiváló prófétától és a tradicionális katolikus mozgalom pionírjától származik: Roger-Thomas Calmel francia domonkos atyától (1914-1975). Az ő egyik írásának, mely a „Minden idők Egyházának rövid megvédelmezése” címet viseli, franciából fordított és a mai helyzetre igazított részletei (48-51. oldalig) így hangzanak: „Bármilyen őrültként is viselkedjen a katolikus hierarchia, akkor sem tudják a papok a püspökök helyét, és a laikusok a papok helyét átvenni. Tervezzük tehát egy papokból és keresztény laikusokból álló nagy világméretű liga, illetve egyesület felépítését, mely kapcsolatba lép az egyházi hierarchiával, és kényszeríti őket arra, hogy állítsák vissza a katolikus rendet? Bár ez az ötlet nagyszerűnek és meghatónak tűnik, mégis valószerűtlen.      Ugyanis egy ilyen csoport, mely egyházi csoportosulás akarna lenni, holott se egyházmegyei, se plébániai, se szerzetesi közösséget nem alkot, egyik azon kategória alá sem esik, mely számára és mely fölött az Egyház auktoritást gyakorolva. Ezáltal ez egy művi csoportosulás lenne, mondhatnánk műtermék, mely a direkt annak alapított és elismert egyházi csoportok számára idegen marad.”      [Szerintem az utolsó két mondatnak nincs értelme, de hát ez az angol eredeti német fordításának pontos magyarra ültetése. Valószínűleg azt akarja mondani, hogy egy ilyen csoport egyházjogilag nem tartozik semmilyen kategóriába, és semmilyen felettes szerv alá, vagyis ezáltal nem egyházi, hanem azon kívül eső intézmény lenne.] Mint minden emberi összefogásnál ennél a művi csoportosulásnál is hamarosan fellépne a vezetés és a tekintély problémája. Ez a probléma annál súlyosabb, minél nagyobb a csoport. Ezért elkerülhetetlenül a következő történne: Mivel a csoport egy egyesülés, a problémát a tekintélynek kell megoldania, de mivel a csoport egyúttal művi (tehát se nem természetes, se nem természetfeletti), a tekintély nem fogja tudni ezt megtenni. Ezért egymással rivalizáló alcsoportok fognak már a kezdetektől kialakulni, melyek kölcsönösen egymás ellen fognak harcolni. És ezeket a harcokat lehetetlen lenne egyházjogi módon lefolytatni vagy befejezni.” „Azt jelenti ez, hogy e káosz közepén – mely gyakran szentségtörő – puszta tétlenségre vagyunk kárhoztatva? Nem gondolom. Mert először is az Egyháznak a világ végéig tartó elpusztíthatatlansága garantálja, hogy mindig lesz valódi személyes hierarchia, hogy a szentségek – elsősorban a Legméltóságosabb Oltáriszentség és a szent szentelések – fennmaradjanak és a megváltás változatlan tanának hirdetése biztosítva legyen. Másodszor, úgymond függetlenül a tényleges egyházi hierarchia csődjétől, nekünk mindannyiunknak – tehát papoknak és laikusoknak – mindig van egy kis részünk az auktoritásban.” „Ezért kell a prédikálni tudó papnak ereje végső határáig prédikálni, bűnöket megbocsátani és az igazi misét ünnepelni. A katekizmust oktató nővérnek is kegyelme és ereje végső határáig oktatnia kell a lányokat a hitben, a jó erkölcsben, a tisztaságban és az irodalomban. Ezért kell képességük és teljhatalmuk végső határáig elmenni minden papnak és laikusnak, és minden egyes papokból és laikusokból álló kis csoportnak, melyek az Egyház és a kereszténység valamely kicsiny erődítményrészén auktoritást és teljhatalmat gyakorolnak. És e katolikus erődítmények vezetőinek és lakóinak meg kell egymást ismerniük és kapcsolatban kell maradniuk egymással. Mind ezek az erődítmények, melyek imádságukban és énekükben egy igazi tekintély által őrizve, védelmezve, oktatva és vezetve vannak, igyekezzenek a lehető legszentebb erődítménnyé válni. Ez fogja az igazi Egyház fennmaradását garantálni, és az Isten által megszabott időben történő megújulását előkészíteni.” „Nem kell tehát félnünk, hanem teljes bizalommal imádkozhatunk és félelem nélkül támogathatjuk a hitet a szent hagyomány szerint, legalábbis azokon a területeken, melyek a mieink, és amelyek fölött mi teljhatalmat gyakorlunk. Ilyen módon készülhetünk fel a boldog időre, amikor Róma megint Róma lesz, és a püspökök megint püspökök lesznek.” Kyrie eleison Williamson püspök úr kommentárjával kapcsolatban lásd a honlap következő cikkeit:      Teremtsük meg magunk körül a katolikus „világot”      „Most már nincs többé semmije ezen a földön” Feltéve: 2013. augusztus 24.