Vannak, akik vétkeztek ugyan, de el akarják nyerni a bűnök bocsánatát: ezért gyónnak és bűnbánatot tartanak, ám mégsem vetik latba minden igyekezetüket, ahogy kellene, hogy ismételten bűnbe ne essenek. Ami pedig nem helyes, hogy tudniillik egyrészről sirassa valaki a bűnöket, amikor bánatot tart, másrészről, ami miatt sír, azt sokasítsa. Ezért mondja Izaiás: „Mosdjatok meg, tisztuljatok meg. El gonosz tetteikkel szívem elől, ne tegyetek többé rosszat.” (Iz 1,16) Ezért … Krisztus az előzőekben arra tanított, hogy kérjük a bűnök bocsánatát, ebben a kérésben pedig arra tanít, hogy azt kérjük, hogy képesek legyünk elkerülni a bűnt, vagyis hogy ne kerüljünk kísértésbe, amely által bűnbe esünk, ezért mondja: „és ne vigy minket kísértésbe.” Ezzel kapcsolatban három dolgot kell megvizsgálnunk. Először, hogy mi a kísértés, másodszor, hogy az embert hogyan és mi kísérti, harmadszor pedig, hogy hogyan szabadul meg a kísértéstől. A) Az elsővel kapcsolatban tudnunk kell, hogy kísérteni annyi, mint próbára tenni és megvizsgálni.      Az ember erényét kétféleképpen teszik próbára vagy vizsgálják meg, mivel két dolog tartozik az emberi erényhez. Az egyik a helyes cselekvést illeti, hogy tudniillik helyesen cselekedjék, a másik, hogy őrizkedjék a bűntől. „Fordulj el a rossztól és tégy jót.” (Zsolt 33,15) Az ember erénye tehát mérlegre kerül egyszer aszerint, hogy helyesen cselekszik-e, egyszer pedig aszerint, hogy tartózkodik-e a bűntől.      Az elsőt illetőleg mérlegre kerül az ember abból a szempontból, hogy vajon készségesnek találjuk-e a jóra, például a böjtölésre vagy hasonlókra. Akkor nagy ugyanis az erényed, amikor készséges vagy a jóra. És így teszi próbára Isten olykor az embert, nem mintha rejtve lenne előtte az ember erénye, hanem hogy azt mindenki megismerje és mindenki számára például szolgáljon. Így kísértette meg Isten Ábrahámot (Gen 13) és Jóbot. Isten gyakran azért bocsát gyötrelmeket az igazakra, hogy miközben türelmesen elviselik, kitűnjék az erényességük és az erényben előrehaladjanak. ,Az Úr, a te Istened próbára fog tenni, hogy megtudja, csakugyan szeretitek őt vagy nem.” (5 Móz 13,3) Így kísért tehát Isten, felszólítva a jóra. A másodikat illetőleg mérlegre kerül a rosszra való csábítás tekintetében. És ha jól ellenáll és nem egyezik bele, akkor nagy az ember erénye, ha azonban enged az ember a kísértésnek, akkor az emberi erény semmis. Ám ilyen módon senkit sem kísért Isten, mert ahogy a Jakab-levél mondja: „Isten nem kísérthető a rosszra, maga pedig senkit sem kísért.” (Jak 1,13) De megkísérti az embert a saját teste, az ördög és a világ.      a) A test kétféleképpen. Először úgy, hogy a test a rosszra ösztökél: a test ugyanis mindig a saját, úgymond testi gyönyöreit keresi, amelyekben gyakran bűn húzódik meg. Aki ugyanis a testi gyönyöröknél időzik, elhanyagolja a lelkieket. „Mindenki a saját kívánságától kísértetik meg.” (Jak 1,14) Másodszor a jótól visszatartva kísért a test. A lélek ugyanis lényegénél fogva mindig a lelki javakban gyönyörködik, de a test nehezékként akadályozza a lelket. „A romlandó test teher a léleknek.” (Bölcs 9,15) „Belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom az Isten törvényében, de más törvényt látok tagjaimban, ez küzd értelmem törvénye ellen és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.” (Róm 7,22)      Ám ez, vagyis a test kísértése, szerfölött erős, mivel ellenségünk, tudniillik a test össze van kötve velünk, és amint Boethius mondja, semmiféle veszedelem nem árt hatékonyabban, mint a házi ellenség. Ezért vele szemben ébernek kell lenni. „Ébren legyetek és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” (Mt 26,41) b) Legerősebben az ördög kísért. Miután ugyanis legyőztük a testet, feltámad a másik, vagyis az ördög, aki ellen nagyon kell harcolnunk. „Mert nem a test és a vér ellen kell tusakodnunk, hanem a fejedelemségek és a hatalmasságok ellen, ennek a sötétségnek a világkormányzói ellen.” (Ef 6,12) Ezért hívjuk kifejezetten is kísértőnek. „Nem kísértett-e meg talán titeket a kísértő?” (1 Tesz 3,5)      A kísértéskor pedig nagyon ravasznak mutatkozik. Mint a jó hadvezér, aki valamely várat ostromol, megvizsgálja annak gyöngéit, amelyet meg akar támadni, azon a részen kísért, ahol a leggyöngébb az ember. Ezért azokra a bűnökre csábít, amelyekre az emberek, miután a testet legyőzték, leginkább hajlanak, mint amilyen a harag, a gőg és más lelki bűnök. „Ellenségtek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresvén, akit elnyeljen.” (1 Pét 5,8)      Az ördög két dolgot tesz, amikor kísért. Először nem rossz színben mutat be valamit annak, akit kísért, hanem úgy, mint ami látszólag jó, hogy ezáltal mindjárt kezdetben elfordítsa őt valamelyest eredeti szándékától, így ezután könnyebben rábírja őt a bűnre, mivelhogy már egy kevéssé elfordult. „Maga a sátán a világosság angyalainak tetteti magát.” (2 Kor 11,14) Majd miután rábírta a bűnre, úgy megkötözi, hogy ne tudjon a bűnből felkelni. „Combjainak izmai egymáshoz fonódnak.” (Jób 40,12) Így tehát két dolgot művel az ördög: elámít és az elámítottat megkötözi a bűnben. c) A világ kétféleképpen kísért. Először a földi dolgok mértéktelen és rendezetlen kívánsága által. „Minden bajnak a gyökere a kapzsiság.” (1 Tim 6,10) Másodszor az üldözők és a zsarnokok által történő megfélemlítéssel. „Mert mi sötétségtől vagyunk körülvéve.” (Jób 37,19) „Akik jámborul akarnak élni Krisztus Jézusban, mindnyájan üldözést fognak szenvedni.” (2 Tim 3,12) „Ne féljetek azoktól, kik megölik a testet.” (Mt 10,28) Így tehát nyilvánvaló, mi a kísértés, és hogyan és mi kísérti az embert. Most annak a megvizsgálása következik, hogy az ember hogyan szabadul meg. Ezzel kapcsolatban tudnunk kell, hogy Krisztus nem arra tanított, hogy azt kérjük, ne szenvedjünk kísértést, hanem hogy ne vitessünk kísértésbe. Ha ugyanis az ember legyőzi a kísértést, koronát érdemel. „Csupa örömnek tartsátok testvérek, ha különféle kísértésekbe estek.” (Jak 1,2) – „Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz, készülj el a megpróbáltatásokra.” (Sirák 2,1) – Továbbá: „Boldog a férfiú, aki a kísértést kiállja, mert hűnek találtatván, elnyeri az élet koronáját.” (Jak 1,12)      Ezért tanít annak a kérésére, hogy ne vitessünk a kísértésbe beleegyezőleg. „Emberi kísértésnél egyéb ne érjen titeket.” (1 Kor 10,13) Ugyanis a kísértés emberi, de a beleegyezés sátáni dolog. De vajon Isten rosszra visz, hiszen ezt mondja: „Ne vigy minket a kísértésbe”? Azt mondom, hogy Istenről megengedőleg mondjuk, hogy rosszra visz, amennyiben tudniillik a sok bűn miatt megvonja az embertől kegyelmét, amelynek a megvonása után az ember bűnbe esik. Ezért énekeljük a zsoltárban: „Mikor erőm megfogyatkozik, ne hagyj el engem, Uram.” (Zsolt 70,9) Ám úgy vezeti az embert a szeretet szenvedélye által, hogy ne vitessék kísértésbe, mivel akármilyen szeretet, ha mégoly kicsi is, képes ellenállni minden bűnnek. „Tengernyi víz sem tudja eloltani a szeretetet.” (Énekek 8,7)      Továbbá az értelem fénye által, amellyel megtanít bennünket a cselekvésre, mivel, amint Arisztotelész mondja, minden bűnös tudatlan. „Kioktatlak és megtanítlak.” (Zsolt 31,8) Ezt kérte Dávid, mondván: „Ragyogtasd fel szememet, hogy halálos álomba sohase merüljek, hogy sohase mondja ellenségem, legyőztem.” (Zsolt 12,4-5)      Ezt kapjuk meg az értelem ajándéka révén. És mivel nem egyezünk bele a kísértésbe, megőrizzük tisztán a szívünket, amiről Máté ezt mondja: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meg fogják látni az Istent.” (Mt 5,8) Ezért ezzel eljutunk az Isten színelátására, ahova vezessen is el bennünket. Feltéve: 2014. január 3.