Giuseppe Nardi, a www.katholisches.info újságírója szó szerint így kezdi cikkét: „XVI. Benedek nyugalmazott pápa Ferenc, hivatalban levő pápa kívánságára részt vett a 19 püspök és teológus bíborossá kreálásának ceremóniáján…” Majd így folytatja: „Ilyen kép se az elmúlt években, sem az egyház egész történelmében még nem volt. Két pápa, akik a Szent Péter bazilikában együtt vesznek részt egy liturgikus szertartáson, melynek a világegyház számára nagy jelentősége van.”
Nardi e bejelentés után az ismert és sokszor idézett katolikus [?] spanyol történész és blogger, Francisco de la Cigona megjegyzését idézi Ratzinger bíborossal kapcsolatban:
Ugyanez a hír magyarul: Ratzinger bíboros odáig ment, hogy elment a Szent Péter bazilikába egy pápai liturgikus eseményre, azaz részt vett azon a szertartáson, melynek keretében Bergoglio újbíborosokat kreált. Ráadásul mindezt Szent Péter apostol antiochiai székfoglalásának ünnepén, a lehető legjobban meggyalázva ezzel Krisztus személyét és a katolikus Egyház fő tisztségét, földi Helytartójának hivatalát.
XVI. Benedek lemondását követően az egész katolikus sajtóban olyanokat lehetett olvasni, hogy „mindez nem jelenti azt, hogy a jövőben a Vatikánban két fehér ruhás alak fog majd sétálni”, ilyesmire még gondolni sem kell senkinek. Ez még a megszólalók spontán „gyermeki katolikus” hitének (vagy legalábbis annak a maradványának) a megnyilvánulása volt.
Ez a történelmi folyamat azoknak a sorsát is megmutatja, akik így érvelnek (vagyis keresnek maguknak mentséget saját megroggyant hitükre): »A legrosszabb taktika, ha visszahúzódunk a „katakombákba”. Ott kell lennünk a NOM-os misén [vagy egy a felsőbbség új irányvonalát szolgaian képviselő FSSPX-es pap miséjén] és terjeszteni a tradíciót, felnyitni az emberek szemét, fáklyaként világítani a modernizmus sötétségében. Hogy egy NOM-mise mennyire érvényes és mennyire nem, azt döntse el az Úr, példaként pedig szolgáljon annak a hitetlen papnak története, kinek kezében a megtört ostyából kicsordult a vér, tehát az átváltoztatás úgy is megtörtént.« Sokak érvelése – különösen az ilyen kifejezés: „fáklyaként világítani a modernizmus sötétségében” – nem csak az emberi természet nem ismeretét, az ősbűn nem ismeretét, de még gőgöt is elárul. Egy tömegben soha nem a jók alakítják a rosszakat, hanem mindig fordítva, hiszen a „rossz” mindig erőszakosabb és hangosabb, következésképpen sikeresebb, hatásosabb a „jónál”. A fent említett vatikáni újságírók, az ú. n. konzervatív publicisták esete jól mutatja, hova jut az, aki „bent” marad, ahelyett, hogy „még a port is lerázná cipője talpáról”, ahogy Urunk Jézus Krisztus parancsolta azoknak, akik hitetlenek, tévúton járók közé kerülnek.
Arra a kérdésre pedig, hogy maga Ratzinger bíboros, Bergoglio és az említett újságírók hogyan juthattak erre a fokra, az a válasz, amit Williamson püspök úr említ mindig minden ilyen botrányos, szentségtörő viselkedés elsőrendű okaként: a hit meggyengülése, illetve elvesztése. Csak azok tehetnek ilyesmit, csak azok írhatnak ilyesmit, csak azok becsülhetik alá, ismerhetik félre ennyire Szent Péter utódának, Krisztus földi Helytartójának hivatalát, akik vagy már elvesztették hitüket, vagy akiknek soha nem volt hitük, vagy akiknek soha nem volt fogalmuk arról, hogy mit is jelent igazából a katolikus hit. Aki azt hiszi, hogy ezek túl kemény szavak, az olvassa el még egyszer tüzetesen Roberto de Mattei professzor írását: Egy civilizáció vége. Ebben állnak ezek a mondatok: »A leköszönés február 28-án történt meg, de XVI. Benedek előtte még közölte, hogy nyugalmazott [?] pápaként is a Vatikánban akar maradni. Ilyesmi eleddig még soha nem történt, és még megdöbbentőbb volt, mint maga a lemondás. … A két pápa [?] fotója, akik március 23-án Castel Gandolfo-ban közösen imádkoznak, és ezzel egy új pápai „diarchia” képét közvetítették a világnak, csak növelte azon napok zűrzavarát. De ez csak a kezdet volt. … Ha ez az az út, amin menni akarnak, akkor eljött az a pillanat, amiben ki kell mondani, hogy ez az út a szakadásba és az eretnekségbe vezet.«
|
vissza