Az önmagunk iránt való szelídség Részlet Szalézi Szent Ferenc könyvéből: FILÓTEA (3. rész 9. fejezet) A szelídség gyakorlásának egyik kiváló módja önmagunkra vonatkozik, hogy tudniillik soha föl ne induljunk önmagunk és tökéletlenségeink fölött. Mert a józan ész megkívánja ugyan, hogy gyarlóságaink fölött őszintén bánkódjunk, de azt nem parancsolja, hogy bánatunk haraggal, bosszúsággal és kedvetlenséggel legyen összekötve. E tekintetben úgyszólván naponként vétkeznek azok, kik azon bosszankodnak, hogy haragosak voltak, mert ily módon szüntelenül ápolják szívükben a haragnak lángját. S e jámbor elkeseredésük nemcsak nem segédkezik nekik szenvedélyük kiirtásában, hanem ellenkezőleg azt mindig mintegy készenlétben tartja, hogy a legelső alkalommal ismét lángra lobbanjon. Az ilyetén bosszankodásnak s haragos kitöréseknek gyökere a kevélység s a rendetlen önszeretet, mely tökéletlenségeink láttán elszomorodik és nyugtalankodik. A hibáink fölött érzett bánatnak két tulajdonsága legyen: a nyugalom s a szilárdság. Az az ítélet, melyet nyugodt kedélyállapotban mond ki a bíró a bűnös fölött, sokkal hathatósabb, mint az, melyben fölindulás és szenvedély vezeti őt; mert ebben a büntetést nem a vétség természete, hanem izgatott kedélyhangulata szerint állapítja meg. De sőt azt is mondom, sokkal hasznosabb, ha a bűneink fölött érzett fájdalom nyugodt és tartós, mint hogyha bosszús és kesernyés, de gyorsan elmúló. Izgatott lelkiállapotunkban ugyanis nem vétkeink milyensége, hanem inkább hajlandóságaink szerint ítéljük meg magunkat. Például, ha valaki a tisztaság erényét buzgó odaadással gyakorolja, nagy keserűséggel telik majd el, ha ezen erény ellen vétett; de talán mosolyog a durva rágalmazó szó fölött, amelyet mondott. Ellenben, aki a rágalmat gyűlöli, nagyon bánkódik majd, ha a szeretet ellen vétett, de talán semmibe sem veszi, ha a tisztaság ellen súlyosabban vétkezett. És ez onnan van, hogy mindkettőnek a lelkiismerete nem a józan ész, hanem a szenvedély után indul. Hidd el nekem, Filótea, hogy a szelíd atyai intelem sokkal alkalmasabb a gyermek megjavítására, mint a heves és szenvedélyes rendreutasítás. Éppígy szívünk is, ha szelíden s nyugodtan, részvéttel, nem pedig keserűséggel utasítjuk rendre elkövetett bűnei miatt, és kedvességgel biztatjuk a megjavulásra: nagyobb s mélyebb fájdalmat fog érezni, mint hogyha heveskedésünkkel megszomorítjuk. Ha föltettem magamban, hogy a hiúságtól óvakodom s aztán mégis beléje estem, nem utasítanám magam rendre ilyetén szókkal: Hát te nyomorult, nem vagy te megvetésre méltó, hogy föltételeid ellenére is megint hiú voltál? Pirulj halálra! Föl ne merj többé nézni az égre! Te vak, te szemtelen, te hűtelen teremtménye Istennek! – Ó valóban nem szólnék így! Ellenkezőleg a részvét szavaival utasítanám magam rendre ilyen módon: Ó szegény szívem! Ismét belekerültél a hálóba, melyet pedig elkerülni akartál. Ó, állj ismét talpra s vigyázz, hogy bele ne essél újra. Kérd Isten irgalmát s reméld a jövendőben az ő oltalmát s lépj az alázatosság ösvényére. Bátorodjál neki, Isten majd megsegít s ő vele még sok jót tehetsz! – Ilyen szelíd dorgálásra erősen föltenném magamban, hogy e hibát többé el nem követem s hogy lelkiatyám tanácsa szerint mindent megteszek, ami ezen célra szükséges. De ha ily kíméletes útbaigazításra szívünk nem hajlik, érzékenyebb szemrehányást, szigorúbb s komolyabb rendreutasítást kell alkalmaznunk, hogy látván saját állapotát, megszégyenüljön. Azonban a szigorú feddésnek is arra kell irányulnia, hogy szívünkben Isten iránt szent és vigaszteljes bizalom ébredjen föl a királyi bűnbánónak példája szerint, ki bánatos lelkét reggelenkint így vigasztalá: „Miért vagy szomorú, én lelkem? És miért háborgatsz engem? Bízzál az Istenben, mert még hálát fogok neki adni; ő orcám szabadítója és én Istenem.” (Zsolt 42,5) Nyugodt lélekkel kelj tehát föl esésedből, bevallván mély alázattal Isten előtt gyarlóságodat. A fölött azonban ne csodálkozzál, hogy elestél. Mert csoda-e, ha a betegség beteg, a gyengeség gyenge s a gyarlóság gyarló? Egyúttal minden erődből utáld meg vétkedet és Istenbe vetett nagy s erős bizalommal térj az erény útjára vissza, melyet botlásod által elhagytál. Dolgainkat szorgalmasan, de nyugtalanság és aggodalom nélkül végezzük Részlet Szalézi Szent Ferenc könyvéből: FILÓTEA (3. rész 10. fejezet) Dolgainknak szorgalmas és iparkodó végzése nagyban különbözik a nyugtalan és aggodalmas kapkodástól. Az angyalok minden lehető buzgalommal munkálják üdvünket, a szeretet viszi ugyanis őket erre s boldog állapotuknak nyugalmát és békéjét ez nem zavarja meg. Azonban bármennyire buzgólkodnak is üdvösségünk körül, nem nyugtalankodnak, és nem kapkodnak soha, mert boldogságukkal ez teljesen ellenkeznék. Tehát gondosan és igyekezettel végezd minden dolgodat, Filótea; mert Istennek szent akarata, hogy szorgalmasan járj el abban, amit reád bízott. Munkád közben azonban ne heveskedjél s ne nyugtalankodjál, mert kedélyünk erős felindulása elhomályosítja értelmünket s akadályul szolgál, hogy jól végezzük azt, amire vállalkoztunk.      Midőn Urunk Mártát rendreutasította, így szólt hozzá: „Márta, Márta, szorgalmatos vagy és sokban törődő!” (Lk 10,41) Filótea, jól figyelj erre! Ha Márta okosan szorgoskodik vala, nem fogta volna el őt nyugtalanság; de mivel sebtében cselekedett mindent, zavart csinált, s ezt kifogásolta benne az Úr.      A csendesen és nyugodtan járó folyamok vizei nagy hajórakományokat hordanak; a csendes eső megtermékenyíti a földet. Ellenben a rohanó folyók s a hegyi patakok pusztítva s dúlva árasztják el az egész vidéket s a közlekedésre alkalmatlanok; amiként a felhőszakadások és zivataros esők is nagy károkat okoznak a mezőkön s a réteken. Sohasem szokott sikerülni, amihez nagy tűzzel fogunk hozzá. Hisz már a régi közmondás azt tartja; Lassan járj, tovább érsz. Azt mondja a bölcs Salamon: Aki szalad, könnyen elesik; s ha jól végezzük dolgunkat, mindig jókor végezzük. A herék nagyon kevés viaszt s mézet készítenek, pedig jobban dongnak s fürgébbek, mint a méhek. Éppígy azok is, kik zajos kapkodással végzik dolgukat, csak keveset végeznek s azt is többnyire rosszul.      A legyek nem erejükkel, hanem sokaságukkal vannak terhünkre; éppígy fontosabb dolgaink is kevésbé nyugtalanítanak bennünket, mint a sok apró. Nyugodt lélekkel fogadd tehát dolgaidat úgy, ahogyan érkeznek s végezd őket kellő sorrendben. Mert hogyha mindent egyszerre s rendszertelenül akarsz megtenni, a túlságos megerőltetés kifárasztja lelkedet, s csak azt éred el, hogy teljesen kimerülsz, ami aztán hátrányodra leszen. Minden dolgodban pedig az isteni Gondviselés legyen támaszod; munkádnak sikere egyedül ő tőle függ; de neked is okosan s megfontolással vele együtt kell fáradoznod. Légy meggyőződve, hogy Istenben bizakodó munkád mindig sikeres lesz, mondják bár azt jónak vagy rossznak az emberek. A földi vagyon szerzésénél s kezelésénél, kövesd a kis gyermekek példáját, kik egy kézzel atyjukba kapaszkodnak, a másikkal pedig gyümölcsöt vagy virágot szednek. Vagyis munkád közben meg ne feledkezzél, hogy mennyei Atyádtól függsz, s az ő oltalma alatt állsz, ki a zsoltár szerint kézen fog téged, hogy semmi baj ne érjen.      Időközönkint fordítsd feléje tekintetedet, hogy megtudjad, helyesli-e foglalkozásodat. Főleg arra ügyelj, hogy a bírvágy el ne szakítson tőle s oltalmától meg ne fosszon; mert ha ezt elveszíted, botlás nélkül egy lépést sem tehetsz. Tehát, Filótea, mindennapi s nem sok gonddal járó dolgaidat úgy végezd, hogy ne annyira ezekre, hanem inkább Istenre gondolj; ha pedig dolgaid oly fontosak, hogy egész figyelmedet lekötik, akkor is gondolj néha Istenre, miként a hajósok, kik inkább néznek az égre, mint a tengerre, hogy hajójukat szerencsésen kormányozzák. Ha így cselekszel, Isten veled, benned s javadra dolgozik majd, s megadja munkádnak azon vigasztaló sikert, melyet óhajtottál. Feltéve: 2014. március 22.