A Rítusok Szent Kongregációja tette közzé a pápai rendeletet: a „Quemadmodum Deus” kezdetű dekrétumot. A rendelet szövege a következő:
„Amiképpen a mindenható Isten Józsefet, Jákob pátriárka fiát egész Egyiptom fölé helyezte, hogy az emberek számára megmentse a gabonát, úgy szemelt ki Ő, amikor az idők teljessége, azaz az az idő, hogy Egyszülött Fiát, a világ Üdvözítőjét a földre küldje, elérkezett, egy másik Józsefet, akinek előképe az első volt, és házának és tulajdonának urává és intézőjévé tette, és rábízta legdrágább kincsei védelmezését.
József menyasszonya a Szeplőtelen Szűz Mária volt, aki a Szentlélek által Urunk Jézus Krisztust szülte, aki nem tartotta méltóságának alulinak, hogy az emberek József fiának tartsák, és aki alávetette magát neki. Az, Akit számtalan király és próféta óhajtott látni, József nem csak láthatta, hanem érintkezhetett vele, atyai érzelmekkel szerethette, átölelhette és megcsókolhatta. A legnagyobb gondoskodással nevelte fel Azt, akit a hívek mint a mennyből alászállott kenyeret fogadhatnak, hogy ily módon az örök életre jussanak.
Ezen fennkölt méltóság okán, mellyel Isten leghűségesebb szolgáját felruházta, az Egyház Szent Józsefet menyasszonyával, a Szűzzel és Istenanyával együtt, mindig a legnagyobb mértékben tisztelte és magasztalta, és a szorongattatások közepette közbenjárásáért esedezett.
Ezért most, amikor e szerfelett fáradságos időkben az Egyházat minden oldalról ellenségek szorongatják és oly nagy szerencsétlenség alatt gyötrődik, hogy istentelen emberek azt állítják, hogy a pokol kapui már erőt vettek rajta, az egész katolikus világ tiszteletreméltó atyái a legfelsőbb pásztorhoz fordultak saját és a hívek kérésével, hogy legyen kegyes Szent Józsefet az Egyház patrónusává emelni. E vágyukat és kérésüket a szent ökumenikus zsinat alatt a Vatikánban még nyomatékosabban megismételték.
Így Szentatyánknak, IX. Pius pápának úgy tetszett, hogy az atyák kívánságának, miszerint magukat és minden hívőjüket a szent pátriárka, József fölöttébb hatalmas védelmére bízhassák, meghallgassa és Józsefet ünnepélyesen a katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította ki. Egyben azt is elrendelte, hogy Szent József március 19-ei ünnepe mostantól duplex első osztályú ünnep legyen, azonban – a böjti időre való tekintettel – oktáva nélkül. Elrendelte továbbá, hogy ezt a határozatot a Rítusok Szent Kongregációja a Szeplőtelen Szűz és Istenanya, Szent József legszüzebb menyasszonyának mai ünnepén hirdesse ki. Minden ezzel ellenkező rendelkezés hatályát veszti.”
2. Már láttuk [Zaby atya egy korábbi írására céloz], hogy milyen szoros kapcsolat és milyen mély összefüggés van e pápa két nagy dogmája – a Szeplőtelen Fogantatás és a pápai tévedhetetlenség – között, és hogy ezek a hitigazságok milyen alapvető fontossággal bírnak a katolikus Egyház számára. Azt mondhatjuk, hogy Szent Józsefnek az Egyház védőszentjévé való emelésével és ezzel bizonyos értelemben e két dogma őrzőjévé tételével, IX. Pius pápa bevégezte nagy művét. Ugyanis ezekkel tántoríthatatlan oszlopokat állított fel az Egyház gyermekeinek védelmére és örömére, illetve ellenségeinek a rémületére és romlására.
3. Mivel a nagyböjtre való tekintettel a március 19-i József-ünnepet nem lehet megfelelő ünnepélyességgel megülni, például az őt megillető nyolcadot sem lehet megtartani, egy második József ünnep is létezik, mégpedig Húsvét oktávája utáni második hét szerdáján: „In solemnitate S. Joseph Sponsi B. Mariae Virg., Confessor et Ecclesiae Universalis Patroni“, Duplex I. class. cum Octava communi.” – Ezt az ünnepet XII. Pius 1955-ben eltörölte, illetve egy újonnan kreált ünneppel: a május 1-i „József, a munkás” ünneppel helyettesítette. E lépésével nyilván a szocialista „munka ünnepét” akarta ellensúlyozni.
Eközben azonban sajnos elkerülte a figyelmét, hogy a modern értelemben vett „munkás” fogalma az összes emberhez nem méltó, a mai munkával együtt járó körülményével, melyek a szocializmus és a kommunizmus keletkezése számára táptalajt szolgáltatott, valójában csak az ipari forradalom egyik terméke, és a korábbi időkben teljesen ismeretlen volt. Szent József, mint Dávid királyi nemzetségéből származó kézműves, aki a galileai Názáretben nyilván saját kis házzal rendelkezett és saját műhelyében dolgozott, egyszerűen nem alkalmas arra, hogy a modern „proletariátus’ számára szenvedő társsá és példaképpé formálják át. Sokkal inkább kell attól félni, hogy itt e nagy szenttel és ünnepével politikai visszaélés történt, ami Krisztus nevelőapjának valószínűleg nem nagyon tetszik.
4. Persze még ennél is vadabbul nyúlt hozzá Szent Józsefhez Angelo Giuseppe [József] Roncalli, azaz XXIII. János, aki második védőszentjét állítólag annyira tisztelte, hogy a „Le voci che da tutti” apostoli irattal 1961. március 19-én a II. Vatikáni Zsinat patrónusának nevezte ki, és nevét 1962. november 13-án rövid úton a szentmise kánonjába illesztette. Ezt a kettős ismételt visszaélést bizonyos értelemben Bergoglio vitte tökélyre, aki „Ferenc pápaként” sokban Roncalli örökébe lépett, és állítólag majdnem XXIV. Jánosnak nevezte el magát. Bergoglio-t nem csak Szent József ünnepén, 2013. március 19-én iktatták be ünnepélyesen hivatalába, hanem nem sokkal később, május 1-én utasítására az Istentiszteletek Kongregáció „Paternas vices” dekrétumával elrendelte, hogy Szent Józsefet „a jövőben a rendes római rítus minden kánonjában meg kell említeni”. E visszaélések eddigi megkoronázása a Vatikán államnak az új pápai dupla-fő, Ferenc-Benedek által 2013. július 5-én Szent József és Szent Mihály arkangyalnak való felajánlása volt.
Ezek után feltehetjük a kérdést, vajon örült-e Szent József mind eme „tiszteletadásnak”? Mégiscsak úgymond az ő patronálása mellett alakították át a II. Vatikáni Zsinaton Krisztus szent és szeplőtelen menyasszonyát, az Egyházat egy hibákkal teli és bűnös „ember tákolta egyházzá”, és az ő szent és szeplőtelen menyasszonyát, a Boldogságos Szűz Máriát, az Egyház ősképét ezen „ember tákolta egyház” tagjává degradálták. Az ő nevével fosztották meg a szent római misekánont érinthetetlenségétől, amivel jelentős lépést tettek a szentmise szétzúzása felé, és most még azt is el kell viselje, hogy a „fattyú rítus” minden „kánonjában” prominens helyen szerepeljen, és a zsinati Vatikán felett a kollegiális „péteri szolgálatot” is a nyakába varrják. Vajon ez az igazi József-tisztelet és-ájtatosság, vagy nem inkább e nagy szent súlyos megsértése?
5. Biztosak lehetünk abban, hogy ott, ahol Szent Józsefet valóban tisztelik, a Szeplőtelen Fogantatáshoz és a tévedhetetlen, szeplőtelen és szent Egyházhoz is ragaszkodnak, mely az ő különleges védelme alatt áll. És természetesen az igazi József-ájtatossághoz tartozik az ő csodálatos erényeinek az utánzására szolgáló igyekezet, azon erényeknek, melyeket a József-litániában sorolunk fel, amit Szent X. Pius 1909-ben approbált a liturgikus használat számára. A litániában például „Joseph justissime”, a legigazságosabb Józsefnek tiszteljük. Mit lehet ezek után egy olyan közösségről tartani, aki az előző évben nagy pompával végzett el egy Szent Józsefnek szóló felajánlást, miközben ezzel egyidőben a jog és az igazságosság mindennemű betartása nélkül saját soraiban a nem kívánatos papokat üldözi, és őket gyakran több évtizedes önfeláldozó és kifogástalan szolgálat után egy fillér nélkül az utcára teszi, anélkül, hogy ők bármi másban vétettek volna, mint hogy a hit nevében folytatták ellenállásukat a zsinati egyházzal szemben, amely egyház azonban az elöljárók számára többé már nem tűnik elvtelennek?
Ha tehát mi Isten Anyjának vőlegényéhez, Isten Fiának a nevelőatyjához és az Anyaszentegyház védőszentjéhez az igazi áhítatot és ájtatosságot akarjuk gyakorolni, akkor nem elégedhetünk meg azzal, hogy egyszerűen imádkozunk Szent Józsefhez, védőszentté nyilvánítjuk, vagy magunkat neki ajánljuk, hanem neki sokkal inkább utánozni érdemes példaképpé kell válnia a számunkra a tisztaságban, az okosságban, az igazságosságban, a hűségben, az erőslelkűségben, az „igazi!) engedelmességben, a türelemben és a szegénységben. Nem éppen ezek azok az erények, melyekre a mai, oly sötét időben különösen szükségünk van?
6. Mindenekelőtt Szent József egyedülálló tisztasága volt az, ami őt a szűzi Istenanya alkalmas őrzőjévé és az Anyaszentegyház védelmezőjévé jelölte ki. Hiszen ki bízná rá a legtisztább edényt egy tisztátalan emberre? Nem éppen az korunk jellegzetessége, hogy minden tisztát be kell mocskolni, és hogy a II. Vatikáni Zsinatnak Jézus Krisztus szent Egyházát a föld mocskába kellett rángatnia? Nem ez a zsinat jelentette a fanfárt az 1968-as kultúrforradalom számára annak minden mocskával és tisztátalanságával?
Az erények, amivel Szent József Isten törvényét szerette, a 118. zsoltárban vannak lejegyezve: „Boldog, akinek útja szeplőtelen, aki az Úr törvénye szerint él. Boldog, aki követi útmutatásait, s aki egész szívével keresi őt. Az nem követ el gonoszságot, hiszen az ő útján halad. Magad hirdetted ki törvényedet, hogy tartsuk meg hűségesen. Bárcsak szilárdak volnának útjaim, és megtartanám, amit parancsoltál! Sohasem vallok szégyent, ha ügyelek minden végzésedre. Tiszta szívből áldani foglak, ha igazságos döntéseidet megismerem. Megteszem, amit elrendeltél, te pedig ne hagyj el engem soha! Hogyan tartja tisztán az ifjú útjait? Ha követi tanításodat. Egész szívemből kereslek téged, ne hagyj parancsaidtól eltávolodnom! Szívembe rejtem szavaidat, nehogy vétkezzem ellened. Légy áldott, Uram, s taníts meg törvényeidre!” (Zsolt 118,1-12) – Nem Szent József lelkületének kifejeződését találjuk itt csodálatos módon? Nem itt van igazságossága és egyúttal tisztasága megalapozva?
Megingathatatlan igazságossága belső konfliktusokat is szerzett neki, például akkor, amikor meg kellett állapítania, hogy legtisztább menyasszonya gyereket vár, és neki őt ezért a törvény szerint egyfelől házasságtörőként kellett volna kezelnie, másfelől azonban nem tartotta képesnek egy ilyen gonosztettre. Ezért bölcsességében megoldást akart találni, és végül úgy határozott, hogy titkon bocsátja el. Egyiptomból való visszatérésekor is azt tanácsolta az okossága, hogy kerülje el Heródes fiának, Archelaus-nak felségterületét. Mindkét esetben szent engedelmessége tökéletesítette be okosságát. Mert mindkét esetben úgy találta meg a megoldást, hogy a szent angyalnak engedelmeskedett.
Engedelmességében Szent József mindazt a tulajdonságot megmutatta, amit egy embernek birtokolnia kell. Szívesen, azonnal és pontosan engedelmeskedett (hiszen az engedelmességnek ezek a követelményei). Még azon az éjszakán felkelt, vette Máriát és a gyermeket, és Egyiptomba menekült. Az Istennel szembeni engedelmességet a földi tekintélyekkel szemben is gyakorolta, legyen bár szó a pogány római császárról.
Ugyanakkor tudjuk, hogy létezik hamis engedelmesség is, és végszükség esetén Istennek jobban kell engedelmeskedni, mint az embernek. Ez a jogszerű tekintélyekkel szemben is érvényes, hát még azokkal szemben, akik saját magukat is „egyházjogilag irregulárisnak” tartják, és ugyanakkor egyházi áldozatként mutatják, akiknek feltétlen engedelmességgel kell tartoznunk.
Ugyanis az engedelmességünk elválaszthatatlan a hűségtől. Szent József rendíthetetlen hűséggel volt Ura, legszentebb menyasszonya, isteni nevelőfia iránt. Tőlünk is Isten, legszentebb Egyháza, a katolikus hit, Isten Anyja és az eucharisztikus Üdvözítő iránti rendíthetetlen hűséget követel hitünk. Ez a hűség követelt Szent Józseftől nagyfokú lelkierőt, türelmet és a szegénység szeretetét, és ennek így kell lennie ma velünk is.
7. Menjünk tehát mind Józsefhez, könyörögje ki számunkra ezeket az erényeket, és igyekezetünkben támogasson bennünket. Szent József, könyörögj érettünk!
[Zaby atya nem csak megírta ezt a cikket, de március 19-én, a szerda reggeli misén erről prédikált. Beszédében még hozzátette, hogy IX. Pius pápa környezetének nyomatékos kérése ellenére azért nem volt hajlandó Szent Józsefet bevenni a kánonba, mert az Egyház tévedhetetlensége elválaszthatatlanul összefügg a kánon érinthetetlenségével.
Ezért járt együtt az érinthetetlenség megsértése a tévedhetetlenség megszűnésével, azaz a kánon újjá alakítása a II. Vatikáni Zsinat egyházromboló újításaival.]
Lásd még a honlap következő cikkét: „Szent József – milyen egy igaz férfi? – Az emberi szív tisztességéről”
Feltéve: 2014. március 22.