57. FEJEZET Nem szabad nagyon kislelkűnek lennünk, ha némi bajba esünk 1. Fiam, jobban tetszik nekem a béketűrés és az alázatosság a bajban, mint a nagy vigasztalódás és ájtatosság a jó sorsban. Ugyan mit szomorkodol, ha ellened valami csekélyet tesznek vagy mondanak? Még akkor sem kellene fölindulnod, ha nagyobb volna a sérelem. Tehát most se vess reá ügyet. Nem az első, sem nem új, sem nem az utolsó, ha sokáig élsz.      Igen bátor vagy, amíg kellemetlenség nem ér. De sőt tanácsokat is adsz s másokat szóval biztatni is igyekszel; de ha váratlanul ajtód elé kerül a baj: elfogy a tanácsod s a bátorságod. Nézd mekkora a gyarlóságod, melyet sokszor kicsiny dolgokban is tapasztalsz; s mégis, ha valamely bántalom esik meg rajtad, az üdvösségedre szolgál. 2. Verd ki a fejedből, amennyire csak bírod; s ha fájdalmasan érint is az eset, de le ne üssön lábadról és ne foglalkozzál vele sokáig. Ha nem is örömmel, de legalább békével viseld el azt. S ha nem is veszed szívesen s bosszankodol is miatta: tartóztasd magad, s ne ejts olyan szót, amely fölött a kisdedek megbotránkoznak. Hirtelen bosszúságod hamar lecsendesedik, s a visszatérő kegyelem megédesíti belső fájdalmadat.      Élek én – úgymond az Úr – ki készséggel segítelek s a szokottnál nagyobb vigasztalásban részesítelek: ha bennem bizakodol s buzgón kéred segítségemet. 3. Nyugodtabb lelkületű légy s nagyobb türelemmel vértezd föl magad. Nem vész egészen kárba, ha gyakrabban ér csapás vagy súlyosabb kísértés. Ember vagy, nem Isten; test és nem angyal. Miként maradhatnál mindig az erénynek ugyanazon állapotában, mikor erre sem az angyal az égben, sem az ember a paradicsomban nem volt képes?      Én vagyok, ki a szomorúság által lesújtottakat fölemelem és megoltalmazom; és Istenségem környezetébe juttatom azokat, kik gyarlóságaikat beismerik. 4. Uram, áldott legyen a te szavad, mely ajkaidon a színméznél is édesebb. Ugyan hova lennék ennyi bajban és szorongatásban, ha szent igéiddel nem bátorítanál engem? Mit törődöm vele, mit és mennyit kell szenvednem, csak végül jussak el az üdvösség révpartjára.      Adj nékem jó véget és üdvösséges kimúlást e világból. Meg ne feledkezzél rólam, én Uram Istenem és vezess egyenes úton országodba. Amen. 58. FEJEZET A mélységes dolgokat és Istennek elrejtett ítéleteit nem kell feszegetnünk 1. Fiam, a mélységes dolgokról, Istennek elrejtett ítéleteiről ne vitatkozzál; ne keresd: miért nyer az egyik sok kegyelmet, a másik pedig nem; miért sújtom az egyiket nagyon, míg a másikat fölmagasztalom. Mindez fölülmúlja emberi fölfogásunkat; és sem emberi értelem, sem tudós vitatkozás nem éri föl Istennek végzéseit. Ha tehát ilyenekkel háborgat lelked ellensége, vagy kíváncsi emberek kutatnak ezek után, mondd a prófétával: „Igazságos vagy, Uram! Igazak végzéseid.” (Zsolt 118,137) És: „Az Úr ítéletei igazak és mind jogosak.” (Zsolt 18,10) Az én végzéseimet félni kell s nem feszegetni, mert emberi értelem meg nem foghatja őket. 2. A szentek érdemeit se feszegesd s ne vitatkozzál arról, ki szentebb közöttük s ki nagyobb a mennyországban. Az ilyenek sokszor szóváltásokat s haszontalan civódásokat támasztanak, de sőt a kevélységet és hiúságot is táplálják; amiből aztán ellenszenv és egyenetlenség származik, midőn az egyik ezt a szentet, a másik a másikat törekszik elbizakodottan nagyobbra tartani. Az ilyenek tudása és kutatása semmi haszonnal sem jár, sőt inkább a szenteknek ellenére van, mivel én nem az egyenetlenségnek, hanem a békének Istene vagyok (1 Kor 14,33.), mely béke inkább az alázatosságban áll, mint a magunk fölmagasztalásában. 3. Némelyik áhítatos buzgalmában inkább eme, mint ama szentekhez vonzódik; de ez a hajlandóság inkább emberi, mint isteni eredetű. Én teremtettem minden szentet; én adtam nekik a kegyelmet, én nyújtottam nekik a dicsőséget. Én ismerem mindegyiknek érdemeit; én megelőztem őket édességemnek áldásaival. (Zsolt 20,4)      Én öröktől fogva ismertem szeretteimet; a világból én választottam ki őket s nem ők engemet. Én hívtam őket kegyelmem által, én vonzottam őket irgalmasságommal, én vezettem őket számos kísértésen át. Én öntöttem szívükbe gazdag vigasztalásokat, én adtam nekik állhatatosságot a jóban, én jutalmaztam meg béketűrésüket. 4. Én ismerem közöttük az elsőt s az utolsót, s valamennyit kimondhatatlan szeretettel ölelem magamhoz. Minden szentben engem kell dicsérni; engem kell mindenek fölött áldani s tisztelni minden egyesben; én dicsőítettem s magasztaltam föl s én választottam ki őket minden megelőző érdemeik nélkül.      Aki tehát a legkisebbet megveti, a nagyot sem tiszteli; mert a kicsit s nagyot egyaránt én teremtettem. S aki valamelyik szentet kisebbíti, engem kisebbít s az egek minden lakóját. Hiszen mindnyájan egyek a szeretet köteléke által; egyek érzelemben, egyek akaratban s egyek a szeretetben. 5. Sőt, ami ennél is több, jobban szeretnek engem, mint magukat és saját érdemeiket. Mert elragadtatásukban, minden önszeretettől menten, egészen elolvadnak szeretetemben, amelyben azután boldogan megnyugodnak. Attól mi sem vonhatja el őket, sem el nem szakíthatja; mert örök igazsággal telve, a szeretetnek el nem oltható hevével lángadoznak.      Hallgassanak tehát a testi és érzéki emberek s ne szóljanak a szenteknek állapotáról azok, kik csak saját kedvteléseiket tudják szeretni. Azokat csökkentik, vagy nagyobbítják hajlandóságaik szerint, de nem az örök igazság tetszése szerint. 6. Sokan tudatlanok, főleg azok, kikben kevés a világosság és ritkán tudnak valakit tökéletes lelki szeretettel kedvelni. Természetes érzelemmel és emberi barátsággal még nagyon vonzódnak ezekhez vagy amazokhoz; s amilyen viselkedésük a földi dolgokban, éppolyan gondolkodásuk a mennyeiekről is.      Mert összehasonlíthatatlan különbség van aközött, amit a tökéletlenek gondolnak s a között, amit fölvilágosított férfiak felső kinyilatkoztatás által szemlélnek. 7. Óvakodjál tehát, fiam, kíváncsian szólni azokról, mik tudásodat fölülmúlják; inkább oda igyekezzél s arra törekedjél, hogy Isten országában legalább is az utolsó lehess.      S ha tudná is valaki, hogy ki szentebb másnál s ki nagyobb mennyeknek országában, mit használna neki e tudás, hacsak ebből kifolyólag előttem meg nem alázkodnék s nevemnek nagyobb magasztalására nem gyulladna. Kedvesebb dolgot mível Isten előtt, ki arra gondol, mily nagyok bűnei s mily csekélyek erényei s mily távol áll a szentek tökéletességétől: mint az, ki ezeknek nagy vagy kicsiny voltáról vitatkozik. Okosabb dolog a szentekhez buzgó imával és könnyhullatással fordulnunk és dicsőséges segedelmüket alázatos szívvel kérnünk, mint az ő titkaikat hiábavaló vizsgálódással kutatnunk. 8. A szentek egészen s teljesen elégedettek; vajha az emberek is megelégedettek tudnának lenni s tudnák hiábavaló beszédeiket fékezni. A szentek érdemeikkel nem dicsekszenek, mert önmaguknak semmi jót sem tulajdonítanak, hanem mindent énnekem; mert végtelen szeretetből mindent én adtam nekik. Ők az istenségnek oly nagy szeretetével s oly mindent fölülmúló örömmel vannak tele, hogy dicsőségüknek nincsen semmi híja, és boldogságukban nem lehet semmi hiány.      Mennél nagyobb a szentek dicsősége, annál nagyobb alázatosságuk s annál közelebb állnak hozzám s nekem annál kedvesebbek. Ezért olvashatod a Szentírásban, hogy koronáikat letették Isten előtt s leborultak a bárány előtt s imádták azt, ki mindörökkön örökké él. (Jel 4,10) 9. Sokan kérdezik, ki nagyobb Isten országában; pedig azt sem tudják, vajon méltók lesznek-e, hogy a legkisebbek közé soroltassanak? Az égben, hol mindenki nagy, legkisebbnek lenni is nagy dolog; mert ott mindnyájan Isten fiainak hivatnak s azok lesznek.      Midőn ugyanis a tanítványok azt kérdezték, ki nagyobb Istennek országában, feleletül ezt kapták: „Ha meg nem tértek s nem lesztek, mint a kisdedek, nem mentek be mennyeknek országába. Aki tehát megalázza magát, mint e kisded, az nagyobb mennyeknek országában.” (Mt 18,3-4) 10. Jaj azoknak, kik a gyermekek alázatosságát önkéntesen magukra nem veszik; mert a mennyországnak alacsony kapuja nem bocsátja be őket. De jaj a gazdagoknak is, kik itt kincseikkel vigasztalódnak; mert míg a szegények bemennek Isten országába, ők majd kívül rekednek és jajveszékelnek.      Örüljetek alázatosak és örvendezzetek szegények, mert a tietek Isten országa, ha t. i. igazságban folyt le éltetek. 59. FEJEZET Istenbe vessük minden reménységünket és bizodalmunkat 1. Uram, Istenem, miben bizakodhatom én ezen a világon, s mi az én legnagyobb vigasztalásom az ég alatt? Nemde te, én Uram Istenem, kinek irgalmassága határtalan. Volt-e jó sorom nélküled; s lehetett-e rossz sorom, ha te velem voltál? Inkább legyek szegény teéretted, mint gazdag nélküled. Inkább zarándokolok veled a földön, minthogy nélküled bírjam az eget. Ahol te vagy, ott van az ég; s ahol te nem vagy, ott a halál s a pokol vagyon.      Te vagy az én vágyódásom: azért utánad kell sóhajtoznom, hozzád kiáltanom s könyörögnöm. Hisz senkiben sem bízhatok meg teljesen, hogy kellő időben segít szükségeimen, mint egyedül csak tebenned, én Istenem! Te vagy reménységem, te vagy bizodalmam, te vagy vigasztalóm és hűséges segítőm mindenben. 2. Mindenki a magáét keresi; te kizárólagosan az én előmenetelemet s az én üdvösségemet akarod s mindent javamra fordítasz. Bár sok kísértést és bajt bocsátasz reám, de mindezt az én hasznomra rendeled, ki szeretteidet ezernyi módon szoktad próbára tenni. S ha próbára tész, akkor is úgy kell, hogy szeresselek és dicsérjelek, mintha égi vigasztalásokkal töltenél el. 3. Azért tehát tebeléd helyezem, én Uram, Istenem, minden reménységemet s menedékemet; reád hagyom összes bajaimat és szorongatásaimat; mert azt tapasztalom, hogy minden gyarló és állhatatlan, ami kívüled van. Mert mit sem használ a sok jó barát, nem nyújthatnak segítséget a hatalmasok, sem a bölcsek nem láthatnak el okos tanáccsal, sem a tudós könyvek nem vigasztalnak, sem nem adhat függetlenséget bármely drága kincs, sem a rejtett hely nem szolgál menedékül: ha te nem vagy velem, ha nem segítesz, nem vigasztalsz, nem oktatsz s nem óvsz meg engem. 4. Ugyanis mindaz, mi arra látszik szolgálni, hogy békét s boldogságot szerezzen: tenélküled semmi és valóban semmi boldogságot sem nyújt. Tehát minden jónak kútforrása, életünknek koronája, a bölcsességnek mélysége te vagy; szolgáidnak legerősebb vigasztalása az, hogy benned mindenekfölött megbízhatnak. 5. Rajtad függnek szemeim, benned bizakodom, én Uram Istenem, minden irgalomnak atyja. Áldd meg és szenteld meg lelkemet mennyei áldásoddal, hogy szent hajlékoddá s örök dicsőségednek székhelyévé váljék; és istenségednek e templomában ne legyen semmi, ami szent felséged szemeit bánthatná.      Nagy jóságoddal s gazdag irgalmaddal tekints reám s hallgasd meg szegény szolgádnak könyörgését, ki messze számkivetésben jár a halál árnyékának országában. Oltalmazd s óvjad szolgád lelkét a romlandó élet annyi veszélyei között és segítő kegyelmeddel vezesd el a béke útján az örök világosság otthonába. Amen. Feltéve: 2014. június 21.