43. FEJEZET A világi tudomány hiábavalósága 1. Fiam, ne hallgass az emberek szép és föllengző beszédeire, mert Istennek országa nem a beszédben, hanem az erőben áll. (1 Kor 2,4.)      Az én szavaimra figyelj, melyek fölgyújtják a szívet s az elmét megvilágosítják, magadbaszállásra vezetnek és sokféle vigasztalást nyújtanak. Az én igéimet sohase olvasd azon szándékkal, hogy tudósabbnak és bölcsebbnek látszassál.      A vétkek kiirtására törekedjél; mert ez nagyobb hasznodra lesz, mint sok nehéz kérdésnek a tudása. 2. Ha sokat tanulsz és sokat tudsz, mindig az egy örök forráshoz kell visszatérned. Én tanítom meg az embereket a tudományra; én világosítom meg a kisdedek értelmét s pedig jobban, mint azt ember tenni képes. Akit én tanítok, csakhamar bölcs lesz és nagyot halad a lelkiekben.      Jaj azoknak, kik kíváncsian tudakolnak sok mindenfélét az emberektől, de az én szolgálatommal keveset törődnek. Eljő az idő, mikor megjelenik a mesterek mestere, Krisztus, az angyalok Ura, hogy mindenkitől kikérdezze a föladott leckét, vagyis hogy mindenkinek megvizsgálja a lelkiismeretét.      S akkor gyertyája világánál felkutatja Jeruzsálemet és föltárul majd, amit a sötétség elrejtett s az ajkak okoskodásai akkor elnémulnak. 3. Én vagyok az, aki az alázatos elmét egy pillanat alatt úgy megvilágosítom, hogy az örök igazságok okaiba jobban behatol, mint hogyha tíz évig járt volna iskolába. Én hangos beszéd nélkül, vélemények zavara nélkül, dicsvágy nélkül, az okoskodások harca nélkül tanítok.      Én vagyok, ki azt tanítom, hogy a földieket vesd meg, a jelenvalóktól fordulj el, az örökkévalókat keresd s azokban leld kedvedet; a botrányokat szenvedd el, minden reményedet belém vesd, kívülem mit se kívánj és engem miudenekfölött lángolón szeress. 4. Mert volt már olyan, ki az én szeretetemből tanulta meg az isteni dolgokat s beszédét mindenki megcsodálta. Többre vitte, hogy mindenről lemondott, mint hogyha mélységes dolgokat tanult volna.      Mindazonáltal az egyiket általános, a másikat különös dolgokra tanítom meg; némelyeknek jelekben és kedves képekben mutatkozom, másoknak nagy világosságban nyilatkoztatom ki a titkokat. Minden jó könyvnek egy a tartalma, de nem egyforma mindenkinek az okulása; mert a lelket én tanítom az igazságra, én vizsgálom a szívet, én értem át a gondolatokat, én gyámolítom a cselekedeteket, mindenkinek annyit adván, amennyit megfelelőnek tartok. 44. FEJEZET Külső dolgokkal nem kell foglalkozni 1. Fiam, sokban tudatlannak kell lenned, magadat a földön szinte halottnak tekintened, mint akinek az egész világ keresztre van feszítve. Sokat meg sem kell hal1anod s csak azzal foglalkoznod, mi neked békét szerez. Hasznosabb a kelletlen dolgokat észre sem venni s kinek-kinek meghagyni a maga véleményét, mint szóvitába keveredni.      Egyébként pedig, ha a dolgod Istennél rendben van s az Ő ítéletére gondolsz, könnyen elviseled, ha a vitában legyőztek. 2. Ó Uram, hova jutunk? A földi kár fölött siránkozunk, csekély nyereségért látunk-futunk, de a lelki kárról megfeledkezünk s nagy későn is alig gondolunk reá. Aminek kevés vagy semmi a haszna, azzal törődünk, ami pedig mindenekfölött szükséges, azt elhanyagoljuk; mert az ember rendszerint külső dolgok után jár; s ha csak gyorsan magához nem tér, bele is merül azokba. 45. FEJEZET Nem kell hinni mindenkinek s nyelvünk könnyű botlása 1. .Segíts ki minket, Uram, a szorongásból; mert hiábavaló az ember segedelme.. (59. Zsolt 59,13)      Mily sokszor nem akadtam hűségre ott, ahol azt nagyon vártam? És hányszor akadtam reá még ott is, ahol legkevésbé gondoltam? Hiábavaló tehát az emberekben való reménykedés; az igazaknak üdve tebenned van, Uram.      Áldott légy Uram Istenem mindenben, ami rajtunk megesik. Gyarlók vagyunk és állhatatlanok; hamar csalatkozunk és megváltozunk. 2. Ugyan van-e ember, ki mindenben oly óvatos és körültekintő, hogy néha ne csalódjék és zavarba ne essék? Csak aki benned bízik Uram s téged egyszerű szívvel keres, csak azt nem éri egykönnyen csalódás.      S ha valami baj éri, bármennyire keveredett is belé, te gyorsan kimented őt vagy megvigasztalod; mert te nem hagyod azt el, ki mindvégig benned bízik. Ritka az olyan hű harát, ki barátjának minden hajában helyt áll. Egyedül csak te vagy, ó Uram, hűséges mindenben s nincs hozzád hasonló. 3. Ó mily bölcsen beszélt az a bizonyos jó lélek, mely így szólt: lelkemnek erőssége és gyökere Krisztus! Ha rólam is állna ez, akkor nem zaklatna oly könnyen az emberi félelem s a gonosz beszédek nyila nem ingerelne annyira föl. De hát ki láthat előre mindent s ki óvakodhatik a jövendő bajoktól? Ha az előrelátottak is sértenek sokszor, vajon az előre nem látottak nem sebeznek-e majd erősen?      De hát miért nem óvakodott jobban az én szegény fejem? Miért hittem oly könnyen másoknak? Emberek vagyunk, gyarló emberek, bár sokan angyaloknak tartanak és mondanak bennünket.      Kinek higgyek, Uram, kinek higgyek, ha nem neked? Te vagy az igazság, mely sem nem csal, sem meg nem csalható!      S aztán: minden ember hazug (Zsolt 115,2), gyenge, állhatatlan, aki különösen szavai által botlik, úgy hogy alig szabad elhinnünk azt is, ami első tekintetre igaznak látszik. 4. Mily bölcsen intettél, hogy az emberektől óvakodjunk, mivel „az ember ellensége az ő háznépe” (Mt 10,36), és ne higgyük azonnal, mihelyt valaki azt mondja: íme itt van, vagy íme ott van! De én a magam kárán tanultam s vajha óvatosabb lennék ezután, nem pedig oktalan!      Légy óvatos, így szólt valaki, légy óvatos s ne add tovább, amit mondok. S midőn én hallgatok s a titkot megőrzöm, nem bír hallgatni az, ki a titoktartásra fölkért, hanem azonnal elárulja magát s elárul engemet s aztán tovább megy. Az ilyen fecsegő és oktalan emberektől ments meg engem Uram, nehogy kezeikbe kerüljek s magam is ilyképen vétkezzem.      Igaz beszédet és szótartást adj ajkamra s az álnok nyelvet távolítsd el tőlem. Amit mástól nem akarok szenvedni, attól magamnak is óvakodnom kell. 5. Ó mily jó és békétszerző, ha másokról hallgatunk, ha mindent különbség nélkül el nem hiszünk s a szót nem adjuk könnyelműen tovább; ha titkainkat kevés emberrel közöljük és mindig téged keresünk, ki a szíveket vizsgálod; ha nem a beszédeknek szele hajt bennünket, hanem kívül s belül egyaránt mindent akaratodnak tetszése szerint törekszünk megtenni.      Mennyire biztosítja a mennyei kegyelem megőrzését, ha elkerüljük azt, mi az emberek szemében feltűnő s nem kívánjuk azt, ami külsőleg csodálatot látszik kelteni, hanem teljes buzgalommal arra törekszünk, ami életünket megjavítja és bennünk buzgóságot kelt. Mily sokaknak ártott, hogy erényüket ismerték az emberek és időnek előtte dicsérték. Ellenben, mily nagy haszna volt annak, ki erényét elrejtette e gyarló életben, mely joggal mondható állandó kísértésnek és küzdelemnek. 46. FEJEZET Ha rágalmak érnek, bizakodjunk Istenben 1. Fiam, légy erős és bízzál bennem. Mi egyéb a szó, mint puszta beszéd, mely verdesi a levegőt, de a követ sem karcolja meg. Ha bűnös vagy, akkor a készséges javulás gondolatával foglalkozzál. Ha bűnről nem vádol lelkiismereted, akkor azt gondold, hogy mindezt szívesen tűröd Istenért. Nem nagy dolog, ha néha a bántó szókat eltűröd, ki a nagyobb csapásokat még úgy sem bírod elviselni.      S vajon a jelentéktelen eset nem azért érint-e oly nagyon, mivel még nagyon is érzéki vagy s kelleténél jobban figyelsz az emberekre? S mivel félsz, hogy lenéznek, nem akarod, hogy hibáidért megdorgáljanak, a mentegetődzések árnyékában keresel oltalmat. 2. Ha magadat jobban szemügyre veszed, be fogod látni, hogy még él benned a világ s az emberek kedvének hiú keresése. Midőn ugyanis a bűneidért járó megaláztatástól és megszégyenüléstől huzakodol, nyilvánvalóvá lesz: hogy sem igazán alázatos nem vagy, sem a világnak valóban meg nem haltál, sem a világ nincs neked keresztre feszítve.      De hallgass az én szómra s akkor az emberek tízezer szavával sem törődöl. Íme, ha mindent mondanának is rólad, amit a gonoszság csak kigondolhat, ugyan mit ártana neked, ha azt figyelemre se méltatnád és szúnyogszámba se vennéd. Hát akárcsak egy hajszálad is meggörbülne-e ebben? 3. Azonban, akinek szíve nincs helyén, sem Istent nem tartja szemei előtt: azt könnyen fölingerli a megszóló beszéd. De aki bennem bízik s nem akar mindenben a maga feje szerint eljárni, ahhoz nem férkőzik az emberi félelem.      Mert engem illet meg az ítélet és én ismerek minden titkot; én tudom, miként történt valamely eset; én ismerem azt, ki a méltatlanságot elköveti s azt, ki azt szenvedi. Tőlem eredt a szó s engedelmemmel történt az az eset, „hogy kinyilatkoztassanak sok szívből a gondolatok”. (Lk 2,35) Én megítélem az ártatlant s a bűnöst, de titkos ítéletemmel előbb mindkettőt próbára akartam tenni. 4. Az emberek ítélete sokszor csalódik; az én ítéletem igaz, biztos és nem forgatható föl. Legtöbbször titkos és kevesen értik meg egyes esetben; de sohasem téved és nem tévedhet, bár a balgák szemeiben hibásnak tetszik. Tehát, ha elítélnek az emberek, hozzám kell fordulnod s nem a magad véleményére támaszkodnod.      Az igaz nem zavarodik meg, bármit küld is reá Isten. S ha igazságtalan szót mondanak is ellene, nem sokat törődik vele. Amiként akkor sem fogja el hiú öröm, ha mások okosan kimentik őt. Azt gondolja ugyanis magában, hogy én vagyok „a szíveket és veséket vizsgáló Isten” (Zsolt 7,10), ki nem a külső szín és emberi látszat szerint ítélek. Mert az én szemeim előtt sokszor vétkes az, mit az emberi ítélet dicséretesnek tart. 5. Uram, Istenem, igazságos bíró, erős és türelmes, ki az emberek gyarlóságát és gonoszságát ismered, légy erősségem és teljes bizodalmam, mert öntudatom nem nyugtat meg engem. Te azt is tudod, amit én nem tudok; amiért is minden dorgálásban meg kell alázkodnom s azt szelíden elviselnem.      Bocsásd meg tehát kegyelmesen, ahányszor nem így cselekedtem s adj nekem új kegyelmet a nagyobb béketűrésre. Üdvösebb ugyanis nekem a te bőséges irgalmad bűneim bocsánatára, mint az én vélt igazságom annak védelmére, mi lelkiismeretemben rejlik.      És ha semmiről sem vádol lelkiismeretem, még akkor sem mondhatom magam megigazultnak; mert a te irgalmasságod nélkül „egy élő sem igazul meg a te színed előtt”. (Zsolt 142,2) Feltéve: Szent József oltalmának ünnepén, 2014. május 7.