„Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére érkezett, megkérdezte tanítványait: »Kinek tartják az emberek az Emberfiát?« Azok így válaszoltak: »Van, aki keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, van, aki Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.« Jézus tovább kérdezte: »Hát ti kinek tartotok engem?« Simon Péter válaszolt: »Te vagy Krisztus, az élő Isten fia.« Erre Jézus azt mondta neki: »Boldog vagy Simon, Jónás fia! Nem test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. S én azt mondom neked: te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyország kulcsait. Amit megkötsz a földön, megkötött lesz a mennyben is, és amit föloldasz a földön, a mennyben is föloldott lesz.«” (Mt 16,13-19) „Étkezés után Jézus megkérdezte Simon Pétert: »Simon, Jónás fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?« »Igen, Uram, felelte, te tudod, hogy szeretlek.« Erre így szólt hozzá: »Legeltesd bárányaimat.« Aztán megkérdezte: »Simon, Jónás fia, szeretsz engem?« »Igen, Uram, felelte, te tudod, hogy szeretlek.« Erre azt mondta neki: »Legeltesd juhaimat.« Majd harmadszor is megkérdezte: »Simon, Jónás fia, szeretsz engem?« Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: szeretsz engem? És csak annyit mondott: »Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.« Jézus erre azt mondta: »Legeltesd juhaimat.«” (Jn 21,15-17) Egy tárgyat valaki kétféleképpen birtokolhat: vagy maga készítette, és akkor az övé, csinálhat vele, amit akar; vagy megvásárolta, akkor is az övé, ő az egyedüli birtokosa, és megint csak csinálhat vele, amit akar.      Jézus, az élő Isten Fia, aki által Isten a világot teremtette – következésképpen minden, ami van, Jézusé. De nemcsak azért Jézusé minden, mert ő „csinált mindent”, hanem ráadásul még azért is, mert meg is vásárolta: saját vérével vásárolt meg mindent. Jézus tehát a szikla, akin minden nyugszik, elsősorban Egyháza.      És akkor ezt az Egyházat, a saját Egyháza feletti teljhatalmat átruházza Péterre. Elképesztő aktus! Ezzel Péter s utódai egyszer s mindenkorra Krisztus Helytartói lesznek, akik fölött egyedül az isteni törvény áll, akiket egyedül Isten vonhat felelősségre, akiket egyedül Isten ítélhet meg.      A pápát a földön senki nem ítélheti meg, a pápára még az egyházjog sem vonatkozik. Ő a liturgia, a hit, a jog, egyáltalán minden teljhatalmú ura. Csak Krisztusnak tartozik számadással (Neki viszont mindenben és teljesen).      Sőt, a pápa nem csak az Egyház feje, hanem ő a világ leghatalmasabb embere, nem az amerikai elnök, vagy a német kancellárasszony, hanem a római pápa, Péter utóda, Krisztus Helytartója! De mivel „érdemelte” ki Péter ezt a nagy méltóságot, vagy jobban fogalmazva, mit tett ő, ami után Jézus Egyháza sziklájává tette?      Két dolgot: 1) Jézust, az Emberfiát az élő Isten Fiának, azaz Istennek vallotta meg; 2) Biztosította szeretetéről, és alázatosan megvallotta, hogy Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.      Egyúttal Jézus azt is pontosan elmagyarázza, mit ért az iránta való szeretet alatt: „Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem.” (Jn 14, 21) Azaz a szeretet elsősorban nem érzelem, hanem az akarat aktusa. Ami követői számára azt jelenti, hogy életüket az Ő parancsai, törvényei szerint rendezik, naponta bizonyságot tesznek erről tetteikkel, naponta meghozzák azokat a kis áldozatokat, szeretet-bizonyítékokat, amire képesek. János Evangéliumának 14, 15,16,17 fejezetei mind erről a szeretetről szólnak, ezt teszik világossá. Jézus a fő pásztor, a legjobb pásztor, aki csakis olyan valakire bízhatta saját juhait, akiről tudta, hogy – utána a lehető legjobban – szereti azokat, és gondoskodik róluk. Csakis olyan valakire, arra a sziklára építhette Egyházát, akiről tudta, hogy hite rendületlen, azaz Őt Istennek tartja, és ennek megfelelően kormányozza Egyházát. Akiről tudta, hogy miután megerősödik a Szentlélektől, képes lesz hite szilárdságával apostoltársait is megerősíteni a hitben. Ezzel az aktussal Péter lett az Egyház feje. Az Egyház ott van, ahol Péter van. Az Egyház maga is „erős vár”, de Péter utódai, a pápák nem rajta nyugszanak, hanem fordítva, az Egyház nyugszik a mindenkori pápán. Amit ő parancsol, azt kell hinnie és tennie minden katolikusnak, ettől lesz valaki egyáltalán katolikus. Aki nem teszi és hiszi, amit a pápa előír, az nem katolikus. A Jézusban, mint az élő Isten Fiában való hit és a Jézus iránti tökéletes szeretet: ez a két legfőbb dolog, ami a pápát pápává teszi. Az első három évszázad minden pápája vérével tett tanúságot Jézus mellett, őket szentként tiszteljük. Aztán kb. 600-ig megszakításokkal ugyan, de még mindig éltek szent pápák. Később egyre ritkábbak lettek, a pápaság a római matrónák hatalma alá került. Ennek oka a szeretet kihűlése volt.      A második évezredtől ezért adott Isten olyan szenteket az Egyháznak, mint Szent Ferenc és Szent Domonkos, hogy a szeretet ismét fellángoljon. Ezért parancsolta meg kiválasztottjai által az Oltáriszentség, Szentséges Szívének külön ünnepeit, a cél mindig az volt, hogy a szeretetet újra fellobbantsa. Ez egy időre sikerült is, de aztán az ember rosszra való hajlama megint felülkerekedett. Megjelent a nominalizmus, aztán a reneszánsz a humanizmussal, majd a protestantizmus. Ennek eredményeképpen pedig a janzenizmus, a gallikanizmus, a modernizmus. Ahogy hűlt a szeretet, úgy ritkult a szent pápák száma.      Végül eljutottunk a II. Vatikáni Zsinatig, ahol a szeretet eltűnése már magában a hitben is megfogalmazódott, sőt, dokumentumba foglaltatott, mégpedig elsősorban a vallásszabadságban, ahol Péter vallomása: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia – megtagadtatott. Péter vallomását a mai „pápák” egyszerűen visszavonták, amivel megszűntek Péter utódai lenni. Azt a vallomást, azt a feltételt, alapkövetelményt, ami Pétert az Egyház sziklájává, Krisztus Helytartójává tette, korunk fehér ruhát viselő római elöljárói egyszerűen visszavonták! Ez korunk alapvető és mindenek előtt álló problémája: Nincs pápa! Nincs, aki a katolikusokat vezesse, erősítse, védelmezze, a juhoknak parancsoljon, a bárányokat szeresse. Hogy lehet azt mondani, hogy ezzel a kérdéssel nem kell foglalkozni? Egyedül ezzel kell foglalkozni, ha ez megoldódna, minden más is megoldódna! Ennek egyik legnagyobb bizonyítéka, hogy a katolikus egyházban, az „egység” közösségében (katolikus az, amit mindenütt, mindenkor, mindenhol hittek) ma nincs két ember, aki ugyanazt hiszi, akinek egy vallási kérdésben ugyanaz lenne a véleménye!      Ezért ostobaság az is, amikor egy „tradicionalista” pap a szentmisét „una cum tuo Papa Francisco” mutatja be. Hogyan lehetne ő egységben a zsinati pápákkal, ma Bergoglio-val, akik, aki ökumenikus misét mutat be? Hogyan lehetne egységben a zsinati pápákkal, ma Bergoglio-val, amikor az felfüggesztette őt, még a mise bemutatására való engedélyt is megvonta tőle, és akinek ő nem engedelmeskedik, akit ugyan Krisztus Egyháza fejének ismer el, de akitől mégis megtagadja az engedelmességet? Hogyan akarhat egy katolikus pap egységben lenni olyasvalakikkel, akik a Koránt csókolják, pogány szertartásokon vesznek részt, Korán verseket olvastatnak a Vatikánban, bálványokhoz imádkozókkal közösködnek? Hogy fér ez össze azzal a bizonyossággal, hogy Krisztus az élő Isten Fia? A mai helyzet bár egyedülálló, és eleddig elképzelhetetlen volt, valójában azonban a Jelenések Könyvében le van pontosan írva. És a La Salette-i jelenés is erről beszél. Ugyanakkor Fatimában a Szűzanya mégis megígérte, hogy a végén Szeplőtelen Szíve fog diadalmaskodni, és a pápa felajánlja Oroszországot szeplőtelen Szívének. Vagyis ezen ígéret alapján lesz még katolikus pápa, akit Isten ad népének (mint tudjuk Isten a sziklából is képes fiakat teremteni Ábrahámnak). A mi dolgunk, hogy ezért könyörögjünk: katolikus pápáért imádkozzunk Istenhez! Feltéve: 2014. június 29.