1. „A vasár- és ünnepnapokat szentmisével szenteld meg!” – így hangzik szent Édesanyánk, az Egyház parancsa, és a katolikusok ezt egykor így tanulták meg. Bár létezik egy csomó felmentés és kivétel, de a misekötelezettség mégis szigorú szabály, úgy hogy súlyos bűnnek számít elégséges ok nélkül a vasárnapi szentmisét elmulasztani. Ezt a parancsot minden idők katolikusai megszívlelték, kivált azért – különösen a katolikus és falusi vidékeken –, mert e családi szokáshoz még a szociális nyomás is társult. Aki vasárnaponként nem járt templomba, az a társadalmon kívül helyezte magát. A vasárnapi misekötelezettséget illetően csak a városiasodás, az iparosodás és a vallási összekeveredés vezetett oda, hogy sok katolikus e parancsot már lazábban fogta fel, majd az Egyházba is egyre jobban benyomuló liberalizmus, és végül a „zsinati” forradalom elvégezte, ami ezen egyházi parancs iránti engedelmességből még megmaradt. Így történt, hogy még a katolikus falusi vidékeken is a magukat katolikusnak vallóknak is csak 15-20 százaléka megy el vasárnap misére.      Nem számítva a „lelkes báziskatolikusokat”, akik tolakodnak, hogy pszeudo-liturgikus feladataikat mint például „felolvasónő”, „áldoztató-segédnő” stb. elláthassák, elsősorban az idősebb emberek azok, akik a rendszeres miselátogatók körét képezik – vagy azok, akik fiatal koruk óta nem ismernek mást, vagy azok, akik hitüket még vagy megint komolyan veszik, köztük a „konzervatívak” mellett sok megtért vagy konvertita. És éppen ehelyütt botlunk bele sajnos egy tragédiájában szinte felülmúlhatatlan drámába. 2. A NOM, VI. Pál ú. n. „új miséje”, az eretnekségből származik és eretnekségbe vezet, ahogy ezt túlzás nélkül állíthatjuk. Aki rendszeresen vesz részt ilyen misén, annak hite aligha maradhat ép. Csakhogy, ahogy láttuk, éppen azok teszik ki magukat ilyen állandó bombázásnak, akiknek még van hitük. Ez valódi ördögi kör: Mivel még hisznek, eljárnak a vasárnapi misére, és mert odajárnak, fokozatosan elvesztik a hitüket.      A még hívő katolikusoknak természetszerűleg inkább konzervatív liturgikus ízlésük van, a liturgikus kísérletezésekben és botlásokban rendszerint nem lelik örömüket. Ezért olyan papokat részesítenek előnyben, akik „méltó módon” mutatják be a szentmisét, lehetőleg nyelvre áldoztatnak és „pápa-hűek”. Így gyakran eljutnak a „régi miséhez”. Mégis, ha nincs más lehetőségük, nem tudnak minden vasárnap „régi misére” elmenni, egy „NOM”-rendezvényre mennek el, melyeken rendszerint minden csak elképzelhető szentségtöréssel és borzalommal találkoznak. Bár ez nagyon megbotránkoztatja őket, mégis elviselik, csakhogy a vasárnapi misekötelezettségüknek eleget tehessenek. Egyszerűen nem képesek megtenni, hogy vasárnap ne menjenek szentmisére. „Inkább egy paprikajancsi-színház, mint egyáltalán semmilyen mise”, fejezte ki magát nemrég egy ilyen idős hívő. Itt egy dilemma áll fenn, mondhatnánk egy tipikusan katolikus deficit. A katolikus arra hajlik, hogy a parancsokat vakon teljesítse. Azonban, mint tudjuk éppen ez a túlságosan nagy engedelmesség, ami nem kutat tovább, hanem szófogadóan teszi, amit neki valaki felülről mond, tette egyedül lehetővé az ú. n. II. Vatikáni Zsinat „legális forradalmát”.      Minden parancsnak megvan az értelme, és ezért lehet hatástalan, sőt ellentétet kiváltó az olyan parancs, mely ezt az értelmet valamilyen okból már nem tölti be. Csakhogy a parancsok értelme utáni kutatás, úgy tűnik, hogy egyes „jó” katolikusok számára szinte már kihágásnak, bűnnek számít. [Holott az első sarkalatos erény, az okosság ezt megköveteli minden katolikustól.] 3. Mi mégis elkövetjük ezt a kihágást, és magukra vállaljuk azt a fáradságot, hogy megkeressük a vasárnapi misekötelezettség egyházi parancsának valódi értelmét. Vajon miért írja elő nekünk az Egyház a szentmisén való részvételt minden vasár- és ünnepnapon?      A vasárnap az Úr napja. Az ünnepnapok a vasárnapok alapján lettek kialakítva. Csak ezután jönnek a másodlagos célok: az emberek testi pihenése és szellemi épülése.      A szentmiseáldozat az Isten tiszteletének legmagasabb értékű aktusa, amit mi gyakorolhatunk. Ez annak az oka, amiért az Egyház az Úr napját a kultusz ezen aktusával nyilvánosan és hivatalosan megüli, és minden hívőnek az ezen való részvételt megparancsolja. Ráadásul nincs semmi más, ami a lelkeknek több lelki hasznot és épülést kínálhatna, mint éppen a szentmise. De hogyan néz ki ez az értelem ki az ú. n. új misénél? Mint Urunk Jézus Krisztus igazi szentmiséjének eltorzítása, egyenesen karikatúrája, az „új mise” Isten szemében csak borzalom lehet. Mégha egyik vagy másik ember még szubjektív azon a véleményen is van, hogy ezzel a „misével” megadja a tiszteletet Istennek, objektíven nézve ez már semmiképpen nem igaz.      Ezen kívül az igazi lelki táplálék után szomjazó lélek ezeken az „ünnepi lakomákon” aligha lesz kielégítve, pláne ha épülés helyett csak megbotránkoztatás az, ami éri.      Mekkora értelme lehet akkor annak, ha valaki a vasárnapot egy Novus Ordo-„misén” való részvétellel akarja megszentelni? A nem igazán katolikus misén való részvétellel a misekötelezettség szigorú egyházi parancsának tényleges értelmét egészen biztosan elvéti. [Az „una cum” miséken való részvétel kötelezettségéről lásd a honlapon Az „una cum tuo Papa nostro” kérdése című cikket] Feltéve: 2014. augusztus 13.