Az eredetileg német nyelvű, de egyes cikkeit angol, olasz és francia fordításban is közlő Einsicht újság (www.einsicht-aktuell.de, illetve www.einsicht-online.de) cikkeire Mgr. Guérard des Lauriers (1898-1988) ú. n. „Cassiciacum-tézisével” (más néven „sedisprivacionizmus” vagy „Papa materialiter, non formaliter” teória) kapcsolatban bukkantam. Ez az újság ugyanis sokat tudott és sokat írt erről a problémakörről, hiszen 1971-től napjainkig jelenik meg. Mgr. G. des Lauriers ezen – az ellenállást, az Egyház restaurálásáért lelkes, kiterjedt és teológiailag alátámasztott harcot megbénító és tönkretevő, Mgr. Lefebvre „elismerni és ellenállni” teóriájától valójában csak egy árnyalatban különböző – teóriájával kapcsolatban – egyelőre – két fontos tanulmányra hívom fel a figyelmet. Az első egy francia teológusnő nagyon alapos munkája, ami az interneten német fordításban érhető el. (a honlapon e cím alatt található: Myra Davidoglou: Analyse der These materialiter-formaliter Papst – Analyse der CASSICIACUM-THESE. A második Dr. phil. Eberhard Heller munkája, ami az Einsicht újságban mind németül, mind angolul olvasható. (Angolul az Einsicht 2003/11. számában ezen a címen: „The Apostolic See 'Occupied', or the Case of the Basis of Theology being Schizophrenic – Comments on the “Papa materialiter, non formaliter” of Most. Rev. Guerard des Laurier”, németül pedig az újság 2002/6 szeptemberi számának 153. oldalától a „Der 'besetzte Apostolische Stuhl oder: die Schizophrenie als Prinzip der Theologie – Anmerkungen zur des-Lauriers'schen These vom Papa materialiter, non formaliter” címszó alatt). E téma ma, 2014-ben Bergoglio idejében és 26 évvel az ötletszerző halála után, két okból érdemel különös figyelmet: Mgr. Guérard des Lauriers ugyan halála előtt eltávolodott e tézisétől, de utódai ahelyett, hogy csak kegyeletből emlékeznének rá, a tézis kitalálójánál is nagyobb buzgósággal hirdetik e tant, ráadásul az e tanból következő és magára a mozgalomra komoly negatív hatást gyakorló megoldásaikban sokkal messzebbre mennek, azaz sokkal logikátlanabbak, mint Mgr. Guérard des Lauriers volt. A másik ok az, hogy e tan – ahogy ezt többek között a magyar Vida püspök úr is megírta – valójában ugyanaz, mint Lefebvre tana – és nagyon sok mai egyházmegyés pap nézete. Amit nagyon röviden így lehet összefoglalni: van pápa, de nem kell neki engedelmeskedni – ami tökéletesen ellenkezik a katolikus tanítással. Itt – is – szeretném felhívni a figyelmet erre az újságra, mégpedig azért, mert az újság, illetve az a csoport, aki ezt fenntartotta és fenntartja, a kezdetektől, azaz 1966-tól napjainkig követi az eseményeket, illetve volt ezek tevékeny résztvevője. Ezért az itt található cikkek nem csak roppant érdekesek, hiszen kortársaktól származnak, hanem nagyon tanulságosak is, mert megmutatják, hogy honnan hova jutott ez az igaz katolikus hit védelmében elindult mozgalom, milyen teológiai és emberi hibák vezettek a teljes csődhöz, és eközben micsoda harcok, micsoda sorsok tűntek fel és le. A jövőben igyekszem ezen újság cikkeiből minél többet magyarra fordítani. Most mintegy bevezetőül álljon itt két rövidke „szerkesztői üzenet”, melyek több mint 30 évvel ezelőtt az újság 1983. decemberi és 1984. májusi számaiban jelentek meg.
A szerkesztőség közleményei – München, 1984. április 13., Hétfájdalmas Szűz Mária ünnepén Írta: Dr. phil. Eberhard Heller Tisztelt Olvasók!
Az itt következő megjegyzések és utalások elsősorban azok számára készültek, akik az igaz hit érdekében kifejtett munkásságunkat nem a kezdetektől követik, hanem csak mostanában kezdtek el felfigyelni arra, hogy a II. Vatikáni Zsinat következményeként meghozott reformok igazi menete valójában milyen irányba halad.
A reformokkal és a reformerekkel szembeni ellenállás először és főleg az úgynevezett „új mise” elutasításában jelentkezett. A VI. Pál által promulgált NOM-t két okból lehet elutasítani:
A b) esetben viszont nem szabad engedelmeskedni, mert itt olyan valamit helyeznek állítólagos engedelmességi kötelesség alá, ami a kinyilatkoztatott, hagyományos hitnek ellentmond. Ezen kívül ez az eset a NOM promulgálója számára messzemenő következményekkel is jár: Ugyanis egy érvénytelen rítus kihirdetésével és kötelező érvényűvé tevésével a nyilvánosság előtt bizonyságot tesz róla, hogy eretnek, aki emiatt ipso facto elvesztette a hivatalát. Hiszen e hivatal tekintélyét nem azért kapta, hogy a hitet tönkretegye, hanem hogy védelmezze és a híveknek hirdesse.
A kezdetekkor csak kevesen gondolták végig és vonták le ezeket a konzekvenciákat, hiszen eleinte még nehéz volt átlátni, hogy VI. Pál „Ordoja” önmagában véve érvénytelen, azon kívül kényelmesebb volt szemet hunyni a dolog immanens logikája felett. Miközben sokan ezt félelemből tették, mert attól tartottak, hogy konzekvens viselkedésük társadalmi vagy munkabeli kellemetlenségeket okozhat nekik, voltak csoportok is, akik az ellenállást azzal bénították meg, hogy tudatosan következetlenül cselekedtek, mint például Mgr. Lefebvre és közösségei.
A szerkesztőség közleményei – München, 1983. november 23. Írta: Dr. phil. Eberhard Heller Tisztelt Olvasók!
Ha a karácsonyi ünnepre gondolok, arra, hogyan ünnepeltük meg valamikor, a háború utáni években, akkor pontosan emlékszem, hogy nekünk gyermekeknek, nagy megtiszteltetésnek számított, ha részt vehettünk az éjféli misén. Ezen esemény egyszerű öröme a természetben is tükröződött: a betlehemi jászol fénye a sötétben és a fagyos hideg – ma már ez a kulissza is hiányzik.
Ezt így is meg lehet fogalmazni: közeledünk – mindenki egyedül – egyre jobban Isten elhagyatottságához, aki a világba jött, de az övéi nem fogadták be, akit a világ nem akart, akit mint mindenható Megmentőt a világ elutasított, és aki tökéletes szegénységben jött el közénk. És ez – ezt mint hívő keresztények meg kell értenünk – teljesen logikus: Krisztus misztikus Testén, az Egyházon megismétlődik az, amit Krisztus maga szenvedett át… ha az Egyház követi Őt. Talán nekünk, akiket a szomorúság és keserűség kissé megroggyantott, jut ma az a megtiszteltetés, hogy – miként egykor a pásztorok – mint egy kicsiny, nyomorúságos sereg megváltása titkának végén mi ünnepelhessünk Vele. Egyedül ebben lehet vigaszunk, sőt, ki merem mondani, örömünk forrása is ebből fakadhat.
|
vissza