[A legújabb óriási botrány, az október 19-i „boldoggá avatás” előtt következik most egy kis tájékoztató Montini életéről.]
I. Johann Baptist Montini (alias VI. Pál) élete:
Johann Baptist zsidó anyától született, akinek neve Judith Alghize volt, és akit akkor kereszteltek meg, amikor a liberális újságíróval, Montinival egybekelt. Montini szintén egy zsidó családból származott, mégpedig a Benedictis családból, ami a Vatikánban a pápai pénzügyeket a külön erre a célra felállított titkárságon kezelte.
A fiatal Johann Baptist megkeresztelését még mindig titok övezi. Az a hír járja, hogy azon a plébánián, ahol állítólag megkeresztelték, semmi nyoma nincsen ennek a keresztelőnek. Nem tudom ezen állítás igazságtartalmát bizonyítani. Azt viszont biztos, hogy később a család Johann Baptist egészségi állapotát annyira gyengének ítélte meg, hogy visszahívták a szemináriumból, ahol a papi hivatására készült fel. Ezért otthon tanult tovább. Pappá szentelése után – ami egészen biztosan érvénytelen, ha valóban nem volt megkeresztelve – 20 évesen XI. Pius pontifikátusa alatt, mint a keresztény-demokraták híve, ezek vatikáni titkárságára került. Ugyanebben az időben nemzeti asszisztens lett Olaszország katolikus egyetemeinek szövetségében (F.U.C.I.), melynek irányvonala és szellemisége teljesen liberális volt. A fiatal pap az államtitkárságon a sikerlétrán egyik fokot a másik után mászta meg.. egészen XII. Pius államtitkári posztjáig.
Az a hír járja, hogy Montini bizonyos ideig a pápa tudta nélkül az amerikai titkosszolgálatnak adott ki információkat. 1944. június 11-én szolgálatait fiatalkori barátja, Togliatti közvetítésével felajánlotta a Szovjetuniónak. Akárhogy is volt, azt senki nem vitatja, hogy Montini a pápa nevében, aki minderről semmit sem tudott, titkos kapcsolatokat tartott fenn a Szovjetunióval. E sötét affér részleteire a francia titkosszolgálat egyik korabeli ügynökének köszönhetően derült fény, aki XII. Pius bizalmi embere lett. Ezt Svédország ú. n. protestáns érseke (Upsala ú. n. püspöke) tette lehetővé, aki nagyon tisztelte XII. Piust, és aki ezeket a közvetlen összeköttetéseket meg tudta szakíttatni: ő szolgáltatott bizonyítékokat a Szentszéknek a Szovjetunióval való titkos kapcsolatairól.
A svéd nemzeti egyház ú. n. prímása közszereplő, és a svéd a nyugati országok legjobban szerevezett hírszolgálata. Ez a felfedezés XII. Piusnak kínos meglepetést okozott. „Bánata olyan nagy volt, hogy egészsége megroppant, és bele kellett törődnie, hogy a külpolitikai történések menetét egyedül intézze.”
Elküldte Montinit, és nem adta meg neki a bíborosi kinevezést, ami Montini leghőbb vágya volt [de azért kinevezte Milánó érsekévé, tudva, hogy ezzel a hivatallal együtt jár a bíborosi kinevezés is, amit utóda nyilván meg is fog adni az érseknek]. Egy megbízható pap „úgy gondolja, hogy meg tudja erősíteni, hogy Mgr. Montini környezetének kivizsgálása egy árulót eredményezett, a jezsuita Tondit. [Erről az eseményről német nyelven 16.07.1952 dátummal itt olvasható részletes leírás: http://www.spiegel.de/spiegel/print/d-21977272.html; olasz nyelven 01/12/2007 dátummal pedig itt: http://panoramacatolico.info/articulo/monsenor-alighiero-tondi]
Tondi N. bíborossal való drámai összetűzése során XII. Pius jelenlétében bevallotta, hogy a titokban Szovjetunióba küldött papok nevét kiszolgáltatta a szovjeteknek (és a vasfüggöny más országaiba küldöttek nevét is). Ezeket a papokat ott mind elfogták és kivégezték. Ez az aljas áruló Moszkva ügynökének nevezte magát. E leleplezés után börtönbe zárták.”
[Montini eme két bizalmas barátjáról, Palmiro Togliatti-ról és Alighiero Tondi-ról a wikipédián részletes leírás olvasható.]
Ez az Alighiero Tondi Mgr. Montini különleges tanácsadója volt! Már régóta a Montini körül kialakult csoporthoz tartozott, ami a „balra nyitás” nagy szószólója volt, és Togliatti-val a DC és a KPI koalícióján dolgozott Moszkva szolgálatában. A Tondi által ellopott dokumentumoknak a moszkvai KGB-főnök részére való átadása Montini fiatalkori barátja, vagyis Togliatti közvetítésével történt meg.
A börtönből kijövő a jezsuita Tondi feleségül vette Carmen Zandi harcos kommunistát, akinek 1944 óta voltak a moszkvai KGB-vel kapcsolatai, és akivel Kelet-Németországba ment, ahol 1958-ban mint Walter Ulbricht titkára és a marxista-leninista egyetem professzora tűnt fel újra.
Montini „pápává” választása után Alighiero Tondi és ágyasa visszatértek Rómába, Tondi, mint a Vatikán magán hivatalnoka, a nő, mint az olasz kommunista párt magasrangú beosztottja. Nemsokára, figyelmen kívül hagyva a 1138 CIC kánont, VI. Pál – bárminemű visszavonás vagy helyrehozatal vagy feltétel nélkül – legitimálta civil házasságukat sanatio in radice, miközben maga Tondi bevallotta, hogy még mindig a kommunista párt tagja, és anélkül, hogy a pár szükségét érezte volna annak, hogy megjelenjen egy pap előtt. Ezt azzal magyarázták, hogy Carmen Zandi vonakodik kilépni a kommunista pártból és nem óhajt egy vallási szertartáson részt venni. A 1138-as kánon ezidáig még soha nem fedezett egy ilyen bűncselekményt. A két ember, akik még mindig a KGB aktív ügynökei voltak, hajlandók voltak VI. Pál és Berlinguer „balra nyitás” játékában újból részt venni.
M. l’Abbé Hanri Moureaux BONUM CERTAMEN újságjának 1981 május-júniusi számában azt írja ehhez a témához, hogy „egyik egyházi barátom, aki a Vatikán történéseiről jól informált volt, biztosított engem arról, hogy Tondi, akit hivatalosan másodrangú posztra helyeztek, valójában VI. Pál személyes tanácsadója volt a Szovjetunióval való kapcsolatokban.”
II. A titkos társaságok
Azt mondják, hogy Mgr. Montini-t felvették abba a szabadkőműves páholyba, melynek nagymestere Nápoly hercege, Rampolla volt, az azonos nevű bíboros egyik unokaöccse. Rampolla bíborosról köztudott, hogy XIII. Leó halála utáni konklávéban Ferenc József osztrák császár megbízásából Krakkó érsekének vétója akadályozta meg, hogy pápává válasszák. Rampolla szabadkőművesi tagságáról halála után egyértelmű bizonyítékok kerültek napvilágra.
Mgr. Montini barátja, Signor Pignedoli, aki követte őt milánói száműzetésébe, és akit VI. Pál megválasztása után sietett bíborossá kreálni, úgy mondják, ugyanehhez a páholyhoz tartozott. Bármit is gondol valaki ezen adatokról – mind Montini barátságai, mind ideái alapján, valamint a szabadkőművesi körökkel való megegyezése és ezek támogatása, okot szolgáltatnak e gyanúk megalapozottságára. [Itt érdemes megemlíteni, hogy Montini maga tervezte édesanyja sírkövét, mely tele van szabadkőműves szimbólumokkal.]
Marc Winckler úr, egykori tiszt és olasz nyelvű tolmács, személyesen átélte mind ezeket az eseményeket Rómában a világháború alatt, és a következő levelet több újságban is nyilvánosságra hozta:
„Mgr. Pignedoli, aki ma bíboros, elmesélte nekem az egész osztrák vétó történetét. Azt a vétót, ami megakadályozta a szabadkőműves Rampolla megválasztását, és ami Mgr. Pignedoli szemében az Egyházat a szisztematikus elbutítás és a középkori elszigeteltség állapotába vetette vissza. Véleménye szerint elengedhetetlenül szükséges az Egyháznak a világhoz való alkalmazkodása. Végül egy új, a biztos sikert garantáló korszak képét vázolta fel előttem, ami annak a segítségével jön majd létre, ami ott, ahol Rampolla bíborosnak szerencsétlen módon nem sikerült, újra beindul. Meglepve néztem rá, mire ő azt hitte, hogy ez kérdést akar lenni a részemről: »De ki legyen ez?« Körülírás nélkül válaszolt: »Akinek minden csütörtökön ministrál.«”
Ez a tiszt minden csütörtökön Mgr. Montini-nek ministrált, a jövőbeli pápának. Tehát már 1944/45 óta Mgr. Montini volt a szabadkőművesek pápa-jelöltje. Ezért érthető, hogyan válaszolhatott Mgr. Montini R. P. Morlion szerzetesnek így, amikor az az Egyház és a szabadkőművesség közötti katasztrofális kapcsolatokról számolt be neki: „Még egy generáció sem fog eltelni, amíg e két vallási közösség között béke jön létre.”
Így már az is érthető, hogyan írhatta egy szabadkőműves újság VI. Pál halálakor: „Ez az első eset, hogy a nagy keresztény vallás főnöke a szabadkőművesség iránti mindennemű ellenségeskedés nélkül hunyt el.”
Egy nekünk címzett levélben Monsieur Marc Winckler az előző információt a következőkkel egészítette ki: Nápoly hercegéről, Rampolláról, a magasrangú szabadkőművesről ezt írta nekünk: „Persze, se Nápoly hercege, se Pignedoli, a későbbi bíboros nem beszélt nyíltan a jelenlétemben a szabadkőművességről. De abban a programban, amit bemutattak, mindazon pontokat – melyek egyébként a modernista rendszer sajátjai – felismertem, nevezetesen ezeket: a dogmatizmusnak véget vetni, a gettóból kitörni, és az elítélések és tilalmak vallását eltörölni, nyitni a világ felé és egyesülni, az emberi család nagy küzdelmeit egységük keresésében megáldani. [Nem ezek betűről betűre Bergoglio ideái?] Röviden az anti-X. Pius, a második vatikáni zsinat és a zsinat szelleme, vagyis az anti-kereszténység, az ellen-egyház, melynek kiszemelt embere Montini volt.”
M. Marc Winckler így folytatta: „Idézni szeretném önöknek Seper bíboros Krol bíborosnak, az amerikai püspöki konferencia elnökének adott válaszát: »Montini megvalósította a szabadkőművesi programot.«Szabadkőműves barátai barátjuknak nevezték, tehát ő is szabadkőműves volt, legalábbis egy olyan közösség aktív tagja volt, amelyik az Egyház ellen tevékenykedik.”
A fentiekhez a következőket kell hozzáfűzni: Ha a 2335-ös kánon szerint mindazok, akik egy olyan közösséghez tartoznak, mely az Egyház ellen irányul, ipso facto ki vannak közösítve, akkor logikusan ki kell azt is mondani, hogy mindazok, akik az Egyház ellen tevékenykednek ipso facto kiközösítettek. Montini ténylegesen az Egyház ellen működött – vagy az ateista kommunistákkal való szövetségben, mely azon igyekezett, hogy az Egyházat elpusztítsa, vagy római barátaival együtt az Egyház aláásásában és Jézus Krisztus tanításának a modernista eretnekségek általi lebontásában.
Itt az alkalom arra emlékeztetni, hogy VI. Pál megválasztása után nem hökkent meg, amikor a zsinaton Mgr. Méndez Arceo, Cuernavaca/Mexikó püspöke felszólalásában az Egyháznak a szabadkőműves szektával való kibéküléséért szállt síkra. VI. Pál Arceo püspököt se nem ítélte el, se nem feddte meg amiért egy szabadkőműves ülésen, ahol beszédet is mondott, részt vett. VI. Pál vitathatatlanul támogatta a szabadkőművességet, Arceo pedig részt vett egy ülésükön. Egyedül e tények miatt már kiközösítést vontak magukra, mely VII. Kelemen 1738-as „In eminenti apostolatus specula” kezdetű bullája szerint azokra érvényes, akik ilyesmit tesznek, amit ők tettek. Egyébként maga VI. Pál az ENSZ-nél tett látogatása során ezen szervezet szabadkőműves szentélyében szedte össze gondolatait, mégpedig a Meditation-szobában, melynek közepén egy arc nélküli isten számára felállított oltár található.
VI. Pál viselkedése kielégítően megmagyarázza Mgr. Montini, a Vatikán államtitkárának személyét. Azon lehet gondolkodni, hogy már államtitkár korában segítette az Egyház ellenségeit, vagy ezt csak pápává választása után szorgalmazta, valamint azt is, hogy csak támogatta, vagy maga is tagja volt egy egyházellenes közösségnek.
[VI. Pál viselt dolgait, egyház- és hitellenes döntéseit, tetteit szinte lehetetlen mind felsorolni. Talán valamikor mégis vállalkozik rá a honlap, addig is ajánlom Don Villa és P. Barbara idevonatkozó írásait.]
Függelék:
Here is a picture of Antipope Paul VI's signature. If you turn it upside-down, you see that there are three clear 6's. The shot below is a close-up of his name turned upside-down. The three 6's are clear. As far as we know, this is the way that Paul VI's signature always appeared.
Feltéve: 2014. október 14.