(forrás: www.katholisches.info – 2015. április 15.) Húsvétszerda, 2015. április 8. óta Barack Obama elnöknek, valamint munkatársainak és a látogatóknak a washingtoni Fehér Házban gender-méltányos toalett áll a rendelkezésére. Obama kormánya Jeff Tiller sajtószóvivőjén keresztül közölte a nyilvánossággal új vívmányként egy „all-gender-restroom” működésbe állítását, mégpedig nem akárhol, hanem „példaértékűként” magában a Fehér Házban,
Tiller egy a CNN-nek adott interjújában hangsúlyozta, hogy a Fehér Házban „ma” mindenki számára „szabadon” áll olyan toalettet használni, ami a saját „neme érzékelésének” a legjobban megfelel. „A Fehér Ház a személyzetnek és a látogatóknak lehetővé teszi, hogy azt a toalettet használják, ami nemi identitásuknak megfelel, és ez az intézkedés a kormány irányvonalát tükrözi vissza e témában, és ugyanígy megfelel annak az irányvonalnak, ami mától kezdve az állami megbízottak számára érvénybe lép.” Az intézkedés az Igazságügyi Minisztérium ideológiailag motivált utasítására megy vissza, ami most lépett hatályba. Ez megtiltja – ki gondolhatta volna másképp – azon vállalatok „homoszexuális és transszexuális” alkalmazottainak mindennemű „diszkriminációját”, melyek a kormánytól bármilyen megbízást kapnak.
A szóvivő szerint egy „erős szimbolikus gesztusról” van szó. Egy „gender-méltányos” toalett beüzemeltetése az USA-elnök hivatali- és lakóhelyén „erős és világos jel akar mindenki számára lenni, hogy ezt a példát kövessék”.
[szerk. megj.: Hans Graf Huyn „Olyanok lesztek, mint isten” című 1988-ban megjelent könyvében, melynek alcíme: „A modern ember tévedése a francia forradalomtól napjainkig” azt mutatja be, hogyan lett az Istent elhagyó, majd megtagadó ember minden tette az élet minden területén démoni erő hordozójává. De hol tartunk ma az 1988-as viszonyokhoz képest? Ez a mostani hír azt mutatja meg világosan, hogy az ember istentagadóból először az ördög eszközévé, majd megszállottjává, végül mindenféle emberi vonást levetkőző elmebeteggé, a valóságot tagadó dühöngő őrültté válik, ahogy ez a fenti és a most következő híradásból is kitűnik.]
(forrás: www.katholisches.info – 2015. március 18.) A világi fronton még sokkal látványosabban zajlik a homo-lobby előretörése, mint az „egyházban”. Miként arról már korábban hírt adtunk, 379 USA-óriásvállalat közös beadvánnyal követeli a washingtoni Legfelsőbb Bíróságtól a homo-„házasság” végleges legalizálását az egész ország területén. Gyakorlatilag közéjük tartozik a világkereskedelem összes óriása: Bloomberg, Coca Cola, Pepsi, Facebook, Apple, Microsoft, Google, eBay, Amazon, Procter & Gamble, Delta Airlines, United Airlines, Groupon, Hewlett-Packard, Twitter, Intel, General Electric, American Express, Visa, Bank of America, Chase, JPMorgan, HSBC, Walt Disney, CBS, Pfizer, Johnson & Johnson, Dow Chemical, Glaxo, Colgate-Palmolive, a német állami bank, a Deutsche Bank, hogy csak a legismertebbeket említsük. [Ez azt is jelenti, hogy valójában mindannyian részeseivé lettünk e gaztettnek, hiszen e vállalatok a mi pénzünkön lettek milliárdos nagyhatalmak, és nemcsak önkéntes alapon, hanem azáltal, hogy különböző állami törvényekkel majd minden ember számára kötelezővé vált szolgáltatásaik igénybevétele.] Az aláírók nem akarnak a jövőben minden szövetségi államban külön-külön harcot folytatni céljaik elérésére, ahol többnyire a lakosság nagy része ellenük van, hanem azt akarják elérni, hogy a bíróság az egész országra érvényes döntést hozzon. A Legfelsőbb Bíróság április 28-án hozza meg ítéletét. Minél közelebb haladunk e dátumhoz, annál intenzívebb lesz a kampányuk. Céljuk az, hogy az USA, mint a nemzetközi grémiumokra döntő befolyással bíró világhatalom az emberek homoszexualizálását globális üggyé tegye. A 379 aláíró közé, akik nyomást gyakorolnak az USA legfőbb bíráira és a közvéleményre, tartozik a McKinsey, Ernst & Young és KPMG, a világ leghatalmasabb tanácsadó vállalatai is, melyek 2013-ban Bergoglio hívására bevonultak a Vatikánba, hogy ott milliós honoráriumokért az „egyház” pénzügyeit irányítsák.
|
vissza