Mohamed, az iszlám alapítója. Született 570 körül Mekkában. Kereskedői utazásai közben ismerkedett meg a keresztény és zsidó tanokkal s megérezvén az arab törzsek szellemi és politikai reformjának szükségességét, 612-ben elkezdte, Gabriel arkangyaltól való sugalmazottságára hivatkozva, hirdetni tanait. 622-ben ellenségei elől Medinába menekült (ez vallása időszámításának kezdete); ott sikerült kezébe kerítenie a hatalmat és meghódítania Mekkát, valamint megindítani a mozgalmat az arab birodalom megteremtésére. Tanai annak köszönhették rendkívül gyors elterjedésüket, hogy nem túlságosan szigorú külsőségek mellett az alacsonyabb testi hajlamoknak szabad utat engedtek. A többnejűséget különben a saját, egyre növekvő érzékisége folytán engedélyezte vallása követőinek. Meghalt 632. Mohamedanizmus (iszlám), Mohamed vallása és valláspolitikai rendszere. Miután Mohamednek sikerült az addig törzsenként különálló arabságot vallási alapon megszerveznie s egyetlen hatalmas politikai egységgé kovácsolnia, ennek a politikai egységnek alapja, az iszlám továbbra is az arabok összekötő kapcsa, életalapja maradt, sőt a folytonos eredményes terjeszkedés és hódítás révén csakhamar világvallássá fejlődött. Az iszlám alapja a próféta által megírt Korán és a róla fennmaradt, sokszor kétes jellegű és eredetű hagyományok. Utóbbiaknak különböző értelmezése szerint főleg két ágra szakadt az iszlám: az igazhitűek (szunni) és szakadárok (síah) ágára. Ma az iszlám 73 felekezetre oszlik, ebből 32 a síah ághoz tartozik. Az iszlám tanai közt jóformán semmi sincs eredeti, az egész rendszer az arab-pogány ősvallásnak, a zsidó és keresztény tanításnak és a perzsa vallási elemeknek szeszélyes keveréke. Dogmatikai téren az iszlám alaptanát ez a mondat fejezi ki: „Nincs Isten, csak az egy igaz Isten és Mohamed az ő prófétája”. Ebbe az alapelvbe azonban az iszlám a következő 6 főcikkelyt magyarázza bele: 1. Isten egysége, 2. az angyalok létezése, 3. a szentírás, 4. a próféták, 5. a feltámadás és ítélet, 6. a predesztináció. Isten egységének ős-szemita tanával Mohamed nem tudta megegyeztetni a kereszténység Szentháromság-tanát, amelynek tartalmáról különben is csak igen felületes fogalmai voltak. Viszont tisztán keresztény és zsidó alapon hisz az iszlám az angyalokban, akiket az ember nem lát, de az állat igen. A főangyalok: Gábor (aki Mohamedet tanította), Mihály, Azrail (a halál angyala), Izrafil (a feltámadás angyala); ezenkívül vannak szeráfok, titkárok (akik az emberek cselekedeteit feljegyzik), figyelők, a 7 bolygó angyalai, a poklot őrző angyalok stb. A rossz angyalok feje Iblisz, aki valamikor szintén boldog volt, de kárhozatra jutott, mert Isten parancsa ellenére nem akart Ádámnak meghódolni.      Szent könyvük a Korán. A próféták, vagyis Isten által küldött tanítók számát az iszlám 124.000-re teszi, ezek közül 315 „apostol”. 22 prófétát névszerint is felsorol a Korán; ezek közt van Ádám, Noé, Ábrahám, Mózes, Jézus. Isten megjutalmazza a jó s megbünteti a rossz tetteket; az ítélet napját 17 rettenetes égi jel fogja megelőzni (részben ugyanazok, mint amelyeket az Újszövetség említ) és az ítélet ki fog terjedni az állatokra is. A pokolnak 7 része van; az elsőbe a bűnös mohamedánok kerülnek, a másodikba az összes zsidók, a harmadikba az összes keresztények stb.; a 6-ikba a bálványimádók, a 7-ikbe a képmutatók. A pokolban tűz lesz és mindenféle más kín; örökké fog tartani, de az igazhitű mohamedánok bizonyos idő múlva, ha levezekeltek bűneikért, kimenekülnek belőle.      A mennyország az arab érzékiségnek megfelelően főleg testi gyönyörökből áll. A paradicsomkertben, ahogy a Korán leírja, nagyszerű folyók vannak (Arábiában a folyók ritkák); némelyik vízzel, másik tejjel, harmadik borral, negyedik mézzel folyik. A paradicsom fő gyönyörűségét azonban páratlanul szép leányok teszik, a húrik, akiknek társasága lesz a mennyország fő boldogsága. Testük nem agyagból, hanem makulátlan tiszta pézsmából fog állni s merő drágagyöngyökből való palotákban fognak lakni; Isten minden üdvözültnek a gyönyörélvező képességét a mainak százszorosára fogja emelni. Minden üdvözültet 80.000 rabszolga és 72 húri fog szolgálni; minden üdvözültnek külön lakása lesz. Ha az üdvözült enni akar, 300 szolga hoz fel 300 arany tálat; ugyanannyiféle pompás étellel, borokkal és más finom italokkal Minden üdvözült selyembe és brokátba öltözik, arany és ezüst karperecekkel, koronákkal és gyöngyökkel lesz ékes. Hogy azonban üdvözül-e valaki vagy elkárhozik, végeredményben nem az embertől függ, hanem kizárólag az Istentől, akinek abszolút végzései megváltozhatatlan fátumként nehezednek az emberre. A mohamedán hittudósok érezvén ennek az abszolút predesztinációnak képtelenségét, igyekeztek azt letompítani; a benne rejlő ellenmondást azonban nem tudták megszüntetni.      Az iszlám erkölcstana 4 parancsba foglalható össze; ezeknek tárgyai: 1. az ima és szertartásos mosakodások, 2. az alamizsna, 3. a böjt, 4. a mekkai zarándoklás. A fent közölt rövid mohamedán hitvallás gyakori elmondása okvetlenül szükséges az üdvösségre; ezért is juttatja azt a népnek eszébe naponta ötször a mohamedán mecsetek tornyáról a pap. Imádság közben Mekka felé kell fordulni s előbb meg kell mosakodni. Különben az ima nem érvényes. A közös imákat pénteki napon a mecsetben imádkozza elő a pap (imam), ezen csak férfiaknak szabad megjelenniük; a nőknek otthon sem kell imádkozniuk. Böjtölni bármikor szabad, de a ramadan hónapban kell is. A böjt napkeletkor kezdődik és napnyugtakor végződik; ebben az időközben semmit sem szabad enni. Szeszes italok, sertéshús, megfojtott vagy elhullott állatok húsának élvezete tilos. Alamizsnát csak igazhitű mohamedánnal szemben ír elő a törvény. Minden mohamedánnak, ha elég gazdag és erős, egyszer életében el kell zarándokolnia Mekkába a próféta sírjához; más „szentek” sírjához zarándokolni tilos (de azért Perzsiában és Indiában széltében szokás ez is). Legnagyobb vétek az iszlámtól való elfordulás, a hithagyás; ezért minden körülmények közt halálbüntetés jár. Az erkölcstan egyéb kérdéseire nézve a Koránon kívül a Mohamednek tulajdonított bírói ítéletek irányadók, melyeket a különböző feljegyzések örökítettek meg (Hadith). Mohamed a szülők iránt tiszteletet, a nők és rabszolgák iránt kíméletet parancsolt. A hamis tanúzás is bűn nála, kivéve, ha egy moszlim megmentésére irányul. A házasság terén a Korán (IV. Szura, 3) határozottan megengedi a többnejűséget: egy férfinak egyszerre 4 törvényes felesége lehet, akiktől a férj bármikor el is válhat; rabnőket és ágyasokat korlátlan számban lehet tartani és ezeknek gyermekei szintén törvényeseknek tartatnak. (Ma főleg gazdasági okokból a mohamedánok ritkán gyakorolják a többnejűséget.) Minthogy a nő a férfi számára van, hűtlensége szigorúan büntetendő (a férfié nem) és a nőt lehetőleg el kell zárni a külvilágtól (hárem, fátyol). Házasságjogi perben két nő tanúskodása egyértékű egy férfiéval. Bár a Korán helyenként szigorúan tiltja a paráznaságot, a mohamedán világ gyakorlatban teljesen hatályon kívül helyezte ezeket a tilalmakat. A gyilkosság tilos, de a vérbosszú meg van engedve. Az újszülöttet körülmetélik.      Az állam és a vallás az iszlámban legszorosabban egy dolog, ezért nem ismeri az iszlám az állam és „egyház” elválasztását. Az államhatalomnak legszentebb joga és kötelessége, hogy az iszlámot terjessze, még pedig fegyverrel is; az iszlám hódító hadjáratai mindig egyúttal „szent háborúk”. Innen érthető a mohamedán kalifák és szultánok hódítóvágya, s a keresztények és a zsidók kegyetlen, véres üldözése a mohamedánok részéről az évszázadok folyamán. Hogy ez a pogányságból, kereszténységből és zsidóságból önkényesen és naivul összetákolt, primitív és tökéletlen vallásforma mégis oly roppant elterjedésre tehetett szert, főleg a keleti népeknél oly fanatikus ragaszkodás tárgya lett hívei között, annak magyarázata részben lélektani, részben történeti. Lélektanilag nagyon ügyes fogása az iszlámnak, hogy sok apró szertartásos külsőséget vett fel vallási rendszerébe, ami főleg a primitívebb lelkű népekre volt vonzó hatással, sőt az imák, mosakodások és böjtök rendszerével bizonyos fokig a lélek sekélyesebb vallásos ösztöneit látszott kielégíteni. Ugyanakkor azonban komoly erkölcsiséget, önuralmat nem követel, s különösen a testiség, a bosszúvágy, a nemzeti kizárólagosság és az önteltség szenvedélye ellen semmilyen küzdelmet nem indít (mint a kereszténység s bizonyos fokig a zsidó vallás is teszi). Mindez nagyon hízeleg az arab nép képzeletdús és érzéki hajlamainak, fanatizmusának és keleties fatalizmusának.      Történetileg az alapozta meg az iszlám sikerét, hogy mindenekelőtt a nagyravágyó, de addig egyenetlenkedő arab törzseket politikai egységgé tudta kovácsolni, s [eladdig egymás ellen folytatott] hódító hadjárataikat [kifelé fordítva] hamarosan diadalra is tudta vezetni a környező népeknél; amiben az első kalifák (prófétautódok) egyéni kiválósága is nagy szerepet játszott. A szent háborúkban szerzett dicsőség, zsákmány és szabadrablás, párosulva vallási fanatizmussal, hihetetlen harci készséggel töltötte el az iszlám első hadseregeit s [a szabad rablás, fosztogatás reményében] hozzá csatlakozó népek csakhamar a fél világ urai lettek, amiben ismét Isten ujját s vallási igazuk mellett való bizonyságtételét látták.      Ugyanakkor a bizánci birodalom gyengesége, a latin és görög kereszténység egyenetlensége, Nestorius, Eutyohes és mások eretnekségei, a szkizma, a perzsa dinasztiák gyengesége mind hozzájárult ahhoz, hogy a mohamedánok aránylag könnyűszerrel haladhattak előre s fél évszázadnál rövidebb idő alatt Palesztinát, Szíriát, Mezopotámiát, Egyiptomot, Észak-Afrikát, sőt a Pireneusi félsziget déli részét is elfoglalhatták, és győztes hadaik Európát is elborították volna, ha Martell Károly poitiers-i (732) győzelme útjukat nem vágja. A VIII. és IX. században a mohamedánok meghódították Perzsiát, Afganisztánt s India jókora részét; a XII. században egész Nyugat-Ázsia, Spanyolország, Észak-Afrika s Szicília urai lettek. Az iszlám virágkorában helyenként egymástól független központok körül szellemi kultúrát is teremtett (arab filozófia, mór építészet), mely azonban a faji erők ellanyhulása folytán csakhamar elzsugorodott. A meghódított területeken a hódítók azonnal mesterségesen szaporították híveiket, a leigázott népek jó részét erőszakkal is megnyerték az iszlámnak; sőt midőn a XIII. században a tatárok és a törökök győzedelmeskedtek felettük, hamarosan ezek, a győzők is átvették az iszlámot, és most már ők lettek annak legfanatikusabb védői és terjesztői.      A XV. században a törökök magukhoz ragadták Konstantinápolyt (1453), majd hamarosan Magyarország nagy részét is. Visszaveretésük Bécsnél (1683) kezdődött meg, folytatódott Budánál (1686) és az iszlám, mint világi hatalom a török birodalom lehanyatlásával ért véget. Ma már Kemál pasa révén Törökországban csak tűrt vallás [1932-es adat!]. Viszont Ázsia és Afrika népei közt még mindig megingathatatlan bástyaként áll, sőt a pogány ősvallások (buddhizmus stb.) rovására egyre jobban terjeszkedik s a keresztény hit hirdetésének egyik legkonokabb és legveszedelmesebb akadálya. Feltéve: 2015. április 11.