A VI. Pál-féle püspökszentelésről szóló tanulmányokban sok szó esik Hippolytusról. Ezért célszerű megismerkedni a szóban forgó pappal. Az itt közölt adatok azt a Hippolytust mutatják be (van, illetve vannak többen is az Egyház történelmében), akire – a legvalószínűbb feltételezés szerint – az új püspökszentelési rítusban hivatkoznak. 1. A SZENTEK ÉLETE (Szent István Társulat, 1984): A római naptár Szent Pontianus pápával (235-238) együtt említi Hippolitust is, aki pap volt és a pápával együtt a számkivetésben halt meg. A történészek számára azonban nem könnyű feladat tisztázni, hogy ki is ez a Hippolitus.      Általában arra gondolnak, hogy az a római teológus, aki Callixtus pápával (217-222) szemben lépett föl. Kezdetben csak teológiai és lelkipásztori kérdésekben volt más véleményen, mint a pápa, később azonban a szembenállás odáig fajult, hogy ellenpápa lett, és szembenállását még Pontianus idejében is folytatta. Csak a számkivetésben tért meg és nyújtotta kezét kiengesztelődésre [Pontianus pápának, akivel együtt raboskodott Szardínia szigetén egy bányában, ahol mindketten meghaltak]. 2. KATOLIKUS LEXIKON (A Magyar Kultúra Kiadása, 1931): Hippolytus I. Kallixt pápa (217-222) alatt rigorista elvei s a Szentháromságtanban vallott tévedései miatt elszakadt az Egyháztól, s mint ellenpápa lépett fel. Pontián pápával együtt Szardíniába száműzték, ahol 235-ben mindketten vértanúhalált haltak.      Hippolytus Irenaeusnak volt tanítványa, de őt nem érte fel sem éleselméjűségben, sem vallásos mélységben. Sokoldalú volt irodalmi munkássága, főleg a Szentírás-magyarázat terén. Műveit görögül írta.      A Hippolytus-szobor a római Via Tiburtina mentén a Szent Lőrinc bazilika közelében a földalatti Szent Hippolytus bazilika mellett 1551-ben kiásott 3. századbeli szobor töredéke. A szobor feje s jobbkeze le van törve, de épen megmaradt a talapzata, ami nagy történeti érték, mert egyik oldalán a szent férfiú műveinek lajstromát látjuk bevésve rajta. 3. Henri Daniel-Rops: AZ APOSTOLOK ÉS VÉRTANÚK EGYHÁZA (Ecclesia, 1989): Ez az a kor [a harmadik század első fele], amikor az Egyház, ha nem is foglalja törvénybe, de legalább megfogalmazza több, nagy becsben tartott műben az egyházfegyelmet. Ezek közül a legfontosabbak: a minden bizonnyal Észak-Szíriában írt Didaszkália, a tizenkét apostol katolikus tanítása és Az apostoli hagyomány, melynek Szent Hippolütosz, a tudós római pap a szerzője. Szent Hippolütosznak egy a harmadik századból származó és a hatodik században, a „Szent Hippolütosz-temetőben”, a Tiburtina út közelében megtalált ülőszobra a talapzatán sorolja fel főbb műveit, ezek között szerepel Az apostoli hagyomány is. …      220 körül a római közösséget komoly válság rázkódtatja meg. Egy kiváló férfiú, Hippolütosz, a hit tudósa és buzgó védelmezője Callixtus pápa ellen fordult, mert túl erélytelennek ítélte meg a Sabellius modalista eretneksége elleni harcban. A rigorista Szent Hippolütosz skizmát váltott ki. Ocsmány vádakkal halmozta el az Egyház fejét, azt állítva, hogy rablóvezér volt. Végül is szakított Callixtusszal, valóságos antipápának tette meg magát. Jó emléket úgy hagy maga után, hogy vértanúként hal meg. Az Egyház így teheti vele azt, hogy csak érdemeire emlékezik, hibáit pedig elfelejti. 4. Charles A. Coulombe: KRISZTUS HELYTARTÓI (JLX Kiadó, 2005): Szent Zefürinosz pápa (199-217) újra megszilárdította a fegyelmet a lazuló erkölcsöket mutató Egyházban: fellépett a házasságtörés és az erkölcstelenségek ellen. Szent Hippolytus, aki még Zefürinosz erkölcseit is túl lazának találta, fösvénységgel is vádolta az immár montanista, és ezért kiközösített Tertullianust, ez azonban nem tűnik megalapozottnak. Zefürinosz maga mellé vette Callixtust, az Antiumban élő szent embert, és diakónussá tette.      Ebben az időben hágott a tetőfokára a Jézus emberi és isteni természetét definiálni hivatott vita. Hippolytus azt kezdte el tanítani, hogy az isteni Logos testesült meg Krisztusban, de ő maga minden tekintetben különbözik az Atyaistentől – Jézus egyfajta kapocs Isten és a Teremtés között. Ez valójában azt jelentette, hogy Krisztus nem volt Isten, ami nem más, mint Szentháromság-tagadás. Hippolytus tanainak megcáfolására rögtön új iskola jött létre, a modalisták, akik azt tartották, hogy nem az Ige, hanem az Atya volt jelen Krisztusban, és így voltaképpen nem a Fiú, hanem az Atya szenvedett kereszthalált. Ez éppúgy Szentháromság-tagadás volt, csak éppen a másik oldalról. Mindkét iskola megfosztotta Krisztust isteni természetétől, ami további eretnekségekhez vezetett. Krisztus isteni mivolta nélkül az Egyház dogmái egy fabatkát sem értek, Jézus áldozata pedig legjobb esetben is értelmetlen volt – legrosszabb esetben pedig meglehetősen abszurd.      A felek közti közvetítésre felkért Zerfürinosz pápa kijelentette, hogy ő egy Istent imád, Jézus Krisztust, és hogy a Fiú lett megfeszítve, nem az Atya. Mindemellett egyik tant sem volt hajlandó eretnekségnek nyilvánítani.      Ez végtelenül felbőszítette Hippolytust. Leginkább a rabszolgaként született Callixtust, a pápa tanácsadóját és legfelkészültebb teológusát hibáztatta a döntésért. Az első formális egyházszakadás ott lógott a levegőben. Callixtus pápává választása (217) nem csillapította Hippolytus haragját; a szakadár teológus nem volt hajlandó lelki közösséget viselni ellenfelével. Követői sem: Róma püspökének kiáltották ki Hippolytust, aki így az első lett az ellenpápák hosszú sorában.      Az Egyház gyors növekedése azt is jelentette, hogy a keresztény fegyelmet rugalmassá kellett tenni. Ami megtette egy maroknyi elszánt apostolnak, az nem feltétlenül vált hasznára egy nemzetek felett álló közösségnek, amely mindenfajta egyént magába foglalt. A Callixtus előtti kihívás az volt, hogy úgy tegye rugalmassá az Egyházat, hogy közben ne áldozzon föl semmit a dolog velejéből. … Callixtus azt is világossá tette, hogy az Egyház nem tesz különbséget szabad ember és rabszolga, alacsony és magas származás között. A pápa a polgári törvényeknél előbbre valónak nevezte a házasodás egyházi törvényeit, mondván, hogy azokat maga Krisztus hozta.      Hippolytus ellenpápa, aki Callixtusszal ellentétben szabad embernek született, nem tudta elfogadni a lelki egyenlőség gondolatát azok között, akiket Isten különböző társadalmi osztályokba teremtett; vagy hogy Isten szemében az együgyűek egyenlők lennének a tanult emberekkel. Semmi sem fékezhette Hippolytus elvakult dühét Callixtus iránt, még az sem, hogy a pápa végül elítélte a modalista eretnekek tanait. Hippolytus volt a történelem első ellenpápája; láttuk, hogyan lett azzá. Valószínűleg görög származású volt, de Alexandriában született. Fiatal korában Rómába ment, ahol Szent Irenaeus tanítványa lett, majd pappá szentelték. Korának egyik legjelentősebb tudósa és írója vált belőle. Mire Callixtus megbélyegezte a modalistákat, Hippolytus ellenpápaként már túljutott azon a ponton, ahonnan vissza lehetett volna fordulni – annál is inkább, mert borzasztóan zavarták Callixtus társadalmi egyenlőséget hirdető nézetei, valamint a keménykezűség hiánya. Maroknyi híve Callixtus halála után, I. Orbán és Pontianus pápasága alatt is mindvégig Hippolytust tartotta az Egyház fejének. Utóbbi uralkodásának idején gúnyos hangvételű, rágalmakkal teli életrajzot vetett papírra Callixtusról, Philosophumena címmel, mely egyszerre szolgált a néhai pápa lejáratására, és tulajdon tetteinek igazolására.      Egy másik fennmaradt munkája, melyet még az egyházszakadás előtt, 215-ben írt, „Az apostoli hagyomány” címet viseli. Könyvei a keleti keresztényeknél nagy sikert arattak; nemcsak Bizáncban, de a koptok, az etiópok, az örmények és a szíriaiak körében is. A kopt és etióp keresztények számára pápa volt, nem ellenpápa. 5. Josef Stenglein: DIE PÄPSTE VON 2000 JAHREN (Kétezer év pápái): Szent Zefürinosz pápa (199-217) a montanisták és két másik párttal állt vitában, melyek közül az egyiket Hippolytus vezette, aki nagyon tudós pap volt, és éles ellentétben állt a pápával és annak diakónusával, Callixtusszal. A köztük dúló tisztán dogmatikai vita Krisztus személye körül zajlott. Hippolytus, aki nagy tiszteletnek örvendett, rövid idő alatt a történelem első ellenpápájává tette magát. Összeszövetkezett Tertullianusszal, és Zefürinoszban mindketten egy tudatlan és tanulatlan embert láttak, aki véleményük szerint csak egy mindenre kapható eszköz volt Callixtus kezében. – E véleménnyel szemben áll Eusebius tanúsága, aki arról számol be, hogy Zefürinosz a keresztény tanítás védelmében akkora buzgóságot mutatott, ami nevének Krisztus személye nagy védelmezője titulust érdemelte ki.      Mikor Zefürinosz halála után egyhangúlag Callixtust választották pápává, Hippolytus nem tartotta méltóságának alulinak a választást hamisnak kijelenteni, és magát a híveitől ellenpápának kikiáltani. Callixtus erre kiközösítette. Hippolytus vádjai Callixtus ellen minden alapot nélkülöznek. Hippolytus a következő pápa, I. Orbán idején is fenntartotta pozícióját. I. Orbánban a keresztény tanítás erőteljes védelmezőjére talált.      Mikor Maximus császár alatt újra kirobbant a keresztényüldözés, mind az igazi pápát, Pontianust, mind az ellenpápát, Hippolytust Szardíniára száműzték. E rabság alatt történt meg a kibékülés köztük, miután a pápa szerencsétlen ellenfelét újra felvette az Egyházba. Pontianus a nélkülözések és a kínzások következtében vesztette életét, Hippolytust a legenda szerint vízbe fullasztották, úgy halt vértanúhalált. Feltéve: 2015. március 5.