Néhány évvel ezelőtt hallottam egy előadást, melyben az előadó pap annak a véleményének adott hangot, hogy a mai zsinati „egyházban” kiszolgáltatott szentségek nem érvényesek többé – kivéve a keresztség szentségét. Nos, a múlt évben vendégként részt vettem egy keresztelőn, és amit ott átéltem, olyan kevéssé volt épületes, hogy csatlakoznom kell ahhoz a sokak által már korábban hangoztatott véleményhez, mely szerint igencsak kérdéses, hogy a mai keresztelésekkel kapcsolatban még igazi szentségről, igazi keresztelésről lehet beszélni. Az említett keresztelőre egy nagyváros peremkerületében került sor. A plébános láthatóan örült, hogy végre megint megkeresztelhet egy gyermeket. Megható szavakkal panaszkodott hívei többségének vallási közömbösségéről. Az ünnepség külső formái méltók voltak az eseményhez, beleértve az ünnepélyes bevonulást, a harangzúgást stb.      Csak a szertartás közepén fogtam fel, hogy a ministránsok mind lányok mégpedig már igencsak kifejlett női idomokkal, amit hosszú „karingük” miatt korábban nem lehetett észrevenni. [Figyelem! a szóban forgó keresztelő 1977-ben volt! Tudtommal Magyarországon csak az 1990-es évek végén vezették be a lányok ministrálását.] Maga a keresztelés az előírt módon zajlott, tehát a csecsemő fejére öntött vízzel az ismert formulával. Az ördögűzés elmaradt – a VI. Pál-féle újításoknak megfelelően. De ez utóbbi még nem elégséges ok arra, hogy a keresztelő érvényességét meg lehessen kérdőjelezni. A tulajdonképpen botránykeltő az a tény volt, hogy a plébános az egész ceremónia alatt egyetlen szót sem ejtett a keresztelés tényleges céljáról, vagyis arról, hogy a kis ember a keresztvíz által az áteredő bűn és az ördög hatalmából kiszabadul. [Emlékeztetőül lásd a honlap számos kereszteléssel foglalkozó cikke közül például ezt: a keresztség szentségéről] Ehelyett a pap a következő és ehhez hasonló szövegeket ismételgette csak: „Franciska, ezennel felveszlek egyházközségünkbe.” A történtekhez még a következőket kell tudni: a kis Franciska szülei nem vallástalanok, de mint oly sokan mások, bár az újításokat nem kedvelik, de nagyjából kritikátlanul állnak velük szemben. Mindazonáltal a „miséken” tapasztalható túlzások annyira taszítják őket, hogy inkább a belváros egyik templomába járnak, ahol többé-kevésbé még „normálisan”, orgonaszó mellett mutatják be a NOM-t. Kislányuk keresztelőjéig nem is tudták, hogy melyik egyházközségbe tartoznak, és a keresztelés óta sem jártak ott soha többet. Egyébként is egy nagyvárosban a plébániai közösség puszta ügyintéző fogalommá halványult. Következésképpen ez a formula: „Franciska, ezennel felveszlek egyházközségünkbe”, nem jelentett mást, mint hogy „ezennel felveszlek a plébániai kartotékunkba”. Kérdés: Érvényes-e még egy ilyen keresztelő? A választ rábízom egy jó teológusra. De azért engedtessék meg nekem néhány gondolat: Tegyük fel, hogy egy színpadon keresztelőt játszanak el a színészek, mégpedig pontosan úgy, ahogy ezt az Egyház előírja; tegyük fel, hogy a színész, aki a megkeresztelendőt játssza, nincs megkeresztelve. Ez esetben magától értetődő, hogy a színielőadás után sem lesz megkeresztelve. Hiszen mind a „keresztelőnek”, mind a „megkereszteltnek” csak az a szándéka, hogy színházat játsszon, nem pedig, hogy érvényes keresztséget szolgáltasson ki, illetve fogadjon. Ha az említett nagyvárosi plébánosnak sem volt más szándéka, mint hogy a gyermeket felvegye plébániai kartotékába (ahogy ezt több ízben kimondta), akkor természetesen ez a keresztelés is érvénytelen. Az Egyháznak, különösen Szent I. István pápának (254-257) a 3. században dúlt ú. n. „Eretnek-keresztelés vita” után szükségessé vált döntései óta nem vitás, hogy egy keresztség érvényessége egyedül a szentségszolgáltatási szándéktól, s az érvényes anyag és alak alkalmazásától függ, vagyis, ha az Egyház által előírt módon szolgáltatják ki, és a kiszolgáltatónak az a szándéka, hogy azt tegye, amit az Egyház tesz, azaz ami az Egyház szándéka a keresztelésnél. Az érvényességét tehát a kiszolgáltató hite, illetve hitetlensége, esetleg eretnek volta sem befolyásolja. Ez a tényállás bizonyos reményre ad okot, hogy még a mai keresztelések is érvényesek.      Ha azonban – és ez nagyonis valós ok az aggodalomra –, az „Egyház szándéka” alatt a kiszolgáltató az újegyház, ami nem a katolikus Egyház többé, szándékát érti, akkor a keresztelés érvénytelen. A szentségek kiszolgáltatásánál a „tutiorizmus” elv van érvényben, vagyis a biztos kiszolgáltatási formát kell mindig választani. Egy bizonyítottan kétséges érvényességű szentség-kiszolgáltatás esetén az Egyház előírja, hogy az érintett szentséget sub conditione meg kell ismételni. Ezért ajánlott, hogy a VI: Pál-féle rítussal megkeresztelteknél a keresztelést feltételesen megismételjék. A VI. Pál-féle keresztelési rítus érvényességéről lásd P. Dr. Athanasius Kröger OSB (1915-1984) tanulmányát (egyelőre csak német nyelven):      Zur Theologie des neuen Taufritus [Az új keresztelési rítus teológiájához] Részletek a Katolikus Lexikonból a témához kapcsolódva: 1. Eretnek-keresztelés Katolikus Lexikon II. kötet 1931. Az Egyház minden időben azt tanította, hogy az eretnekek által kiszolgáltatott keresztség, feltéve, hogy helyes anyagot és formulát használnak s az igaz Egyház szándéka szerint keresztelnek, érvényes. Ennek a tannak az alapja az, hogy a keresztségben, mint minden szentségben a kegyelem voltaképpeni művelője nem az ember, aki a szentséget kiszolgáltatja („administrare”), hanem Krisztus; az ember a szentség anyagának és alakjának szolgáltatásával csak a feltételt teljesíti, amelyhez Krisztus a szentségi kegyelem ígéretét fűzte. A szentség érvényessége tehát nem függ a kiszolgáltató részéről sem annak igaz hitétől, sem egyéni életszentségétől, hanem egyedül a szentségszolgáltatási szándéktól, s az érvényes anyag és alak alkalmazásától. 2. Újraszentelés Írta: Dr. Oetter György teol. tanár, Vác Katolikus Lexikon IV. kötet 1933. Újraszentelés (reordinatio) néven értjük az egyházi rend szentségének megismétlését annál, akinél a papszentelés érvényessége körül kétely merül fel. A papszentelés érvényességéhez fűződő nagy érdekek miatt az Egyház már akkor is elrendeli az újraszentelést, ha az egyházi rend kiszolgáltatása valószínűleg érvényesen történt ugyan, de az előírások közül valami (pl. a rendi ruhák átadása) vagy egyáltalán nem, vagy az előírásoktól eltérően történt volna; ilyenkor az újraszentelés feltételesen történik, t. i. azzal a feltétellel, ha az első szentelés érvénytelen volt. Minden föltétel nélkül elrendeli az Egyház az újraszentelést, valahányszor a nagyobb egyházi rendek kiszolgáltatásánál a szentségi anyag, alak vagy a szándék körül hiba történt, mely érvénytelenné tette a szentelést, pl. ha elmaradt volna a kézföltétel, vagy ha az nem az előírt ima kíséretében történt volna. A régi egyházban felmerült vitákról tárgyalva Morinus és Hergenröther reordinatiónak nevezik azt az újraszentelést, mely nem a szükséges szentségi jegy vagy szándék körüli hiányok miatt, hanem abból a dogmatikus elgondolásból történt, hogy az Egyházon kívül álló nem szolgáltathatja ki érvényesen az egyházi rend szentségét és nem is veheti fel azt érvényesen.      A 769-ben tartott római zsinat megengedte, illetve elrendelte az újraszentelést mindazoknál, akiket II. Konstantin ellenpápa szentelt föl. VIII. János pápa (872-882) elrendelte az excommunikált milánói érsek által püspökké szentelt Vercelli József újraszentelését. A XI. század közepétől azokat is újra szentelték, akik simonia révén lett püspökök által szenteltették föl magukat. A XI. és XII. század folyamán a skizmatikus püspökök szentelési hatalmát vonták kétségbe, de a XIII. századtól kezdve az érvényes papszentelések annyira meg vannak határozva, hogy az újraszentelés kérdése körül ez időtől kezdve minden bizonytalanság megszűnt. [Megjegyzés a lexikon utolsó mondatához: a XIII. században, azaz „a skolasztikában majdnem általános volt az a fölfogás, hogy a szentség anyaga az egyházi szerek átnyújtása.” (Krisztus is így adta át a papi hatalmat tanítványainak az Utolsó Vacsorán (miután megmosta a lábaikat!); tudtommal a Szentírásban nincs egyetlen adat sem arról, hogy Krisztus kezét tanítványai fejére tette volna valamilyen fontos aktus keretében.)] folytatása következik Feltéve: 2015. május 21.