1. Úrnapján (festum Corporis Christi) Urunk Jézus Krisztusnak a Legméltóságosabb Oltáriszentségben való valóságos testi jelenlétét ünnepeljük, azt a csodálatos titkot, hogy a kenyér és a bor külső színe alatt Jézus Krisztusnak, az Istenembernek teste és vére, istensége és embersége, valójában, igazán és lényegileg jelen van. 2. Az Úrnapja ünnep gyökerei a 13. századig nyúlnak vissza. „Az ágostonrendi apáca, Liege-i (másképp: Lüttichi vagy Cornilloni) Szent Julianna (†1255) 1209-es látomása után fordult az eucharisztia-ünnep létrehozása érdekében a tudós dominikánus St-Cheri Hugóhoz, Jacques Pantaléonhoz (a későbbi IV. Orbán pápához) és Robert de Thoret liege-i püspökhöz. Julianna azt mondta, hogy egy látomásban a holdat látta, ami egy kis helyen sötét volt. Krisztus megmagyarázta neki, hogy a hold az egyházi évet jelképezi, és a sötét folt azért van, mert az Oltáriszentségnek nincs ünnepe. Ebben az időben a püspökök beiktathattak helyi egyházi ünnepet: 1246-ban Robert püspök zsinatot hívott össze és elrendelte a Corpus Christi ünnep évente történő megtartását. A rendeletet és az ünnephez rendelt liturgia egyes részeit megőrizte Anton Joseph Binterim Vorzüglichsten Denkwürdigkeiten der Christkatholischen Kirche [= A kereszténykatolikus Egyház különös emlékei] című műve” – írja a wikipedia az ünnep eredetéről.      Dietz-Rüdiger Moser „Bräuche und Feste im christlichen Jahreslauf” [= Szokások és ünnepek a keresztény év folyamán] című könyvében rámutat, hogy a húsvéti ünnepkör szimmetriájában valóban volt egy lyuk. Bizonyos értelemben hiányzott a böjt előtt körülbelül 70 nappal kezdődő böjtbevezető idő párja. A húsvéti ünnepkör ugyanis pünkösddel (50. nap) és annak nyolcadával záródik. Úrnapja mintegy meghosszabbítja még egyszer a húsvéti időt, hiszen ezen az ünnepen újra felhangzik a húsvéti ünnepkör ünnepélyes allelujája. Értelemszerűen is ellenpárját adja a böjtbevezető időnek, melyben az Isten- és világállam és e kettő közötti harc elevenedik meg, míg itt már Üdvözítőnk és kíséretének dicsőséges bevonulását az égi Jeruzsálembe ünnepeljük virágokkal feldíszített utakon. 1215-ben a IV. Lateráni Zsinat kijelentette és dogmává emelte a transzszubstanciáció [átváltozás] tanát, azaz azt a tanítást, miszerint a szentmisében az átváltoztatáskor a kenyér és bor Urunk Jézus Krisztus testévé és vérévé változik. DH 802: „Egy pedig a hívek egyetemes Egyháza, amelyen kívül egyáltalán senki sem üdvözül, amelyben ugyanaz a pap és az áldozat, Jézus Krisztus, akinek testét és vérét az Oltáriszentség a kenyér és a bor színe alatt valósággal tartalmazza, miután Isten erejénél fogva átlényegült a kenyér testté, a bor pedig vérré…” Úrnapját először az 1247. évben, Lüttichben ünnepelték meg. Julianna 1258-ban meghalt [egyes lexikonok szerint 1255-ben]. 1261-ben, Lüttich főesperesét, Jacques Pantaléont pápává választották. Az Orbán nevet vette fel, így lett ő IV. Orbán pápa. A zűrzavaros római helyzet miatt Orvietóban kellett berendezkednie.      1263-ban az Orvieto melletti Bolsenában Oltáriszentség-csoda történt, amit maga IV. Orbán hitelesített. Maria Haesele „Az Oltáriszentség csodái a világ minden táján” című könyvében (Francesco Pieri „Orvieto e Bolsena in al Corpus Domini” című írására hivatkozva) így számol be erről az eseményről:      »1263-ban egy német pap Prágából Rómába zarándokolt. Átutaztában [Bolsena a Rómába vezető zarándokúton fekszik] Bolsenán, a Szent Krisztina templomban misézett. Jámbor pap volt, de aggályos alaptermészetű és legnagyobb bánatára sokszor kétségek gyötörték, főként az átváltoztatás szavainak hatalmára vonatkozóan: vajon Krisztus valósággal jelen van-e istenségével és emberségével, testestül-lelkestül, testével és vérével a kenyér és bor színe alatt a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Éppen ezért vállalkozott a fáradságos zarándokútra, Rómába, hogy ott az apostolfejedelmek, Szent Péter és Szent Pál sírjainál esedezzék az aggályoskodástól való megszabadulásért. Mikor tehát ez a Péter nevű prágai pap Bolsenában szentmiséje [csendes magánmiséje] közben, a szentáldozás előtt, amint az szokásos, a Szentostyát a kehely felett – tétova kétségektől kísérve – kettétörte, abból egyszerre vér – valóságos vér – kezdett folyni. Kimondhatatlan rémületére látnia kellett, hogy a Szentostya felső része húsdarabbá változott, miközben másik fele, az ujjai között megőrizte az ostya külszínét. A felséges vér ráfolyt a misekendőre, azon 25 folt képződött, e 25 véres folt mindegyike külön-külön egy-egy töviskoronás Krisztus-fejet ragyogtatott feléje. Túlfűtött izgalmában képtelen volt a szentmisét befejezni, begöngyölte a vérző Szentostyákat a misekendőbe, majd mindent összekapkodva, a kehellyel együtt, feltűnés nélkül igyekezett a sekrestyébe bejutni. Útközben azonban a legnagyobb óvatosság mellett is, néhány csepp Szentvér a templom kövére hullott, ahol azonnal ugyanannyi tövissel koronázott Krisztus-fej jelent meg. A teljesen összezavarodott pap a vérző korpolárét és a kelyhet gyorsan bedugta a sekrestye szekrényének egyik fiókjába és elrohant. Mikor már némelyest lehiggadt, elhatározta, hogy azon nyomban felkeresi a szentatyát, IV. Orbán pápát Orvietóban. Mindent őszintén meg akart gyónni és feloldozást akart kérni. IV. Orbán [aki emlékezett Lüttichi Julianna látomására] meghatódva hallgatta a német pap elbeszélését. Késedelem nélkül elküldte Orvieto püspökét Bolsenába, meghagyván, hogy mind a hússá változott Szentostyát, mind az Üdvözítő csodás vérétől átitatott misekendőt hozza magával Orvietóba. Amikor Orvieto püspöke visszaérkezett, a pápa nagy kísérettel az egész néppel együtt elébe ment és térden állva vette át a Szentostyát a korporáléval együtt. Ünnepélyesen mutatta meg a népnek, majd megáldotta Vele. Raffaello vatikáni festménye ezt a jelenetet örökítette meg. … [Ugyanebben az évben érkezett meg egy küldöttség a spanyolországi Darocából is az ott 1239-ben történt Oltáriszentség-csoda hírével Orvietóba azzal a céllal, hogy a pápától megkapja a búcsúk engedélyezését.] E két csoda hírére IV. Orbán pápa a rákövetkező évben, 1264-ben Úrnapja örömteli megünneplésének elrendelésével gazdagította az egyházi évet: 1264. augusztus 11-én Transiturus de hoc mundo bullájában hirdette ki, hogy ezentúl minden évben a pünkösd nyolcadát követő első csütörtökön tartsák meg Úrnapja ünnepét. A pápa megbízásából Aquinói Szent Tamás (aki az Eucharisztiáról szóló tanulmányainak köszönhetően a Legméltóságosabb Oltáriszentség kiemelkedő tudású tanára lett) írta az ujjongó örömünnepre a liturgikus szövegeket, a himnuszokat: Panis angelicus, Pange lingua, Adoro te devote, Verbum supernum prodiens és a szentmise sequentiáját: a «Lauda Sion»-t, az Oltáriszentség iránti szeretet izzó himnuszát:      „Dicsérd, Sion, a Megváltót, dicsérd a vezért, a pásztort, zengj himnuszt, zengj éneket! Ahogy bírod, akként merjed, nagyobb ő, mint a dicséret, méltón nem dicsérheted.”      … Úrnapja ünnepélyes körmenettel egybekötött ünnep, olyan nap, amelyen a Legméltóságosabb Oltáriszentségbe vetett hitünket és iránta érzett szeretetünket nyilvánosan is kifejezhetjük. Védelmezzük Isten e szent jogát azokkal szemben, akik ezt a diadalmas körmenetet a templomok falai közé igyekeznek száműzni. Hány és hány világi és mindenféle felvonulás és menet tarkítja az év folyamán az utcákat és tereket. Mennyi szemérmetlen és erkölcstelen magatartás zavarja nyilvánosan is a jó ízlést! Ha megadjátok a császárnak, ami a császáré, még inkább adjátok meg Istennek, ami az Istené! Évenként legalább egyszer változtassuk át utcáinkat, tereinket, díszítsük ablakainkat, erkélyeinket Istenünk és Urunk iránti hódolatból, Akinek külön-külön is személyesen, valamint mindannyian együttesen örök hálával tartozunk jótéteményeiért.« IV. Orbán pápa Transiturus de hoc mundo bullájában ezt írta (DH 846-847): „Hogy az [Oltáriszentségben való] igaz hitet erősítsük és növeljük, jogosnak és méltányosnak tartjuk annak elrendelését, hogy a mindennapi tiszteleten kívül, amit az Egyház e szent szentség iránt tanúsít, e szentség tiszteletére évente egy bizonyos napon még egy külön ünnepet, is üljünk, mégpedig a pünkösd nyolcada utáni ötödik napon, amelyen az ájtatos nép minden igyekezetével nagy tömegekben templomainkba siet, ahol a papok és a laikusok telve szent örömmel dicsőítő dalokat zengnek.”      A Trienti Zsinat (1545-1563) megerősítette az Úrnap ünnepét, és a protestáns eretnekségek elleni demonstrációvá léptette elő. „Ezenfelül a szent zsinat nyilatkozik arról is, hogy nagyon jámborul és vallásosan vezették be Isten Egyházába azt a szokást, hogy minden évben egy külön ünnepen ezt a kiváló és tiszteletreméltó szentséget kiemelkedő tisztelettel és ünnepélyességgel magasztalják, és körmenetben és tisztelettel és hódolattal vigyék körbe a nyilvános utakon és tereken át.” (DH 1644) 3. Szent X. Pius Kompendiumában arra a kérdésre, hogy az Oltáriszentséget nem Nagycsütörtökön alapította-e meg Jézus, ezt válaszolja: „Az Egyház az Oltáriszentség megalapítását Nagycsütörtökön ünnepli, de mivel ekkor elsősorban Jézus Krisztus szenvedése feletti szomorúság szertartásaival van elfoglalva, helyesnek találta egy másik, külön ünnepet elrendelni, hogy ezt a titkot teljes örömmel tisztelhesse.” A „teljes örömmel” természetesen az I. osztályú duplex ünnepet a legünnepélyesebb istentisztelettel, szentséges körmenettel és ünnepélyes nyolcaddal jelenti. (Hasonló okból rendelt el az Egyház március 19-én kívül, ami szinte mindig nagyböjtbe esik, egy másik ünnepet Szent József tiszteletére húsvét utánra – húsvét utáni második vasárnap utáni szerdára.) De „milyen módon tudjuk ezt a titkot, amit Úrnapján ünneplünk, méltóan tisztelni?” Hogy ezt megtehessük, „törekedjünk arra, hogy minél mélyebben értsük meg a szent szövegeket, különösen Aquinói Szent Tamás himnuszait, melyeket az Egyház a legszentebb Oltáriszentség tiszteleténél használ. Kérjük a kegyelmet, hogy Isten hitünket ezen nagy és legszentebb titokkal szemben még jobban megelevenítse és ezáltal hódolatunkat elmélyítse és szeretetünket lobogóbb lángra lobbantsa. Valljuk meg, mindenkor és mindenütt, minden félelem és habozás nélkül nyilvánosan is meggyőződésünket: tiszteletteljes imádással (szentséglátogatással és térdhajtással), jámbor és méltó szentáldozással, a szentmisén és a többi szentségi istentiszteleten való ájtatos részvétellel, különösképpen azáltal, hogy méltón és meggyőződéssel csatlakozunk a körmenethez, melyben a szent Fejedelem és Istenkirály városon és falun diadalmenetben végigvonul az utcákon”.      „Különös áhítattal járuljunk a szentáldozáshoz és az Úrnak teljes szívünkből köszönjük meg, hogy közülünk mindenkinek ebben a szentségben akarta magát odaajándékozni.” Mert az az isteni szeretet legmélyebb kifejeződése és legmélyebb titka, hogy Ő, Isten Fia, még jobban megalázza magát, mint ahogy megtestesülésekor már megtette, és egy kis ostya alakjába vonul, hogy egészen eggyé váljék velünk. Hogyan köszönhetnénk meg tehát jobban ezt a nagy ajándékot, mint egy méltó és áhítatos szentáldozással?      Ezen kívül ne csak az ünnepen magán, hanem, ha lehetséges az egész nyolcad alatt vegyünk részt a szentmisén, és Jézust, aki a szentségi jelek alatt rejtőzik gyakran látogassuk meg. Hiszen a szentségi és lelki áldozás után a szentmisén való részvétel és a Legméltóságosabb Oltáriszentség látogatása a legjobb módja annak, hogy Üdvözítőnknek hitünket, szeretetünket, köszönetünket, tiszteletünket, odaadásunkat és alázatunkat kifejezésre juttassuk. Az oltáron és a tabernákulumban jelenlevő Urunk szeme tetszéssel tekint azokra, akik Hozzá jönnek, mert hisznek Benne és szeretik Őt. 4. Úrnapján egyfelől azért tartanak ünnepélyes körmenetet, hogy Urunk legszentebb emberségét tiszteljük, ami a szentségi színek alatt van elrejtve. Ő a mi Istenünk és királyunk, akit, mint az Ő kísérete nagy pompával és dicsőséggel hordozzuk az utcákon körbe. Másfelől azért, hogy a hitünket felújítsuk és a hívek e titkot övező áhítatát növeljük. Ez a körmenet hitünk megvallása, hiszen nevetségessé tennénk magunkat, ha egy darab kenyeret tisztelnénk és hordanánk ily módon ünnepélyesen körbe. Csakhogy ez nem egy darab kenyér, hanem az Istenember, és ez adja a körmenetnek értelmét és mély értékét.      Harmadszor azért tesszük, hogy a szentség ellenségei feletti győzelmet ünnepeljük, amit Ő Egyházának kivívott. Bár most még a harc forgatagában vagyunk, de a Megváltó győztesként már a mennybe ment, és mi tudjuk, hogy a győzelem a mi oldalunkon lesz. Ezért már most ünnepelhetjük a végső diadalt és győzelmet, mint kis ízelítőt a mennyből. Negyedszer pedig azért tartunk körmenetet, hogy azokat a sértéseket, melyeket vallásunk ellenségei követtek el Ellene, valamelyest jóvátegyük. Mennyi elégtételt kell éppen napjainkban szolgáltatnunk, amikor katolikusok és az ú. n. katolikusok is oly gyakran szidalmazzák és megszentségtelenítik az Oltáriszentséget! Egyedül a Novus Ordo elegendő ok lenne arra, hogy mindennap vezeklő körmeneteket tartsunk! A körmeneten összeszedetten és szerényen kell részt vennünk. Intenciónk az legyen, hogy imádatunkkal Jézus Krisztus diadalát tiszteljük. A puszta fizikai jelenlét semmit nem jelent, belső szándékunk, akaratunk a fontos. A körmenet alatt alázatosan kérjünk bocsánatot Urunktól a rengeteg méltatlan áldozás és minden más megszentségtelenítés miatt, amit ezen isteni szentség ellen elkövetnek, és melyek száma ma mindenütt megszámlálhatatlan, kiváltképpen pont Úrnapján. Végül ébresszük fel magunkban a hit, a bizalom, a szeretet és a hála érzéseit az átváltoztatott Szentostyában jelen levő Jézus Krisztus iránt, és ezzel engeszteljünk saját lanyhaságunk és hanyagságunk miatt, amivel oly sokszor a szentáldozásban Őt fogadjuk. 5. Végül ne feledkezzünk meg arról, hogy a Boldogságos Szűz Mária iránti áhítatunkat is kifejezzük, hiszen a legszentebb úrnapi ünnepet neki köszönhetjük. Ave verum corpus natum de maria Virgine – Üdvözlégy te igazi test, Máriából, a Szűzből született. Egyedül ő győzte le e világ minden eretnekségét, miközben nekünk ezt a Testet ajándékozta és Vele hitünk misztériumát, a hit titkát, aki legyőzi ezt a világot. Kiegészítés: Zaby atya cikkének végén álljon itt a Szunyogh Xavér misekönyv Úrnappal kapcsolatos magyarázatából még egy részlet:      Az Egyház ezt az ünnepet azzal a legnagyobb pompával üli meg, mely csak a liturgiában rendelkezésére áll. Elsőrendű ünnep a legünnepélyesebb istentisztelettel, szentséges körmenettel és ünnepélyes nyolcaddal. Az Isten háza és oltára az egész nyolcad alatt a leggazdagabb virágdíszben és illatos erdei zöldben pompázik. S a hívők tömege is azon versenyez városban és faluban, hogy a házakat és utcákat, kiváltképpen a körmenet útján, ájtatosan, hívő módon feldíszítse és ékesítse. A nyolcad alatt, szabály szerint mindennap kiteszik a legméltóságosabb Oltáriszentséget és ünnepélyes nagymisét énekelnek úgy, mint magán az ünnepen. Esténkint pedig ünnepélyesen feldíszített templomban a kitett Oltáriszentség előtt népájtatosság van és a végén mindig áldást osztanak a szentséggel. Több helyen a nyolcad napján, ugyanúgy, mint az ünnepen, csak valamivel kisebb fénnyel és kiterjedéssel, ünnepélyes körmenetet tartanak.      Nemsokára az ünnep bevezetése után a körmenet is általános gyakorlattá vált. Körülbelül a XIV. században Németországban szokásba jött a körmenet útján négy oltárt készíteni és ezeken állomást tartani. Elénekelték a négy evangélium kezdetét és mindannyiszor áldást adtak a legszentebb Oltáriszentséggel. 1820-ban ezt a szokást Róma jóváhagyta. A római szertartáskönyv szerint a körmenetnél csak egyszer adják az áldást. Feltéve: 2015. június 5.