2015. január 26-án került fel a honlapra az „Isten nevét hiába ne vedd” – Istenítéletek című cikk a január első hetében Párizsban történt merénylettel kapcsolatban. Ebből való a következő idézet: »Régen a keresztények életük minden pillanatában megtapasztalták Isten jelenlétét, a mindennapi történések pedig segítségükre voltak hitük elmélyítésére. Ilyenek voltak azok a megrendítő tragédiák, melyek egy-egy nyilvános vétkest sújtottak, és amiket ezért a nép – joggal – „istenítéletnek” tartott, szent félelemmel szemlélt és megőrzött emlékezetében. … Nos, aki vette magának azt – a mai internetes világban tényleg aprócska kis – fáradtságot és utánanézett a párizsi merénylet okainak, az nem tud másra gondolni, csakis isteni ítéletre: A Legméltóságosabb Szentháromság, Isten, Jézus Krisztus, Isten Anyjának ez a sorozatos – a legutolsó most karácsonykor –, és az ocsmánynál is ocsmányabb kigúnyolása, csakúgy, mint a Szentlélek elleni bűn a megbocsáthatatlan vétkek közé tartozik.«
A helyzet most is ugyanaz, mint 10 hónappal ezelőtt: Ezért most is érdemes utána nézni, hol is csaptak le a merénylők a legnagyobb erővel, elsősorban kik is voltak azok, akik közül a legtöbben meghaltak.
Én először Roberto de Mattei november 19-i kommentárjában, melynek címe: »Téves harc az iszlám ellen – Párizsban a „Kiss the Devil” hangzott fel éppen, amikor a vérfürdő megkezdődött« lettem figyelmes a következő adatokra:
»Az irgalmasság nagy keresztény erény. Mindazonáltal leválasztva az igazságosság és a rettenthetetlenség erényétől, a kapituláció laicista kultúrájának egyházi verziója lesz belőle. Ez a kultúra ma minden kulturális és erkölcsi aberráció akceptálásában fejeződik ki, sőt odáig megy, hogy még a sátánizmus felé is megértést tanúsít. Sok fiatal – talán nem is tudatosan – a rockkoncerteken hódol a sátánizmus kultuszának. Szimbolikus nemezis, hogy a Bataclan klub színpadán éppen a Kiss the Devil számot játszották, amikor a terroristák elkezdték a lövöldözést.«
Az angol nyelvű honlap: http://www.nowtheendbegins.com/paris-concert-crowd-was-singing-kiss-the-devil-the-moment-terror-attacks-began/ cikkében – a lövöldözésről készült fotógaléria mellett – megtalálható a kérdéses „dal” szövege is, aminek összefoglalása magyarul így hangzik: „Ki szereti az ördögöt? Ki énekli az ő énekét? Ki szereti az ördögöt és az ő énekét? Én szeretem az ördögöt! Én éneklem a dalát! Ki csókolja az ördög nyelvét? Én csókolom az ördögöt és a nyelvét.” – A fellépő amerikai zenekar neve pedig ez: Eagles of Death Metal (a halál metál sasai) A fenti képen a legújabban megjelent lemezeik borítója látható.
Az angol honlap cikkében ilyeneket ír: »Amikor azok az emberek meghaltak, átmentek az ördögről való énekléstől az ördöggel szemtől szembe való találkozásig. Az Eagles of Death Metal rajongói éppen az ördögöt dicsőítették, amikor a vérfürdő elkezdődött.
„Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségtek, a sátán, mint ordító oroszlán körbejár, keresvén kit elnyelhessen.” (1 Pét 5,8)
A második képen, ami közvetlenül a vérfürdő előtt készült a klubban, az emberek a sátáni „ördög szarvat” mutatják. … Miközben a metál rajongók az ördög iránti rajongásukat nyilvánították ki, az ördög válaszolt, ahogy ezt az ördög mindig teszi: halállal és pusztítással.«
A szerző cikkét Szent Pál figyelmeztetésével zárja: »Az őr világot kért, berohant, és remegve Pál és Szilás elé borult, aztán kivezette őket s megkérdezte: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” „Higgye Jézus Krisztusban és üdvözülsz te is, a tieid is!” (ApCsel 16,29-31)
A magyar televízió párizsi tudósítója arról számolt be, hogy az áldozatok hozzátartozói milyen felhívásokat tettek közre az interneten: az egyik a Rollings Stones kérte fel, hogy a temetésen énekeljenek, a másik graffitisokat, hogy halottuk koporsóját mázolják tele stb.
A következő részlet egy e-mailben köröztetett cikkből való: »S a nép lélekben ujjongva, mert nem ő lett az áldozat (egyelőre), fejvesztve rohangál mécsessel a kezében, francia trikolórral helyettesítve önmagát a közösségi internetes oldalon, mert az efféle tömeghisztéria mindig a kedvére való volt. Most „igazán” részt vehet a nemzetközi politikában, s együtt mutathatja ki szolidaritását… ami persze nem szolidaritás, hanem a tespedtség és a kényelem, az egyhangúság felpezsdítése, a jólét féltésének kinyilváníthatósága a számára. Valami történt végre a szürke hétköznapokban, más halt meg, nem ő… A televíziós csatornák és a lapok remekül irányítják ezt a tömeghisztériát, elterelvén a figyelmet a valóságról, az okozókról, a bűnösökről, az idióták brüsszeli dáridójáról.
Jó példa volt erre a párizsi megemlékezés, amikor könnyek között rakosgatták le a megemlékezés virágait és mécseseit a riadt gallok, s amikor valami eszement petárdát durrantott, akkor egymást taposva menekült a hős francia társadalom, letaposva virágokat és mécseseket, mentve tyúkszaros életét, ahelyett, hogy a hang irányába vette volna az útját a megemlékező tömeg, és eltaposta volna a vélt elkövetőt… Gyáva, ócska, tunya csürhévé degradálódott Európa, amely tudatlan tömeget az idióták arra irányítanak, amerre a kedvük tartja.«
Bár a szöveg kissé erős, de nagyonis találó és igaz. De főleg azért fontos, mert rávilágít, hogy a mai emberek semmilyen figyelmeztetést nem szívlelnek meg, semmi nem késztetheti rá őket, hogy végre magukba szálljanak, és elgondolkozzanak a miérteken.
Minden szörnyűség mellett, valójában valami nagy bizakodásfélét is rejt magában ez a történet: Isten keze elsősorban ott engedi teljesen szabadjára a gonosz munkálkodását, ahova a gonoszt hívják – erre figyelmeztet a fenti angol cikk szerzője is, azaz, hogy mi ne legyünk még véletlenül sem ilyenek, ne hagyjuk magunkat még jóhiszeműen sem félrevezetni.
Feltéve: 2015. november 25.