Részletek a „Szent Péter és Pál apostolok nyolcadához” című cikkből Az Anyaszentegyház június 29-én, egy napon ünnepli Szent Péter és Pál apostolok vértanúságát: az I. osztályú ünnep vigíliával kezdődik, és nyolcaddal végződik. Halálával mindkét apostol egy utolsó, a végletekig hű tanúságot tett arról, hogy hitte, hogy Jézus Krisztus valóban Isten egyszülött Fia, aki kereszthalálával mindannyiunk megváltója lett. Ez az ünnep különösen az ú. n. reformáció után vált a szikla-ember, tehát a pápaság mellett való hitvallássá. Szent Péter nem egyszerű privátszemély személyes karizmával, mint Szent Pál. Nem, ő hivatalában maga egy intézmény – mégpedig isteni intézmény. Ezen ünnep evangéliuma a Szentírás fő szövege, amin a Péter-hivatal isteni intézményébe vetett hit alapszik. Manapság ugyan gyakran idézik ezt a szöveget [Mt 16,13-20], amikor a pápaság kérdéséről van szó, de vajon helyesen értik-e és helyesen használják-e?      A szent evangélium e szavainak helyes megértéséhez döntő fontosságú, hogy a szövegrész összefüggéseit szem előtt tartsuk. Az Úr szavainak: „Te Péter vagy”, előfeltétele Péter hitvallása: „Te Krisztus vagy, az élő Isten Fia.” Mindamellett Urunk hangsúlyozza, hogy Péter hitvallása nem az emberi, természetes értelemből származik, hanem az Atyaisten megvilágosításából. Ily módon Péter e hitvallása a természetfeletti, isteni hit aktusa. És ez a sugalmazott, isteni hit szintén előfeltétele, az alapja Jézus válaszának. Péter csak a Jézusban, az élő Isten Fiában való hite alapján válik Péterré. Még egyszer nyomatékosan le kell szögezni: Ez az isteni, természetfeletti, sugalmazott hit az előfeltétele a Péter-létnek, a szikla-létnek. Ezt rendkívül fontos tudni és megérteni. Vizsgáljuk most meg: Mit jelent pontosan Péternek lenni, sziklának lenni? Mit fejez ki ez a hasonlat? Sziklának lenni ebben az összefüggésben, azaz Jézus Krisztus Egyházára való tekintettel ezt jelenti: Rendíthetetlen szilárdsággal létezni és kitartani a természetfeletti hitben. Ez annyit tesz, mint mindenben megőrizni, védelmezni, magyarázni az isteni hitet, minden helytelen értelmezéstől és elferdítéstől megőrizni. Péter csak akkor a szikla-ember, ha ezt a feladatot végrehajtja – emberfeletti feladatot, ami csakúgy, mint Péter hite Jézus istenségében, isteni ajándék, amit tévedhetetlenségnek nevezünk. Egyedül a tévedhetetlenség e karizmája teszi Pétert a szikla-emberré.      Ezért írja XIII. Leó az 1986. június 29-én kiadott „Satis Cognitum” kezdetű apostoli körlevelében:      „[Ebből a célból] alapította Jézus Krisztus az Egyházban az élő, hiteles és ugyanennyire örök Tanítóhivatalt, amelyet saját hatalommal felruházott, az igazság lelkével felszerelt, csodákkal megerősített, és, hogy annak a tanítását és előírásait éppen úgy fogadják, mint az övéit, akarta és a legnyomatékosabban megparancsolta. Ahányszor tehát ennek a Tanítóhivatalnak a szava kimondja, hogy az Istentől adott tanítás foglalatában ez vagy az benne foglaltatik, arról mindenkinek hinnie kell, hogy biztosan igaz: mert, ha az valami módon hamis lehetne, abból az következne, ami nyilvánvalóan önellentmondás, vagyis, hogy az emberben lévő tévedésnek szerzője maga Isten. »Uram, ha ez tévedés, te szedtél rá minket« (Richardus de S. Victore, De Trin, lib. I, cap. 2.) A kételkedés ezzel minden alapját elveszti – és akkor hogyan utasíthat el valaki ezen isteni igazságok közül akár egyet is anélkül, hogy ezáltal nyilvánvaló tévtanba ne esnék? És anélkül, hogy külsőleg láthatóan elszakadna az Egyháztól, ezzel az egy mondattal az egész keresztény tanítást elveti?” [DH 3305]      Ezt jelenti tehát Péter szikla-léte az Egyház számára: Péter adja a hitnek a szükséges isteni bizonyosságot. … Ezzel válik csak érthetővé, amit előbbi szavaihoz az Úr Jézus még hozzáfűzött: „s az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18). Mert mik is valójában a pokol kapui? J. Allioli (1793-1873) ezt a helyet így kommentálja: „Az Egyházzal egy másik szikla áll szemben, a Sátán és mindaz, ami az ő hatalmát képezi, elsősorban az eretnekségek. Jézus eme ígéretéből következik az Egyház, tehát a pápa tévedhetetlensége, aki az Egyház alapja, a szikla.”      Mert hogyan vennének erőt a pokol kapui az Egyházon? Mi a határfal, ami Jézus Krisztus birodalma és Sátán birodalma között áll? A határfal az isteni igazság. Mert, ha az Egyházba akár csak egyetlen egy tévtan, egyetlen egy eretnekség behatolna, és ezt nyilvánosan, tanítóhivatali kötelezettséggel tanítanák, akkor ezzel a pokol kapui legyőznék az Egyházat. Mert egyetlen egy tévtan lerombolja az isteni hitet – és ezzel természetesen a természetfeletti Egyházat! Ehhez még egy gondolat: Nem kell-e annak, aki egy tévtanítót saját „pápájának” ismer el, szükségszerűen ennek tévtanítását is elismernie, hiszen a pápa, mint az Egyház legfőbb tanítója, egyúttal hitének közvetlen normája? Mi történik azzal, aki Dr. Luther Mártont „pápának” ismerné el? Természetesen lutheránus lenne! És pont ezt tették a lutheránusok, akkor is, ha visszautasították a pápaságot, Luthert mégis „pápájuknak” ismerték el, hiszen saját hitüket Luther hite, jobban mondva tévhite szerint igazították, mert neki jobban hittek, mint az Anyaszentegyháznak és Tanítóhivatalának. … Ebből láthatjuk, hogy sok ú. n. „tradicionalista” Jézus Krisztus szavainak – „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” – értelmét pont az ellenkezőjére fordítja. Hiszen az ő Péterük, aki eretnek és aposztata, semmiképpen nem lehet az Egyház sziklája többé, ami miatt ugyanezek a „tradicionalisták” nem is engedelmeskednek neki semmilyen módon, hanem saját ítéletüket magától értetődően, szokásszerűen, szisztematikusan Péterük tanítóhivatala elé helyezik. … Jézus Krisztus Egyháza természetfeletti valóság, ennek okán egysége Isten ajándékozta lényegi tulajdonsága és emiatt elveszthetetlen, miként ezt a Credóban imádkozzuk: „Hiszek egy szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat.” A tévtanítók azonban szétszaggatják az Egyházat, mert lerombolják a hit egységét. Ezért ha egyszerre egy tévtanító lenne az Egyház legfőbb főnöke, az Egyház egysége „a hitben, az erkölcsben, a liturgiában és a kormányzásban” szükségszerűen szétporladna. … Ezért Krisztus e szavait – „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” – csak így lehet értelmezni: Isten a nagy hitehagyás idején megengedi, hogy a katolikusoknak pápa nélkül kelljen élniük. Hiszen egy eretneket pápának elismerni mindenképpen azt jelentené, hogy a pokol kapui legyőzték az Egyházat. Mert annál alaposabban nem lehet az Egyházat lerombolni, mint egy eretnek „tanítóhivatal” által, ami egyébként is önellentmondás. Egy eretneket szikla-embernek elismerni, pont ez lenne a legnagyobb mértékű képtelenség. … Feltéve: 2015. július 16.