Részletek a „Szent Péter és Pál apostolok nyolcadához” című cikkből Az Anyaszentegyház június 29-én, egy napon ünnepli Szent Péter és Pál apostolok vértanúságát: az I. osztályú ünnep vigíliával kezdődik, és nyolcaddal végződik. Halálával mindkét apostol egy utolsó, a végletekig hű tanúságot tett arról, hogy hitte, hogy Jézus Krisztus valóban Isten egyszülött Fia, aki kereszthalálával mindannyiunk megváltója lett.
Ez az ünnep különösen az ú. n. reformáció után vált a szikla-ember, tehát a pápaság mellett való hitvallássá. Szent Péter nem egyszerű privátszemély személyes karizmával, mint Szent Pál. Nem, ő hivatalában maga egy intézmény – mégpedig isteni intézmény. Ezen ünnep evangéliuma a Szentírás fő szövege, amin a Péter-hivatal isteni intézményébe vetett hit alapszik. Manapság ugyan gyakran idézik ezt a szöveget [Mt 16,13-20], amikor a pápaság kérdéséről van szó, de vajon helyesen értik-e és helyesen használják-e?
Vizsgáljuk most meg: Mit jelent pontosan Péternek lenni, sziklának lenni? Mit fejez ki ez a hasonlat? Sziklának lenni ebben az összefüggésben, azaz Jézus Krisztus Egyházára való tekintettel ezt jelenti: Rendíthetetlen szilárdsággal létezni és kitartani a természetfeletti hitben. Ez annyit tesz, mint mindenben megőrizni, védelmezni, magyarázni az isteni hitet, minden helytelen értelmezéstől és elferdítéstől megőrizni. Péter csak akkor a szikla-ember, ha ezt a feladatot végrehajtja – emberfeletti feladatot, ami csakúgy, mint Péter hite Jézus istenségében, isteni ajándék, amit tévedhetetlenségnek nevezünk. Egyedül a tévedhetetlenség e karizmája teszi Pétert a szikla-emberré.
Ezzel válik csak érthetővé, amit előbbi szavaihoz az Úr Jézus még hozzáfűzött: „s az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18). Mert mik is valójában a pokol kapui? J. Allioli (1793-1873) ezt a helyet így kommentálja: „Az Egyházzal egy másik szikla áll szemben, a Sátán és mindaz, ami az ő hatalmát képezi, elsősorban az eretnekségek. Jézus eme ígéretéből következik az Egyház, tehát a pápa tévedhetetlensége, aki az Egyház alapja, a szikla.” Ehhez még egy gondolat: Nem kell-e annak, aki egy tévtanítót saját „pápájának” ismer el, szükségszerűen ennek tévtanítását is elismernie, hiszen a pápa, mint az Egyház legfőbb tanítója, egyúttal hitének közvetlen normája? Mi történik azzal, aki Dr. Luther Mártont „pápának” ismerné el? Természetesen lutheránus lenne! És pont ezt tették a lutheránusok, akkor is, ha visszautasították a pápaságot, Luthert mégis „pápájuknak” ismerték el, hiszen saját hitüket Luther hite, jobban mondva tévhite szerint igazították, mert neki jobban hittek, mint az Anyaszentegyháznak és Tanítóhivatalának. … Ebből láthatjuk, hogy sok ú. n. „tradicionalista” Jézus Krisztus szavainak – „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” – értelmét pont az ellenkezőjére fordítja. Hiszen az ő Péterük, aki eretnek és aposztata, semmiképpen nem lehet az Egyház sziklája többé, ami miatt ugyanezek a „tradicionalisták” nem is engedelmeskednek neki semmilyen módon, hanem saját ítéletüket magától értetődően, szokásszerűen, szisztematikusan Péterük tanítóhivatala elé helyezik. … Jézus Krisztus Egyháza természetfeletti valóság, ennek okán egysége Isten ajándékozta lényegi tulajdonsága és emiatt elveszthetetlen, miként ezt a Credóban imádkozzuk: „Hiszek egy szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat.” A tévtanítók azonban szétszaggatják az Egyházat, mert lerombolják a hit egységét. Ezért ha egyszerre egy tévtanító lenne az Egyház legfőbb főnöke, az Egyház egysége „a hitben, az erkölcsben, a liturgiában és a kormányzásban” szükségszerűen szétporladna. … Ezért Krisztus e szavait – „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” – csak így lehet értelmezni: Isten a nagy hitehagyás idején megengedi, hogy a katolikusoknak pápa nélkül kelljen élniük. Hiszen egy eretneket pápának elismerni mindenképpen azt jelentené, hogy a pokol kapui legyőzték az Egyházat. Mert annál alaposabban nem lehet az Egyházat lerombolni, mint egy eretnek „tanítóhivatal” által, ami egyébként is önellentmondás. Egy eretneket szikla-embernek elismerni, pont ez lenne a legnagyobb mértékű képtelenség. …
|
vissza