Ahogy arról a honlapon már számtalanszor szó volt, az Egyház (bár nem kötelező érvényű) tanítása és sok prófécia a végső időkre egy nagyon nagy csapást (amiben a világ nagyobbik része elpusztul), majd ezt követően egy rövid, de békés, és mindenekelőtt mélyen keresztényi időt jósol, mielőtt az Antikrisztus megjelenne, akit aztán Jézus második eljövetele követ.      Maga az egész üdvtörténelem: az Ószövetségben a választott nép történelme, majd a katolikus Egyház történelme is azonos minta szerint alakult: Mikor Isten választott népe – előbb a zsidók, majd a katolikusok – rossz útra tértek, Isten prófétát támasztott, aki egyfelől ráébresztette őket bűneikre, másfelől megmondta nekik, hogyan nyerhetik vissza Isten jóindulatát, harmadszor kivezette őket a bajból és visszavezette őket a jó útra. Ha nem is olyan „automatikusan”, mint az ószövetségi választott népnél, de azért lényegét tekintve Krisztus mennybemenetele óta is ily módon oldódtak meg a nagy hitbeli válságok. Lényegét tekintve erről szólnak a honlap eme írásai is:      Csak a szörnyű fosztogatás után indult meg az élet alapvető változása; és a      „Most már nincs többé semmije ezen a földön”.      Az elsőben Roberto de Mattei többek között ezeket írja a Luther színrelépése utáni időkről: »VI. Hadrián felismerte a baj nagyságát és a felelősséget, mely az Egyház férfijait terhelte. Ez világosan kiderül abból az Instructio-ból, melyet Francesco Chieregati apostoli nuncius a pápa nevében 1523. január 3-án a Nürnbergi Birodalmi gyűlésen felolvasott. … Miután a pápa elítélte a lutheri eretnekséget, az instrukció utolsó és fontosabb részében a legmagasabb egyházi tekintélyeknek a felforgatókkal szembeni csődjét, tehetetlenségét tárgyalta: „Nyíltan elismerjük, hogy Isten Egyházának ezen üldözését az emberek, és különösen a papok és prelátusok bűnei miatt engedi meg. Tény, hogy Isten nem azért húzta vissza kezét, mert nem tudna megmenteni bennünket, hanem azért, mert a bűn elválaszt Tőle bennünket, és ezért nem hallhat meg minket. A Szentírás világosan kimondja, hogy a nép bűneinek eredete a klerikusok bűneiben rejlik, és ezért, ahogy Aranyszájú Szent János kifejtette, Megváltónk, amikor a beteg Jeruzsálemet meg akarta tisztítani, először a templomba ment, hogy elsőként a papok vétkeit büntesse meg, mint egy jó orvos, aki a betegséget a gyökerénél gyógyítja meg.” … A történelem azt is elmondja, hogy VI. Hadrián pápát Giulio de Medici követte VII. Kelemen (1523-34) néven a pápai trónon. Az ő pontifikátusa alatt zajlott le a rettenetes Sacco di Roma 1527. május 6-án V. Károly császár lutheránus zsoldosai által. A pusztításokat és szentségtöréseket, melyeket akkor elkövettek, és melyek felülmúlták a vandálok 410-es pusztítását, alig lehet leírni. Különös kegyetlenséggel bántak az egyházi személyekkel: az apácákat megerőszakolták, a papokat és szerzeteseket megölték vagy rabszolgaként eladták, a templomokat, palotákat és házakat feldúlták, a relikviákat szétszórták vagy elvitték. A vérengzést gyors egymásutánban éhség és pestis követte. A város lakóinak száma megtizedelődött. A katolikus nép az eseményeket a bűneiért kapott megérdemelt büntetésként értelmezte. Csak e szörnyű fosztogatás után indult meg az élet alapvető változása. Az erkölcsi és vallási relativizmus légköre szétoszlott, és az általános szükségben a szent városban komoly, szerény és töredelmes légkör kezdett el elterjedni. Ez az új atmoszféra tette lehetővé a 16. század katolikus ellenreformációjának nagy vallási újjáéledését. A második írás pedig e mondatokkal végződik: »A modernisták egyik tipikus jellegzetessége, hogy teljesen hiányzik belőlük a tisztelet a hagyomány, a múlt, az örökség iránt. Hiányzik belőlük a „belső rendezettség” iránti igény. Ez a belső rendezettség teszi csak lehetővé, hogy a dolgok lényegüket megőrizve váljanak egyre jobbá, oly módon, hogy a tapasztalat alapján felfedezett rosszat lenyesegetik róluk, és a szükségessé vált jót hozzácsatolják. Ez az igazi reform, és a helyes értelemben vett változás, alkalmazkodás. A modernista ezzel szemben minden régit ósdinak titulál, és kihajít, és valami egészen mást, valójában oda nem illőt tesz a helyére, miközben azt állítja ez a szükséges változás, és aki ezt nem fogadja el, az életképtelen. – Többen megmondták [lám Mattei professzor is ezt írta], hogy második Sacco di Roma is lesz, mert az Egyház csak akkor tud megújulni, ha a végsőkig megalázzák. A világ, melyet majmolt, ami után áhítozott, amit követett, akkor sem fogja megkímélni a katolikus egyházat, ha az a végsőkig feladja önmagát. Csak a végsőkig megalázott Egyház lehet képes a jó útra való visszatérésre.« Williamson püspök úrnak Pie bíborosról írt egyik kommentárja pedig ezzel az intéssel zárul: »2014-ben könnyen elveszíthetjük szemünk elől Isten szándékait, ha túl emberi módon mind arra a gonosz dologra meredünk, ami körülöttünk terjed. Csakhogy Isten szándéka nem abból áll, hogy megmentse a civilizációt, ha az ember ragaszkodik ahhoz, hogy ezt elpusztítsa. Isten terve az, hogy Fia, Jézus Krisztus által a lelkeket a mennyországba vigye, és ezt a célt minden további nélkül a civilizáció és minden földi igyekezet és remény összeomlása is szolgálhatja, ha ezek által az ember kényszerítve lesz arra, hogy szívét és értelmét a földi szemléletmód fölé emelje. Isten bennünket se nem e rövid földi életre, se nem e korrupt világ számára teremtett. „Hiszen nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendő hazánkat keressük.” (Zsid 13,14)« A kérdés ezek után a következő: 1) Mindezen bölcsességek, sőt a Szentírás, a múlt összes tapasztalata szerint, összehasonlítható-e mostani korunk az eddig ismert helyzetekkel? 2) Létezik-e – pusztán emberi megoldásokat figyelembe véve – olyan erő, azaz klerikus, világi ember, próféta, államférfi, egyáltalán bármi vagy bárki, ami vagy aki egy teljes összeomlás után az Egyházat, azaz Krisztus Jézus hatalmát újra felépíthetné, a megmaradt embereket Isten felé terelhetné? 3) Újraépülhet-e a mostani semmiből, a teljes egészében eretnekké és hitehagyottá vált római szektából vagy a megmaradt néhány katolikus iciri-piciri kicsiny csoportjából vagy még inkább: a magányos hívekből Krisztus Egyháza, amelyik csökevényében nem csak éppen, hogy létezik, de képes másokat is: embereket, társadalmakat, népeket újra katolikussá tenni? – És ha az eddigi kérdésekre „nem” a válasz, akkor negyedikként: 4) Mi a célja Istennek velünk, a világgal? És az előttünk álló pusztulás „rákényszerítheti-e az embereket arra, hogy szívüket és értelmüket a földi szemléletmód fölé emeljék”, ahogy ezt a történetírók és a fenti cikkek szerzői szerint a korábbi pusztulások, pl. Sacco di Roma megtették? Én 24 évvel ezelőtt lettem katolikus, éppen a világgal való szembenállásom miatt. Azon felül, hogy a világ hazugságait nem akartam elfogadni, tehát egy olyan közösségbe akartam tartozni, ami szembeszáll e világgal, mást nem igen tudtam akkor még a katolikusságról. Igencsak kétlem, hogy ma ugyanerre a döntésre jutnék. Sőt, azt sem tudom elképzelni, hogy bárki, valóban tisztességesen gondolkodó, a teljes igazságra és az igaz Isten után vágyó, Istent kereső embert, legyen az ateista vagy protestáns, vagy talán még mohamedán is, rá lehetne venni, hogy katolikus legyen, miután látja és hallja, hogy mi történik ma a római szektában, de főleg, mit tesznek annak vezetői. Bármennyire is tudom, hogy azok ott csak játszadozó gonosz, sőt sátáni emberkék, a világ azt hallja, hogy „a katolikus egyház püspökei a homoszexuálisok helyzetéről tárgyalnak” stb. Már a téma abszurdum! Hogyan lehet Krisztus igaz Egyházában ilyesmi egy püspöki szinódus témája? Ez már csaknem olyan, mintha arról tartanának a Vatikánban komoly tanácskozást, hogy Isten Isten-e egyáltalán, vagy hogy ne menjek ilyen messzire, hogy egy anyának táplálnia kell-e csecsemőjét vagy sem? Az 1) kérdésre még akkor is, ha nagyjából elfogadjuk, hogy nincs új a nap alatt, sőt, ha tudjuk, hogy a múltban is dőltek össze birodalmak, azt kell válaszoljuk, hogy nem, nem hasonlítható össze, mégpedig főképp három ok miatt: a) A pusztulás elsősorban az Egyházban ment végbe, a világi pusztulás csak követi ezt; következésképpen nem csak olyan szellemi erő nincs, ami az összeomlást feltartoztathatná, de olyan sem, ami a pusztulás után a szellemi, lelki megtisztulást elősegíthetné; b) Az egységessé tett világban a pusztulás maga is globális lesz; c) Ahogy Molnár Tamás is írja, a történelem folyamán eddig sem gyakran hallgattak az „ellenforradalmárokra”, mára a technikai „játékszerek” ennek még a puszta lehetőségét is tökéletesen megsemmisítették.      Ezzel gyakorlatilag a 2) és 3) kérdésre is megkaptuk a választ, hiszen szellemi, lelki megújulás csak Krisztus Egyházából jöhet, az viszont szinte még a világ többi részénél is jobban romokban hever, hivatalosnak tartott része minden hitelét, hitét, igazságát elvesztette. És akik megmaradtak, akik ma Krisztus Egyházát alkotják, az a pár ember, nem alkalmas arra, hogy ilyen szerepet megoldjon. (Soha ne felejtsük, mindez emberi megfontolások alapján mondható csak ki.) Már csak azért sem, mert ha ők maguk igyekeznek is Krisztus tanítását, parancsait hűen megtartani, a katolikusság életerejéből, esszenciájából, erőt adó „nedvéből” már semmit sem birtokolnak, mert ők is ebben a világban élnek, mely 500-600 év óta folyamatosan írtja, rombolja a katolikus szellemiséget. Az előző válaszok miatt a 4) kérdés első részére, hogy Istennek mi a célja azzal, hogy megengedi a mai civilizáció pusztulását, emberi aggyal nem lehet választ adni. A második részére viszont az eddigi tapasztalatok szerint csak azt lehet válaszolni, hogy nem, az embereket a katasztrófák sem „kényszerítik arra, hogy szívüket és értelmüket a földi szemléletmód fölé emeljék”, sőt, ennek éppen az ellentéte történik. Isten évtizedek óta folyamatosan küld figyelmeztetéseket, súlyos katasztrófákat, előképeit a várható pusztulásnak, és még soha, sehol, senki nem szállt emiatt magába, sőt: mindez csak még jobban erősítette az emberek technika-, média- és kuruzslás-függőségét, még jobban a farkasok és a csalók karjaiba hajtotta őket. (Kicsiny példa, de jellemző: akármi is jelenik meg ezen a honlapon, a kapott reakciók, azaz olvasói levelek azt mutatják, hogy a jóslat-függőség növekedése mellett, még a jószándékú emberek fejében is csak a zűrzavar nő: egyszerűen képtelenek kiszűrni a valódit, elválasztani az igazat a hamistól, a jót a rossztól, a katolikus tanítást a modernizmus, a liberalizmus eretnekségeitől.)      Amikor a hírekben a görög szigeteket mutatják, ahol a parton fiatal nők tapsolva, integetve, hurrázva várják az fiatal muszlim férfiakat, jövendő rabszolgatartóikat, vagy amikor a nyugati életmenetelőket (vagyis az abortuszt és a bevándorlást ellenző felvonulókat) támadó, emberi mivoltukból kivetkező fiatal némberek üvöltözését látjuk, ezek fiatal kora mind azt bizonyítja, hogy Krisztus ellenségei nem csak az Egyház elpusztításában alkalmazták a fiatalok megrontását, azaz a szemináriumokban való aknamunkát, hanem a világban is – ennek gyümölcsei most érnek be. Mindezek után egyetlen vigasz marad: Az a biztos tudatunk, hogy semmi sem történik Isten tudta és akarata nélkül. Isten hagyta, hogy mindezek a mai szörnyűségek megtörténjenek. Mégha emberi ésszel nem is tudjuk elképzelni, hogy ebből valami jó is származhat, akkor is töretlenül kell bíznunk abban, hogy az Atya nem hagyja el azokat, akik hűségesek maradnak Hozzá, és nem csatlakoznak az ellenségeihez. Ha mindvégig kitartunk az igaz hitben, Isten mindent a javunkra rendel. Még akkor is, ha fizikailag elpusztulunk, lelkünk megmenekülhet. MAGYARORSZÁG KIRÁLYNŐJE, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK! Feltéve: 2015. október 6.