Egy tévéműsor margójára
avagy a honlap készítőjének levele az olvasókhoz

A Rádió- és Televízió Újság szerint 2016. február 28-án, vasárnap az M3 tévécsatornán megismétlik a DESSZERT című beszélgetéses műsor 1995. június 2-án sugárzott adását, azt, amelyben e honlap készítője Popper Péterrel és Kulka Jánossal szerepelt.
     A beszélgetést 1995. május 25-én vették fel. Az eredetileg 104 perces felvételből 55 perc ment adásba. Mivel az este túlnyomó részét a köztem és Popper Péter között folyó „vallási vita” tette ki (ezt a nevet a riporter-szerkesztő adta „párharcunknak”), ezt kellett jócskán megrövidíteni, hogy a műsor „ne boruljon fel”, azaz az egyensúly a vendégek között valahogyan megmaradjon.

Kepes András híres emberek mellett olyanokat hívott meg adásába, akik valamilyen ügy kapcsán, főleg egy könyv kiadásával felkeltették az érdeklődést. Nálam ez az „Óda a szellemhez, avagy az emberiség védelmében” címmel nem sokkal korábban, 1995 februárjában megjelent második könyvem volt. Popper Péter is egy akkor megjelent könyve kapcsán – is – volt ott, de az ő könyvének címére nem emlékszem, bár Kepes András felkészítésként mindig odaadta a beszélgető partnereknek, így nekünk is, egymás aktuális könyveit elolvasásra. Ez volt beszélgetésünk kiindulópontja, és P. P. becsületére legyen mondva, felkészült „belőlem”, elolvasta – nyilván csak nagyjából – a könyvemet.

Kepes András szokás szerint azzal kezdte a műsort, hogy bemutatta a nézőknek a vendégeit, emiatt a forgatás előtt nálunk is járt. Ekkor kért meg arra, hogy lehetőleg ne „vitatkozzak”. Mikor látta tanácstalan arcomat, picit hallgatott, majd ezt mondta: „Mondjon, amit akar.” Kepes Andrást addigi műsorai (Desszert és Apropó), valamint ez a mondata, és az egész beszélgetésben tanúsított magatartása miatt nagyra becsülöm, és nagyon hálás vagyok neki. Ráadásul úgy vágta meg a hitvitát, hogy hiába kellett sok mindent kivágni, végülis a lényeg mind benne maradt.

Amit szeretnék, ha e honlap olvasói a vitáról tudnak: Én 1991 decemberében tértem meg és konvertáltam. 1994 végén írtam meg ezt a könyvemet, ami 1995 februárjában került az üzletekbe. 1995. március 2-án ismertem meg a Szent X. Pius Papi Közösséget (szerintem e könyv utóéleteként), és benne az akkori osztrák-magyar-cseh disztrikt vezetőjét, Maeßen atyát. A műsor elején a bemutatáskor még nadrágot viselek – Maeßen atya, aki kicsit látott a felvételből, ezt látva közölte velem, hogy tanbeli okokból „egy katolikus nő se a világban, se Isten házában nem hordhat férfiviseletet, azaz nadrágot, még a kerti munkák alatt sem”.
     Amikor a könyvemet megírtam, még NOM-s voltam, semmit nem tudtam a „tradícióról”, és semmilyen katekizmus nem volt még a kezemben. Éjjel-nappal a vallással foglalkoztam, de autodidakta módon, főleg a szentek életét, egyháztörténelmet, Lewis könyveit és hasonlókat olvastam.
     Ezeket a magánjellegű adatokat azért mesélem el, hogy megmagyarázzam, miért kerülhetett be a könyvembe az 55. fejezet, ami (teljesen fölöslegesen) hitkérdésekkel foglalkozik, és amikre teljesen rossz és helytelen válaszokat adtam. Ez a fejezet a könyv második, 2004-es kiadásából természetesen kimaradt.

A másik komoly hibát magában a tévéadásban vétettem: a heves és hosszú vita egyfelől elfárasztott, másfelől rettenetesen zavart, mert nagyon tapintatlannak éreztem, hogy Kulka tökéletesen a háttérbe szorult. Emiatt még hosszú évekkel később is úgy beszélt erről a műsorról, mint egyik legkellemetlenebb élményéről. E két ok miatt „kiengedtem” a végére, és Popper Péter azon megjegyzésére, hogy nincs e világgal semmi baj, hiszen a Biblia szerint is „Isten látta, hogy ez jó”, ügyetlenül reagáltam, ráadásul nem mondtam, hogy ezt Isten a bűnbeesés előtt mondta, és nem utána, nem az özönvíz előtt – amikoris az emberek már annyira rosszak lettek, hogy Isten el akarta az egész emberiséget pusztítani.

A könyv és a tévéadás utóélete:
     Popper Péter – és minden pogány – mentségére legyen mondva, azok a magukat kereszténynek nevező társaságok, akik az adás után író-olvasó találkozóra meghívtak (és Bergoglio, lásd többek között videóüzenetét, no meg az egész ú. n. zsinati egyház, lásd például a Nostra aetate zsinati dokumentumot), egy cseppet sem képviselnek kevésbé istengyalázó és anti-keresztényebb nézeteket, mint ő, aki legalább soha nem nevezte magát kereszténynek.
     A könyv megjelenése után történt, hogy egyik igen jó, közeli barátunk, akivel ráadásul nyilvános helyen sokat találkoztunk, egészen egyszerűen átnézett férjem és az én fejem fölött, Soha nem láttam még embert, aki ennyire ura volt érzéseinek, úgy tudott szűk folyosókon is elmenni mellettünk, hogy a legkisebb arcizma sem rándult, miközben levegőnek nézett bennünket, együtt, de külön-külön is.
     Popper Péter ebben az időben a kormány tanácsadója és nyilván a legfontosabb liberális szervezetek tagja volt. Nekem nem lett semmi bajom, de férjemről ettől az adástól kezdve a hatalom soha többet nem vett tudomást, holott ezt követően lett a Nemzet Színésze, és 80, majd 85 éves, amikoris szinte automatikusan kell kitüntetéseket adni a színészeknek. Ő soha többet semmit nem kapott, mindegy, hogy melyik párt volt éppen hatalmon, még a protokoll listákról is törölték.
     Mindez nem okozott különösebb fejfájást nekünk, de nagyon feltűnő volt, és kiválóan mutatta, hogy milyen erők mozognak a háttérben, különösen a kultúra területén.
     Ami engem illet, én ezután kezdtem el „tanulni” is a katolicizmust, nem csak olvasni, és így „felfegyverkezve” írtam meg és adtam ki 2004 elején második vallási témájú könyvemet „A pokol országútján” címmel. De korábban, még 1995 decemberében elindítottam a Szent Margit Lapot, ami 2005 júniusában, a kezdetekkor, az alapját képezte e honlap anyagának.


Feltéve: 2016. február 24.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA