Molnár Tamás sokat emlegetett könyvében – Az ellenforradalom – arra a kérdésre, hogy az intézmények miért hódolnak be a forradalomnak, azt válaszolja, hogy a forradalmi ideológia, mely az intézményekben, mint a stabilitás szimbólumaiban, ellenséget lát, első lépésben ezen intézmények vezetőinek – a püspököknek, a professzoroknak, a bíráknak – elméjébe a saját legitimitásukban való kételkedést ülteti el. Ezután a vezetés a forradalmár érzületű papok, bírák, szociológusok, szakértők stb. kezébe kerül, akik először „bírái, majd felszámolói lesznek ezen intézményeknek”, illetve az általuk képviselt szellemiségnek.      A professzor úr szerint a jelen abban különbözik a múlttól, hogy nem egyes forradalmi kitörések zajlanak, hanem az első világháború óta „folyamatos forradalmi helyzetben vagyunk”. Ráadásul ennek nem is csak egy bizonyos célja van, például a gazdasági jólét vagy valamely társadalmi csoport emancipációja, hanem egy „általánossá lett forradalmi tartalommal és stílussal szembesülünk, egy nihilista dühöngéssel, egy állandó és válogatás nélkül alkalmazott terrorral”.      A forradalmi erők ugyanúgy nem tőrödnek ma sem a valósággal, mint a francia forradalom idején, ügyet sem vetnek a valóságos szükségletekre, aminek az a következménye, hogy legjobban a kisemberek, a szegények szenvednek most is. A forradalom ma ugyanúgy, mint a történelemben bármikor, „békés népeket terrorizál, zűrzavarokat támaszt rendezett társadalmakban, stagnálást okoz a gazdaságban, fiatalok tömegeit akadályozza a tanulásban, megbotránkoztatja a híveket a maguk kultuszformáiban”.      A forradalom képviselői beépülnek a társadalomba, szerkezetét így belülről bomlasztják, majd összetákolják, hogy utána újból szétzilálják és ismét összerakják. Sok gondolkodó, köztük Molnár Tamás szerint is, a hatalmat akkor dönti meg egy forradalom (egy idegen erő), amikor a hatalom képviselői – mint például 1789-ben XVI. Lajos király – elkezdenek kételkedni saját legitimitásukban. XVI. Lajos ahelyett, hogy használta volna hatalmi eszközeit, állama rendfenntartó erőit, és rögtön a kezdetekkor belelövetett volna a csőcselékbe, amivel elejét vehette volna az egész lázadásnak, azzal az ál-humánus szólammal, hogy csak nem fog lövetni asszonyokra, meg hogy nem tűrheti, hogy miatta egyetlen csepp francia vér kifolyjon, milliókat küldött a vérpadra, küldött a legbestiálisabb halálba, vezette egész Európát véres háborúkba, és ami a legrosszabb, az emberiség összes következő nemzedékének sokaságát a lelki kárhozatba. Az általa óvott csőcselék azzal kezdte, hogy felkoncolta katonáit, és fejüket a menet élén pórázra tűzve vitte be a királyi családot Párizsba. Ahol aztán XVI. Lajos semmit sem okulva a történtekből másodszor is megtette ugyanezt, amikor svájci gárdistáit mészároltatta le a Tuileriákban, akiknek szintén megtiltotta a védekezést, és akiket a csőcselék olyan bestiális módon mészárolt le, hogy egy jelenlevő szemtanú, aki maga sem volt éppen szelíd ember, úgy írt le, hogy ilyen borzalmat soha máskor nem látott életében. Kérdés: Mit jelent egy háború, mit akar az ellenség egy háborúval elérni? Válasz: Hódítani akar, rá akarja kényszeríteni akaratát egy idegen országra, népre, emberekre, területet akar elfoglalni, meg akar szállni egy idegen országot. Ehhez fegyvereket kell bevetnie. Hogy valami fegyver-e vagy sem, azt nem az anyaga, hanem a bevetési módja, és a vele elérhető nyereség határozza meg. Így válhat egy egyszerű konyhakés, vagy reszelő is fegyverré, és így válik fegyverré a tömeg. Így hódították meg a barbárok a Római birodalmat, és így hódították volna meg a magyar tömegek 1956-ban az országot, ha az akkori hatalom nem veti be ellenük az egyetlen olyan fegyvert, amivel a tömegben rejlő ellenállhatatlan erőt le lehet győzni: a sortüzet. Annak az igazságnak a megállapításában, hogy egy hatalom csak addig marad hatalom, amíg meg tudja magát védeni, nem játszik szerepet, hogy ez a hatalom egyébként legitim- e vagy sem, Istent szolgáló-e vagy sem. Ha feltételezzük, hogy Magyarország és Európa többi országa méltó arra, hogy megvédje saját magát, országát, területét, lakosságát, akkor azt is tudomásul kell venni, hogy ezt nem tudja másképp megtenni, csak ha használja fegyvereit, mégpedig azokat, amikkel a legtöbb esélye van, hogy polgárai életét, biztonságát, tulajdonát, azaz saját magát meg tudja védeni. Ez nem a „szeretet” kérdése, hanem a szükség parancsa. Mégpedig megelőzésre és nem akkor, amikor már bent van országában az ellenséges lelkületű, ráadásul iszonyúan erőszakos, ideologizált, félrevezetett és ráadásul nagyon ismert erők által irányított hatalmas tömeg.      Európa országai azzal, hogy engedték, hogy ez a tömeg (az ezek mögött álló erőkről már nem is beszélve) rájuk erőszakolja akaratát, valójában megszűntek autonóm országok, nemzetek lenni. Nem hogy harc nélkül letették, de fel se vették fegyverüket az önvédelemhez, behódoltak a tömeg által képviselt idegen hatalomnak, mely fegyverként a hatalmas és egyszerre, egy helyen operáló népsokaságot veti be. Ne áltassuk magunkat, a harmadik világháború javában zajlik, az ellenség napról napra nagyobb területet foglal el, és nekünk sanszunk sincs, hogy megvédjünk magunkat. Ahogy Molnár Tamás írta: a mostani forradalmat, amit ez az irányított tömeg hajt végre, az irodalmárok és a filozófusok a média segítségével készítették elő: ők rombolták le a civilizációt, becstelenítették meg az Egyházat, hitették el szinte az egész „nyugati” világgal, hogy az egyetlen „emberhez méltó, emberi jogokat figyelembe vevő megoldás” a jogos védekezés feladása. Az egész keresztény tanítást, a „nyugat” keresztény múltját csak arra használták fel, hogy a keresztényi irgalmat ilyen módon eltorzítsák, és saját céljaikra kihasználják.      Már csak az a kérdés tisztázatlan, hogy hogyan fog ez a tömeg végezni velünk: úgy mint Ruandában, bozótvágó késsel? Vagy sortűzzel? Vagy csak rabszolgasággal? Egy biztos, ők és irányítóik soha nem fognak habozni mindig azt a fegyvert használni, amit a helyzet megkövetel saját győzelmük megtartására. Az embernek, aki elnézi a világot, ahogy mintha mi sem történne, mindenki lót-fut a dolgai után, önkéntelenül Jézus szavai jutnak az eszébe: „És mint Noé korában történt, úgy lesz az Emberfiának idejében is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek egészen addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és mind elpusztította őket. Ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, vettek, eladtak, ültettek, építettek. Aztán azon a napon, amelyen Lót elhagyta Szodomát, tüzes kéneső esett az égből, és mind elpusztította őket. Ugyanez fog bekövetkezni azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik.” (Lk 17,26-30) Feltéve: 2016. március 3.