III. Pál halála után 1549. november 30-án ült össze az Egyház történetének egyik legdrámaibb konklávéja. Reginald Pole angol bíborost (1500-1558) tartották a legesélyesebbnek. Apja VIII. Henrik egyik unokafivére volt, anyja IV. Eduárd unokahúga. A pápai ruhákat is megvarrták számára, és néhány embernek az előre elkészített köszönő beszédét is megmutatta. December 5-én már csak egy szavazat hiányzott megválasztásához, amikor Gian Pietro Carafa bíboros – a későbbi IV. Pál pápa – felállt, és a megdöbbent gyülekezet előtt eretnekséggel vádolta meg. Többek között azt vetette a szemére, hogy a kriptolutheránus kettős megigazulást támogatja, amit a Trienti Zsinat 1547-ben elítélt. Doktrinális integritása, vallásos élete és a felebaráti szeretet terén végzett munkája miatt Carafa elismert és nagyra becsült főpap volt. Bejelentése után a Pole-t támogatók tábora összeomlott. Mindezek után hosszas viták következtek, melyek végén, 1550. február 7-én Giovanni del Monte bíborost (1487-1555) választották meg pápának, aki a III. Gyula nevet vette fel. Az eretnek-vád, amivel egy bíborost első alkalommal illettek egy konklávéban, a protestantizmus kihívásával szembekerülő katolikusok megosztottságát tükrözte vissza. A 16. század 30-as, 50-es éveiben az eretnek tendenciák Róma egyházi környezetében is elterjedtek; így alakult meg például a „Spirituali” párt, amit olyan ambivalens személyiségek képviseltek, mint Reginald Pole, Gasparo Contarini (1483-1542) és Giovanni Morone (1509-1580) bíborosok. Ők mind az irenikus kereszténység hívei voltak, akik egyházon belüli reformokkal akarták a lutheri tanokat a római Egyház intézményi struktúrájával összeegyeztetni. [Irenika: „békehittan, ellentéte a vitázó hittannak, amennyiben a különböző vallásfelekezetek hitágazataiban a közös tanokat kikeresi s ezen az alapon a hittani különbségek kiegyenlítésére és a vallásfelekezetek egyesítésére törekszik.” – Nem ez Bergoglio programja?]      Pole Viterboban egy heterodox társaságot hozott létre. Morone, mint Modena püspöke (1543-1546) olyan prédikátorokat hívott egyházmegyéjébe, akiket egymás után mind elítéltek eretnekség miatt. A Szent Inkvizíció Morone (1557-1559), Pietro Carnesecchi (1557-1567) és Vittorio Soranzo (1550-1558) bíborosok ellen – akik mind a Spirituali tagjai voltak – indított pereinek aktái – melyeket 1981 és 2004 között az Istituto Storico Italiano per l’eta moderna e contemporanea és a Vatikáni titkos archívum hozott nyilvánosságra – megmutatja, milyen sűrűn elágazó volt a hálózatuk. Két ember harcolt ellenük következetesen, akik később mindketten pápák lettek: Gian Pietro Carafa, a későbbi IV. Pál pápa (1555-1559) és Michele Ghisleri, a későbbi V. Pius (1566-1572). Mindketten meg voltak róla győződve, hogy a Spirituali tagjai valójában rejtett lutheránusok. Gian Pietro Carafa (1476-1559) egy nápolyi nemesi család sarja volt. Már apostoli protonotárius, Brindisi érseke és apostoli legátus volt Angliában és Spanyolországban, amikor VI. Adorján pápa Rómába hívta, hogy tagja legyen annak a bizottságnak, mely a pápai udvar és a világegyház alapvető reformját volt hívatva kidolgozni – ez a munka a pápa korai halála miatt félbeszakadt. Carafa az új pápát, VII. Kelement arra kérte, hogy lemondhasson valamennyi hivataláról. Mikor erre megkapta az engedélyt, 1524-ben Rómában belépett az Isteni Szeretet oratóriumába. Szent Kajetánnal (Gaetano di Thiene) megalapította a theatinusok rendjét, az első szabályozott papi rendet. A rend 1527-ben, Róma feldúlásakor súlyos veszteségeket szenvedett, megmaradt tagjai Velencébe menekültek. III. Pál innen hívta vissza Rómába Carafa-t 1536-ban, és kinevezte egy olyan bizottság tagjának, aminek az Egyházban elharapódzó visszaéléseket kellett kivizsgálnia és reformokat kellett kidolgoznia. Pole bíboros is tagja lett a nyolctagú bizottságnak. E munka eredménye a Consilium de Emendanda Ecclesia nevű dokumentum lett, amit III. Pál ugyan elfogadott, de amit nem hajtottak végre.      Ugyanakkor Carafa javaslatainak egy részét későbbi időkben megvalósították: ezekhez tartozott a Congregatio Romanae et universalis Inquisitionis megalapítása. A Licet ab initio bulla 1542. július 21-ből – amivel III. Pál Carafa javaslatát megvalósította és létrehozta a Sacrum Officium intézményét, az első római kongregációt, a legfőbb hitügyi hatóságot (amiből a mai Hittani Kongregáció lett) – nyílt háborús üzenetnek számított az eretnekségek ellen [nem véletlen, hogy ezek a dokumentumok mind hiányoznak a modernista Denzingerből]. E háborúban az egyik oldalon azok álltak, akik minden tévtant le akartak győzni, a másik oldalon pedig azok, akik a vallási béke és lehetséges közeledés érdekében minden harcot el akartak kerülni. A III. Gyulát követő II. Marcell (1555. április 8.-május 6.) halálakor e két párt ismét összecsapott a konklávén. 1955. május 23-án a Moronét alig pár szavazattal megelőző 79 éves Gian Pietro Carafa bíborost választották pápává, aki a IV. Pál nevet vette fel. Kompromisszumok nélküli pápa volt, aki legfontosabb célul az eretnekségek elleni harcot és az Egyház igazi megreformálását tűzte ki maga elé. Harcot hirdetett a simónia ellen, kötelezővé tette a püspökök számára az egyházmegyéjükben való tartózkodást, helyreállította a kolostori rendet, határozottan támogatta a római inkvizíció munkáját, és bevezette az indexet, az Index Librorum Prohibitorum-t. Az egyszerű származású domonkost, Michele Ghisleri-t, aki Lombardia rendi főnökeként és a lombardiai egyházmegyék inkvizítoraként megvesztegethetetlenségével tűnt ki, jobb kezévé tette. 1556-ban Nepi-Sutri püspökévé nevezte ki, 1557-ben bíborossá kreálta és 1558-ban főinkvizítorrá tette. Ezzel Ghisleri pápa-jelöltté lett. IV. Pál 1557. június 1-én közölte a bíborosokkal Morone elfogatását eretnekség vádja miatt. A pápa átadta őt az inkvizíciónak, ennek volt ezután a feladata, hogy a per állásáról beszámoljon a Szent Kollégiumnak. IV. Pál Pole bíboros ellen is vádat emelt, aki azonban Angliában tartózkodott éppen, és felmentette apostoli legátusi hivatala alól.      Morone bíborost az Angyalvárban tartották fogva, ahonnan csak két év múlva IV. Pál halálakor szabadult ki, hogy rögtön részt vegyen a következő konklávén. Történt mindez annak ellenére, hogy pár hónappal halála előtt, 1559. márciusában IV. Pál kiadta „Cum ex apostolatus officio” bulláját, amiben ez áll:      „…a Római Pontifex, aki Isten és Urunk Jézus Krisztus Helytartója a földön, korlátlan teljhatalommal rendelkezik a népek és birodalmak fölött, és jogilag mindenki fölött ítél, anélkül, hogy Ő ebben a világban bármilyen joghatóság alá esne; akinek ugyanakkor ellen lehet mondani, ha a hittől eltértnek találtatna.” És: „annak a püspöknek – akkor is, ha érseki vagy patriarkális vagy prímási hivatalt tölt be, vagy a Római Egyház bíborosa, legátusa vagy Római Pontifex – a kinevezése vagy megválasztása, akkor is, ha ez egyetértésben és minden bíboros egyhangú beleegyezésével történt, semmis és érvénytelen és értéktelen, ha bíborosi kinevezése vagy pápává választása előtt eltért a katolikus hittől, eretnekségbe esett vagy szakadár lett vagy ilyet előidézett vagy okozott”. Ez a bulla szinte szó szerint megerősíti azt a középkori egyházjogi elvet, miszerint egy pápát senki nem ítélhet meg, és hogy neki senki nem mondhat ellent [megj.: akkor a szerző, de Mattei miért mond csaknem mindenben ellent Bergoglionak, akit mindezek ellenére pápának ismer el?], kivéve, ha eltérne az igaz hittől. Vita tárgya, hogy IV. Pál ezen bullája dogmatikai vagy fegyelmi döntés-e, hogy érvényben van-e, vagy az 1917-es kodex-szel implicit el lett törölve, hogy egy eretnekségbe esett pápára megválasztása előtt vagy után alkalmazandó, stb. Ebben a vitába nem bocsátkozunk. Mindazonáltal megállapítható, hogy a Cum ex apostolatus officio bulla mértékadó pápai dokumentum, ami egy eretnek pápa lehetőségét felveti, és erre reagál. IV. Pál betegsége és előrehaladott kora ellenére a pápai székben is folytatta szigorú aszkétikus életmódját, ami – ahogy már kortársai vélték – meggyorsította halálát. IV. Pál után, 1559. december 25-én Giovanni Angelo Medici-vel (1499-1565) egy politikus pápát választottak meg, aki a IV. Pius nevet vette fel. Első dolga az volt, hogy 1560. január 6-án annullálja a Morone elleni pert, akinek hivatalát és minden méltóságát visszaadta, miközben előde családtagjait sorban kivégeztette. Ezután komoly harcot folytatott Ghislieri bíboros ellen, akit az inkvizíció fanatikusának tartott. Megvonta tőle rendkívüli felhatalmazásait, melyekkel IV. Pál ruházta fel, és száműzte a kis Mondovi egyházmegyébe. IV. Pius halála után azonban a legnagyobb meglepetésre 1566. január 7-én, tehát több mint 2 évvel a Trienti Zsinat befejezése után, Michele Ghislieri bíborost választották pápának, aki az V. Pius nevet vette fel. Pontifikátusával teljes egészében IV. Pál pápaságát folytatta, például az inkvizíció munkáját újra elindította. V. Pius Morone bíboros elítélését – aki 1545-ben III. Pál megbízásában pápai legátusként nyitotta meg a Trienti Zsinatot és elnökölt rajta, és aki IV. Pius mandátumára az utolsó ülésszakot is vezette –, miután az tartózkodott attól, hogy a protestantizmusról bármilyen véleményt mondjon, felfüggesztette. Az egyháztörténelem a legkeményebb belső összetűzések pillanataiban is komplexebb, mint azt sokan gondolnák. A Trienti Zsinatot (1545-1563), ami a katolikus hit egyik nagy monumentuma, olyan személyiség nyitotta meg és zárta be, aki komolyan a lutheránus eretnekség vádja alatt állt. Amikor Morone 1580-ban bíboros-dékánként meghalt, a Santa Maria sopra Minerva templomban temették el (sírja ma már nem található), ugyanabban a bazilikában, amit V. Pius Morone vádlójának mauzóleumává akart emelni, akinek boldoggá avatását megindította: a hittisztaság nagy védelmezőjének, Gian Pietro Carafa = IV. Pál pápának. [ford. megj.: Isten a 16. században még megkönyörült az embereken, és több ízben megakadályozta, hogy kétes hitű emberek vegyék át teljesen az Egyház irányítását. 400 évvel később erre a kegyre már nem tartotta méltónak és alkalmasnak a világot. Mindenesetre a fenti történetből az – is – kiderül, hogy az Egyház ellenségei nem csak az utolsó évszázadokban, de mindig résen voltak, hogy tönkretegyék a katolicizmust, és hogy ez korábban nem sikerült nekik, az kizárólag Isten közvetlen beavatkozásának köszönhető.] Feltéve: 2016. június 26.