Csakhogy nem olyan egyszerű eldönteni, hogy a misztérium, vagyis egy vallás titka valódi-e vagy sem – hogy valóban isteni, vagy emberi, vagy akár démoni eredetű. Hiszen a hamis vallások is beszélnek misztériumról, holott ezek nem az igaz Istenhez vezetnek, hanem tévedésbe sodorják az embereket.
Számunkra, katolikusok számára ez egészen más, hiszen mi az emberré lett Istenben hiszünk és az Általa nekünk ajándékozott szentségekben. Tudjuk: Jézus Krisztusban láthatóan tárul elénk Isten titka – és ezáltal valóságában megragadhatóan. Jézus a mi utunk az Atyához – Ő egyedül ez az út, hiszen Ő maga mondta: „Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú, vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” (Lk 10,22) Aki rábízza magát Jézusra, az nem eshet tévedésbe. Jézus kinyilatkoztatja neki az Atyát és elvezeti az Atyához.
Ennek a felismerésnek közvetlen következménye van vallási életünkre. Ez egyedül a szent szentségek által válik kegyelmi valósággá – ennek belátása döntő fontosságú. A katolikus hitre az üdvrealizmus jellemző, ami végeredményben lélegzetelállító valami.
Ezen előkészítő gondolatok után térjünk rá a nagycsütörtöki eseményekre. Nagycsütörtök estéje a világtörténelem egyik legnagyobb eseményére emlékeztet bennünket: a szentmiseáldozat és az Új szövetség papságának megalapítására. A Melkizedek rendje szerinti egyetlen igaz és örök Főpap ünnepli szentmiséjét – Nagycsütörtökön szentségként ünnepli, amit másnap, Nagypénteken él majd át, mert a nagycsütörtöki szentmisében előre magára veszi egész megváltói áldozatát összes szenvedésével és a kereszttel együtt. Ebbe a titokzatos, szentségi áldozatba helyezi Ő az egész világ üdvét – lepecsételi e szentség titokzatos és kegyelem-hatékony jele alatt. Ezt a titkot először és mindenekelőtt az Új szövetség papjaira bízza. Innentől kezdve ők hordozzák méltatlan papi kezeikben az üdvöt, az Új szövetségben ők válnak Isten titkainak a gondnokaivá.
Feltéve: 2016. március 28.