SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS KÁPOLNA A BUDAÖRSI KÖHEGYEN

Miközben a világ egyre feszültebben figyelt Németországra, és készült a pusztító, istentelen világháborúra, Magyarország egy kis, katolikus svábok lakta települése azon fáradozott, hogy méltó módon emlékezzen Urunk, Üdvözítőnk szenvedésére. – Wendler Ferenc kápolnája 2003-ban szerencsére újból felépült, de a régi Passió-játékok felelevenítésére nemcsak a pénz, de a lelkület, a szív, és persze elsősorban a hit hiánya miatt már nem kerülhet sor. Aki ma a Kőhegyen jár, el sem tudja képzelni, hogy ott valamikor e képeken látható építmények álltak. És megborzong attól, hogy hova lett, mivé vált az egykori hit és lelkesedés.

Elődeink hithű vallásosságukat már őshazájukból magukkal hozták. A kezdeti nehézségek az első években, a betelepítés után a telepesek kemény harca a megélhetésért, a helytállásért való küzdelem új hazájukban – vallásos meggyőződésüket még inkább megerősítették és elmélyítették.
     Az 1756-os „Canonica Visitatio”-ban a következő áll: „... nyilvános bűnösök nincsenek..., a húsvéti gyónás kötelességét mindannyian teljesítik.” A nehéz próbatételeket mint Isten jogos büntetését elfogadták. Erős hitüket, amely az akkor még romlatlan parasztságban gyökerezett, az Úr láthatóan jutalmazta. A 18. század közepére szerencse és jólét köszöntött Budaörsre. A fejlődés Magyarországon életük minden területén megmutatkozott. Vallásos életük örökségeit a telepes ősök utódai főként családjaikban ápolták és gyakorolták tovább. A templom és az iskola gondoskodott arról, hogy a vallásos szellemiség továbbra is fontos legyen.
     A mi időnkben különösen az Irgalmas Nővérek tettek sokat a leányiskolában és a kongregációban azért, hogy a szülők vallásos nevelésben részesítsék gyermekeiket, illetve hogy ezt ők – a nővérek – kiegészítsék. Az amatőr színjátszó kör előadásait, amelyekben az apácák vezetése alatt az iskolás lányok és a Mária-lányok szerepeltek – az egész falu látogatta. A gondosan kiválogatott, erkölcsi, vallási témájú színdarabok nagy hatással voltak a közönségre, akik mély benyomásokkal tértek haza otthonaikba egy-egy előadás után. A fiúiskola tanárai többnyire ugyanezt a nemes célt követték.

Budaörs lakóinak istenfélő, vallásos érzülete az egyházi év minden területén, minden alkalommal láthatóvá vált: vasárnaponként, az ünnepnapokon, a zarándoklatokon és a körmeneteken, az adományok gyűjtésekor a közösségi vagy más jótékonysági célokra. Vallásos érzületük legcsodálatosabb „gyümölcsei” a Kőhegyi Passió-játékok voltak.

1933 nyarán a budapesti és környéki hirdetőoszlopokon óriási plakátok csalogatták az embereket Budaörsre a következő főcímmel: „Kommen Sie zu den Passionsspielen nach Budaörs!” (Jöjjön a budaörsi Passió-játékokra!) Meglepve – igen, csodálkozva állt az ember ezen hirdetések előtt. Némelyik finom városi ember – akit a főváros nagy színházai elkényeztettek – hitetlenkedve rázta fejét és mosolygott is talán a budaörsi dilettánsok ötletén, akik – a budapesti szemében – olyan „fába vágták a fejszéjüket, amely erejüket és képességeiket messze meghaladja. Mit is nyújthatnának nekünk, városi lakóknak ezek a budaörsi svábok?” De olvassuk csak tovább a plakátot: „Szabadtéri színpad a Kőhegyen – Kétszáz játékos – Éjszakai előadás!”

Egyre többen beszéltek már a közelgő, külsőségeiben is látványosra tervezett Passió-játékokról. Budaörs ismert volt már Budapesten őszibarackjairól, szőlőtermesztéséről és az úrnapi virágszőnyegről, amit szívesen látogattak. Ilyenkor szívesen ittak is egy pohárkával... Talán összeköthető a kettő: először meglátogatunk egy borospincét – a Kőhegy körül van belőlük elég – utána pedig már nem kell sokat gyalogolni ahhoz, hogy felsétáljunk a Kőhegyre... Sokan kíváncsiságból jöttek a Passió-játékokra, különösen az újságírók és a színházi emberek.
     A budaörsi szervezőknek és a szereplőknek a nagy sikerű propaganda után már nem volt fontos, milyen okból látogatják meg a nézők a játékokat; a lényeg csak az volt, hogy jöjjenek a nézők – és tömegesen jöttek! Azok közül, akik megnézhettek egy előadást a Kőhegyen – még a legjobbhoz szokott fővárosi színházlátogatók is –, mindannyian elragadtatva, és maradandó kulturális élménnyel gazdagabban térhettek haza.

Vessünk egy pillantást a Passió-játékok kialakulására! A „Lyra” budaörsi férfikórus, amely számtalan világi és néhány egyházi színdarabot játszott már, 1931-ben a Müller-vendéglőben adta elő első alkalommal a Passiót. Három éven keresztül, állandó telt ház előtt játszották a darabot. A Passió-játék jól megfelelt a lakosság vallásos meggyőződésének.
     A „Lyra”-tagok körében, akik résztvevői voltak a Müller-vendéglőben megtartott Passió-játékoknak, felmerült az a merész gondolat, hogy a világhírű oberammergaui passió-játékok példájára adják elő a Kőhegyen – Magyarországon először a szabadban – Krisztus szenvedését. Tervük megvalósítása valóban nem tűnt egyszerű vállalkozásnak. A társulat nem minden tagja lelkesedett az ötletért. Tudták, hogy kimondhatatlanul sok fáradságba és szünet nélküli munkába fog kerülni a megvalósítása. A nagy áldozatot igénylő idealizmusuk mellett természetesen szükségük lesz sok pénzre is. Azonkívül találniuk kell egy képzett embert, akinek nemcsak a darab megrendezéséhez szükséges képessége és szaktudása van meg, hanem tapasztalt az anyagi természetű dolgokban is; aki képes az előadást megszervezni, reklámozni, az embereket meggyőzni és rábeszélni. Ki más lett volna erre a feladatra megfelelőbb, mint a népiskola tanára, Bató Géza? Egy személyben volt kórusvezető, fotós, tanár, rendező és színész – és milyen jó színész! Bató Géza kezébe vette a dolgok irányítását, szervezett, és pénzt is szerzett. Annak ellenére, hogy eredményesen tárgyalt, és mindent megtett az ügy érdekében, a dolgok a kezdet kezdetén nagyon lassan haladtak előre. Nem csoda, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a nagyszabású színpad felépítése 32 000 pengőbe került. Az egyéb, építéshez szükséges kiadás és befektetés kereken 15 000 pengő volt.
     A játéktér 70 méter hosszú és 20 méter széles volt. Az építmény keleti oldalára 2000 ülőhelyet építettek. A játékosoknak és a statisztáknak öltözőteremre volt szükségük. Az anyagokat fel kellett hordani a 221 méter magas Kőhegyre.

Az egykori, Wendler Ferenc által épített út nem bírta ki ezt a nagy mennyiségű anyagszállítást. Az utat ki kellett szélesíteni, mélyebbre vágni a sziklába, hogy mindegyik szállító jármű fel tudjon menni. Milyen lett volna egy szabadtéri színpad fények, fényhatások – sőt, egyáltalán elektromos világítás – nélkül? Ehhez először oszlopokat kellett felállítani. Ez költséges volt ugyancsak. Ki tudta előre a sikert megjósolni? Ennek a vállalkozásnak a résztvevői vajon viszontlátják-e azt a nehezen megkeresett pénzt, amit beleadtak? Elébe vágunk a válasznak: a résztvevők nagy része nem kapta vissza a befektetett pénzét. Ma azzal vigasztalhatják magukat, hogy hozzájárultak szülőfalujuk erkölcsi sikeréhez és hírnevének növeléséhez.
     A díszletül szolgáló épületet téglából és betonból építették fel. Nem voltak színfalak, az időjárási viszonyok és a Kőhegyen tomboló viharok miatt nem álltak volna sokáig. Az első tervek, vázlatosan ábrázolva, honfitársunktól, Herzog Pál festőtől származnak. Ehrhardt Gyula építészmérnök valósította meg szakszerűen a létesítmény végső terveit.

A következő épületek készültek el: Jerikó kapuja, Bethsaida fürdője, Kajafás főpap háza, Nikodemus háza azzal a teremmel, ahol az utolsó vacsorát tartották, Jairus otthona, a Golgotára vezető út előtti kapu, a templom körüli oszlopterem, a templom udvara, a templom és az Oltáriszentség a templom kultikus termében, Pilátus palotája, egy kút, az Olajfák hegye, a Golgota és a Szent sír.
     Herzog Pál minden épület belsejét – a bibliai környezetnek megfelelően – finom beleérző képességgel, művészien festette ki. 1933. június 11-én végül megtartották a bemutatót.

Nagy sikere volt. Hat éven keresztül, június, július és augusztus hónapok vasárnapjain, néha szombaton is játszották a darabot. A több ezer idegenre való tekintettel Úrnapjakor is előadták. Az előadások csak néhány alkalommal voltak németül megtartva, egyébként – a magyar lakosság nagy száma miatt – magyarul beszéltek a színészek. Ez természetesen megnehezítette a szöveg megtanulását, mivel a Krisztust játszó színész kivételével a többi játékos német anyanyelvű volt. Az előadás zenei részében Heß János karmester és zenekara vett részt.

Mindenki, aki nézője volt a Kőhegyen a Passió-játékoknak, akaratlanul is a szabadtéri színpadon játszódó történet bűvkörébe került.

Ez a felejthetetlen érzés akkor hágott a tetőfokára, amikor a reflektorok a hegyen álló keresztet és Üdvözítőnk keresztre feszített testét világították meg vakító fénnyel, ezután hirtelen minden sötétségbe borult, mennydörgés hallatszott, és villámok cikáztak. A néző elvarázsoltan bámult a keresztrefeszítettek csoportjának középső alakjára, és még mindig ott csengett fülében: „Bevégeztetett”, holott már rég elhangzott...

Ez valóban egyedülálló, kitörölhetetlen élmény! Eloszlottak a kételyek azokban az emberekben, akik a Passió-játékokról szóló plakátokat még az előkészületek idején olvasták. Az egész világon ismert lapok, mint a „Daily Mail”; az egész magyar média elismerte a budaörsi passiót játszó színészek teljesítményét. Az akkori budapesti napilapok („Nemzeti Újság” , „Budapesti Hírlap”, „Pesti Hírlap”, „Az Est”, „Függetlenség”, „Magyarság”, „Pester Lloyd”) mindannyian kivétel nélkül kedvező kritikákat írtak róla.
     Tőlük származik az elnevezés: „Magyar Oberammergau”, amit írásunk alcímének is adtunk. A kritikák különösen kiemelték a személyiségábrázolások közül a Júdást és a Kajafást ábrázoló színészeket; a jelenetek közül pedig főleg az utolsó vacsorát, az Olajfákhegyén játszodó jelenetet és végül a keresztre feszítést találták nagyon hatásosnak. „Megborzongtak a nézők – írja a Pester Lloyd –, amikor nagyon lassan, a fáklyák komor fényében kiemelkedett a kereszt, rajta Megváltónk. A drámai megoldás, ezzel a képpel, felülmúlt minden várakozást...”

Ahol egykor a büszke rómaiak álltak őrt, most fű és vadnövény burjánzik. Pilátus palotája összedőlt, a templom és a városfalak szétestek; kő kövön nem maradt egész „Jeruzsálem”-ben! Minden tönkrement, elkopott, romba dőlt; de a szívében örökre ott él a büszke emlékezés minden egykori szereplőnek, a Passió valamennyi résztvevőjének.

A Budaörsi Passiójátéknak óriási hazai és nemzetközi sikere volt, 1939-ben azonban a mostoha időjárási körülmények és a pénzhiány miatt leálltak az előadások. 1941-ben Budapesten a Városi Színházban adták elő a darabot, ám a második világháború és a kitelepítés után a kezdeményezés elhalt.

Az 1950-es évekre a Passiójátékok épületeit lerombolták, köveit elhordták.

1996-ban a Passió számos civil szervezet és alapítvány kezdeményezésére a Jókai Mór Művelődési Házban került felújítva bemutatásra, majd 2000-ben ismét a Kőhegyen mutatták be, akkor még a csíksomlyói ferences Passió szövegkönyve alapján.
     2003-ban előkerült az eredeti Bató-féle szövegkönyv, így abban az évben országosan ismert színművészekkel és budaörsi statisztákkal, német és magyar nyelvű előadásokkal – került színre az eredeti festői helyszínen, Dér András és Frigyesi András rendezésében.

A Budaörsi Passiót 2006-ban ismét bemutatták. … A háromévente nyaranta megrendezésre kerülő színvonalas Budaörsi Passió előadások 2 héten keresztül sötétedés után, hangulatos, látványos környezetben a budaörsi Kőhegyen várja a magyar és német ajkú színházrajongókat [nem hívőket!].

2009-ben és 2012-ben még megtartották a Budaörsi Passiójátékokat, de 2015-ben már nem. Ami – látva a 2009-es előadás részleteit az interneten – nem nagy kár: ennek a modern feldolgozásnak már semmi köze az 1930-as évek mély katolikus érzületű passiójához.

Ezen a linken látható egy reklám-film a régi és új Passió-játékokról: https://youtu.be/eRyVvLg7avA

Feltéve: 2016. június 26.