A püspök úr 2016. február 27-i kommentárját egy korábbi Eleison kommentárra való utalással kezdte. Ezért elsőnek ez utóbbi fordítása következik: Érvényesen szentelt püspökök? Richard Williamson püspök 2009. október 31., Nr. 121. Eleisón-kommentárja Az elmúlt héten egy harcias gall a „Courrier de Tychique” körlevélben figyelemreméltó adatokat jelentetett meg az újegyház szentségeinek érvényességéről. A cikkíró „megbízható forrásra” hivatkozva arról írt, hogy a szabadkőművesség, az Egyház régi ellensége, a zsinati forradalommal a szentségek érvényességének megszüntetését akarta elérni. Tervük szerint ezt nem felismerhetően, tehát például a forma megváltoztatása által – ami automatikusan érvénytelenné tenné a szentséget –, hanem sokkal inkább a rítus egészének kétértelműsége által kell végrehajtani, hiszen ez a kétértelműség hosszú távon aláássa a celebráns szükséges szentségi intencióját. A „megbízható forrás” egy francia, aki egy tiszteletreméltó pap szájából hallott egyet s mást abból, amit Lienart bíboros [Achille Liénart bíboros, Lille püspöke, (1884-1973), aki Lefebvre érseket pappá, majd később püspökké szentelte] a halálos ágyán ennek a papnak meggyónt. Kétségen kívül a pokoltól való félelmében a bíboros arra kérte ezt a papot, hogy adja tovább a világnak a tőle hallott információkat, amivel feloldotta őt a gyónási titok kötelezettsége alól.      Bár a nyilvánosság előtt a pap ezt követően is diszkrét maradt, de privát beszélt arról, amit a bíboros elárult neki, nevezetesen, hogy a szabadkőművesség az Egyházat egy három-pontos tervvel akarja megsemmisíteni. Hogy a bíboros már kora ifjúságában, 17 évesen belépett a szabadkőművesek közé vagy sem, nem tudni bizonyosan, az viszont tény, hogy püspökként és bíborosként kiváló tagja volt e testületnek: Az ú. n. „II. Vatikáni Zsinat” alatt a progresszív tábor harcos képviselője volt, azé a táboré, melyhez többek között König, Frings, Bea bíborosok is tartoztak. Lienart szerint a szabadkőművesek legfőbb célja a „zsinaton” az volt, hogy aláássák a szentmisét, oly módon, hogy a rítust annyira megmásítják, hogy hosszú távon a szentmisét bemutató pap intenciója – „azt tenni, amit az Egyház tesz és mindig tett” – lassan eltűnjön. Tervük szerint az új rítusnak lépésről lépésre oda kell hatnia, hogy a papok és a laikusok a szentmisét inkább „emlékvacsorának” vagy „szent étkezésnek” tekintsék, és ne áldozatnak.      A szabadkőművesek második célja az apostoli szukcesszió megszakításának elérése volt. Ennek eszközéül az új szentelési rítust dolgoztatták ki, ami végül a püspök szentelési hatalmát ásta alá. Egyfelől az új szentelési rítust nem automatikusan érvénytelenné, hanem csak kétértelművé kell tenni, másfelől az új szentelési rítusnak egészében kell a szentelő püspök szentségi intencióját érvényteleníteni. A szabadkőművesek szemszögéből ennek az az előnye, hogy az apostoli szukcesszió olyan óvatosan és fokozatosan szakad meg, hogy ezt senki sem veszi észre. Akárhogyan is áll a helyzet a fent említett „megbízható forrással”, az tény, hogy a szentmisének és a püspökszentelésnek a zsinati egyházban ma használt rítusai tökéletesen megfelelnek annak a szabadkőműves-tervnek, amit Lienart bíboros felfedett. Az új rítusok sokkal veszélyesebbek, mintha egyértelműen érvénytelenek lennének. Formájuk megőrzött annyit a katolikusságból, hogy sok celebránst megtévesszenek. Ugyanakkor az új rítusok egészének konstrukciója túlságosan kétértelmű és túlságosan támogat egy nem-katolikus értelmezést.      Az olyan rítusok, melyek annyira érvényesnek tűnnek, hogy a legtöbb katolikust megtévesztik, ugyanakkor azonban annyira kétértelműek, hogy hosszú távon a szentségeket érvénytelenné teszik, sátánian rafinált csapdák. Ezért minden katolikusnak kerülnie kell ezeket az új rítusokat. Érvényesen szentelt püspökök? – II. Richard Williamson püspök 2016. február 27., Nr. 450. Eleisón-kommentárja Néhány hónappal ezelőtt az FSSPX egyik teológusától, Álvaro Calderón pátertől megjelent egy tanulmány Montini új püspökszentelési rítusának érvényességéről, ami megerősítette annak a szabadkőműves három-pontos tervnek második pontját a katolikus Egyház szétzúzására, amit Lienart bíboros halálos ágyán állítólag felfedett. Álvaro Calderón páter cikkéből csak a legfontosabb gondolatokat foglaljuk össze. Ezek: A püspökszentelés rítusa egy tökéletesen új rítus. Ez az új rítus biztosan törvénytelen, mert egyetlen pápának sincs joga ahhoz, hogy ekkora törést kövessen el a katolikus hagyománnyal szemben. Az érvényessége is kétséges, 1) mert a hagyománnyal való ily nagyfokú szakítás nem legitim, 2) mert az Egyháztól korábban jóváhagyott rítusokhoz csak hasonlít, 3) mert minden változtatás az eretnek modernista irány szerint történt.      Emiatt a szentségi rítusok biztos érvényességére vonatkozó abszolút szükségesség törvénye vonatkozik e rítusokra: Amíg az Egyház újraalakult Tanítóhivatala nem mondja ki Montini új püspökszentelési rítusának érvényességét, addig minden új-püspököt a biztonság kedvéért újra kell szentelni, ahogy az új-papokat, akiket új-püspökök szenteltek, szintén feltételesen újra kell szentelni. A neo-modernizmus egyedülállóan sikamlós, úgy lett kitalálva, hogy sikamlós legyen. Kyrie eleison Megjegyzés:      1. Zaby atya cikkeiben számtalanszor megírta, hogy szentségtörés olyat állítani, hogy ami Krisztus Egyházában illegitim, az mégis érvényes lehessen, vagyis magának a kérdésnek, hogy egy illegitim rítus érvényes lehet-e, semmi értelme nincs.      2. Miután Montini nem volt pápa, érvényes rítusokat sem vezethetett be.      3. Joggal tételezhetjük fel, hogy halálos ágyán senki sem viccel. Ha igaz a történet, hogy Lienart fedte fel a pokoltól való rettegésében, vagy őszinte megtérésében az itt leírtakat, akkor azt is jogosan tételezhetjük fel, hogy ezt azért tette, mert saját maga is érintett volt. A halálos ágyon – feltételezhető – az emberek a saját és nem mások vétkeit vallják be. Lefebvre érseket Lienart bíboros szentelte pappá és püspökké is. Erre az „érsek” maga hívta fel a figyelmet, amikor Don Villa nyilvánosságra hozta Lienart szabadkőműves pályafutását. Thuc érsek úr felajánlotta Lefebvre érseknek, hogy feltételesen utánszenteli. Lefebvre érsek válaszra sem méltatta.      4. Szedesvakantista körökben évekig folyt a vita Lefebvre és a Lefebvre-papok szentelésének érvényességéről. E vitáknak azon részei, melyekben érintett papok is részt vettek, azzal a megállapítással végződtek, hogy igen, érvényesek voltak. Ugyanakkor olyan tekintélyek, mint Thuc érsek, Prof. Dr. Diether Wendland, Dr. Hugo Maria Kellner, Dr. Otto Katzer, Carmona, Zamora és Vezelis püspökök, Eugene Howson stb. azaz a szedesvakantisták „legfontosabb” személyiségei, úgy fogalmaztak, hogy a legjobb esetben is alapos kétség áll fenn Lefebvre papszentelésének érvényességét illetően, amit csak megalapoz az a tény, illetve az a közöny és gőg, amivel Lefebvre válaszra sem méltatta Thuc püspököt, aki, mikor ismertté vált Lienart szabadkőműves múltja, felajánlotta neki, hogy sub conditione újraszenteli. Hogy e honlap készítőjének erről mi a véleménye, az az „Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, az Atyát sem ismeri” című cikkből kiderül. Az ebben megfogalmazott véleményemet a fent leírtak nagy mértékben megerősítik.      5. Lienart csak 1973-ban hunyt el, vagyis akkor, amikor az FSSPX már létezett. Pszichológiailag tökéletesen logikus és érthető, hogy halálos ágyán azt gyónta meg, amit ő maga követett el, ami az ő romboló tevékenységére vonatkozott, és hogy nem általánosságban, hanem nagyonis konkrétan tartotta fontosnak, hogy gyóntatója nyilvánosságra hozza gyónását, már csak azért is, mert ezzel és akkor még helyre lehetett volna hozni sok mindent. Ha tovább szőjük ezt a rémregényt, akkor még azt sem szabad kizártnak tartanunk, hogy Lienart bíboros környezetében nem akadt igazhitű pap, hanem csak olyan modernista, mint ő maga volt, aki egészen más fontosságot tulajdonított az egésznek, mint egy hithű klerikus. Ha Lienart önmagáról is beszélt, saját „szenteléseiről” is, akkor az szinte mindent megmagyaráz abból, ami az FSSPX-vel történt és történik most is.      6. Ha a forrás nem valódi, és az adatok nem Lienart bíborostól származnak, a felsorolt pontok akkor is megfontolandók, hiszen mindaz, amit az Egyház szétzúzására készített szabadkőműves tervből eddig már megismertünk, pontról pontra megfelel annak az eljárásnak, ami évtizedek óta zajlik az egyházban, ezekhez Lienart szavai elvileg semmi újat nem tesznek hozzá. Lásd ezzel kapcsolatban Graber püspök cikkét: A pápaság megszűnik; megszentelt kés alatt hal meg, amit az utolsó zsinat atyái fognak megfenni Feltéve: 2016. március 3.