A római plakátakció
(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2017. február 5.)
Miként erről már egyes magyar internetes oldalak is beszámoltak, szombatra (február 4.) virradó reggel Róma házainak falain és hirdetőoszlopain (egyes jelentések szerint egész Rómában), különösen a Vatikán közelében a képen látható plakátok jelentek meg. A plakáton látható kép nem montázs, hanem egy ellesett pillanatfelvétel Bergoglioról. A kép alatt római dialektusban (amit csak Róma városában beszélnek az olaszok) ez olvasható: „Hé Ferenc – te biztosokat ültetsz a közösségek nyakára, papokat rúgsz ki, lefejezed a Máltai Lovagrendet és az Immakulata ferenceseket, semmibe veszed a bíborosokat – valójában hol rejtőzik a te irgalmasságod?”
[Tegnapi hír: az Immaculata ferencesek alapítóját és fejét, Manelli atyát három és fél éve tartja Bergoglio szigorú háziőrizetben, anélkül, hogy valaha is, bárki, bármiben bűnösnek találta volna, vagy bármiféle vádat emeltek volna ellene, sőt, hogy egyáltalán megmondták volna neki, hogy mivel vádolják, mit akarnak tőle.]
Amit a mai sztárújságírók szintén nem tudnak, amikor e plakátakció mögött a „kúria konzervatív köreit” sejtik, hogy az ilyen akciók a római „pasquille-műfaj” hosszú tradícióját folytatják.
[E „műfajról” egy olasz útikönyv ezeket írja: „Érdekes népi hagyomány fűződik a Pamphili-palota oldala mellől nyíló Piazza de Pasquinóhoz is. A Braschi-palota sarkán álló antik torzót ferde tartása miatt a nép a görbe hátú Pasquino szabóval azonosította, aki a XV. század végén Róma közkedvelt tréfacsináló mestere volt, ő függesztette ki először e szoborra a közállapotokat bíráló megjegyzéseit. Erre a szoborra aggatták azután a híres személyiségeket, vagy a hatóságokat gúnyoló írásokat, szatirikus epigrammákat, bökverseket. Innen nyerte elnevezését a pasquille-műfaj. Rómának több ilyen »levelező« szobra is volt, melyek sokszor élénk eszmecserében állottak egymással, a nép nagy gyönyörűségére. A Pasquinóhoz fűződő történeteknek se szeri, se száma. Az egyik XVIII. századi pasquillus a Rómát ellepő angol utasokat tűzte tollhegyre. Pasquino szobrán megjelent a következő szövegű cédula: »Hova, koma, feketében, karddal az oldaladon?« – Másnap Marforio szobrán állt a válasz: »A Sixtusi-kápolnába megyek misére.« A felelet nem késett: »Hiába mégy oda, a svájci testőrök a közelébe sem engednek, a kamarások pedig megmagyarázzák, hogy nincs ott keresni valód.« A csattanós választ Marforio adta meg: »Oda se neki, komám, majd csak bejutok, hiszen már tegnap óta én is eretnek vagyok.«” – Ma az anglikánnak lenni-t így fejezik ki a zsinati egyházban: „A katolikus egyházhoz tartozó egyik részegyház tagja vagyok.”]
Az egyházi állam megszűntével és a tömegsajtó megjelenésével a polgári tiltakozás eme formája feledésbe merült. Csak az utolsó pár évben kezdett el újra feltűnni, többnyire politikai témákhoz hozzászólva. És most Bergogliohoz is, akinek hagyományt megvető viselkedése az inkább szekuláris rómaiakban nemtetszést vált ki, ha csak a jövedelmező pápa-turizmus hanyatlása miatt is.
A római hatóság azonnal hozzálátott a szemmel láthatóan minőségi ragasztóval feltett közbotrányok eltávolításához, de legalábbis átragasztásához – kezdetben pusztán azért, mert az elkövetők nem fizették ki a plakátadót. Csakhogy a mobiltelefon korában pillanatokon belül a plakátról készült, illetve az azt bámuló turisták fotóinak százai lepték el a világhálót.
A Corriere della Sera fotó-gyűjteménye ITT látható.
Boeselager sajtókonferenciája
(forrás: www.katholisches.info – 2017. február 6.)
A második hír a Máltai Lovagrend annektálásáról szól. Az előzményekről a magyar internetes sajtó már beszámolt, úgy hogy ennek közlésétől eltekintek, és csak arról adok hírt – sajnálatos magyar vonatkozása miatt is –, hogy miután Bergoglio lemondatta a Lovagrend nagymesterét, az örökfogadalmas Fra Matthew Festing-et, majd megsemmisítette ennek minden december 6. után hozott intézkedését, és visszahelyezte régi tisztségébe a fogamzásgátlókat osztogató tagot, ez utóbbi alig pár nap múlva nemzetközi sajtókonferenciát tartott. A katholisches.info így számol be ezen eseményről:
avagy
Hogyan nevelem a nemzetközi sajtót
Giuseppe Rusconi tessini újságíró Rossoporpora nevű blogján számolt be Boeselager sajtókonferenciájáról.
Csütörtök, február 2., délután: Rómában a külföldi sajtó székhelyén került sor a Máltai rend sajtókonferenciájára az annektálásuk (a Vatikán állam általi bekebelezésük) után. Hogy ki a rendezvény sztárja? Albrecht von Boeselager báró, a rendnek a vatikáni Santa Marta által ismét nyeregbe ültetett leváltott kancellárja.
A sajtóértekezlet előtt három nappal tették ki ennek időpontját és helyszínét a külföldi sajtó székházának hirdetőtáblájára. Témaként ezt adták meg: „A máltai rend kormányzati prioritásai.” „Hogyhogy ilyen gyorsan? Boeselager vajon a győztes hetykeségével fog fellépni?”, tette fel a kérdést Rusconi. „Vagy ki akarja oktatni a sajtót, miközben a tényeket a saját szája íze szerint tálalja fel?”
A terem színültig megtelt, ahogy csak a legfontosabb eseményeknél szokott. Boeselager azonban nem csak az előre beharangozott Mauro Casinghini-t hozta magával, hanem még a rend egészségügyi miniszterét, Dominique de La Rochefoucauld-Montbel herceget, a rend pénzügyminiszterét, gróf Eszterházy Jánost, és a rend közmunkáinak vezetőjét, Eugenio Ajroldi di Robbiate bárót is. Nem volt jelen viszont a rend belső ügyeit ideiglenesen intéző Fra Ludwig Hoffmann von Rumerstein.
„Pont jól és jókor jött a sajtókonferencia, hogy megmutassa, hogy a dicső lovagrendben ki az úr az annektálás után, amit az argentin irgalmasság a német pénz-tankokkal közösen hajtott végre (München-Freising hatalmas bíborosának, Marx érseknek és ezzel a dicsőséges, legkatolikusabb német érsekség, melynek ma egyetlen szeminaristája sincs, aktív jóváhagyásával”, szól Rusconi kommentárja.
Röviddel azelőtt, hogy a „győztes bevonult a terembe”, angol és olasz nyelven kiosztottak egy nyilatkozatot ezzel a címmel: „A kormányzat tisztelve a rendi alkotmányt helyreállította vezetőségét.” Ez volt tehát vezérmotívuma a sajtókonferenciának, ami 75 percig tartott.
Boeselager elsőnek hat pontban összefoglalta a rend pozícióját. Ezek között elsőnek „a rendnek a pápához való visszavonhatatlan, vitathatatlan hűségét hangsúlyozta, akinek, valamint Parolin bíborosnak köszönetet mond a roppant nagy segítségért”. A jogszerűen leváltott, majd jogtalanul visszahelyezett főkancellár beszédében kiemelte, hogy „a kormányválságot egy illegális aktus váltotta ki”, és kiemelte azt az igyekezetüket, amivel a rendet a normális kerékvágásba akarják visszavezetni”.
Utolsóként a bevándorlás-politikáról beszélt a régi-új kancellár: „Boeselager remegő hangon jelentette ki, hogy »minden diszkriminációs politikát határozottan elítélünk. … Nyugtalanítanak és aggasztanak bennünket azok a pozíciók, melyek származásuk és fajtájuk alapján diszkriminálnak embereket. … A történelem számtalan példát szolgáltatott már arra, melyek egy ilyen politika drámai és szörnyű következményeit mutatják, melyek a származás vagy a nemzetiségi hovatartozáson alapulnak.«”
Az újságírók kérdéseire Boeselager tagadta, hogy Trump amerikai elnökre vagy Magyarországra célzott volna, majd még egyszer aláhúzta, hogy „semmiképpen nem fogjuk humanitárius elveink tagadását elfogadni”.
[És mindezt nem egy bal-liberális politikus mondja, hanem az egykori – a mostani annektálásig létező – Máltai Lovagrend főúri tagja, főkancellárja és társai, a többi arisztokrata vezetőségi tag, közöttük a magyar Eszterházy János nevében. „Lovag: a katonai eszmény keresztény szellemű megtestesülése”, írja a Katolikus Lexikon. „Lovagrend: a lovagok szerzetesi intézménye, akik rendes szerzetesi fogalmakat tettek s emellett életüket a kereszténység fegyveres védelmére s a betegek ápolására szentelték. Du Puy Rajmond a jeruzsálemi Szent János ispotály őre, betegápolói mellé lovagokat vett fel, s mint első nagymesterük, a szokásos hármas fogadalom mellé felvette a zarándokok ápolását és védelmét. Így jött létre a Johannita vagy ispotályos keresztes lovagrend. … 1310 óta Rhodosi, 1530 óta Máltai Lovagrendnek is nevezik. .. A rend nagy érdemeket szerzett a betegápolás s az önfeláldozó vitézkedés által az oszmán hatalom ellenében az egész Földközi-tenger vidékén, főleg a Szentföldön. A kereszteshadjáratokban a legveszélyesebb feladatokat csaknem mindig a johanniták vállalták, s ők megmaradtak a Szentföldön akkor is, amikor az utolsó keresztény vár, Akkon elesett (1291). Egy részük ekkor Rhodost tette meg a további ellenállás kiindulópontjává. … A viennei zsinat az időközben feloszlatott templomosok – megmaradt – vagyonát is nekik adta, elismerte a rend szuverenitását. … IV. Béla magyar király a tatárjáráskor tapasztalta az ispotályosok támogatását, azért nekik adta a szörényi bánságot. … Miután Rhodost hosszantartó, hősies ellenállás után végre 1522-ben mégis el kellett hagyniuk, V. Károly a pápa közbenjárására Málta szigetét juttatta nekik (1530); ezt a helyet ismét hősi erőfeszítések egész sora árán tartották meg a kereszténység számára. Legendás hőstetteik közmondásossá lettek. A török hatalom legyengülése óta azután feladatuk inkább a tengernek a kalózoktól való megtisztítására irányult. Ekkoriban a rend belső fegyelme is meglazult s egyenetlenségek törtek ki benne. A rend szuverenitása akkor szűnt meg, amikor a rend első német származású nagymestere, Hompesch Ferdinánd Máltát egyetlen kardcsapás nélkül gyáván átengedte Napóleonnak (1798) [akinek katonái aztán a sziget minden katolikus templomát tökéletesen kirabolták]. A rend vagyonát különböző államok foglalták le s minden további törekvés a rend feltámasztására sokáig sikertelen maradt. (egy másik lexikon szerint a rend nem szűnt meg, csak vegetált, és nagymestert nem választottak), XIII. Leó azonban visszaállította a rendet, mely azóta főleg jótékonysággal, kórházak fenntartásával foglalkozik.”]
Boeselager a nagymester lemondását feszegető újságírói kérdésre ezt válaszolta: „Hálásak vagyunk a nagymesternek, mert akceptálta, hogy lemondását felajánlja. A nagymester nem lett kidobva, hanem pasztorális módon fel lett szólítva … tanácsolták neki, hogy lépjen vissza.”
Arra a kérdésre, hogy vajon a Vatikán annektálta-e a Máltai Rendet, ezt a választ adta a kancellár: „Úgy gondolom, hogy a Vatikán beavatkozása egy annektálás ellentéte volt. A pápa mindent megtett azért, hogy feladatunkat erősítse, ne pedig gyengítse. A Szentszék nem sértette meg a rend szuverenitását.
Egy másik újságíró, utalva Parolin vatikáni államtitkár levelében írtakra, itt közbevetette: „Egy külföldi állam azt mondta Önöknek, hogy »döntéseik semmisek«.” Válasz: „Parolin bíboros levelét félre lehetett érteni, ez az oka annak, hogy a pápa ezután még egy levelet írt, de Parolin bíborosnak sietve kellett cselekednie, mert Afrikába kellett utaznia.”
Boeselager a fogamzásgátló tabletták kiosztásával kapcsolatban: „Az én lelkiismeretem tiszta, amikor ezeket a programokat felfedeztük, egy kivételével az összeset leállítottuk. Én hű vagyok az Egyház tanításához.” – La Rochefoucauld azonban e helyen közbevetette, hogy nem mindig könnyű az elveket bizonyos szituációkban alkalmazni, és olykor „olyan kérdések merülnek fel, melyek számára szükséges az egyház tanításán belül más megoldást találni”.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz Burke bíboros pápai-patrónusi hivatalával (pápai követ a rendnél), ha a bejelentett pápai legátus kinevezése megtörténik, ez a válasz érkezett: „Úgy gondolom, hogy mi se nem láthatjuk előre, se nem akarjuk kommentálni, milyen szerepet fog ő a jövőben játszani. .. Megerősítjük azt az akaratunkat, hogy együtt akarunk dolgozni a pápai legátussal.”
Ezután az újságírók azt akarták megtudni, hogy mi a helyzet a 120 millió svájci frank adomány és a főkancellár azon terve körül, hogy a rend olaszországi ingatlanjait a Vatikán bankjába „vezetik át”? Eszterházy János feleletét egy hosszú szakmai előadással kezdte az adományokról, és éppen amikor végre a konkrét kérdés megválaszolására tért volna rá, a beszélgetést irányító Eugenio Ajroldi di Robbiate elvette tőle a mikrofont, és egy másik újságíróhoz fordult.
Arra a híresztelésre, hogy az elmúlt hetekben tényleg visszaesett-e az adakozás a rend számára, az a válasz jött, hogy „ugyan az adományozók bizalma megrendült kissé, de a visszaesés nem jelentős”. E válaszhoz La Rochefoucauld még hozzátette: „Nem könnyű az adakozóknak. Ezt tudomásul kell vennünk. A megdöbbentő az volt, hogy néhány személy úgy döntött, hogy nem ad nekünk több pénzt, mert azt hitték, hogy a pápa ellen vagyunk.”
(A fotón balról jobbra: Eugenio Ajroldi Di Robbiate, Dominique De La Rocuefocauld-Montbel, Albrecht von Boeselager, Janos Esterhazy de Galantha és Mauro Casinghini)
Feltéve: 2017. február 9.