Hogy a Máltai Lovagrendnek ma hány szabadkőműves tagja van, nos, erről nincsenek pontos adatok, de a közeli múltban több olyan hír is napvilágot látott, mely a Máltai Lovagrendben ténykedő szabadkőművesekről szólt. A legnagyobb feltűnést keltő eset kétségtelenül Yves Marie Antoine Marsaudon báróé (1899-1985) volt, aki számos könyvet kiadott, melyekben nemcsak életéről és szellemiségéről, de szabadkőműves ténykedéséről, majd az ortodox egyházba való belépéséről is beszámolt. (Többek között ezeket: „L’Oecuménisme vu par un Franc-Maçon de Tradition“, 1964. – Az ökumenizmus egy tradicionális szabadkőműves nézőpontjából; „De l’initiation maçonnique a l’orthodoxie chrétienne“, 1965. – A szabadkőműves beavatástól a keresztény ortodoxiáig; „Souvenirs et Réflexions. Un Haut Dignitarie de la Franc-Maçonnerie révele des secrets”, 1976. – Visszaemlékezések és gondolatok. Egy magas tisztséget viselő szabadkőműves titkokat tár fel) Yves Marsaudon katolikus családban nevelkedett, de 16-17 éves korában hitét illetően már elbizonytalanodott, és filozófiai és vallási közömbösségbe esett. 27 éves korában belépett a szabadkőművesek közé, Franciaország Nagypáholyának tagja lett. Ezidőben vállalkozásokat vezetett, melyekkel Dél-Amerikával kereskedett. 10 évvel később, 1936-ban megszerezte a legmagasabb, a régi és skót rítus 33. rendfokozatát. 1937-ben tagja lett a Nagy Tanácsnak, ami a francia szabadkőművesség legnagyobb tekintélyű intézménye. Magát ezidőben szabadkőművesnek és spiritualistának nevezte.      1964-ben a francia szabadkőműves páholyok újrarendezése során Marsaudon annak a nagypáholynak lett a tagja, melyet az angol szabadkőművesek is szabályosnak ismernek el. Legkésőbb 1976-ban megkapta e csoport legmagasabb rangú tiszteletbeli hivatalát. 1946-ban [XII. Pius korában], amikor már 33. rendfokozatú szabadkőműves volt, Marsaudon belépett a szuverén Máltai Lovagrendbe. Mint magisztrális-nagykereszt-lovag közvetlenül a rend Rómában székelő vezetősége alá tartozott. Még ugyanebben az évben a rend Franciaországba küldött rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere lett. Párizsban szoros diplomáciai kapcsolatokat ápolt az akkori apostoli nunciussal, Angelo Roncallival. 1951-ben az „integrálista párt” – ahogy a meggyőződéses szabadkőműves Marsaudon a római kúriában levő bírálóit nevezte – kritikáját követően visszaadta meghatalmazott miniszteri posztját, de továbbra is megmaradt a rend nyugalmazott miniszterének, legalább 1976-ig, tehát 77 éves koráig, de lehet, hogy tovább is. Ekkor jelentette meg „visszaemlékezéseit” (lásd fenn), melyben elárulta, hogy nem ő az egyetlen szabadkőműves máltai lovag. Marsaudon könyveiben leírta ideáit is: az előbb említett 1976-ban megjelentetett könyvében magát az okkultista Oswald Wirth (1860-1943), 33. rendfokozatú szabadkőműves tanítványának nevezte. Könyvében maga is számos ezoterikus képet közölt, mely Wirth könyveinek volt egyik jellegzetessége. 1964-ben megjelent könyvében Teilhard de Chardin-t dicsérte.      Marsaudon könyveiben azt a nézetet képviselte, hogy a katolikus Egyház „a dogmatikus szövegek foglya”. Ezen állítás bizonyítására egy elvált újraházasodott férfi történetét mesélte el szentimentális hangvételben: „Ezt a férfit nem engedik a szentségekhez, és így feloldozás nélkül fog meghalni, hacsak nem tagadja meg gyermekei anyját…”. E történettel igazolja a válást, amihez pozitív példának a protestáns „egyházakat” hozza fel, míg szerinte a római katolikus Egyházban dogmatikus és embertelen hajthatatlanság uralkodik. Marsaudon megveti a római pápa primátusát, ebben a kérdésben egyetért André Gide (1869-1951) kálvinista családból származó, Nobel-díjas homoszexuális francia íróval: „Ami számít, nem az, hogy valaki katolikus vagy protestáns, hanem az, hogy egyszerűen keresztény.” Marsaudon számos dogmát nevetségessé tesz, például a pokol létezéséről szólót. Nem fogadja el a Szeplőtelen Fogantatást, csakúgy, mint Mária közvetítő szerepét és a pápa tévedhetetlenségét hit és erkölcs dolgában.      Az ökumenizmust teljességgel szabadkőműves módon értelmezi, azaz csakis dogmákon felül és relativista módon. Még 1976-ban is azt kívánja, hogy a római katolikusság nyíljon meg minden keresztény felekezet egyenlősége előtt. Azt állítja, hogy „az ortodox egyház van legközelebb az evangéliumokhoz, és hogy a Vatikánnak meg kell hajolnia a szabadkőművesség előtt, és neki kell megtenni az első lépést a közeledés felé és nem a szabadkőművességnek.      Filozófiai és metafizikai kérdésekben toleránsnak tartja magát. Bizonyos pánvitalizmust lehet műveiből kiolvasni, mivel azon nézet mellett tör lándzsát, hogy mindenfajta életformát tisztelni kell (környezet, óceánok, növények, állatok), mert „az élet egy”. Bár visszautasítja az abortuszt, de elfogadja a fogamzásgátlást. Ezoterikus érzelmeiről tesz tanúbizonyságot, amikor kijelenti, hogy az állatok „a mi ismeretlen feletteseink”, mely őrült elmélet a martinizmus ezoterikus mozgalom hierarchiájára jellemző. „Vissza kell hódítanunk a paradicsomot a földön”, írja. Marsaudon esete valóban megdöbbentő. Egy 33. rendfokozatú szabadkőművest felvesz a Máltai Lovagrend, és magas tisztségeket bíz rá, mely számára diplomáciai immunitást biztosít, miközben az illető egész idő alatt eretnek nézeteket vall és hirdet, anti-dogmatikus és relativista ökumenizmust pártol, sőt, áttér az ortodox hitre, folyamatosan katolikus- és Róma-ellenes nyilatkozatokat tesz, és ezoterikus állat- és környezetvédőként agitál – mindez felveti a kérdést, hogy hányan lehetnek ma a Máltai Lovagrendben, akik Marsaudon eretnek nézeteit osztják? Nem tudni, de a ma egyházi helyzet láttán, nem lenne meglepő, ha több ilyen „lovag” munkálkodna a rendben, különösképpen a vezetők között. Megjegyzés: 1) A honlapon német nyelven megtalálható az a tanulmány Roncalli-ról, melyből a következő idézet való: „A ‚Les echos du Surnaturel‘ szabadkőműves újság 1961. december/1962. januári számában egy »több könyve által ismert szerző« tanúbizonyságát közölte, aki a következőket mesélte el: »Ami a zsinatot illeti, Roncalli bíborosnak (az egykori párizsi nunciusnak, akinek tanácsadója voltam) 1954. augusztus 14-én írtam, hogy közöljem vele, hogy ő lesz a következő pápa, és arra kértem, hogy legközelebbi szabadságán találkozzon velem szülőhazájában, ahol megbeszélhetnénk első feladatát … a zsinatot. Nyomatékosan figyelmeztettem: »Kérem, fontolja meg ezeket jól, mert nem lesz idő kifogásokra. Ahogy a pápai trónra lépett, a terv végrehajtásába azonnal bele kell fogni, az összes politikust meg kell lepni.«”      Köztudott, hogy Roncalli azt állította, hogy egy mennyei hang „lökésként” unszolta, hogy a zsinatot összehívja. – Olyan lehetetlen, hogy ez a bizonyos személy, aki itt vall, szintén Marsaudon volt? De akár ő volt, akár nem, nyilván tudott az esetről. Mindenesetre mindaz, amit Marsaudon könyveiben eretnek ideáiról leírt, mára már megvalósult a római szektában, ezek Bergoglio kedvenc „ötletei” is. 2) Ezek a múltról szóló híradások újból és újból megmutatják, hogy nem Bergoglioval és még csak nem is a „zsinattal” kezdődött a nyílt eretnekség és az aposztázia a hivatalos „katolikus Egyházban”. Bergoglio is számtalanszor kijelentette, hogy nem csinál mást, csak a „zsinat” határozatait hajtja végre, mert eddig ez a végrehajtás hiányos volt. Nem minden ember olyan, mint Szamuely Tibor, aki nem csak aláírta a kivégzéseket, de az elítélteket saját maga végezte ki. A legtöbb vezető „kényeskedik” és a piszkos munkát másokra hagyja. Ratzinger és elődei sokkal nagyobb, de legalábbis ugyanakkora eretnekek voltak, mint Bergoglio, csak bizonyos lépeseket fintorogtak megtenni.      Isten irgalmasságát bizonyítja, hogy Bergogliot utolsó lehetőségként elküldte, hogy akiben egy csöppnyi katolikus érzület még maradt, észrevegye végre, hogy a „zsinati egyház” nem a katolikus Egyház. De akit e felismeréshez Bergoglio személye elvezet, az nem állhat meg itt: annak azt is kötelező észrevennie, hogy Isten személyét és tanítását már sokkal korábban meggyalázták. A katolikus hit óriási meggyöngülését mutatja, hogy amíg csak a hit terén történtek eretnekségek, addig jóformán alig vette valaki észre, hogy mi folyik Rómában. Ezért adott Isten még egy lehetőséget, vagyis Bergogliot, aki nem csak a tartalmat, de minden egyebet is, a hittel és erkölccsel együtt a katolikus vallás összes formaságát, külsőségét lerombolja, meggyalázza, sárba tiporja. 3. Az is megfontolandó, hogy Isten mikor büntet viszonylag hamar, úgy, mint most a Máltai Lovagrendnél, és mikor, miért vár olykor sokáig a megtorlással. Marsaudon esete – ami nyilván nem volt egyedülálló a máltaiaknál – megmutatja, hogy a lovagrend megérdemelte sorsát: Felfalta az a hatalom, amit ő – is – segített trónra. 4. Olvasva azokat a borzalmakat, melyek az elmúlt 100 évben történtek az Egyházban, valójában az tűnik nagyobb titoknak, hogy az Egyház ellenségeinek csak mintegy 60 évvel ezelőtt sikerült munkájukra a pecsétet rátenni az ú. n. II. Vatikáni Zsinattal, és a teljes hitbeli és erkölcsi összeomlás csak mostanában következett be. Ez a titok emlékeztet Urunk sorsára, amit Ő így magyarázott meg (Jn 10,17-18): „..odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem.” – Jézus az ura mindennek, csak akkor tehetik rá ellenségei a kezét, amikor Ő látja azt jónak, addig nem, mert „nem jött még el az Ő órája”. Nyilván Misztikus Testével is ugyanez történik: legádázabb ellenfelei is csak akkor tudták – látszólag – legyőzni, megsemmisíteni, amikor Ő azt ősidőktől fogva eltervezte az emberek lelkiüdvének érdekében és az Atyaúristen dicsőségére. Ha innen figyeljük az eseményeket – ha végig kitartunk Urunk mellett – valóban örülnünk kell annak, hogy ebben a korban élhetünk. Függelék: Az interneten angol és francia nyelven sok adat megtalálható Marsaudonról, elsősorban Roncallival való bizalmas kapcsolatáról. A metapedia.org honlapról való a következő interjú-részlet:      Marsaudon gave an interview to Jean-André Faucher of the newspaper Le Juvénal which was published on 25 September 1964. Later, this was reprinted by renegade Vatican II priest Rosario Francesco Esposito (who himself joined the freemasons)[2] in his 1979 book La riconciliazione tra la Chiesa e la massoneria.      – Faucher. You have known Pope John?      – Marsaudon: I was very intimate with Mgr. Roncalli, Apostolic Nuncio in Paris. He received me several times at the Nunciature, and on various occasions, he came to my home in Bellevue, Seine-et-Oise. When I was appointed Minister of the Order of Malta, I expressed the Nuncio perplexities since my membership in Freemasonry. Mgr. Roncalli formally advised me to stay in Masonry.      – Faucher: Did you see him after his accession to the tiara?      – Marsaudon: Yes, he received me at Castel Gandolfo in my capacity as Minister Emeritus of the Order of Malta, and he gave me his blessing, renewing me encouragement for a work of reconciliation between the churches, and even between Church and traditional Freemasonry (that is to say, regular).      – Faucher: In what spirit he the first two sessions of the Council followed?      – Marsaudon: With great hope and great conviction. Confidences I had received good Pope John did not allow me to doubt his sincerity. In fact the second session of the Council ended in a profoundly ecumenical spirit. The hope was immense in the Catholic world. Apart from a few unaffordable Pharisees, believers showed immense joy. A következő két honlapon szintén lehet olvasni Marsaudon és Roncalli kapcsolatáról:      http://www.mostholyfamilymonastery.com/13_JohnXXIII.pdf      http://www.traditioninaction.org/Questions/B095_PopeMason.html Feltéve: 2017. március 14.