„A katolikus Egyház szentjei nem jóemberek, akiknél érezhető az emberiesség, hanem Isten kegyelméből nagy hősök, akik Istent heroikus módon szolgálták” 1. Az ünnep magyarázata Anselm Schott misszáléjából Mindenszentek ünnepén az Egyház a szentleckében János apostol Jelenések könyvének azt a részét olvastatja, mely azok közé tartozik, amit oly sokan magyaráznak félre, és amivel oly szívesen élnek vissza egyesek, és amire egy egész szekta alapult. Ez a rész tökéletesen leleplezi, mekkora félreértésekre vezet, ha valamit szövegkörnyezetéből kiragadva, sőt, annak ellentmondva idéznek, értelmeznek. Az ünnep szentleckéje Jel 7,2-12, ennek 3., 4. és 9. versét [„»Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!« Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből: …. Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág”] a német Schott-misszálé így magyarázza:      A kiválasztottak a 3. versben említett „Istenhez tartozás jelével lesznek a végidő szorongattatásaitól megvédve. Ezután a kiválasztottak seregeit mutatja be nekünk az apostol: a zsidóságból egy fixen megállapított nagy szám (a számok természetesen nem szószerint értendők), a többi népből egy beláthatatlan nagy tömeg.” 1. Vagyis a zsidóságból csak azok, akik megtértek, nem pedig az egész zsidó nép. 2. A 144 ezer természetesen nem az összes üdvözültre vonatkozik, ahogy a szektások tanították/tanítják, hanem csak a zsidó népből megtértekre, azaz a zsidó származású megmenekültekre, míg a többi „nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” megszámlálhatatlanul sokan jutnak Isten trónja elé. 2. Ki a szent? (forrás: www.antimodernist.org/am – 2017. november 5.) November elsején van Mindenszentek ünnepe, aminek nyolcadát az Egyház november 8-ig ünnepli. Az ünnep nyolcadába eső mai vasárnapon az igazi szent létre hívjuk fel a figyelmet, mivel erről a mai „katolikusoknak” már nincs világos fogalmuk. [A cikk szerzője szerző ezt követően egy NOM-os prédikációt idéz, melyben az idézett „plébános” Wojtyla „szentté avatásával” kapcsolatban többek között ezeket mondta]:      »Minél tovább gondolkodom el ezen [m. m. azon, hogy ő az életében is látott már olyan embert, azaz Wojtylát, akit halála után az „egyház” szentté avatott], annál mélységesebb az a meggyőződésem, hogy életemben én már nagyon sok „szenttel” találkoztam, akkor is, ha ezeket a pápa nem avatta szentté. Elsőnek saját családom és szülőfalum plébániájának tagjai, azok a nagyszerű és szeretetreméltó emberek jutnak eszembe, akiknek hitemet, és ebben és ezzel az egyházzal meglévő tudatos életemet köszönhetem. De tanáraimra és egészen egyszerű emberekre is emlékezem, akiknél megérezhettem, mit jelent az emberiesség. Számomra ma mind ezek az emberek szentek, mindezekre az emberekre gondolok, amikor itt ma ezt az istentiszteletet ünneplem.« (forrás: Plébániaszövetség Feichten, Mindenszentek ünnepi prédikáció, 2015.) Az embernek még ma is elakad a szava, ha arra gondol, hogy az ember-csinálta-egyháznak Karol Wojtyla tényleg hivatalos szentje: hogyan lehet nem csak a hivatalosaknak, de a magukat katolikusnak tartó egyszerű laikusoknak egy ilyen embert szentnek tartani? De mivel annak tartják, így valójában logikus, hogy minden modern jóember is szentnek számít számukra! E tény ismeretében meg szabad azt is kérdezni: Ki csodálkozik még azon, ha egy Luther Mártont ez az ember-csinálta-egyház szentté fog avatni? Miért izgatják fel magukat ezen az ú. n. konzervatívok és tradicionalisták? A hit szétzúzásában rosszabb, mint Karol Wojtyla, Luther Márton sem volt, még akkor sem, ha Bergoglio mellett a többi hittagadó, mint Roncalli, Montini, Wojtyla és Ratzinger „konzervatívabbnak” is tűnik. A fent idézett prédikációból világosan kiderül, hogy az ember-csinálta-egyházban az igazi szent lét mibenlétét már senki nem ismeri. De hát hogyan is lehetne ez másképpen, amikor ezek az emberek már csaknem 50 éve istentelen liturgiát ünnepelnek, illetve ilyenen vesznek részt? Természetes, hogy ilyen körülmények között mindenki nagyon gyorsan hozzászokik az istentelen szentekhez, olyan szentekhez, akik talán a pokolban vannak. És ez az oka annak, hogy már sok ú. n. tradicionalista sem a szent Egyházban hisz, hanem egy istentelen egyházban, melyben az elátkozottak vidáman hancúroznak az oltárokon, ami igencsak megfelelő statisztéria az istentelen rítusokhoz. A katolikus Egyház szentjei valójában nem „jóemberek, akiknél érezhető az emberiesség”, hanem Isten kegyelméből nagy hősök, akik Istent heroikus módon szolgálták. A szentek olyan emberek, akik az erényeket olyan mértékben gyakorolták, amit tisztán emberi erőkkel már nem lehet megmagyarázni. Az igazi szentek az isteni kegyelem csodái – és csak, mint ilyeneket lehet őket megérteni. Rajtuk tudjuk a kegyelem mindent megváltoztató hatalmát meglátni. A katolikus szentté-avatást megelőző eljárásban az érintett erényeinek heroikus fokát vizsgálják meg. Heroikus erényű az a férfi vagy nő, aki az erényeket olyan fokon gyakorolja, ami természetes módon már nem magyarázható meg. A szentek életének olvasásakor a magunk fajtájú ember gyakran gondolja: Ezt én nem tudnám megtenni! Ilyen türelmes, ilyen alázatos, ilyen jámbor, a szenvedést ilyen bátran viselő, ilyen engedelmes, ilyen szegény nem tudnék lenni. De a szent igen, mégpedig egyedül azért, mert erénye Isten kegyelme által túlnőtt az emberi képességeken, vagyis hősies lett. A szent idővel a kegyelem által annyira szilárdan egyesül Istennel, hogy önként még bocsánatos bűnt sem követ el többé. Egyedül ezért biztos, hogy Isten a tökéletesség élete után rögtön magához veszi őt. A szent mindig Isten barátja, Istennek tökéletesen hű barátja volt és marad. Mindenszentek ünnepén és egész nyolcada alatt a szent liturgiával Istennek eme hőseihez tekintünk fel az égbe. „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: »Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!«” (Jel 7,9-10) – Az ember e szavak olvastán egyesülni szeretne az angyalok karával és a szentek csapatával, hogy velük együtt méltón dicsőíthesse, tisztelhesse Istent, és köszönetet mondhasson Neki. Isten a szenteknek már életükben szívük gyönyörűsége volt, most az örökkévalóságban az. …      Igen, a szentek Isten csodái, akik örökre a mennyei birodalomban tartózkodnak, és örökké Istenhez való bensőséges odaadásban élnek. És nem csak Istennek szól a dicséret, hanem barátainak is a hűségükért. A mennyben már nincs több izgalom, félelem, elbukás, mert ott Isten van mindenben. Ezért uralkodik a mennyben mindenféle öröm gyönyörűséges összhangban, mindenki mindenkivel együtt és mindenki mindenki másnak örül. …      Minden angyal és szent Isten jóságának, bölcsességének és mindenhatóságának egyszeri tanúja. Amint az angyalok és szentek ennek tudatára ébrednek – és az örökkévalóságban szakadatlanul a tudatában vannak ennek – elkezdik Isten dicséretét énekelni, mivel csak a szeretet énekel, egy örökké új éneket Istennek, aki maga a szeretet. Mikor a szegény bűnös e földön ezt az örömet látja, arra gondol, hogy itt lent ő a kegyelmet még törékeny agyag edényben hordja. Ezért könyörögjünk buzgón az angyalok és a szentek közbenjárásáért. Ők a mi mennyei barátaink, és egyúttal Isten barátai. Mi mindent el nem ér az ő közbenjárásuk Istennél! Egy pillantás az égbe újra és újra új reményt és új bizalmat ad nekünk. Hiszen egykor a szentek is ebben a világban éltek, és Isten kegyelmével ezen a világon bizonyultak igaznak, miért ne sikerülhetne ez Isten kegyelmével nekünk is? Feltéve: 2017. november 5.