[„Minden, ami a világon történik, Isten gondviseléséből fakad” címmel 2017. augusztus 9-én már felkerült a honlapra néhány részlet Sziénai Szent Katalin Dialógus (Beszélgetés Isten gondviseléséről) című művéből. Azok az idézetek az Ellen Sommer von Seckendorf és Cornelia Capol fordításában megjelent, rövidített Dialógusból származtak. A itt következő szakaszok a Claudia Reimüller fordításában, Werner Schmid kiadásában 2017-ben megjelent teljes műből (Der Dialog – A dialógus) valók.] 4. fejezet (Die Brücke – „A híd”) 65. pontja: Ha a lélek a megfeszített Krisztus tanítása szerint végre eljutott az erények iránti tiszta szeretetben, a bűn iránti nagy undorral és tökéletes állhatatossággal az önismeret házába, akkor ott magára zárja az ajtót, és folytonos őrködéssel és imával a legmesszebbmenőkig távol tartja magát a világgal való érintkezéstől.      De miért zárja be magát? Félelemből, mert ismeri saját tökéletlenségét, valamint abból a vágyból, hogy eljusson a tiszta és nagylelkű szeretethez. Mert belátja és felismeri, hogy ez az egyetlen út az ilyen tökéletes szeretethez. Ezért vár élő hittel az ÉN eljövetelemre, hogy a kegyelem növekedhessen benne. És miből ismerhető fel, hogy egy hit élő-e vagy sem? Az erények állhatatos gyakorlásából.      Soha nem szabad semmire visszatekintenetek, és imádkozásotokat semmilyen okból nem szabad megszakítanotok, kivéve, ha ezt az engedelmesség vagy a szeretet követeli meg. Mert az ördög pont az ima alatt zaklatja a leginkább a lelketeket – sokkal gyakrabban, mint bármilyen más tevékenységeteknél. Ezt azért teszi, hogy elegetek legyen az imából. Gyakran suttog ilyeneket: „Az ilyen imádkozás (amikor gondolataitok többször elkalandoznak) nem ér semmit számotokra, mert ima közben semmi másra nem szabadna gondolnotok, és csak a szóbeli imára kellene koncentrálnotok.”      Elkalandozásotokat olyannak tünteti fel számotokra, hogy kedvetlenekké és bizonytalanokká váljatok, míg végül feladjátok az imádkozást. Holott az ima a fegyver, amivel az ellenség ellen védekezni tudtok, amennyiben a szeretet kezével és a szabad akarat karjával végzitek, és magatokat a szent hit fényében védelmezitek vele. 66. pont Tudnod kell, hogy a lélek alázatos és hűséges imával, és valódi állhatatossággal minden erényt ki tud könyörögni. Tehát kitartónak kell lennie az imádkozásban, és soha nem szabad feladnia – se az ördög ámításaira, se valamilyen saját gyengesége miatt, és mások fecsegése miatt sem; mert az ördög gyakran mondat ez utóbbiakkal olyasmiket, amiknek az a céljuk, hogy a másik lélek imádkozását megzavarják, akadályozzák. A léleknek mindezt az állhatatosság erényével ki kell bírnia. … A léleknek tehát önismeretét az Én jóságom felismerésével kell átitatnia, és az Én szeretetem felismerését az önismeretével. Ily módon hoz neki hasznot a szóbeli imádkozás, és így lesz az az Én számomra kedves. És ha kitartóan folytatja imagyakorlatait, akkor a tökéletlen szóbeli imádkozásból eljut a tökéletes belső imádkozáshoz. [Az a katolikus, aki hűen, következetesen megtartja Isten parancsolatait, élő tagja marad Krisztus Egyházának. Aki pedig Krisztus Egyházának tagjaként kitartóan imádkozik, annak imáit, egyesülve az Egyház imáival, Krisztus érdemei által az Egyház tárja az Úristen elé – akkor is, ha imádkozása közben szándéka ellenére el-elkalandoznak a gondolatai.] Feltéve: 2017. október 21. 43. pont „Akaratotokat senki nem képes megtörni, ha ti nem egyeztek bele” Sátánt tettem meg igazságosságom végrehajtójának, hogy kínozza azokat a lelkeket, akik súlyosan vétkeztek ellenem. A démonokat pedig arra rendeltem ebben az életben, hogy teremtményeimet megkísértsék és szorongassák; nem azért, hogy elbukjanak, hanem azért, hogy győzzenek, és megkapják Tőlem a győztesek koszorúját, ha bebizonyították erényüket. Senkinek sem kell a harcoktól vagy annak az ördögnek a kísértéseitől félnie, akivel találkozik, mert ÉN megerősítettelek benneteket és akaraterőt adtam nektek, melyet Fiam vére erősít meg. Se az ördög, se a teremtmények nem képesek akaratotokat megtörni, mert az a tiétek, Én adtam ezt nektek, együtt a szabad ítélőképesség erejével.      Ezáltal szabadon ragaszkodhattok saját akaratotokhoz, és szabadon elvethetitek őket, ahogy nektek tetszik. Ez fegyver a kezetekben. Ha viszont akaratotokat a Sátán kezébe adjátok, akkor az nála késsé válik, amivel követ és megöl benneteket. Ha viszont e fegyvereteket, vagyis akaratotokat nem adjátok a Sátán kezébe (ha tehát ellenálltok kísértéseinek és zaklatásainak), akkor a kísértések soha nem sebesíthetnek meg benneteket vétekkel. Sőt, a kísértésekkel csak erősebbek lesztek, ha kinyitjátok lelketek szemét, hogy felismerjétek az Én szeretetemet, ami csak azért engedi meg, hogy kísértések érjenek benneteket, hogy erényesekké váljatok, és erényeteket bebizonyíthassátok. Erényt csak önismeret és Isten megismerése által nyerhettek. Ezen ismereteket azonban a kísértések idején tökéletesebb módon lehet megszerezni, mert ilyenkor belátjátok, hogy ti magatokban senkik vagytok, mert azoktól a fájdalmaktól és gyötrődésektől, melyektől pedig menekülni szeretnétek, nem tudjátok saját magatokat megszabadítani. És azáltal ismertek fel, hogy ilyenkor jóságomban megerősítem akaratotok, hogy így felvértezve már ne engedjetek az ilyen gondolatoknak. Felfogtátok tehát, hogy az Én szeretetem megengedi a kísértéseket, mert a Sátán valójában gyenge és magától semmire sem képes, csak arra, amit én megengedek neki. Én irántatok érzett szeretetemből engedem meg neki a kísértéseket, nem pedig gyűlöletből; azért, hogy ti győzzetek, és nem azért, hogy ő győzzön le benneteket, hogy ezáltal az Én és saját magatok teljes megismerésére jussatok, és közben erényetek próbára legyen téve, mert az erényt csak saját ellentétével lehet kipróbálni. Látod hát, leányom, hogy a démonok az Én szolgáim, akiknek azt a feladatot adtam, hogy az elkárhozottakat a pokolban kínozzák, és ebben az életben számotokra lehetővé tegyék, hogy erényeiteket gyakorolhassátok és próbára tehessétek. Nem mintha a Sátán ezt így akarta volna (hiszen benne nincs semmiféle szeretet); ellenkezőleg, ő el akarja venni tőletek az erényeket. Csakhogy ezt mindaddig nem tudja megtenni, amíg ti magatok nem akarjátok. Mily nagy tehát azok balgasága, akik, bár Én erőssé tettem őket, saját maguk gyengítik és a Sátán kezébe adják magukat! Ezért azt szeretném, hogy tudjad, hogy a halál pillanatában, ha életükben magukat a Sátán uralma alá helyezték (nem kényszer hatása alatt, hiszen miként már mondtam neked, erre nem lehet őket kényszeríteni, ezt csak önként tehetik meg), ha tehát haláluk pillanatában ezen gonosz uralom alatt állnak, nem is várnak más ítéletet, hanem csak azt, amit saját lelkiismeretük kimond felettük: és kétségbeesetten fognak az örök kárhozatra jutni. Tele gyűlölettel saját maguk kapaszkodnak haláluk pillanatában a pokolba; és még mielőtt bejutnának oda, uraikkal, a démonokkal együtt, önként fogadják el a poklot, mint életük megérdemelt bérét. Ezzel szemben az igazak, akik az irgalmasságban éltek, szeretetben halnak meg. Ha a hit fényétől megvilágosítva tökéletes erényben éltek, és arra törekedtek, hogy mindent a hit szemével lássanak, és minden reményüket a Bárány vérébe helyezték, akkor haláluk pillanatában azt a Jót látják, amit Én készítettem számukra, és a jóság karjaival ezt ölelik át. Életük utolsó pillanatában Engem, a legnagyobb és örök Jót tartanak szeretetteljesen átölelve. És így ízlelik meg az örök életet, még mielőtt lelkük kiszállna halandó testükből.      Azok, akik életüket átlagos szeretettel élték, tehát akik nem abban a nagy tökéletességben élték, mint a tökéletesek, nem abban az irgalmasságban, szeretetben és reményben, mint ők, ebben a tökéletlen állapotban is halnak meg. De azért ha tökéletlenül is, de bírják a fényt; de mivel tökéletlenek, nem a szeretetet, hanem az irgalmasságot karolják át, mert irgalmasságomat nagyobbnak tartják, mint bűneiket.      A gonosz bűnösök azonban pont ennek ellenkezőjét teszik. Amikor reménytelenségükben meglátják kijelölt helyüket, gyűlölettel telve ugyan, de önként fogadják el. Ezért senki nem vár arra, hogy más ítélje meg őket. Mégis mindenki arra a helyre kerül, melyet evilági életével kiérdemelt, azaz a számára kijelölt helyet kapja meg. A lelkek ezt ízlelik meg és ezt birtokolják, még mielőtt haláluk pillanatában elhagyják testüket: Az elátkozottak telve gyűlölettel és kétségbeesésben a poklot; a tökéletesek szeretetben, a hit fényével és a Vérben való bizalommal a mennyet; és a tökéletlenek az irgalmassággal és ugyanazzal a hittel a tisztítótüzet. [Nemrégen volt olvasható az interneten Bergoglio véleménye a túlvilágról: szerinte azok, akik életükben segítettek a szegényeknek, azok haláluk után azonnal a mennyországba kerülnek, akik pedig nem voltak jók, ami nála egyet jelent azzal, hogy nem segítettek mindenkinek, aki szegénynek vallotta magát, azoknak lelke a haláluk után megsemmisül: Vagyis nincs se pokol, de még tisztítótűz sem, csak mennyország. – Ha még ma sem osztja minden ember Bergoglionak eme újabb eretnek nézetét, azt azért szinte egyetlen keresztény ember sem tudja rezzenéstelenül elviselni, hogy rokonai, szerettei, barátai, de akár még csak jóismerősei is, esetleg örökre a pokolba kerülnek. – Nos, ebben a lelki konfliktusban segítenek Sziénai Szent Katalin szavai, melyek e pontban is megfelelnek az Egyház tanításának: A halandó ember csak életében tud érdemeket szerezni, sorsát az öröklétben evilági élete határozza meg. Istennel szembeni kapcsolata az egész örökkévalóságban pontosan olyan marad, amilyen halálának pillanatában volt: ezen soha semmi nem tud már változtatni. Aki saját akaratából mond nemet Isten szerető hívó szavára, pláne aki káromolja Őt, az halála után is örökre ilyen marad – következésképpen, ha tudna, akkor sem menne be a mennyországba, mert ahogy életében visszautasította, kigúnyolta, káromolta Istent, úgy az örökkévalóságban is pontosan és szüntelenül ezt fogja tenni, ezért egész egyszerűen nem való oda, ahol Istent imádják, dicsőítik, magasztalják.] Feltéve: 2017. október 27. 69/70. pont „Az ördög azt kínálja az embernek, amit annak lelke kíván és megkapni szeretne” Most azokról beszélek neked, akiknek örömkeresése egyedül arra irányul, hogy lelki vigaszra leljenek. … Ezért az ilyenek nem tudnak különbséget tenni, sem az igazságot felismerni; vagyis nem tudják felismerni, hogy bűnük miből áll valójában. Különben belátnák, hogy mulasztásuk se nem abból áll, hogy nem találnak lelki vigaszt, se nem abból, hogy megszakítják imádkozásukat, ha felebarátjuknak szükségük van rájuk, hanem abból, hogy nem szeretik felebarátjukat[2], akit pedig szeretniük, és akiknek irántam való szeretetből szolgálniuk kellene. Önzőségük (önközpontúságuk, örökös magukra figyelésük) olykor még nagyobb károkat is okoz nekik. Mert ha szeretetük csak vigaszra és látomásokra irányul, akkor miként meg lesznek ettől fosztva, lelki keserűségbe és kedvetlenségbe esnek, mert úgy tűnik számukra, hogy ezekkel együtt a kegyelemtől is meg lettek fosztva. Holott Én csak az érzést vonom meg a lélektől, nem a kegyelmemet, mégpedig azért, hogy ezzel is a tökéletesebbé válását segítsem elő. Ő azonban ezt keserűségként éli meg, és úgy tűnik számára, mintha a pokolban lenne, mert elrabolták tőle a szeretet érzését, és helyette a fájdalom és számos kísértés kínját érzi. Nem kellene ennyire dőrének lenniük, és nem szabadna, hogy ennyire megtévessze őket lelki önszeretetük, ami eltorzítja számukra a valóságot. Ehelyett Engem kellene magukban felismerniük, hogy Én vagyok számukra a legfőbb jó, aki a küzdelmek idején megőrzi számukra jó akaratukat, hogy a kísértések ideje alatt nehogy visszaforduljanak. Tehát alázatosnak kell lenniük, és méltatlannak kell tartsák magukat a békére és a lelki nyugalomra. Ez is egyik oka annak, amiért olykor megvonom magam tőlük, hogy alázatosakká váljanak, és felismerjék magukban az Én szeretetemet, amit ők a jó akaratukban találnak meg, amit a küzdelmek idejére megőrzök számukra. Ne csak édességem tejét fogadják el, amit Én lelkük orcájára csepegtetek, hanem Igazságom (egyszülött Fiam) mellébe kapaszkodjanak, hogy a tejjel a húst is élvezzék. (Zsid 5,12-14: „Tejre van szükségetek, nem szilárd ételre. Aki tejen él, járatlan az igaz tanításban, hiszen még kisgyerek. A tökéletesnek viszont, aki gyakorlattal megfelelő érzéket szerzett a jó és a rossz megkülönböztetésére, szilárd eledel [Jézus tanítása] való.”), ami azt jelenti, hogy szeretetem tejét a megfeszített Krisztus húsával kell vegyétek, vagyis az Ő tanítása által, mert ebből készítettem el nektek a hidat, amin keresztül Hozzám juthattok. Ez az oka annak, amiért olykor megvonom magam tőletek. Ha okosan viselkednek, és nem csak elhamarkodottan a tejet fogadják el, később nagyobb örömmel és nagyobb erővel, több fénnyel és parázslóbb örömmel térek vissza hozzájuk. De ha ők a lelki édesség érzésének elmaradására kedvetlenséggel, szomorúsággal és lelki zavarral reagálnak, akkor keveset nyernek és megmaradnak lanyhaságukban. 71. pont Ezen felül a Sátán gyakran azzal téveszti meg őket, hogy egyfajta tündöklő látomás alakját veszi fel. Mert az ördög azt kínálja az embernek, amit annak lelke kíván, és szívesen megkapna. Ha azt látja, hogy valaki csak vigasz és lelki látomások után vágyakozik (holott a léleknek mindenekelőtt az erényekre kell törekednie, és magát méltatlannak kell tartania vigaszból kapni meg a szeretetemet), akkor az ördög egy tündöklő látomás képében mutatja meg magát neki.      Ezt különböző módokon teszi: egyszer egy angyal képében, máskor az Én Igazságom (egyszülött Fiam) vagy valamilyen más szentem alakjában. Ezt azért teszi, hogy a lelket saját lelki vágyainak csalétekével fogja meg. És ha ez a lélek igazi alázattal nem utasítja őt vissza, és nem vet meg minden élvezetet, akkor ezen a horgon a Sátán karjaiba kerül. De ha alázatosan elutasítja magától ezt az élvezetet, és az ajándék helyett teljes odaadással az Irántam, az Adakozó iránti szeretethez ragaszkodik, akkor a Sátán, mivel gőgös, ezt az alázatos szellemet nem tudja fogva tartani. Ha most azt kérdezed Tőlem, hogy miről lehet felismerni, hogy egy ilyen látogatás az ördögtől származik-e vagy Tőlem, akkor azt válaszolom neked, hogy a következő jelekből ítélhetitek ezt meg: Amikor az ördög tündöklő látomás alakjában mutatkozik, akkor jövetelekor a lélek ugyan pillanatnyi örömet érez, de minél tovább tart a jelenség, annál szomorúbb, kedvetlenebb és komorabb lesz. Ha viszont az Örök Igazság látogatja meg, akkor elsőnek szent félelmet érez, de e félelemmel egyidőben örömet és biztonságot is, édes okossággal párosulva, ami, mégha benne magában kétségek is ébrednének, okossága nem kételkedik. Mivel érzi és tudja, hogy méltatlan az Én látogatásomra, mértéken felüli szeretetemhez fordul, és felismeri, hogy Nekem hatalmam van, és ajándékot adhatok neki, és nem a megajándékozott méltóságára tekintek, hanem a Saját méltóságomra, ami érdemessé teszi a megajándékozottat, hogy Engem a kegyelemben és az érzésében magába fogadjon, mert nem vetem meg azt a vágyat, amivel ő Engem hív. És ily módon teljes alázattal fogadja látogatásomat, és derűsen és boldogan fejezi be imáját, és saját méltatlanságát felismerve alázattal, ugyanakkor szerető bizonyossággal, hogy öröme Tőlem származik.      Ebből lehet a léleknek felismerni, hogy Én vagy az ördög látogatta meg: az Én látogatásomnál először félelmet érez, később és az ima végén azonban örömet és az erények iránti vágyat. Ha azonban az ördög volt az, aki meglátogatta, akkor az elején ugyan örömet érez, de később zavarodottság és sötétség tör rá.      Én tehát így gondoskodtam róla, hogy ti ezt felismerhessétek, hogy a lelket, amennyiben alázatosan és okosan viselkedik, ne lehessen megtéveszteni. Ezért csak azt a lelket lehet becsapni, aki ahelyett, hogy az Irántam való szeretettel, inkább saját vigaszának tökéletlen szeretetével akar előrehaladni. [2] A felebarát latinul proximus, ami a „prope” = közel névmás felsőfoka: proximus = legközelebbi. Feltéve: 2017. november 5.