1. "Correctio filialis” (Gyermeki figyelmeztetés) (forrás: www.summorum-pontificum.de – 2017. szeptember 27. és 30.) Mint időközben már ismertté vált, 2017. szeptember 24-én, Fogolykiváltó Boldogasszony (Maria de Mercede) ünnepén, a szerzők nyilvánosságra hozták azt a levelet, amit – eredetileg – 62, nagyrészt nyugalmazott akadémikus, tanult laikus és egy-két „pap” még 2017. július 16-án fogalmazott meg, és pár héttel később, augusztusban adott át Bergoglionak. Ennek a „figyelmeztetésnek” az a különlegessége, hogy a benne felsorolt és kifogásolt hét tézist úgy fogalmazták meg, hogy az Egyházban ezek visszautasítása valójában nem képezhetné vita tárgyát. Ugyanakkor a levél szerzői nem állítják kifejezetten, hogy ezek a tézisek benne vannak az Amoris laetitia-ban, de nyugtalankodnak amiatt, hogy ezeket a téves téziseket Bergoglio körleveléből le lehet vezetni, és egyúttal megállapítják, hogy számos teológus, „püspök”, sőt egész „püspöki konferencia” van, aki valóban ezt teszi. Ezért arra kérik Bergogliot, hogy e hét téves tézist ítélje el, és körlevelének idevezető értelmezését utasítsa vissza. Vagyis anélkül, hogy Bergoglionak be kellene vallania, hogy helytelenül járt el, és elősegítette esetleges tévtanok terjesztését, mindössze azt kellene tisztáznia – a kérvény fogalmazóinak kérésére –, hogy „nem így gondoltam; és: így nem szabad értelmezni az olvasottakat”. Mindazonáltal egyetlen jel sem utal arra, hogy Bergoglio bármit is tisztázni akarna, sőt. … Nem lehet nem észrevenni, hogy a katolikus tanítás meghamisítását nincs szándékában megakadályozni, amivel azt a gyanút kelti maga és tanácsadói ellen, hogy viselkedésük igazi célja éppen a tanbeli zűrzavar előidézése és fenntartása. [E mondat megfogalmazója, mindezek ellenére Bergogliot még mindig pápának, Krisztus igazi helytartójának tartja!] Bergoglio színrelépése óta Rómában a szellemi zűrzavar mellett a félelem és a megfélemlítés klímája uralkodik, de növekszik az összeesküvés-teóriák száma is. Bergoglio udvaroncai egyre vidámabban öntik az olajat a tűzre, amikor újra és újra arról beszélnek, hogy Bergoglio olyan intézkedéseket tervez, melyek reformjait visszafordíthatatlanná teszik. Egyébként úgy hallani, hogy Dél-Amerikából egész püspöki konferenciák is ilyen irányú kérést nyújtottak át neki.      Antonio Socci, ismert publicista, eltöprengett azon, hogyan lehet ezt a visszafordíthatatlanságot elérni. Elméletét Victor Manuel Fernandez „érsek”, Bergoglio egyik legbefolyásosabb tanácsadójának a gondolatai alapján dolgozta ki. Az „érsek” gondolatmenetében két egymást nem kizáró, hanem, legalábbis részben, egymást kiegészítő lehetőséget vél felfedezni: 1. A pápa, mint legfelsőbb törvényhozó, kikapcsolhatná a bíborosi kollégiumot a pápaválasztásból egy olyan mechanizmus létrehozásával, ami a mindenkori pápának lehetővé tenné, hogy ő jelölje ki saját utódát. 2. Valamint Bergoglio feloszlathatná a Vatikán Államot, ami lehetővé tenné számára, hogy a 3. évezred egyházának vezetését a múlt összes „béklyójától” megszabadítsa, és alapjaitól újjá szervezhesse. Ez utóbbi kétségen kívül meghozná Bergoglio számára a zsinati szekta nagy részének, és a világon az összes média határtalan tetszését, dicséretét és támogatását. Ez valóban az elvilágiasodás gyönyörű jele lehetne. Az ilyenfajta spekulációk valóságtartalmáról nem érdemes vitatkozni. Korunk fejleményei mindenesetre arra figyelmeztetnek, hogy semmit, ami tegnap még elképzelhetetlen volt, nem lehet a jövőben megvalósuló dolgok közül kizárni. Bergoglio és köreinek eddigi viselkedése valóban arra enged következtetni, hogy a pápai hivatal alapvető megváltoztatása a céljuk. 2. A pápai állam külső elfoglalása a katolikus Egyház belső elfoglalásának előképe volt (A következő idézetek az idei októberi Josephsblatt cikkéből valók a lap megtalálható az antimodernist.org/am honlapon, október 1-i dátummal) Garibaldi és Róma elfoglalása Az olasz szabadkőművesek honlapjáról – http://freimaurer-wiki.de/index.php/Italien – való a következő idézet: „Az olasz szabadkőműveseket – szociális elkötelezettségük mellett – elsősorban a politikai beállítottság jellemezte, amit rögtön másodikként az erős egyházellenesség követett. … Olaszország egyesítése a Vatikán területi és politikai veszteségeivel járt együtt. Rómát 1870-ben erőszakkal kellett bevenni. Mint már szó volt róla, a szabadkőművesség támogatta a krematóriumok és temetkezési vállalatok létrehozását, aminek elsősorban katolikusellenes oka volt, mert az Egyháztól a halálra és a temetési szertartásra való monopóliumot is el akarták venni.” [Figyelem! A halottégetés a pogányok szokása volt, amit a Szentírás tanítása alapján a katolikus Egyház mindig elítélt, és büntetett! Nem véletlen, hogy e barbár, természetellenes szokás a 20. század elejétől kb. az 1950-es évekig éledt fel, majd pár évtizednyi szünet után éppen napjainkban válik, kétezer év után újra, „normális” szokássá. Pedig ma is érvényben van a katolikus Egyház tanítása: akit saját kérésére égetnek el halála után, az nem részesülhet katolikus temetésben. – Katolikus Lexikon: „A keresztények kezdettől fogva a földbe való temetkezést használták, melyet Krisztus példája is megszentelt, s a mely a feltámadás reményének jobban megfelelt (1 Kor 15,36; Jn 12,24). Csak a francia forradalom korában kezdték egyesek a halotthamvasztást követelni, mégpedig kifejezetten vallásellenes okokból, mert a földbe temetkezés a közfelfogásban a feltámadás gondolatát tartja elevenen. A tervet azonban nem hajtották végre; csak jóval később égették a halottakat az olasz szabadkőművesek, először Milánóban 1876-ban. A gondolatot felkapták a szabadgondolkodók, s Európának csaknem minden nagyobb városában (Budapesten már 1894-ben) tartottak halotthamvasztási kongresszust. Újabban a szociáldemokrácia és a bolsevizmus is a halottégetés mellett küzd. … Az a tény, hogy csaknem kizárólag a vallás ellenségei sürgetik a halottégetést – 1931-es adat! –, mégpedig kifejezetten azért, hogy a kegyeletes földbetemetéssel természetszerűleg jobban összenőtt feltámadási hitet az emberekben aláássák, indította az Egyházat arra, hogy a halottégetést súlyos egyházi büntetések alatt megtiltsa (Sacrum Officium, 1886. április 19. és december 15. Egyházi Tvk. 1203 can.).” – Nem véletlen, és bizonyítja a zsinati szekta hitehagyását, hogy manapság a katolikus „plébániák” járnak élen a halottégetés, azaz urnás temetkezés terjesztésében.] Dr. Ernst Commer a „Divus Thomas” nevű újságban 1914-ben így kommentálta a pápai állam megsemmisítését: „A pápai állam 1848-as első elfoglalása a korzikai kalandorok által a forradalom további támadásaihoz adta meg a jelt, melyek pár évvel később a pápa világi hatalmának megsemmisítéséhez és Róma végleges bevételéhez vezettek. Ezzel lépett be a pápaság az új babilóniai fogságba, ami összehasonlíthatatlanul keményebb volt, mint az avignoni. … IX. Pius ezért teljes joggal hivatkozott annak a keserű és naponta nyilvánvalóbb tény megtapasztalására, hogy világi hatalmának szentségtörő bitorlása elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a pápai primátus erejét és hatékonyságát megtörje, és végül, ha ez lehetséges lenne, magát a katolikus vallást szétzúzza.” Megváltónk végidőkre szóló figyelmeztetéseivel kapcsolatban megtanultuk, hogy a próféciákban egy jövendölés egy bizonyos típussal van összekötve [másképp kifejezve, „előképpel”], hogy a próféciát könnyebben érthetővé tegye. A jövő többnyire átláthatatlan sötétségben van elrejtve az emberek számára. Ilyenkor egy, a közeljövőben lezajló történelmi esemény segíthet abban, hogy a távolabbra megjósolt események könnyebben érthetőkké váljanak. Ezen emberi gyengeséget figyelembe véve kötötte össze Urunk isteni bölcsességével a világvégéről szóló jövendölését Jeruzsálem pusztulásáról szóló jóslatával.      Mindezekből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy Olaszország és a pápai állam külső elfoglalása a katolikus Egyház belső elfoglalásának a típusa [az előképe] volt. Az ellenség elfoglalja az országot, az egyházi államot és Rómát. Más szóval, Rómát a keresztényellenes hatalom központjává teszik. A politikában és az államok között zajló forradalmi történéseket ezután az egyház intézmények területén kell folytatni. Miután az ellenség a trónust, azaz a fejedelmek világi hatalmát ledöntötte, az oltárt, tehát a szellemi, lelki, vallási uralmat is meg akarja szerezni. Ezt azáltal éri el, hogy emberei beépülnek az egyházi intézményekbe, ahol megváltoztatják ezek funkcióit, hogy ezek az ő saját, forradalmi céljaikat kövessék. 2014. június 12-én a „Grande Oriente d’Italia” (Olaszország legfőbb szabadkőműves páholya) Rómában egy könyvbemutatót tartott. A könyv, melynek szerzője Ignazio Ingrao újságíró, az olasz állami televízió munkatársa, „A titkos zsinat” címet viseli, alcíme pedig így szól: „Azon esemény titkai, intrikái és hatalmi harcai, mely megváltoztatta az egyház arculatát.”      A nagymester megnyitó beszédében természetesen az ú. n. II. Vatikáni Zsinatról is beszélt. „Mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy az emberi jogok és a szabadság területén gyümölcsöző kapcsolatok fejlődhetnek ki a katolikus egyház és a máshitűek között. Úgy vélem, itt az idő, hogy több dolog összekössön, mint szétválasszon bennünket, és meg vagyok győződve, hogy megtalálhatjuk a találkozás és a párbeszéd értékes pontjait.”      Ezután szeptember 20-áról beszélt, arról a napról, melyen a szabadkőművesek az egyházi állam felett aratott győzelmüket, Róma bevételét ünneplik: „A következő szeptember 20-át egy másik áttörés miatt kell ünnepelnünk, azt az áttörést, mely azt szolgálja, hogy a különböző világokat elválasztó falakat ledöntsünk, melyek valójában találkozni akarnak egymással. Nagy szükség van a kapcsolatokra. Ez volt a II. Vatikáni Zsinat üzenete is, ami 50 évvel ezelőtt a katolikus világon belül egy új korszakot nyitott meg. Olyan üzenetet, ami ma, Bergoglio pontifikátusával új és nagyon erős innovatív lendülettel van feltöltve, ami abból a szándékból nő ki, hogy az egyházat külső megjelenésében újjá formálják, az emberek egymásközötti kapcsolatainak lelkipásztori vezetését átvizsgálják, azokat a módszereket, melyeket ez az 50 évvel ezelőtti rendkívüli gyűlés bevezetett felértékeljék: nyílt és demokratikus párbeszéd és a társadalom igényeinek intenzív meghallgatása.”      [Vajon honnan tudta az olasz szabadkőműves páholy nagymestere ilyen pontosan, mik lesznek Bergoglio elkövetkező céljai és intézkedései?] Nem vitás, hogy az ú. n. ökumenizmus a zsinati szekta egyik legfontosabb tévtana. E szekta híveinek a legmagasabb pozícióból évtizedek óta azt beszélik be, hogy minden vallás ugyanazt az istent imádja. [Ezzel kapcsolatban a honlap e témában közzétett számtalan tanulmánya közül lásd például a M. B. Schlink anya írását: „Béke minden áron”.]      Ez év júniusában Bergoglio újságíróknak tartott beszédében sokadszorra elmondta a Vatikánban, hogy a Biblia és a Korán között nincsen különbség. Egy hosszú, kétórás interjú véget érni nem akaró első részében Bergoglio a kereszténység eredeteiről beszélt, hogy ezt követően azonnal kijelentse a meglepett újságíróknak: „Jézus Krisztus, Jehova, Allah: Ezeket a neveket arra használják, hogy egy vallást írjanak le vele, mely pedig egyértelműen az egész világon ugyanaz a vallás. Évszázadokon keresztül fölöslegesen ontottak vért, csak azért, hogy a vallásunkat ok nélkül elválasszák egymástól. Holott ennek kell annak a koncepciónak lennie, ami minden embert összeköt, mint nemzeteket, és mint világokat a vallás által összekapcsolva. Együtt a béke soha eddig nem volt aranykorát tudjuk létrehozni – ezen állapot eléréséhez mindössze a különböző világvallások között toleranciára van szükségünk, hiszen mi mindannyian ugyanannak az Istennek a gyermekei vagyunk. Vallásaink összevonása által csodálatos dolgokat tudunk a világban elérni, és most van itt az idő ezért tevékenykedni. Többé nem támadjuk és sértjük meg szomszédjainkat istenük neve miatt.” – E magasrangú szabadkőműves nyilatkozat után Bergoglio követte elődje, Wojtyla példáját, és megcsókolta a Koránt. 3. Fogadalom a papszentelés szentségének a meggyalázására Bergoglio és harcostársai valóban többször kijelentették már, hogy „nincs visszaút”, ezért olyan intézkedéseket kell most hozni, ami lehetetlenné tesz bármilyen visszarendeződést. A fent idézett tanulmány-részletek arra engednek következtetni, hogy A. Socci nem jár téves úton, ha úgy véli, hogy az egyik ilyen visszafordíthatatlan lépés a Vatikán állam feloszlatása lesz. A szabadkőművesek nyilván ezt tartják a legcélszerűbbnek, és úgy tűnik minden lépéssel ezt készítik, készíttetik Bergoglioval elő: Megszüntetni a pápaságot, és a katolikus „egyházat” a többi valláshoz hasonlóan mindössze egy névleges központtal ellátni, sőt, ezt a központot egyúttal az összes többi vallás központjává tenni, mondjuk éppen Rómában. A kereszténység volt szent városában, Szent Péter és a mártírok városában – ez még azért is a legmegfelelőbb számukra, mert ez a leghatásosabb meggyalázása az egész katolikus múltnak. Ehhez a tervhez az is nagyon illik, hogy Bergoglio soha nem költözött be a pápai palotába, rendszeresen tart összejöveteleket a többi vallás hívével a Szent Péter bazilikában és a Vatikán egyéb helységeiben, no meg leginkább az, hogy minden tettét a Szent Egyed sátáni közösség égisze alatt tervezi meg és hajtja végre (mint például a Bolognai ősrégi katedrális október 1-i megszentségtelenítését). Annak megmutatására, hogy mindez nem rémálom, nem mese – és nem Bergoglio találmánya, hanem már évtizedek óta elhatározott és állhatatosan követett cél – álljanak itt emlékeztetőül Malachi Martin atya 1996-ban megjelent „Az utolsó pápa” című könyvének „A végidő előjelei” című bevezetőjének utolsó bekezdései: a felszentelés szentségének (a pap-szentelés szentségének, amihez egykor kegyelmet és hatalmat kaptak) a meggyalázására »A fejedelem trónra ültetése a fellegvárban csaknem befejeződött. Már csak a felhatalmazás, az utasítások és a tanúságtétel hiányzott. Az őr felnézett az oltárról és barátságtalan tekintetet vetett a nemzetközi küldöttre, akinek bőrtáskájában a felhatalmazást és az utasításokat tartalmazó levél volt. Mindnyájan végignézték, ahogy a küldött az oltárhoz ment, a táskából kivette a levelet, és erős akcentussal felolvasta a felhatalmazást.      „A gyülekezet és a szentséges öregek megbízásából ezt a kápolnát e pillanattól fogva a belső kápolnává nevezem ki, hatalmazom és szentelem, a fejedelem jogos, megszerzett és tulajdonba vett kápolnájává, akit mi emberi sorsunk uraként és mestereként intronizáltunk. Bárkit is választanak eme belső kápolna segítségével a Péter-hivatal utolsó utódává, annak hivatali esküje szerint magát és mindazt, amit tesz, az Egy – aki az embereknek a földön és mindenütt az emberi kozmoszban otthont készít – szófogadó eszközévé és összeesküvőjévé kell szentelnie. A régi ellenségeskedést barátsággá, türelemmé és alkalmazkodássá kell változtatnia, mely a születés, a nevelés, a munka, a pénzügy, a kereskedelem, az ipar, az oktatás, a kultúra, az élet és az életnemzés, a halál és a halálhoz való kapcsolat számára mintaként szolgál. Így lesz az emberiség új korszaka kialakítva.” „Úgy legyen!” A rituálé következő pontja, a rendelkezések, valójában a hűség esküvel megerősített megszegését jelentették, mellyel a Pál-kápolnában jelenlevő klerikusok – bíborosok, püspökök, monsignores – beleegyezésüket és eltökéltségüket fejezték ki a felszentelés szentségének (a pap-szentelés szentségének, amihez egykor kegyelmet és hatalmat kaptak) a meggyalázására.      A nemzetközi küldött jel gyanánt felemelte a bal kezét: „Esküdtök itt mindannyian, miután a felhatalmazást hallottátok, hogy a benne foglaltaknak ünnepélyesen, fenntartás és ellenvetés nélkül, készségesen, egyértelműen és haladéktalanul eleget tesztek?”      „Esküszünk!”      „Esküszik közületek mindenki ünnepélyesen, hogy hivatalotok gyakorlásában kizárólag az ember egyetlen egyházának céljait szolgáljátok?”      „Ünnepélyesen esküszünk!”      „Közületek mindenki kész ezt az egybehangzó akaratot saját vérével megpecsételni, hogy Lucifer megbüntessen benneteket, ha hűtlenek lennétek neki tett eskütökhöz?”      „Hajlandók és készek vagyunk!”      „közületek mindenki korlátlanul beleegyezik abba, hogy ezen eskü által a lelketek feletti uralom és a lelketekre való igény a régi ellenségtől, a „vacak alaktól” uratok, Lucifer mindenható kezébe menjen át?”      „Egyetértünk.” Ezután a rituálé utolsó szakaszának, a tanúságtételnek pillanata jött el. A küldött miközben mindkét dokumentum előtte feküdt az oltáron, bal kezét kinyújtotta az őr felé, aki egy arany tűvel megszúrta a küldött hüvelykujjának begyét, majd annak véres ujjlenyomatát a felhatalmazás szövegén a küldött neve mellé nyomta. A többiek utánozták őket. Mikor minden résztvevő végzett, a Cappella Paulina-ban megszólalt egy kis harang, amit az amerikai kápolna harangja kísért. Ezután mindkét helyen egy időben felhangzott a záróének.« Feltéve: 2017. október 4.