Nekünk, ma élő katolikusoknak az az előnyünk, hogy világosan láthatjuk, miként valósulnak meg azok a figyelmeztetések, jóslatok, próféciák, melyeket a száz, kétszáz évvel ezelőtt élők az egyházellenes erők konspirációs teóriáin alapuló túlzottan pesszimista vagy riogató vészjelzéseknek tekintettek, holott azok a bölcsesség, az okosság és a spirituális harc világos megértésének termékei voltak. (vö. Ef 6,12; 1 Kor 2,14-15) …. A katolicizmus mai helyzetére valószínűleg nincs jobb hasonlat, mint az elpusztult szőlőhegyről szóló; az a figyelmeztetés, amit Urunk mondott a zsidóknak az Ószövetség legvégéről: „Íme, elhagyatott lesz házatok.” (Mt 23,38) … Semmi kétség, hogy a megmérettetések korában élünk. „Megtisztítom őket, amint az aranyat is megtisztítják” (Zak 13,9), ahogy az Úr Zakariás próféta szájával előre megmondta. Isten megvizsgálja hitünket, lojalitásunkat, és az iránta való szeretetünket, melynek minden más iránt való szeretetünket felül kell múlnia, és miközben Isten ezt teszi, megrostálja és megtisztítja választottjait. Az isteni hit erénye az értelemnek a kegyelem segítsége által megszerzett készsége annak a határozott elfogadására, amit Isten tesz – nem azért, mert úgy gondoljuk, hogy az megfelel a saját elképzelésünknek, vagy mert beleillik saját világképünkbe, vagy mert véletlenül megértjük, hogy az a helyes –, hanem azért, mert Isten teszi, aki soha nem hazudhat, se nem követhet el hibát. Nem létezik annál nagyobb, annál biztosabb tudás, mint Isten saját szavainak az elfogadása. „Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27), mondta Urunk a kételkedő Tamásnak feltámadása után. „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36), mondta Urunk Jairusnak mielőtt feltámasztotta volna lányát. …. Amikor Krisztus megkínozva ellenségei lába előtt hevert, és úgy tűnt, hogy legyőzetik általuk a kereszten, tanítványaitól nem azt várta el, hogy minderre ismerjék a válaszokat – amit elvárt tőlük, az a feltétel nélküli hit és a bizalom volt: Higgyék, hogy az Ő szava igaz, higgyék, hogy minden látszat ellenére Ő, aki az élet és a halál urának mutatta meg magát előttük, képes és fog végül győzedelmeskedni.      Urunk szenvedése alatt az apostolok és a tanítványok elvesztették hitüket; kételkedtek abban, hogy Mesterük igaz Isten és a Messiás. Ne kövessük az apostolokat hitetlenségükben, amiért Urunk meg is feddte őket. (lásd Mk 16,14)      Ugyanazt a hitet, amit az apostoloktól elvárt, vár el Isten ma tőlünk: Hitet abban, hogy Ő, aki „a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani” (Mt 3,9), miként Keresztelő Szent János mondta, most is helyrehozhat mindent, ha Ő úgy akarja. …. Tudniuk kell, hogy – amit vádként hoznak fel ellenünk – a szedesvakantistáknak tényleg nincs vezérük – és ez így van jól! A katolikus Egyháznak csak egyetlen látható feje van, és ez a pápa. A pápa távollétében nem lehet senki a helyettese! Nincs olyan, hogy helyettes pápa, ha a pápai trón üres. [De ha van érvényes pápa] senki nem vezetheti a katolikusokat Krisztus helytartójával szembe helyezkedve az „elfogadni és ellenállni” lefebvrista és új-konzervatív ideológia szerint. Feltéve: 2019. január 15. Urunknak a tévedhetetlenségre és az örök igazhitűségre vonatkozó ígérete senki másra, csak a pápára és csakis őrá vonatkozik. Abszurd dolog azt hinni, hogy egy valódi pápa elfordulhat a hittől, és ha ezt teszi, akkor felbukkanhat egy másik személy, akihez minden igazhitű hívőnek csatlakoznia kell, amíg ez a „pápa” vissza nem tér a katolicizmushoz. [lásd például a Sanborn vezette közösségeket, melyek száma napról-napra növekszik, és mára szinte már az egész világot behálózzák – lásd a honlapon „A Cassiciacum-tézis analízise” és az „Istennel csak örök szövetséget lehet kötni” című cikkeket]. És mégis, hány ember van ma, aki magát tradicionalistának nevezi, és mégis pontosan ezt hiszi! Szedesvakantistaként, katolikusként a mi vezérünk elméletben mindig a pápa marad, aki jelenleg, legnagyobb sajnálatunkra, nincs. De mi ezen idő alatt sem fogadunk el senkit helyetteseként! Ellenfeleink régóta hangoztatott vádjával szemben, pont mi vagyunk azok, akik hiszünk a pápaságban! Mi vagyunk azok, akik hiszünk Krisztus igaz Egyházában! Kedves katolikus barátaim, abba kell hagynunk úgy tekinteni mai helyzetünkre, mintha ez az Egyház számára kijelölt isteni terv meghiúsítása, keresztülhúzása lenne! Nem az! Ellenkezőleg, ez pontosan Isten tervének a megvalósulása! Persze, ez igazi megpróbáltatás, igazi kereszt a számunkra, de ez a kereszt üdvösségünk szempontjából nem valami szerencsétlen akadály, hanem, mint minden kereszt, a legjobb eszköz üdvözülésünk számára, ha Isten segítségével, kegyelmével átöleljük és nem utasítjuk vissza. Krisztus misztikus testének, az Egyháznak e passiójában való részvétel, Szent Pál szerint, ezt jelenti: „testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára”. Mint a jövendölések beteljesülései, mindannak, amit mi ma átélünk, még erősebbé kell tennie hitünket, ahelyett, hogy kételkedésre vagy kétségbeesésre késztetne!      Természetes, hogy Isten minden időben felkészíti kiválasztottjait, elválasztja az ocsút a búzától. A szedesvakantizmusban számunkra semmi vonzó vagy jó nincs. (vö. Iz 53,2-3: „Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra.”) Nem kényelmes, nem népszerű, nem nyújt semmilyen személyes kielégülést. Csak éppen az igaz hit birtoklása és megtartása, annak minden kellemetlen következményével együtt, az a valami, ami a katolikusokat az eretnekektől elválasztja. Amit hiszünk, nem azért hisszük, mert látjuk, vagy mert tőle jobban érezzük magunkat, hanem mert Isten nyilatkoztatta ki, és az Ő szava igaz. Ahogy Szent Pál mondta: „A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk.” (2 Kor 5,7) [És véssük jól az eszünkbe, soha egy pillanatra nem felejtsük el, hogy] egyedül Isten kegyelme, ami minket ebben a veszélyes és abszurd korban életben tart és támogat. Arról sem szabad soha megfeledkeznünk, hogy Isten tudatosan teremtett bennünket erre a világra éppen ebben a rendkívüli időszakban, és nem balesetből, félreértésből vagy véletlenségből, hanem nagyonis az Ő szent Gondviseléséből! Ez egy határtalanul jóságos Isten mindentudó intelligenciájának a döntése volt, aki „aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére”. (1 Tim 2,4)      Magyarul: mi azért élünk most, és a történelemnek nem valamilyen más korszakában, mert ez az idő a legalkalmasabb a számunkra ahhoz, hogy üdvözüljünk. Ráadásul, mindig hálásnak kell lennünk azért a hatalmas kegyért, hogy a mostani korban élhetünk. Valószínűleg nem fogjuk fel eléggé, és ezért nem eléggé értékeljük, hogy amit most átélünk, az az egyháztörténelem egyedülálló pillanata. Emlékezzünk Urunk szavaira, amit tanítványainak mondott: „Bizony mondom nektek, sok próféta és sok igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” (Mt 13,17)      Isten azzal tüntetett ki bennünket, hogy szemtanúi lehetünk a misztikus passiónak, Krisztus misztikus testének a passiójában – Krisztusénak, akinek már olyan régen „megesett rajtunk a szíve; mert olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül”. (Mk 6,34) Az igaz hithez való ragaszkodással, nem törődve azzal, hogy ez mibe kerül, és Krisztushoz, a mi Királyunkhoz és a Boldogságos Szűz Máriához, a mi Királynőnkhöz való lojális élettel kiérdemelhetjük, hogy Isten, aki a mi igazi és legfőbb „pásztorunk és lelkünk oltalmazója”, megkönyörül rajtunk. (vö. 1 Pét 2,25) Feltéve: 2019. január 21.