[A szerző dolgozata első részében azokból a kommentárokból idéz, melyek az interneten különböző „katolikus” oldalakon, fórumokon jelentek meg a zsinati szekta 2016-ben nyugalmazott amerikai nunciusának beszámolója kapcsán. Mint közismert, a nuncius – kissé gyermekded stílusban és tálalásban – részletesen elmesélte memorandumában, hogy munkája során a zsinati szekta mely tagjait tájékoztatta az amerikai zsinati tagok fajtalan kapcsolatairól.      E témával kapcsolatban három dologra szeretném felhívni a figyelmet:      1. Malachi Martin már 1996-ban megjelent és több nyelvre azonnal lefordított könyvére (A végidő előjelei), melyben részletesen olvasható mindaz, amiről most a világ sajtója és az ú. n. katolikusok csámcsognak (már a M. Martin könyvének legfontosabb fejezete 2012 végén került fel erre a honlapra);      2. Don Villa évtizedeken át folyó alapos kutatómunkájára, melynek eredményeit nyomtatott formában a zsinati szekta minden olaszul, angolul és spanyolul beszélő tisztségviselője rendszeresen megkapott, és amit az interneten (Chiesa Viva weboldalon) e három nyelven (egyes cikkeket még németül is) bárki elolvashat: köztük például Montini, Ratzinger szodomista praktikáit. E honlapon is olvashatóak részletek Don Villa munkáiból, például ez: VI. Pál – boldog?;      3. Arra a 90-es években széltében-hosszában terjesztett valós történetre, amit bárki, aki odafigyelt, hallhatott. Ez arról szólt, miként háborodott fel Wojtyla, amikor egy ízben helikopterrel a repülőtérre vitték, és eközben átrepültek a római amerikai „pap”-szeminárium épülete felett, ahol csupa meztelenül napozó fiatal férfit látott a háztetőn. A történet szerint azonnali kivizsgálást kért, amit persze az akkori illetékes, Ratzinger olyan eredménnyel hajtott végre, ahogy az ma látható: időközben azok a bizonyos férfiak mind komoly vezető funkciót töltenek be a zsinati szektában. És az is kiderül ebből a történetből, hogy a „szemináriumba” már akkor csak olyanokat vettek fel, akik zokszó nélkül elégítették ki szodomista „pásztoraik” és nevelőik igényeit. Az itt bemutatandó cikknek csak a második részét fordítom le, azt, ahol a szerző – miután idézte a most felháborodók kommentárjait – azzal foglalkozik, miként lehetséges, hogy a megszámlálhatatlanul sok előjel és korábbi botrány ellenére, csak most háborognak az ú. n. katolikusok.] 10. Áttekintve ezeken a részben felháborodott, részben harcias reakciókon, az ember azt nem érti, hogy mindezek az uraságok hol éltek az elmúlt 60 évben, illetve, hogy egyáltalán van-e valamilyen ismeretük „az elmúlt bő 100 év szent és szentéletű pápáiról”. A reakciókban egyáltalán nincs szó a „II. Vatikáni Zsinatról”, a „szent” Roncalli ezen „isteni inspirációjáról”, se a „Novus Ordo Missae” borzalmáról, a „boldog” és nemsokára „szent” Montini eme „pillanat szülte produktumáról” (az utóbbi kifejezés Ratzingertől származik). [megj.: ezek szerint a szerző nem olvassa a német új-tradicionalisták oldalait, mert ott azért ezekről is szó esik, mint a mostani történések távolabbi okairól; csak persze anélkül, hogy ezekből a szükséges és logikus következtetéseket bárki is levonná.]      Vagy a „szent” Wojtyla [és Ratzinger] Assisi-i találkozóinak botrányáról – beszél erről valaki, annak idején felfigyelt-e valaki is ezekre? A „csendes” és „szürke” forradalmár, Ratzinger, aki „lemondásával” az ember-csinálta-egyház pusztán evilági struktúráját elnöki-„pápaságával” és a „kettős-vezetéssel” tökéletesen kifejezésre juttatta, és a mostani, Bergoglio lemondására felszólító követeléseket egyáltalán lehetővé tette – a kommentátorok szemében „szentéletű” férfiú! Az ilyen „szenteknél” egyáltalán nem meglepő a hitehagyott „intézményes egyház” „hierarchiájának” tökéletesen elrothadt állapota! Mindazonáltal ez semmiképpen nem lehet a szent, katolikus és apostoli Egyház hierarchiája! Csak most, amikor a 6. parancsolatról és annak is legundorítóbb bűnéről van szó, kezdenek ezek az urak egy kicsit felébredni. De csak egy kicsit! Aki csak egy ici-picit is figyelmes volt az elmúlt évtizedekben, az észrevehette, hogy ezek a dolgok az ember-csinálta-egyház „pápái” alatt már régen és szisztematikusan gyakorlatban voltak, jelezve, hogy ezek lényegileg hozzátartoznak az ember-csinálta-egyházhoz. És Bergoglio most sem tesz mást, mint az összes többi eddigi „ügyben”, nevezetesen az évtizedek óta meglevő ember-csinálta-egyház igazi arculatát ő tárja fel a legnyíltabban és legleplezetlenebbül. 11. És a szegény „konzervatívok” és „tradicionalisták” mégis képtelenek felfogni, hogy mi is történik voltaképpen. Ide-oda hadonásznak, súlyos szavakkal dobálóznak, kíméletlen feltárást, sőt még „pápájuk” lemondását is követelik, de azt, hogy a „zsinat-utáni egyház” valójában nem a katolikus Egyház, és soha nem is volt az, hogy ez az ember-csinálta-egyház összes ocsmányságával és bűneivel nem Krisztus szeplőtelen menyasszonya, nem a mi szent, katolikus, apostoli Egyházunk – ezt végre felfogni és kimondani, nos, erre nem képesek. 12. Azt is tudjuk, hogy már sokkal az ú. n. II. Vatikáni Zsinat előtt az Egyház ellenségei tudatosan törekedtek a klérus, és különösen a szerzetesek [és a laikusok] erkölcsi életének megrontására. Ez volt az egyik és biztosan nem a leglényegtelenebb pontja annak a tervnek, amellyel az aposztata ember-csinálta-egyházat meg akarták teremteni. Nem véletlen, hogy a protestantizmus is az akkori klérus és szerzetesrend erkölcsi züllöttsége miatt lelt termékeny talajra.      Miközben az erkölcstelenség az Egyház lényével tökéletesen ellenkezik, addig az ember-csinálta-egyház lényegével teljesen megegyezik. Hiszen ez utóbbinak a hitehagyás, a hazugság és a bűn a lényege. Éppen ezért lehetett a paráznaságot olyan eredményes eszközül felhasználni az Egyház ellen, és az eretnek és aposztata közösségek felépítésére segédeszközként alkalmazni. Ezért nem fog sikerülni az ember-csinálta-egyházból a bajt eltávolítani, se Bergoglio lemondásával, se több nyíltsággal. Ez a nyíltság, miként láttuk, sajnos nem vezet felismerésre és belátásra, hanem először a „zsinati klérus” becsületének és tekintélyének további elvesztésére, és ez – az égre kiált – Isten Egyházára hull vissza, hiszen ezt a túlnyomó többség és a világ szemében még mindig az ember-csinálta-egyházzal keverik össze.      Másodszor oda vezet, hogy továbbra is és egyre több ocsmányságról beszélnek, melyekről pedig Szent Pál azt mondta, hogy nekünk, keresztényeknek ilyen szavakat még a szánkba sem szabad venni: „Kicsapongásról és egyéb tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek, ahogy a szentekhez illik. Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki. Ez sem illik hozzátok.” (Ef 5,3-4) – „Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket. Amit ugyanis titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen.” (Ef 5,11-12)      Most viszont a „konzervatív katolikus” és „tradicionális” orgánumok és publikációk tele vannak olyan dolgokkal és szavakkal, melyeket korábban a katolikusok ki sem mertek volna ejteni a szájukon – már maga ez is jó adag erkölcsi romlásról árulkodik.      Harmadszor, új-Róma hamarosan oda fog jutni, hogy a képmutatást abbahagyja, és az ember-csinálta-egyház erkölcsi elvei egyre nyíltabban és egyre jobban igazodni fognak az istentelen világ felfogásához. 14. Néhány kommentár abban reménykedik, hogy ez a mostani botrány tisztuláshoz vezet; mi azonban nem hiszünk ebben: az ember-csinálta-egyházban nem lesz semmilyen tisztogatás vagy megtisztulás, ott nem támadnak „nagy szentek”, akik a „tisztulás fájdalmas folyamatát” véghezviszik. Ehelyett a romlás és rombolás feltartóztathatatlanul és egyre gyorsuló tempóban megy majd tovább, és a bal-liberálisok mindig előnyben lesznek a neo-konzervatívokkal szemben. 15. Meglepő, hogy a bal-liberális sajtó milyen barátságosan beszél Bergoglio-ról. A liberális társadalom az ember-csinálta-egyház minden erkölcsi botrányát szívesen el fogja nézni, ha az hajlandó végre erkölcsi tanítását teljesen a világ alapelveihez igazítani. Bergoglio „megválasztása óta minden tőle telhetőt megtett azért, hogy az egyház tanítását az emberi szexualitásról fellazítsa és aláássa” írta Paul Rahe. Ez a folyamat feltartóztathatatlanul folytatódni fog, akkor is, ha a „konzervatívok” mégoly nagyon is lázadoznak „szent tehenük” ezen lemészárlása ellen. A hatodik parancs volt az egyetlen, amihez mostanáig még ragaszkodni tudtak. Most ezt is elveszik tőlük. Hol lesz akkor a menedékük az ember-csinálta-egyházban? Vagy végre be fogják látni, hogy ez az „egyház” nem lehet Isten Egyháza? A reményt ugyan soha nem szabad feladni, de erre eddig nem sok jelet láttunk. Aki eddig már olyan sok és kövér békát lenyelt, mint ők, azok aligha fognak ezzel a gyakorlatukkal felhagyni. [Más szóval: akik ilyen sokszor utasították el Isten kegyelmét, mint ők, azok már el is vesztették képességüket a kegyelem fogadására, már csak azért is, mert minden visszautasítással zavarosabb lett az ítéletképességük, gyengébb a hitük, kisebb az ellenállásuk a rosszra.] Feltéve: 2018. szeptember 9.